A harcok során elfáradtam, mindig arról álmodtam, hogy ne keljen a kardomat valakinek a testébe szúrnom. Nem számít nálam, hogy férfi,nő, gyerek vagy csecsemő. Ha a király azt mondja öljek meg valakit azt megteszem szempillantások alatt. Soha nem szegtem meg a törvényt, hű voltam, tisztességes. De amikor megkérdeztem kit kell levágnom legközelebb az én nevemet mondta. Először azt hittem viccel, vagy egy másik emberre gondolt akinek ugyan ez a neve. Viszont nem, elöntött a düh, miatta öltem meg a feleségem, több ezer lelket, csak azért, hogy ezt kapjam? Azt nem mondom, hogy nem érdemlem meg, de mindent feláldoztam. A saját kezemmel akartam megölni magam, de csak akkor ha a király elküld, hogy éljem a hátra lévő életem "boldogságban", és csak úgy ha a feleségem sírja mellett lehelem ki a lelkem. Erre itt mindenki előtt a királyi terembe? Tudván, hogy a hullámat kidobják egy tóba, vagy valamilyen rettenetes helyen? Biztos, hogy nem! A fogaim csikorogtak, úgy éreztem, hogy a fejemben hamarosan elpattan egy ér. Királyom, Robert várt türelmesen.  Felnéztem rá, biztos látta dühött fejem, de nem érdekelt. Már így is a 40es éveiben vagyok, éltem eleget, viszont megpróbáltam rá beszélni kívánságomra.

- Felség, királyom! Életem örömmel neked adom, de könyörögve kérlek, hadd ne itt tegyem meg! Feleségem sírja mellett szeretnék meghalni! 

- Tedd meg itt, majd a tested feleséged mellé helyezzük.

Megszakadt a szívem, nem halhatok meg úgy ahogy szeretnék, nem lehetek szerelmemmel, és még Robertet se nevezhetem barátomnak többé. Együtt nevelkedtünk, tanultunk, edzettünk. Közös apánk van, sokáig ezt nem vettük figyelembe, de amikor Robert a király lányához ment férjül, minden megváltozott. Én csak egy fattyú vagyok, viszont sokkal jobb testvéremnél, bár ez nem jelent semmit ha ő van a trónon. Az öreg királynak nem volt fiú gyermeke, ezért rakták Robertet a trónra. 

Amikor nem mozdultam meg, a katonák megfeszültek. Tudtam ha én nem teszem meg akkor más foglya, de ma mindenképpen meghalok. A kardomat kihúztam hüvelyéből, undorodva néztem rá mihelyt eszembe jutottak azok az emberek akiket levágtam vele. Egy pillanatig gondolkodtam miként haljak meg, volt nálam méreg is, miért ne választanám a fájdalommentes utat? A végén elmosolyodtam, hogy gondolhatok ilyet, hisz katona vagyok. A nyakam elé tettem a kardot, milyen jó, hogy tegnap éleztettem meg, csak tündökölt a nap sugaraiban.  A kard végig suhant a torkomon és mindent elárasztott vérrel. Pillanatok alatt a földön voltam és nem tudtam másra gondolni mint a fájdalomra, körülöttem mindenki frászt kapott és a királyra néztek, hogy mentsen meg.  Azonban ő csak a trónjáról nézett le rám mosolyogva. Mondjuk akkor lehervadt a vigyor a pofájáról mihelyt megérezte a nyílt a fejében. 

Az évek alatt az ország megromlott, és ez csak neki köszönhető. Gőgős, makacs és nem hallgat senkire, ha tovább marad lehet, hogy megsemmisül mind az amit próbáltam védeni. Sajnos túl későn öletett meg, én már megterveztem a puccsot.  A mai napon velem együtt hal meg, hogy a fiam vehesse át a trónt.Persze ezt senki nem tudja, de Robertnek nem lehet gyereke. Legalábbis soha nem jött össze neki. Viszont félt attól, hogy az én utódom veszi át a helyét, emiatt ölette meg feleségem, és a benne lakó gyermeket. De azt nem sejtette, hogy a felesége egy könnyű vérű nő. A pokolban majd elmesélem szeretett öcsémnek, hogy fia, de még gyermeke se volt soha.