Ott állsz a korláton. Készülsz levetni magad a mélybe. Már éppen ugornál.

De ekkor…

- Hé, hé, Atsushi-kun! – hallod egy idegen férfi hangját – szerinted mi okozta azt a robbanást? – Basszus, ilyen nagy lett volna a robbanás? Te csak azt érezted, hogy beleremeg a ház – Ember vagy tárgy?

- Nem tudom, de… - már egy másik férfi, inkább fiú hangát is hallod – Te mit csinálsz ott?!

Meg akarsz fordulni, hogy lásd az arcukat. Viszont miközben megpróbálsz megfordulni, megcsúszik a lábad, és elkezdesz zuhanni. Ijedten összeszorítod a szemed, de nem sikítasz. Nem segítene. A halál elkerülhetettlen.

De megállsz. Nem zuhansz tovább. Lassan kinyitod a szemed. Egy magas, barna hajú férfi elkapta a kezed. És felhúz. Ekkor észrevesz valamit a karodon. Vajon mit? Ekkor te is észreveszed. Amikor robbanást idéztél elő akkor a kezeden égési nyomok keletkeztek.

- Atsushi-kun. Vedd elő az elsősegély dobozt! Most!

- Oké! – Ennek a fiúnak ezüst haja van, valamennyivel fiatalabb, mint a megmentőd.

- Köszönöm – mondod egy kicsit elszégyelve magad.

- Tessék – az ezüsthajú fiú az elsősegély dobozzal tér vissza.

- Köszke – a megmentőd a vérző sebeidet lefertőtleníti, aztán bekötözi. Olyan gyengéd érintése van.

- Köszönöm szépen, hogy megmentett! – köszönöd meg.

A férfi rád mosolyog.

- Semmiség! Öngyilkossági merénylet? – még mindig mosolyog.

- Öm... – egy kicsit zavarban vagy.

- Dazai-san!– szól ré az ezüsthajú fiú.

- Nos, - kezded – csak a leugrás akart az lenni – ekkor eszedbe jutnak a szüleid. Egy kicsit könnyes a szemed.

- Akkor, - az ezüsthajú kíváncsi lett – azok a sebek?

- Hát…

- Régi seb? Megtámadtak? – a megmentőd megpróbálja kitalálni, hogy mi történt, ekkor észreveszi, hogy majdnem sírsz – Szüleid?

- Körübelül – remeg a rangod.

- Látom megszöktél – Atsushi a bőröndödre néz.

- Nem maradhattam otthon! – ezeket a szavakat már sírva mondod.

- Hol laksz? – a megmentőd finoman simogatja a hátad. Már nem mosolyog.

A lakásod tájékára mutatsz. Ahonnan az a sok-sok füst felszáll a robbanásaid miatt.

- Ott – megtörlöd a szemed – Ahonnan az a sok füst felszáll.

- Te csináltad – a megmentőd ráhibázott. Egyre nehezebben veszed a levegőt – A kezeddel képes robbanást idézni. Igazam van?

Bepánikolsz. Biztos emiatt gonosztevőnek hisznek. Nagyon gyorsan veszed a levegőt, de hiába. Alig jut levegő a tüdödbe, annyira félsz. Mind a ketten komoly arccal néznek rád, azt ezüsthajú inkább meglepődötten, de az ő szemében is van egy kis komolyság.

Ekkor megint megtörténik. A kezed robbanást idéz elő, és felrepülsz. Sokat jártál karatéra és önvédelmi gyakorlatokra, ezért amikor zuhansz sikerül talpra esned.

Az ezüsthajú fenyegetően néz rád.

- Nyugodj meg, Atsushi-kun – a másik férfi elindul feléd.
Nagyon félsz. Hallod, ahogy a szikráid támadni akarnak. De te ezt nem akarod! Hirtelen valami megtámadja az ezüsthajút. Ezt a megmentőd is észreveszi.
– Atsushi-kun! – a férfi fél. Atsushi mozdulatlanul fekszik a földön.

Egy furcsa hangod hallasz a hátad mögött. Megfordulsz. Valaki megpróbál megtámadni, de te nem hagyod. A kezedből egy tölcsért formálsz és egy hatalmas robbanás tör ki belőle. A támadó egy kis ideig elveszti az eszméletét. Ez elég a megmentődnek ahhoz, hogy elkapja és átadja a pont most érkező rendőrségnek.

De az a férfi kiszabadul, és feléd fut. Mikor közel ér hozzád oldalra lépsz. Megfogod a csuklóját és leszorítod a földre. Jó erősen, hogy még véletlen se szökjön meg.
Egy rendőr gyorsan odarohan, és bilincsbe rakja a támadó kezeit.

Ezek után az ezüsthajú felébred. Már ideje lenned indulnod, hogy találj egy albérletet. Ekkor a még mindig egy kicsit kóka fiú odarohan hozzád.

- Hé! – megfordulsz – Nem voltam teljesen kiütve. Ügyes vagy! Jól harcolt és jól használod a képességed!

- A mim? – nem értesz semmit.

- A képességed – Dazai is csatlakozik – Tényleg ügyesen használod. A mozgásod alapján van harci tudásod is.

- Igen…

- Dazai Osamu vagyok – kezet ráz veled.

- Én, - szól közbe az ezüsthajú fiú és ő is kezet ráz veled – én Nakajima Atsushi vagyok!  Téged hogy hívnak?

- \Teljes név\ vagyok.

- \Név\-chan – kezdi Dazai – egy hatalmas szívességet szeretnénk kérni... - egy ideig mindannyian csöndben vártok. De végül te megtöröd a csendet.

- Igen?

- Csatlakozz a Fegyveres Nyomozó Irodához! - mondja bájos mosollyal.

- Hogy mi? – nem erre számítottál.

- Nagyon erős képességed van! – Atsushi arcán is mosoly van, ami késztetni próbál, hogy csatlakozz.

- M-miért pont én???

- Mert erős vagy! – mondja Atsushi még mindig mosolyogva.

- Mert csini és cuki vagy! Jaa, a képességed is jó, tök fasza! – Dazai is mosolyog, de az ő mosolya más, mint Atsushi-é.
Atsushi mosolya hirtelen eltűnik a fiú arcáról.

- DAZAI! - ordítja le Dazai-t

- Van hol laknod? – Kérdi Dazai. Erről még nem gondolkoztál...

- Nincs…

- Nos, mivel kiskorú vagy ezért ha akarsz lakhatsz velem.

- Kiskorú?!?

- Miért? Nem 16-17 vagy? – a két srác ezt egyszerre kérdezte. Mindig is jóval fiatalabbnak tippeltek, mint amyennyi tényleg vagy.

- Nem... 21...

-  Mi a…? – Atsushi nagyon meglepődik – Sokkal fiatalabbnak nézel ki!

- Tudom...

- Wow, /név/-chan! – Dazai kicsattan az örömtől – Majdnem egy idősek vagyunk! Én majd júniusban töltöm a 23-at!

- Azta! – örülsz, hogy találkoztál egy korod beli sráccal, aki jó fej – Te hány éves vagy Naka-

- Hívj Atsushi-nak! Amúgy 18.

- Pont annyinak nézel ki!

- Megjött a taxi! – kiállt Dazai.

- Csak ezt nehogy neki is így mond! - Atsushi egy picit nevet.

Egy fekete kocsi áll meg mellettetek. Egy kicsit FBI felling-je van.

Dazai a sofőr mellé ül. Te és Atsushi pedig hátra.

Alig csuktátok be az ajtót, a kocsi rögtön elindult.

- Oi, Dazai – hallasz egy ismerős férfihangot. A sofőrét. Dazai-nál egy kicsit idősebb lehet, hosszú, lófarokba rakott, szőke haja van – sikerült megtalálnotok a robbanás forrását?

- Igen!

- Na?

- Fordulj meg!

A sofőr félre állt és hátrafordult. Rád nézett.

Egy kicsit meglepődött. És te is.

- \Név\-san?  - kérdezi a férfi.

A haja, a hangja, még a szemüvege is olyan, mint pár évvel ezelőtt volt.

Kétségtelen! A régi matektanárod az!

- Ku-kunikida-sensei?!