A kötél durván a kezembe vágott ahogy megpróbáltam megmozgatni,elgémberedett csuklómat.
Az idő kellemesen meleg,kicsit párás.
Mintha még az idő is engem akart volna szomorítani.

A kezem hátra volt kötözve.Egy még erősebb kötél tartotta a derekamat aminek a másik vége egy fa ágára volt kötözve.
Alattam terült el az óceán.Itt a víz már jócskán mély volt.Nem a megszokott világoskék,simogató,sekély.
Már sötétkékebben,fenyegetőbben,örvénylett.A kékségben több mint tizenöt cápa úszkált. Közöttük még látni néhány véres hús darabot amiket azért dobáltak be,hogy a fenevadakat idecsalogassák.

Hát ide akarnak engem bevetni.
Hogy miért?
Mert halálra ítéltek.
Miért ítéltek halálra?
Mert szerintük olyat tettem amit nem lett volna szabad.
Hogy mi a bűnöm?
Az,hogy szerelmes lettem.

A parton az emberek vártak.Arra vártak,hogy a főnök megadja a jelet és akkor elvágják az engem tartó kötelet.
De a főnök még nem mozdult.Várta az istenek jelét.Mert csak akkor adja ki a parancsot ha az istenek is úgy akarják.
Várunk!
Én már vagy egy fél órája lógok így és nem tudom,hogy még meddig fogok.
Hogyan is kerültem én ide?
Behunytam a szememet és vissza gondoltam a kezdetek,kezdetére.