• • • • • • • •

"A halálnak nem az a legerősebb hatalma, hogy megöli az embereket, hanem hogy a maradó emberekből kiszívja az életkedvet."

- Fredrik Backman

• • • • • • • •

Az eső hangosan kopogva verte a reptér aszfaltozott részét. Néhány másodpercenként egy-egy villám szelte át az eget, amelyet hangos dörgés követett. Azonban a rossz idő sem állította meg a keselyűket, hogy ott álljanak fényképezővel a kezükben várva, mikor lép ki a vadmadárból az újdonsült király. Christian egész úton hozzá sem szólt Liliánához. Minden csevegést dán nyelven folytatott, hogy a lány még véletlenül se értse meg miről folyik a diskurzus. A férfi nem azért tett így, mert esetleg nem akarta kedvesét belevonni ebbe. Nyilván ez is közre játszott, de a főbb indok az, hogy a kormány ezt követeli. Mivel nem házasok Liliána tulajdonképpen nem tartozik a királyi családhoz, így nem tudhat azok ügyes-bajos dolgairól. Ráadásul a fejében és szívében tomboló kavalkád jelenleg nem vágyott senkinek a társaságra sem. Azonban ez nem kívánság műsor volt.

- A temetést minél előbb neki kell állni szervezni, illetve a testvérei ügyét is a kormány elé kell vinni.

- Tessék? 19 évesek. Nagykorúak. Izabella meg 23 lesz 3 héten belül. Mit akarnak erről beszélni? - felelte a király.

- Valóban. 18 évesen emancipálódnak, azonban Dániában a gyermekek 20 éves koruktól válnak nagykorúvá- Christian fujtatott, majd hátradöntötte fejét.

- Ha megtörtént az emancipáció, akkor nincs szükség rám.

- Pontosan ezért kell beszélni a kormánnyal. Noha már nem függenek gyámjuktól az ikrek, attól még kiskorúak. És mivel nem mostanában töltik be 20. életévüket nem tudjuk pontosan hogyan kell eljárni. Erre példa még nem igazan fordult elő. Lehetséges, hogy örökbe kell fogadnia őket.

- Örökbe kell fogadnom a két 19 éves testvéremet, mert a születésnapjuk csak 9 hónap múlva lesz? Ne szórakozzon már velem Jon! - csattant fel a férfi. Szemmel láthatóan feszült volt és ideges, amin ez a sok maszlag nem segített. Nem akart ilyenekről beszelni. Gyászolni akart. Sírni, üvölteni, mint minden normális ember azonban ezt nem lehetett. Ismét fel kellett áldoznia a szabadságát a korona kedvéért.

- Sajnálom Őfelsége, de ezek mind fontos ügyek. Illetve van még egy téma, amit emidáig kerültem, de sajnos nem tudom tovább halogatni.

- Mi lenne az? - rákérdezett habár pontosan tudta, hogy mi is következik.

- A kisasszony sorsa égető kérdéskör. Ön is tudja, hogy azzal, hogy Király lett több tennivalója és kötelessége lett, mint például a Glücksburg ház tovább örökítése. Ehhez pedig házasság kell.

- Nem kötelezhetem arra, hogy jöjjön hozzám - Christian tenyérrel rávágott az előtte álló asztalra, amire már a fiatal nő is felkapta a fejét. Nézte a hideg szemeket, a remegő orrcimpát és a kidudorodó ereket. Nem tudta miről szól a beszélgetés, de nem tetszett neki, hogy ennyire felidegesítette a férfit. A telefonja hangosan csippant jelezvén, hogy üzenete érkezett.

Triós🥯:

Emu🦅:
Várj!
Ez most azt jelenti te vagy a Királynő?

Liliom🌺:
Jesszusom dehogyis!
Csak randizunk, nem vagyunk házasok.
Az még azért elég messze van.
Nem tudom mi lesz velünk
De eléggé félek...

Karalábé🧄:
NEM HISZITEK EL MI TÖRTÉNT!
RAM IRT A BALÁZS!!!

Emu🦅:
Karolina...
Ez nem a legmegfelelőbb pillanat...

Liliána melyet sóhajtva tette el a telefonját. Karolina valójában mindig is ilyen volt. Kissé önközpontú, de a szíve általában a helyén volt. Minden ember egy kicsit önző nem igaz?

- Christian...- próbálkozott ismét a lány, mire végre a férfi rá is nézett. Ahogy a két írisz találkozott egyfajta burok keletkezett. A férfi számára a szavak elmosódtak az utóbbi pár óra emlékei elhalványultak és csak az a zöldeskék szempár létezett számára- Mi fog történni? - és reccs. Szilankosra tört az a kis buborék és a férfi ismét visszazuhant a valóságba. Elszakította tekintetét a lánytól, majd kezével intett Jon-nak, hogy távozzon. Habár az asszisztens meg álldogált pár percig megadta magát a parancsnak és kettesben hagyta a párt.

- Amikor leszállunk a gépről nem mondunk semmit. Kiabálni, sőt üvöltözni fognak, de nekünk meg se szabad rezdülni. A reptérről rögtön a kastélyba megyünk, ahol ott lesz a családom és a rendőrség. Az utóbbi el fogja magyarázni pontosan mi történt, ami alapján mi ki tudunk adni egy hivatalos közleményt. Ezután elkezdjük szervezni a temetést...- a férfi hangja kissé megremegett, így Liliána rögtön a kezéért nyúlt. Az ujjak úgy gabalyodtak egymásba, mint a hajtincsek alvás közben ez pedig egy fajta megnyugvást adott mindkettőjüknek- és a koronázást. Valószínűleg Nagymama születésnapi ünnepsége lesz a temetés...- ismét nyelt egyet a férfi. Próbálta leküzdeni a torkában keletkező gombócot azonban mind hiába. A sírás szorongatta az egész testét és éppen az állt nyerésre. De nem sirhatott. Nem, ha más is láthatja Liliánán kívül. A fiatal nő tudta, hogy mind ennyi borzalmon kívül valami nyomja kedvese szívét, de nem akart tolakodó lenni. Ha úgy érzi készen áll, majd elmondja neki.

- Itt az idő - rontott ismét a szerelmesekre Jon. Liliána es Christian felálltak, majd mindketten egy utolsó pillantást vetettek egymásra, majd beálltak a helyükre. Az ajtó elé a Király mögé pedig kedvese. Az egyik légiutaskísérő meghúzta a megfelelő kart, majd minden erejét beleadva kitárta a repülő ajtaját. A vaslépcső már oda volt készítve az alján pedig várt a véresen komoly valóság. A vaskordonok mögött ernyők alatt álltak a feketébe öltözött fotósok, akik csak erre a pillanatra várták. A hangzavar a tetőfokára hágott az eső kopogása már nem is hallatszott az artikulálatlan kiabálásoktól. A vakuk megállás nélkül villogtak így eléggé nehézzé téve a látást. Ahogy az újdonsült király kilépett a vasból egy rongyosra ázott férfi tartott felé ernyőt, miközben meghajolt.

- Őfelsége- Christian szája megtelt gyomorsavval ennek a szónak a hallatán. A gyomra kavargott és legszívesebben kiadta volna magából a reggelijét. Levonult a lépcsőn, majd megvárta, hogy Liliána is csatlakozzon hozzá. A lány magának tartotta az esernyőt, ami a férfit ismét arra emlékeztette, amiről Jon próbálta meggyőzni a repülőn. Nem veheti el a nőt. Nem ilyen hamar. 3 hete vannak együtt és csak 6 hete randiznak. Meg a legőrültebb emberek sem hazásodnak össze ilyen hamar. Christian végig nézett a tömegen. Mindenki feketében volt. Némely férfinak a kalapjára rá volt kötve Dánia zászlójának mintája szalag formájában. Mindenki gyászolta a Királynőt és a Koronaherceget és hercegnét. A férfinak kellett egy mély levegő, majd megindult a rájuk váró autó fele. El akart tűnni a szemek elől. A hangok elől. Az illatok elől. El akart tűnni a világról. Az autóban a csend fülhasogató volt. Senki nem szólt egy szót se. Liliána a telefonjának képernyőjét bámulta, néha visszaírt barátnőinek, de ő is megviselt volt. Borzalmasan fájt a szíve szerelméért és bele se mert gondolni testvérei milyen állapotban lehetnek. Habár a legidősebb testvér kapta a legnagyobb terhet. A kastélyhoz érve az autónak lassítania kellett, hogy ne üssenek el egy embert se, aki a kerítésnek nyomódva próbáltak információhoz jutni. A fiatal nő arcára egy fintor ült ki, ami a mai nap folyamán először mosolyt csalt a király arcára. Az autó lassan gurult be az udvarra, majd elhallgatott. A király szállt ki először az autóból, majd meg sem várva a lányt rohant be a kőfalak közé. Liliána rögtön ment utána, végigkövette a folyosók labirintusán, majd, amikor a férfi megállt ő is így tett.

- Liliána - fordult felé Christian - Sajnálom, de...

- Nem mehetek be veled. Tudom. Adrian már elmondta. De ide akartalak kísérni - a férfinek ajkai egy fél mosolyra húzódtak, majd szorosan magához húzta. Melyet szippantott a lány hajának aromájából, ami jelenleg azt az erőt adta neki, amivel képes volt belépni abba a szobába. Az ajtó hangosan vágódott be mögötte mire az összes bent tartózkodó ránézett. Az egyenruhás rendőrök hajoltak meg legelőször ezután a család többi tagja is így tett. Mind ugyanúgy néztek ki. Vöröses szemek, felpuffadt arcok, remegő kezek. Christian rögtön testvéreihez lépett ölelés céljából, amit a három fiatal azonnal teljesített. Bátyjuk karjai közé vetették magukat, mintha ez megvédené őket a fájdalomtól.

- Mindhárman Christian...- suttogta a második legidősebb - Mindhárman odavesztek- a férfi egy lágy csókot hintett Izabella hercegnő fejére, majd nagybátyjához és annak családjához lépett. Kézfogások, ölelések és végül a király elért a rend őreihez. Hadd jöjjön az igazság.

- Hadd nyilvánítsuk ki őszinte részvétünket Felség - szólalt meg az egyik, miközben a másik kettő hevesen bólogattak. "Mint a kiskutyák" - gondolta a férfi.

- Hogy történt? - a férfihang akár egy kard úgy vágta a levegőt keménységétől. Nem mutatott érzelmet. Nem mutathatott érzelmet.

- A Királynő, Isten nyugosztalja, és a Koronapár autója ment a menet közepén. Egy részeg sofőr merőlegesen beléjük hajtott, ami azt eredményezte, hogy a mögöttük lévők is beléjük csapódtak. A balesetben 6 autó vett részt. Az Ön családján kívül még 11 halott volt. Ebből 5 a királyi palota alkalmazottja 6 pedig civil. Mire a mentők odaértek, már mind halottak voltak. Túlélők nem voltak. - a Király mélyen beszívta a levegőt, majd Jon felé fordult.

- Írja meg a hivatalos közleményt. Aztán hívja a fő televíziósakat. Majd én felolvasom.

- Uram nem szükséges...- kezdte az idős, de a király keményen közbe vágott.

- Azt mondtam én olvasom fel. Pont. Most pedig kérem távozzanak! - habár vonakodva, de aki nem a családba tartozott távozott. Miklós és Felix lépett unokatestvérükhöz es mindketten a vállára helyezték a kezüket.

- Hogy vagy? - kérdezte az idősebbik- Bocsánat ez egy rossz kérdés. Hogy kezeled?

- A helyzethez képest szerintem elég tűrhetően- felelte a Király.

- És most mi lesz veled és Lilivel? - dobta le az atombomba jellegű kérdést Félix. Christian melyet sóhajtott, majd lerázta magáról a kezeket és a hajába túrt. Tudta, hogy unokatestvéreivel mindent megbeszélhet, olyanok voltak számára, mint a legjobb barátok, akikre mindig is vágyott. Azonban abban a pillanatban nem tudta mit mondhatna. Az a csend, ami pedig hármuk közé épp elég válasz volt- Figyelj csak. Nem a mi dolgunk, hogy belekontárkodjunk a szerelmi életedbe, de soha nem láttunk még annyira felszabadultnak és örömittasnak, mint Lilivel. Ezt a döntéshozatal idején tartsd szem előtt.

- Ti is tudjátok, hogy ez nem csak rajtam múlik. Ha ő nem akarja ezt, amit nyilván meg is értenék, nem kötelezhetem arra, hogy maradjon velem. Ha menni akar, akkor hagynom kell hadd menjen.

- O -

- Karolina? - kérdezte a fiatal nő Emili barátnőjétől. Amint visszaért szobájába első dolga volt felhívni barátnőit, akivel előre megbeszélte a video hívást. Azonban eggyel kevesebben voltak, mint ahogy szó volt róla.

- Nem tudom. Hagytam neki már vagy 40 üzenetet, de semmi. Te is tudod milyen. Biztos valami fiúval van. Habár nem értek egyet az időpont választásával- forgatta meg a szemeit a barna hajú.

- Mi van veletek? - bukott ki a kérdés Liliánából- Az utóbbi időben már megfigyeltem, hogy mostanában sokat veszekedtek a csoportban is és nem olyan felszabadult a hangulat sem a hívások alkalmával- először a csend uralta a vonalat, majd Emili egy melyet sóhajtott.

- Nem akartuk neked elmondani, mert nem akartuk, hogy úgy érezd a te hibád, de... De nélküled nem működünk. Emlékszel Karolina tinédzser éveire? Alkohol, cigi, drog. Mindent kipróbált, amit lehet- a szőke bólintva jelezte, hogy bizony élénken él emlékeibe a lány látványa, amikor hajnali 4-kor beesett Emiliékhez, ahová eredetileg hivatalos volt. Csak elfelejtett elmenni. A lányok betegre aggódtak magukat és már a rendőröket is hívták. Felejthetetlen éjszaka és sajnos nem a jó értelemben- Ez nem változott. Neked azt állítja, hogy igen, de nem. Múlt hónapban délután 3-kor ideállított spiccesen és a nyakán nagyobb foltok voltak, mint a Milka tehénen. Én pedig önző vagyok lehet, de nem tudom már olyan higgadtan kezelni, mint régen. Annyira dühös vagyok rá, mert amikor beszélek hozzá erről vagy üres tekintettel bámul rám vagy pedig telefonozik és írogat azokkal az új csodálatos barátaival, akik múltkor az ajtóm előtt hagyták. És valószínűleg emiatt a frusztráció miatt, de nem bírom tolerálni már magát Karolinát se. Így az elmúlt félévben csak akkor találkoztunk, amikor veled hívásoztunk- a barna hajú lány tágra nyílt szemekkel várta barátnője válaszát. Nem akart ő lenni az, aki szétszakítja a csapatot, de nem bírta már tovább magában tartani. Jól esett neki kimondani az igazat.

- Miért nem mondtad már el a legelején? - Liliána nem is hibáztatta Emilit. Szerette másik barátnőjét is, de azt az életstílust, amit élt évek óta valóban nem helyeselte. És úgy látszik érzelmei Emiliben is megfogalmazódottak.

- Nem akartam tönkretenni a triónk, hisz évek óta egymásra vagyunk utalva és nem lettem volna képes ezt szétcseszni.

- De te is tudod, hogy egy barátság csak akkor működik, ha mindkét fél vagy jelen esetben mindhárom fél szereti a másikat- a két lány némán bámulták egymást a kis ablakokon keresztül és mindketten azt kívánták bár meg tudnák most ölelni egymást. Liliána pedig rájött, hogy március 31 mostantól egy hatalmas fekete folt lesz a naptárában.