• • • • • • • •

"A legcsodálatosabb dolgok születhetnek szörnyű hazugságokból is."

-Fun

• • • • • • • •

Rutinok. Egyes emberek legjobb barátai, míg másoknak a legnagyobb ellenségük. Nyilvánvalóan senki nem akar begyepesedni, kell változatosság az életünkben, azonban egy jól kialakított rutin annyival egyszerűbbé teszi az ember életét. Így van vele Liliána is, akinek mióta Christian az életében van, kialakított egy újfajta rutint. Ébresztő kinyomása, felkelés, víz és fájdalomcsillapító szobatársának, kávé, fürdőszoba, majd úton az egyetem felé felhívja a párját.

Nos igen. A két fiatal első randija óta 4 hét telt el és nem volt olyan ezalatt az idő alatt olyan hét, amikor nem találkoztak volna minimum 2-szer. Habár inkább törekedtek a többre. Így egy hosszabb beszélgetés után körülbelül 1 hete kimondták, hogy ők ketten egy párt alkotnak. Nyilván az apró rutin már előtte is beette magát a lány életébe, de kimondani azt, hogy "Felhívom a párom." teljesen máshogy hangzik, minthogy "Felhívom Christian-t!". Míg Liliána oldaláról minden gyönyörű volt és egyszerű, addig a herceg igen is küzdött és nem volt egyszerű titokban tartani és összeegyeztetni a hercegi kötelességeit a Liliánával lévő civil életével. Borzalmasan érezte magát amiatt, hogy nem mondta el neki azonnal, hogy ki is ő, azonban ezzel a lányt is védte. Ha kiderülne a kapcsolatuk nem csak az újságok szednék darabjaira párját, hanem a családja is. Így a legegyszerűbb egyben a legnehezebb utat választotta. A hazugságot. Az egyetlen ember, akinek nem hazudik az az a vén ember, akit személyes titkáraként nevez, tekintve, hogy ő a bűntársa. Habár Christian nap, mint nap megkapja a rosszalló tekintetet és a dorgáló hangnemet, még nem vette rá magát az igazság felfedésére.

A herceg az íróasztalánál ülve próbálta összerakni a nagyanyjának 90. születésnapjára rendezett ünnepségre a beszédét, azonban eddig nem haladt túl jól. Túlságosan lefoglalta annak a gondolata, hogy 2 héten belül el kell utaznia Angliába a Királyhoz amit minden TV, rádió és újság közvetíteni fog. Vagyis annak az esélye, hogy barátnője nem fog rájönni az igazságra igen csekély. Leginkább nulla. Az utazás után ismét 2 héttel, pedig maga az ünnepség. Christian azt sem érti teljesen, hogy a lány, hogy-hogy nem ismerte fel eddig. Gondolataiból telefonjának személytelen csengőhangja szólalt meg éppen az említett nevét kijelezve.

- Szép jó reggelt! - szólt bele a készülékbe a herceg- Hogy aludtál?

- Jó reggelt! - hallotta meg párja csilingelő hangját- Jól igazából. Hajnali 3 körül esett haza Fiona. Igazából meghánytattam aztán lefektettem. Nem hiszem, hogy ma bemegy az egyetemre.

- Angyali egy barát vagy- felelte a herceg- Ma hány szemináriumod lesz?

- 3 1 órás. Úgyhogy ilyen dél körül végzek. Arra gondoltam, hogy ha ráérsz, akkor elmehetnénk ebédelni mondjuk Mekibe- a férfi mély levegőt vett és lehunyta a szemeit. Nem ez az első alkalom, hogy a lány bepróbálkozott egy ilyesféle programmal, azonban eddig a férfi mindig sikeresen kihúzta magát, de ez nem sokáig tartható.

- Sajnos nem lehet. Atyámmal ebédelek- felelte- De ha gondolod délután elmehetünk sétálni. Ismerek egy helyet, ami egész biztosan tetszene. Mit szólsz?

- Jól van. Felszedsz majd valahol?

- Persze. A kis utcán mondjuk, ahol találkoztunk? - a beleegyezés után még beszélgettek, majd elbúcsúztak. Christian a hívás véget érte után megnyomta az asztalán a kis csengőt, ami után 3 másodperccel már nyílt is az ajtó, amin belépett a vén Jon.

- Miben lehetek szolgálatára uram?

- Az ebéd után Varga kisasszonnyal elmegyek egy frissítő sétára- mondta, majd visszatért a beszédének fabrikálásához.

- Nem hiszem uram. Délután a Királynővel megy díszlovaglásra. Őfelsége, célzatosan önt kérte az eseményre. A Fredensborg palota kertjében tennének egy nagy kört.

- Az majdnem egy óra autóút- háborodott fel a leendő uralkodó- Miért nem mondta előbb?

- Mondtam Fenség. Tegnap és az azelőtti nap is megemlítettem Önnek- mondta nyugodt hangnemben a titkár- Ha kívánja megmondhatom én a kisasszonynak, hogy az Úrnak más elfoglaltsága van.

- Nem lehet. A héten már 3 programot mondtam le és csak 1-en jelentem meg.

- Tisztelettel Uram, de várható volt ennek a bekövetkezte. Ön, mint a királyi család tagja egy roppant elfoglalt ember. Nem összeegyeztethető egy titkos élettel. Ha esetleg beavatná a családját, bemutathatnák a nyilvánosságnak a kisasszonyt, akkor pedig nyugodtan találkozhatnának bárhol, a napirendjébe hivatalosan is beágyazva.

- Maga is tudja ez miért nem lehetséges- felelte a herceg mélyet sóhajtva- Darabjaira szednék őt lelkileg, de az is lehet, hogy fizikailag is. Liliána egy erős ikonikus személyiség, de van egy olyan gyenge oldala, amit még nem osztott meg velem, azonban tudom, hogy ott van. Ezek az újságírók pedig pontosan erre szoktak rámenni. A gyengeségre. Ahogy pedig nagypapa is megmondta: " Gyengének lenni egy helyen nem baj. A négy fal között. "- a titkár mélyet sóhajtott, ezzel igenis elfogadva a herceg igazát. Egy civil ember nehezen érthetné meg a királyi család szabályait. A koronának nem csak a fizikális súlya nagy, hanem a mentális is. A folyamatos tökéletesség megterhelő főleg, hogy tökéletes ember nincs. Mindenki hibázik, ámbár ez az előkelőségeknek nem megengedett. És ez egy hatalmas különbség.

Pár óra múlva a herceg megrázta a fejét, hogy kitisztítsa elméjét, majd felállt az asztaltól és begombolva zakóját indult el az ebédlőbe, hogy családjával töltse az étkezést. Minden vele szembejövő szolgálónak köszönt, hisz hiába ő helyezkedik el magasabban a táplálékláncon mindegyikőjük idősebb nála és látták őt pólyásként. A két fehér öltönyös férfi hangosan köszönve tárták ki az ajtót, ami a hatalmas terembe vezetett. A több 10 személyes asztalfőjén ült a Királynő, azonban rajta kívül senki nem volt az asztalnál. A herceg szemöldök ráncolva sétált át a nagyanyjához, majd egy puszit nyomott az arcára és leült arra a helyre, ahol egyedül meg volt terítve. Megköszönte az elé letett tányért, amiben hideg eperkrémleves várt az elfogyasztásra.

- Szervusz Nagymama! A többiek? - kérdezte a férfi, miközben nekiállt a levesnek. A Királynő is megköszönte az ételt, majd ismét unokájának szentelte minden figyelmét. - Szervusz. Megkértem őket, hogy fogyasszák el az ebédjüket a télikertben kialakított ebédlőben. Kettesben szerettem volna veled beszélgetni- Christian letette a kanalat és ujjait összefűzve várta a folytatást- Egyél csak nyugodtan, nem Királynődként szeretnék beszélni, hanem mint Nagymamádként- habár a herceg nem lett nyugodtabb folytatta az étkezést- Nem tudta elkerülni a figyelmem, hogy az utóbbi 1 hónapban gyakorta vannak a napirendedbe beiktatva több órányi "szabad" foglalkozás, amikor is minden esetben elhagytad a kastélyt. Egyszer fogom megkérdezni és bármit is mondasz elhiszem neked. Rendben? - a herceg mélyet sóhajtva bólintott- Egy fiatal hölgy áll a dolgok mögött? - habár Christian nem válaszolt egyenlőre a Királynőnek egy pillantást is elég volt vetni unokájára. A fiatal férfi más volt. Nehezen lehet megmondani, hogy miben, de egy nagymama aki egész életében vele élt és látta felnőni gyerekjáték volt- És elmondod az okát ennek a nagy titkolózásnak? - Christian egy mindent elmondó pillantást vetett a fehér öltönyös felszolgálókra, akik azonnal kisiettek az étkezőből, így magukra hagyva az uralkodót és annak egyik várományosát.

- Nem tudja, hogy én vagyok a herceg- suttogta a férfi, amit még maga se hitt el. A világon akárhová ment valaki mindig ott várt rá és körbeugrálta hercegi státuszának nevében. De Liliána... Ő még csak nem is ismerte fel. Nem úgy kezelte őt, mint Ő Fensége Dánia hercege, a lánynak ő csak Christian volt. És piszkosul élvezte ezt. 

- Hogy érted hogy nem tudja édes fiam? - a Királynő körülbelül mindenféle esetet számításba, házas, vagy válófélben van, családanya, de még a családapa is eszébe jutott, azonban ez a válasz kellőképp meghökkentette. - Nem ismert fel én pedig ezt kihasználtam- felelte a herceg és habár eddig is érezte már a maró bűntudatot, ez volt az a pillanat, amikor is az egész testét lebénította az érzés. - Hogy érted hogy...? És akkor mit hisz mégis ki vagy? 

- Csak Christian. Egy családi cégben dolgozó férfi. A hátteremről körülbelül ennyit- jól esett a hercegnek megosztani valakivel ezeket. Büszke volt a barátnőjére és örült, hogy valakinek, aki nem a titkára, eldicsekedhet vele- Egyébként egy hihetetlenül okos és érett nő. Jogi hallgató a Koppenhágai egyetemen. Ez az utolsó szemesztere. 

- Mi a neve? - kérdezte a Királynő, amire Christian megállt a beszédben. Nem akarta elmondani. Nem akarta, mert ha egy dologról több ember tud akkor az nem titok. A vén Jon egy másik kérdéskör neki a munkaköri leírásában benne van a titoktartás márpedig egész biztosan nem kívánja elveszíteni az állását. De elmondani egy olyan embernek, akit nem kötelez semmi a szájának csukva tartására... Nem hitte a herceg, hogy ez jó ötlet

- Nem kell megmondanod, ha nem akarod. Észrevettem, hogy vacilláltál- kedves mosolyra húzta a száját az idős hölgy, amitől unokája is jobban érezte magát, de tudta hogy most fog jönni a feketeleves- Azonban remélem tudod, hogy hazudni nem szép dolog. Pláne nem olyan embernek, aki iránt gyengéd érzelmek fűznek. Rá fog jönni nem sokára, ha még meg nem tette. A hazugságod pedig bizonyára jobban fog fájni neki, mint maga a tárgya. Ez az egyik- felsóhajtott az idős hölgy, amire Christian is lehunyta szürkés kék szemeit- A másik... Édes Fiam 1 hónapon belül betöltöm a 90. életévemet és Apád is 63 éves lesz. Ami azt jelenti, hogy Te mindenképp a trónra fogsz kerülni. Erre készítünk fel már egy évtizede, úgyhogy tisztában vagy vele milyen nehéz is a korona terhe. Azonban könnyebb ha van melletted valaki. Egy megfelelő személy. Te és a társad lesztek ideál az embereknek. Úgyhogy a választás számodra még nehezebb mint másoknak. 

- Tisztában vagyok ezekkel Nagymama- felelte a férfi, majd ismét egy mély sóhajtással töltötte meg a tüdejét az éltető oxigénnel- Liliána Varga. Ez a neve. Magyarországról jött, Közép-Európából. 

- Hívd fel! -utasítja a Királynő- És mondd meg neki, hogy vele vacsorázol! Előtte pedig eljössz velem Ferdensborg-ba arra a megrendezett felvonulásra a firkászok kedvéért- a herceg elmosolyodott majd bólintott egyet. Tudta, hogy ezzel felesleges lenne vitatkozni és a vacsorával talán ki tudná engesztelni barátnőjét, aki habár kimondva nem neheztelt rá, belül egész biztosan rosszul érezte magát. 

--O--

Liliána némán hallgatta párja napi élménybeszámolóját, miközben tömte magába a közeli étteremből hozott mexikói ételt. Nem akart megszólalni, mert akkor felfedné azt a tudást, amire nem rég tett szert. Tudta a lelke mélyén, hogy minden túl tökéletes ahhoz, hogy igaz legyen. Egy érett, helyes igaz kissé karót nyert férfi, akivel 3 hétig rendszeresen randizgattak, beszélgettek és szépen összeegyeztették a külön kis életüket. Nyilván lett volna még összeegyeztetni valójuk és azt hitte a lány, hogy az is milyen egyszerű lesz. Semmi bonyodalom, nehézség és az ezek velejárói. 

- És végül itt ülök veled, ami a napom fénypontja- fejezte be a herceg, aki nagyon is furcsállta a lány csendességét. Liliána hiába próbálta elrejteni igenis elmosolyodott a mondat végén. 

- Nem gondolod, hogy kifelejtettél valamit a napodból? - nyilván több és kedvesebb módja is lehetett volna ennek a témának a felhozásának, de Liliána érzelmei egyáltalán nem passzoltak volna ahhoz. Igazából még ő maga sem tudta, hogy mit érez pontosan. Volt benne düh, csalódottság és egy jó nagy adag sokk. 

- Ezt hogy érted?- Christian ijedten kapta a tekintetét a lányra, aki a táskája felé nyúlt és kivett belőle egy apróra összehajtott papír darabot. Idegtépően lassan hajtogatta ki majd hangosan elkezdte felolvasni. 

- Őfelsége, Margit királynő és unokája Christian, Dánia hercege körbelovagolták Ferdensborg-ot. Exkluzív fényképek- átnyújtotta a férfinak az újságból kitépett lapot, aki nagyanyjával és önmagával találta szembe magát. Lebukott. És az egyik legalattomosabb módon. 

- Nézd Liliána! Én meg tudom magyarázni. Én csak... -nem tudta befejezni, mert a hazugság látszatának fenntartása érdekében bérelt lakás ajtaján eszeveszett dörömbölés és hangzavar szűrődött be. Pár másodperc múlva a herceg telefonja megcsörrent és Jon nevét jelezte ki mint a hívó fél. A herceg azonnal felvette a telefont és szörnyű sejtése beigazolódott. Újságírók tömkelege állt a kulcsra zárt ajtó előtt- Később mindent megmagyarázok, de most azonnal el kell tűnnünk innen- Liliána habár szintén hallotta a nem túl bizalomgerjesztő hangokat nem volt hajlandó megmozdulni- Kérlek! Tudom, hogy jelenleg talán én vagyok az egyetlen ember akiben nem bízol, de ha nem akarsz az újságok címlapján szerepelni, akkor el kell innen tűnnünk- mindketten a nyitott ablak felé fordultak, ami a tűz lépcsőre néz és ahonnan a vén Jon próbált sérülés nélkül bemászni- Könyörgöm Liliána, hogy most még bízz bennem! - a férfi barátnője felé nyújtotta a kezét amit a lány pár másodperc után el is fogadott, majd mindketten meglódultak az ablak felé miközben a titkár az ajtó felé indult, ahol egyre hangosabb volt a tömeg. Miután Christian könnyedén kipattant az ablakon Liliána következett, aki a szoknyája miatt nem tudott akkora terpeszbe tenni lábait hogy ki tudjon mászni, így felült az ablakpárkányra, majd minden koszt letörölve onnan szürke ruhájával fordult meg és lépett ki a hideg fém tűz lépcsőre. 

- És most? 

- Lefelé nem mehetünk a fotósok miatt- kezdte a férfi- Úgyhogy maradt a felfelé- a fiatal nő nem akart hinni a fülének így azt az egy emeletet Christian vonszolásának segítségével tette meg, aki egy pillanatra sem engedte el barátnője kezét. Mikor felértek a tetőre Christian leterítette az egyik téglablokk tetejére a zakóját, hogy inkább arra üljenek le. Tudta, hogy mi fog következni. Amitől az elmúlt négy hétben rettegett. Az igazság elárulása. Enyhén irónikusnak találta, hogy mennyire rövid életű volt ez a hazugság, annak ellenére, hogy milyen jól ki volt találva és szervezve. Mármint szerinte. 

- Szeretném ha most őszintén válaszolnál- kezdte a lány miközben az ölében pihenő ujjaival játszadozott- Ki vagy te? 

- Christian Valdemar Henri John, Dánia hercege- felelte a férfi, miközben leguggolt elé és próbálta felvenni a szemkontaktust a nővel- 2. a trónöröklési sorbansorban, apám után. 

- Miben hazudtál még? - pillantott a férfira most először. A tekintete a herceg lelkének mélyére hatolt és minden bűntudatot, amit eddig is érzett a felszínre tört és egyenesen szétmarta a bensőjét. 

- Csak arról, hogy ki vagyok. De a személyiségemről nem hazudtam. Ugyanaz vagyok, aki sírt a Titanicon. Ugyanaz vagyok, aki ki nem állhatja a kávét, de minden kávés ízesítésű ételt imádok. És ugyanaz vagyok, aki egy mű rózsával kért meg, hogy légy a barátnője mert az igazi rózsa csak elhervad- Liliána szemébe könnyek szöktek, amit a herceg még fájóbb szívvel fogadott- Tudom, hogy amit tettem azt szinte megbocsájthatatlan én azonban mégis erre kérlek- az ő hangja is elcsuklott majd egy mély levegővétellel megragadta a lány kezeit- Egész életemben megmondták, hogy mit csináljak. Hogy üljek, hogy egyek hogyan beszéljek. Mikor mehetek mosdóba vagy mikor olvashatok egy könyvet. Mindent. De te... Te mindebből kiestél és egy külön kis burkot alkottál nekem. Az elmúlt egy hónapban minden napom fénypontja az volt amikor hallhattam a hangod vagy láthattam a mosolyod. Te nem meghajlással vagy kézfogással üdvözöltél, hanem nyakba ugrással vagy egy hosszú csókkal. Nem hívtál Uramnak, Őfenségének vagy bármely ilyen nevetséges néven. Neked csak Christian voltam. És önzőnek hangozhat, de élveztem. Túlontúl élveztem. Valószínűleg elárulva és átverve érzed magad, de kérlek értsd meg, hogy a védelmed érdekében is hazudtam. Azok a firkászok darabokra szednének. És nem azért mert nem vagy erős, hiszen te vagy az egyik legerősebb nő, akivel valaha találkoztam, hanem azért, mert őket nem érdekli semmi más egy jó képen vagy a szaftos sztorin kívül- pár percre néma csendbe burkolózott a pár. A herceg a lány arcát vizslatta míg ő az egymást ölelő kezeiket bámulta. A percek kínzoan lassan teltek el Christian pedig már végleg feladta a megbocsájtásba fektetett reményét. 

- Én... -szólalt meg a lány miközben próbálta összeszedni a gondolatait- Én nem tudom még magam se, hogy mit érzek. Amikor összejöttünk azt hittem, hogy megtaláltam azt az embert, akivel le akarom tölteni az életem hátralévő részét- Liliána egyszerűen félt ránézni a férfira, mert haragudni akart rá. Haragudni akart rá, azonban ha ránézett volna egész biztosan nem lett volna képes rá- Amikor megláttam az óriás képedet az újságban nem akartam hinni a saját szememnek. Azt hittem, hogy csak képzelődöm vagy félre értek valamit, így rákerestem Dánia hercegeire. És te ott voltál. Legfelül kiemelve a neved, mint a trón egyik várományosa azt hittem elájulok. Szédültem és hányingerem volt. Úgy éreztem, hogy ez hirtelen nem is az én életem hanem egy előre megírt film vagy könyv vagy valami istenverte nyálas szar. Aztán amikor átjöttem és megcsókoltál el akartam felejteni az egészet. Azt akartam, hogy mindez csak egy félreértés legyen és a herceg véletlenül pontos hasonmásod. Nyilván tudtam, hogy nem így van de akartam hogy így legyen. Christian én... - a lány egy szóra várt. Egy szó és ő képes 1 hónapnyi hazugságot elfelejteni. 

- Én sajnálom- vágott közbe a herceg a lány gondolataiban olvasva. Liliána a szó hallatán hagyta leperegni az első könnycseppet, majd felállt és az előtte térdelő férfi tekintetébe fúrta az övét.

- Én pedig ezer örömmel megbocsájtanék- kezdte a fiatal nő- De... 

- De? 

- Mi lenne azután? Folytatnánk mindent ugyanúgy titokban? Nem lehetek örökké a titkod Christian! - háborodott fel Liliána. Habár el akart húzódni a férfitól, ahogy az szorította a kezét nem vitte rá a lélek. Nyilvánvalóan nem kívánt belefolyni a királyi családba, hiszen sosem vonzotta őt igazán a rivaldafény, de a férfit sem akarta elveszíteni. 

- Nem tudom... Én őszintén nem tudom- sóhajtott a herceg, miközben felállt a hideg kőről. Most először elengedte barátnője kezét és mindketten maguk mellé engedték a kezüket. Egymással szemben állva csak bámulták egymást. Mindketten a némaságba burkolózást választották, mert ha megszólalnak, akkor döntést kell hozniuk. Christian talán életében először olyan helyzetbe került, ahol valóban nehéznek érzi a választást kötelesség és önmaga között. Túl sok mindenről mondott már le életében az ország kedvéért és Liliánáról nem akart- Nem akarok lemondani rólad- suttogta Christian kimondva a gondolatait- Önzőnek hangozhatsz és talán az is de nem akarlak elveszíteni. Annyi mindent adtam már a koronának és tudom, ez a kötelességem, de jól esne valamit kapni is cserébe. És valóban nem gondoltam át a továbbiakat, amikor elhívtalak arra a randira, de azóta annyival szebb lett az életem- habár Liliána nem válaszolt nem is kellett. Könnyes szemekkel csókolta meg a férfit, talán utoljára, aki olyan erősen szorította magához amennyire lehet. A márciusi szél hűvösen rázta át a fiatalok csontjait, miközben a kérdőjel még mindig ott lebegett kettejük között. Mindketten úgy érezték hogy a legszebb az lenne ha ebben a pillanatban maradhatnának örökre és kiszakadhatnának az egész világból.