Ehhez a fejezethez
az Shawn Mendes
Like To Be You c.
számát ajánlom.

- És megint nyertünk! - kiált fel önkívületi állapotban Réka, majd lepacsizik Dáviddal, a csapattársával. Kikérem magamnak, most csak egy góllal kaptunk ki! Ákos mellettem mosolyogva figyeli a túloldali kettőt, miközben a padon ülő többi fiú is felénk kapja a fejét Réka kiáltására.

- Visszavágó? - nézek mosolyogva a lányra, akinek a kérdésemre felcsillan a szeme.

- Még szép!

- Te, ez egy őrült - néz Ákos kidülledt szemekkel Dávidra.

- Hagyd, csak élvezi - mosolyog a fiú. Dávid és Réka barátsága régre nyúlik vissza, egészen az oviba. És habár Réka nem látja, vagy nem akarja észrevenni, a fiúk számára teljesen egyértelmű, hogy a srác már régóta odavan érte. Én csak most tudtam meg, amikor két kör között Réka mosdóba ment, és Ákos elszólta magát előttem. Csak Dávid még nem tudja milyen is ez.

Barátságból soha nem lesz szerelem, mert az egyik fél mindig kevesebbet érez a másiknál. Én már csak tudom, velünk is ez történt.

- Persze, neked minden szava szent, mert szereted! - akad ki Ákos nem figyelve szavaira. Réka felkapja a fejét, az imént még beszélő Ákos teljesen lefagy, Dávid pedig idegesen lesüti a szemét. A többi fiú ismét felénk néz barátjuk előző mondatára, én pedig csak a nézek, hogy mégis mi történik itt. A feszültséget tapintani lehet, csodálom, hogy kicsit odébb, az udvarban beszélgető tanárok nem jöttek be, hogy hirtelen miért van csend.

- Miről beszél? - néz a lány Dávid felé.

- Lényegtelen - mondja a fiú, de az arcán látszik, hogy nem mond igazat. A pókerarcot még neki is gyakorolnia kell.

- Dávid, mondd el most! - Réka egyre idegesebb, de ez a srácról is elmondható, majd az égre néz és egy sóhaj kíséretében megszólal.

- Sajnálom, de szerintem erre még egyikünk sem áll készen - vonja meg a vállát, és elindul a ház felé otthagyva minket. Réka a csocsóasztalra támaszkodik idegesen simítja hátra copfjából kiszabadult tincseit, mire odasétálok mellé.

- Hé, minden rendben? - teszem a hátára a kezem.

- A legnagyobb rendben - motyogja cinikusan a saját tenyerébe.

- Nézd, nem vagyok a szívügyek szakértője, ezt te is jól tudod, de szerintem most menjünk be, mert kábé tíz fiú néz téged úgy, mintha megöltél volna valakit. - Mondatomra kiegyenesedik, majd elindulunk befelé.

Réka kiskora óta focizik, ő az, aki élsportoló lesz. Ha valamit megtanítottak neki, az az, hogy ne mutassa ki az érzelmeit, legyen erős. Hallom, ahogy mellettem próbálja elfojtani könnyeit, és bár egy ideig tudja tartani magát, mire az ajtóhoz érünk, szétesik lelkileg. És mind tudjuk jól, ha egy csepp jön, azt követni fogja a többi is. Válla rázkódni kezd, de próbál dacolni könnyeivel, ujjaival folyamatosan törli le.

- Gyerekkoromtól kezdve ismerem, végig azt hittem, a barátom. Erre kiderül, hogy ezért volt végig mellettem? - szipogja. - Utálom az összes hímnemű lényt ezen a Földön.

- Hát veletek mi történt? - ül fel Bianka, mikor betolom magam előtt Rékát a szobába. Valószínűleg most fejezte be az alvást a délutáni fél órás erősítőedzése után.

- Majd ő elmeséli. - Azzal átpasszolom legjobb barátnőjének, én pedig kimegyek Hellához.

Estére kellőképp kifáradtunk a délelőtti utazásban, na meg persze a csocsózásban, és néhány lány a pletykálásban. Azt hiszem az alkoholt senki nem mára készítette be, pláne, hogy nincsen túl sok. A mai világban a korunkbelieknél teljesen normális az egy osztálykiránduláson, ha részegre isszák magukat. Nálunk ez szerencsére csak néhány emberre igaz, de azok viszont isznak helyettünk is.

Amíg Hella beszélget bent a többiekkel, én kimegyek a tornácra, és onnan nézem a csillagos eget. Ma különösen tiszta, egy apró felhőpamacsot se látok. Tökéletes lehetőség hogy ismét a Holdat csodáljam percekig. Mindig is imádtam a Holdat, sokkalta jobban, mint a Napot. Szerintem van benne egy olyan titokzatosság, mégis higgadtság, ami a Napban nincs meg. Ott nincsen sötétség, csak a fényes oldalt látjuk.

A távolból hallom a fiúkat, ahogy néha össze-összeröhögnek valamin. Ha jól sejtem csocsóznak. Legszívesebben odamennék, és megnézném Dávid ott van-e, és ha igen, hogy van. Mindig is nyilvánvaló volt mindannyiunk számára, hogy Rékával kiskoruk óta jóban vannak, nem gondoltam volna, hogy barátságnál erősebb érzelmeket táplál a lány iránt. Bár ha jól értettem, Réka kicsit félreértelmezte az érzéseit. Végül nem megyek oda, csak mosolyogva hallgatom a nevetést, és azt, ahogyan kicsit odébb, az egyik fa alatti asztalnál a két kísérőtanár beszélget. Az ő beszédtémájukat szinte nem is hallom, teljesen elnyomják őket a srácok.

Annyira elmélyedek a Hold bámulásában és a gondolataimban, hogy észre sem veszem, ahogyan valaki mögém sétál. Az is lehet, hogy csoszogott, csak ennyire kiesett minden.

- Hogyhogy nem bent vagy a többi lánnyal? - hallom meg Gergő hangját. Esküszöm, ma többet beszélgettünk, mint eddig valaha, annak ellenére, hogy három éve osztálytársak vagyunk.

- Már kezdett hasogatni a fejem a hangzavartól. Tudod, milyenek tudnak lenni. Pláne, hogyha van pletykatéma. - Bár nem lát, szememet ösztönösen megforgatom.

- Jelen esetben mi az? - lép mellém, így a holdfény már megvilágítja annyira arcát, hogy lássam vonásait. Fagyoskék szemei visszaverik a holdfényt ahogyan rámnéz, szinte világítanak, ellentétben az én fekete szemeimmel, amiből még az ő mélyre hatoló tekintete se tudna olvasni.

- Szerinted vajon mi? Nyilván az, hogy Ákos elszólta magát arról, hogy mit érez Dávid Réka iránt. Az meg teljesen félreértelmezte az egészet. Tényleg, voltál hátul a többi fiúnál? - Meglepően gördülékenyen beszélgetek vele, pláne magamhoz mérten.

- A körülményekhez képest jól - vonja meg a vállát. - Dávid nem egy egyszerű személyiség, de nagyon irigylem amiatt, hogy mennyire könnyen túl tudja tenni magát dolgokon, ha szükséges. Most is csak öt percig idegeskedett. Mi külön-külön többet miattuk. De ő közölte, hogy ami ki lett mondva, ki lett mondva, ő ezen nem tud változtatni, majd lesz valami - magyarázza, én pedig rájövök, hogy nem csak Gergőt nem ismertem eddig igazán, hanem Dávidot sem.

- Hát, Réka korántsem viseli ilyen jól. Összezavarodott, azt hiszi, a fiú csak tettette a barátságukat. Bár ez szerintem nehéz lett volna ovis koruktól kezdve. Miután eljöttem vele a csocsótól, bedőlt az ágyba és próbál aludni. Elég ramaty állapotban van, mit ne mondjak. - Még mindig a csillagos eget bámulom, és rájövök, a Dávid és Réka problémakezelései éppúgy különböznek, mint a Nap és a Hold.

- Ha tényleg a másikra van szükségük, meg fogják ugrani ezt az akadályt. - Háttal fordul az égnek, és miután a tornác derékig érő, téglából épített peremére ül, és a vele szemben lévő konyha függöny és redőny nélküli ablakát kezdi fixírozni.

- Reméljük a legjobbakat, és azt, hogy nekik sikerül - mondom. Nem fordulok felé, a Hold saját maga rabjává tett. Ellenben ő engem néz, szemem sarkából jól látom, hogy figyel. Apró mosolyt eresztek el, hiszen azt hiszi nem veszem észre.

- Nekem mindenképpen jobb lenne. - Igaz is, ő volt Réka eddigi nagy szerelme, akire a lány olyan betegesen nyomult. Vagy ezután is folytatódni fog?

Nem válaszolok neki, nem akarok feleslegesen beszélni. Helyette viszont kap egy rosszalló pillantást, miszerint ezt most nem a legmegfelelőbb. Csak hallgatom a kora nyári estét, a tücskök ciripelését, a két tanár halk társalgását, amit még mindig elnyom a fiúk által keletkezett zaj. Elkapok néhány beszélgetésfoszlányt, amik akaratomon kívül megmosolyogtatnak, hiszen eddig nem hangzott el olyan mondat, amin ne lehetett volna röhögni, mert valamelyik beszólt egy másiknak, vagy csak elejtett egy jó poént. Imádom a nyári estéket, ezeken nőttem fel a nagyszüleimnél, az unokatestvéreimmel.

- Gergő, gyere, kellesz a csapatba! - Ákos harsány hangja szakít ki az időutazásomból, ahol lélekben újból nyolcéves vagyok. Gergő feláll mellőlem, utoljára felém néz, és odasétál Ákoshoz, aki magával rángatja a csocsóasztalhoz.

Papucsomat lerúgva magamról ülök le az ágyra. A puha ágynemű őszintén meglep, eddig az osztálykirándulásokon mindig amolyan putrikban aludtunk, így nem számítottam rá. Szerencsére nem csak puha, hanem tiszta is. A fürdőszoba is meglepően jó állapotban van, bár tény, hogy papucsban fürödtem - kizárólag a higiénia érdekében. Lábaimat felhúzom törökülésbe, majd feloldom a telefonomat. Csak céltalanul pörgetem az instát, miközben hallgatom, ahogy néhány lány halkan beszélget. Réka már szuszog, valószínűleg sikerült elaludnia. Végre.

- Rendben, lányok, lámpaoltás! - jön be Rősz a szobánkba. Az órára nézek, hogy tudjam, meddig engedett minket fent lenni. Hét perc múlva fél tizenkettő. Tavaly ez még csak tizenegy volt, fejlődünk.

Miután mindenki a saját ágyába fekszik és lekapcsoljuk a villanyt, távozik is. Feltehetően a fiúkhoz megy, akikkel már jóval nehezebb dolga lesz. Mi még megtettük, amit kért - bár még mindenki ébren lesz -, a srácok nem fogják, helyette majd végighallgathatunk egy hisztit.

Amikor meghallom, hogy a fiúk szobájánál van már - akik időközben bejöttek, és most itt nyomatják max hangerőn a technót -, felülök, Hella pedig ugyanezt teszi. Ma keveset tudtunk beszélgetni, csak annyit, amennyit a fürdőszobában voltunk, így egyértelmű, hogy kezdenénk kibeszélni magunkból a dolgokat. Már épp nyitnám a számat, amikor kivágódik a szobánk ajtaja, és Rősz csörtet át rajta.

- Mars aludni, most! - kiabál egy utolsót hátrafordulva a fiúknak, majd elvonul saját lakrésze felé. Szóval két perc kellett neki, és a fiúk teljesen kikészítették.

Ahogyan becsapja maga mögött a konyha ajtaját is, és gyakorlatilag elhagyja a házat, amiben az osztály alszik, a másik szobából hangos nevetést lehet hallani. Feltett céljuk volt, hogy kiidegeljék. Mi, lányok is összenézünk - már amennyit látunk így a sötétben - és elmosolyodunk, majd újból jó éjszakát kívánva a másiknak visszafekszünk aludni. Már aki, én még beszélek pár szót Hellával, viszont öt perc után egyetértünk abban, hogy még visszavan négy nap, nem ma fog beindulni az élet este.

Idegesen kapom fel a fejemet, az éjszaka folyamán nagyjából hetedszerre. Nem alszok érzékenyen, arra mégis felkeltem, ahogyan Bianka horkol. És ahogy elnézem, nem csak én. A szoba másik sarkában Lotti is felül az ágyában, ami nagyot nyekken alatta. Akármilyen jó is az ágynemű, az ágyak már nincsenek ilyen jó állapotban.

Ha már úgyis felkeltem, és úgyis tudom, hogy nem fogok tudni hetedjére is visszaaludni, felülök az ágyban, és elveszem a polcról az éjszakára kikészített kulacsomat, majd iszok belőle egy jó nagy kortyot.

Pár perccel később - hiszen miért is sikerült volna visszaaludnom? - kopogásra leszünk figyelmesek. És bár Lottihoz van közelebb az ajtó, én is odamegyek. Minden egyes léptem alatt nyikordul egyet a fapadló, csodálom, hogy senki sem kelt fel rá. Megvárom amíg Lotti is lemászik az emeleteságy tetejéről, majd a kissé már régi kilincset lenyomva kinyitom az ajtót. Mindketten meglepődünk, amikor Dáviddal találjuk szembe magunkat, nem számítottunk a látogatására. Kilépünk a konyhába, magunk mögött pedig becsukjuk az ajtót, hogy a többiek tudnak nyugodtan aludni.

- Réka? - Dávid mindössze ennyit kérdez.

- Alszik - válaszol Lotti. - Végigszenvedte az egész estét, szerintem most hagyjuk, hadd pihenjen.

- Holnap, vagy hát ma beszélhetsz vele - teszem hozzá.

- Ne erőltesd, időre van szüksége. Ha feldolgozza, úgyis megbeszélitek. - Lotti úgy beszél, mint valami szakértő. És bár tisztában vagyunk vele, hogy nem az, mégis elhisszük. Neki valószínűleg még nem volt bukott szerelmi ügye. Ellenben nekem volt, Dávidnak pedig kialakulóban van. Vagy jól sül el, vagy rosszul.

- Nézd, Dávid, tudom, hogy nehéz, de menj vissza aludni. Tök feleslegesen jöttél át ezért, nem kell ráparázni. - A szavak könnyedén hagyják el a számat. Ha valamiben már szakértőnek mondhatom magam, azok az elúszott szerelmek. És Rékáék nem ezt érdemlik.

Dávid nem szólal meg, nem mozdul, ezért Lotti olyan könnyedén tolja ki az ajtón, mintha a fiú nem lenne legalább tíz kilóval nehezebb nála.

- Na, akkor most, hogy ketten maradtunk - csapja össze tenyereit -, kérsz teát vagy kávét?

- Öhm... teát, köszi! - Lotti mindig is egy laza személyiség volt, pluszban osztályunk legfiatalabb tagja is. Úgy fogja fel az életet, ahogyan mindenkinek kellene. Tökéletesen leírja, ha azt mondom; élj úgy, mintha nem lenne holnap!

Amíg felrakja a teavizet és filter után kutat, azonnal kérdezősködni kell.

- Hogy vagy? - pakolászik a polcon, miközben elejt néhány káromkodást, amiért nem talál semmit se. Kérdése meglep, mert ezt senki sem kérdezte tőlem a balhé óta. Róla viszont tudom, hogy amolyan ami a szívén, az a száján személyiség, nem bájolog, csak akkor kérdez valamit, ha érdekli.

- Hát... jól, azt hiszem. Megemésztettem a dolgokat, és elengedtem Ádámot. Megvolt az első szerelmi csalódás, amiből tanulni fogok. - Annyira jólesik kimondani ezeket, hogy rájövök, az elmúlt néhány hétben csak erre vágytam. Hogy valakinek kibeszélhessem magam.

- Ezt jó hallani. Rossz volt látni kívülállóként is, hogy mennyire összetört téged ez az egész. Nem ezt érdemled. - Szavai melegséggel töltenek el, tudom, hogy így gondolja.

- És veled mi újság mostanában?

- Áh, semmi érdekes. A fiúkkal felhagytam egy időre, már bioszra készülök. Na, megvan! - kiált fel diadalittasan, majd a a filtert az ez idő alatt már kiöntött forró vízbe ejti, és felém fordul.

A következő néhány percet csendben töltjük, gondolatainkba merülve, majd amikor elkészül a tea, kezembe nyomja a csészét, és két korty után újből beszélni kezd. A töritanárunk szerint olyan, mint a kofák, és értjük, miért mondja. Sokat tud beszélni, de legalább őszintén.

- Tudod, a legszomorúbb az egészben, hogy a balhé előtti napon hallottam, amikor valami kihívásról beszéltek. Csak azt nem, hogy milyenről, de sajnos másnap megtudtam - mondja együttérzőn.

- Jobb, hogy kiderült. Lehet, ha akkor nincs az a balhé, még ma sem tudnám. - Ma már másodszor lepődök meg azon, mennyire könnyen jönnek a számra a szavak, annak ellenére, hogy mennyire kevés időm volt még feldolgozni.

- Viszont azt a mai napig nem értem, hogy miért úgy mondták akkor, amikor előtte hallottam, hogy "még ezen kívül kettő, és nyert". - Ahogy kimondja, úgy tűnik tudatosul benne a mondat, én pedig elkerekedett szemekkel nézek rá. A csészét az asztalra teszem, és indulnék most azonnal, így hajnali ötkor a fiúk szobájába, hogy felképeljem Ádámot, viszont az ajtót még előttem kinyitják, és Rősz lép be rajta.

Legnagyobb szerencsétlenségemre, és Isaszegi legnagyobb szerencséjére nem alvajáró, nagyon is éber.

- Hova ilyen korán, Csitári? - néz rám gyilkosan, én pedig elengedem magam mellett. Kell ennek a nőnek korán kelnie, miért nem tud nyolcig aludni?

- Sehová, csak friss levegőre lett volna szükségem, de megleszek nélküle, vissza is megyek aludni - improvizálok, és bár tudom, hogy ez ritka szar kifogás, Rősz mégis el fog menni mellette. Lottival visszamegyünk a szobába, és bár visszafekszünk saját ágyainkba, én nem alszom el, de szerintem Lotti sem.

Csak az jár a fejemben, hogy ahogy felkelek reggel, megkeressem Isaszegit és felképeljem.

Drága Olvasóim!
Megérkeztem ezzel a fejezettel is, ahol beindultak a történések.

Szerintetek mi lesz Réka és Dávid sorsa? ✨️
És vajon milyen kihívásról beszélhetett Lotti? 👀

Igyekszem a következő résszel - ami bár készen van, megírok egyet előre -, addig is vigyázzatok magatokra! 💕

2024. június 24.
EmesAth811