• • • • • • • •

"Sokat elbírunk, de aztán egy egészen apró teher alatt összeroppanunk"

- Moldova György

• • • • • • • •

A Buckingham palota kertje a szokásosnál is csendesebb volt. A tücskök sem tisztelték meg játékukkal a lakókat és vendégeket ez pedig Liliánának furcsa volt abban a korai órában. A gyomra kavargott és a mellkasát egy nehéz csomó kötötte gúzsba. Zöldes kék íriszei minden apró részletet próbált magába fogadni és felfedezni mi lehet az okozója ennek a némaságnak azonban semmilyen szokatlant nem vélt felfedezni. Az idő hűvös volt a fák ágait a szél hajtogatta mindenféle gyengédség nélkül. Liliána visszavonult a szobájába, majd magára öltötte az aznapra kiválasztott ruháját. Minden más már el volt csomagolva felkészülve a hazaútra. Vasárnap reggelhez híven a szőke lány csak egy üzenetet dobott barátnőinek hátha még alszanak, majd megcsörgette édesanyját. A telefon képernyőjén megjelent a kisablakban Vargáné Kerekes Zsóka mosolygós arca miközben hangosan üvöltve hívta fel férje Varga Miklós figyelmet lányuk jelenlétére.

- Miki! Miki! Lili az. Szia Kicsim! - Zsóka úgy gügyögött lányának mintha még mindig kisbaba lenne. Nem volt benne semmi rossz szándék az anyai szeretetet így mutatta ki- Na mesélj, hogy vagy. Minden rendben ment? Mikor szálltok fel?

- Szia anya- kezdte a kérdéssorozat megválaszolását- Nagyon jól vagyok tök sokat aludtam. Hala égnek minden okésan lezajlott és 1 óra múlva indulunk a palotából - Liliánának annyira furcsa volt ilyenekről beszelni a szüleinek, mint palota. Sosem voltak kőgazdagok és voltak dolgok, amiket nem engedhettek meg maguknak. Ezen felül soha egy rossz szava sem lehet a szüleire, akik erejükön felül teljesítve mindent megadtak az ikreknek. Azonban főhősünknek mégis volt egy rossz érzés a gyomrában palotákról és magángépekről beszélni velük. Talán túlgondolja, de nem akarta, hogy ez a két csodálatos ember úgy érezze ő neki már ez az alap.

- Szia Nagylány! - hajolt be a képbe az édesapa is- Hallom 1 óra múlva indultok. Megkérdezted már a herceged, hogy milyen motor van a gépben?

- Nem apa- nevetett fel a kérdezett - Még nem, de mindenképp rákérdezek.

- Pótoltál már? Küldtek neked mindent rendesen? Tudod, hogy az egyetem nagyon fontos.

- Ne aggódjatok. A 80 százalékát már megcsináltam és kidolgoztam a repülőn majd befejezem. Meg lesz az a diploma- Liliánának egy olyasfajta cél is volt ez a kis darab papír, ami a szülőket is boldoggá tette. Természetesen nem miattuk választotta a jogi pályát mégis ott motoszkált benne mindig is a gondolat, hogy milyen büszkévé fogja tenni őket a diplomaosztóján. A szoba ajtaja nyílt és belépett rajta a herceg. Barátnője mellé lépett majd illedelmesen köszöntötte a szülőket angol nyelven, amit a lány készségesen fordított szüleinek. A beszélgetés a férfi és a szülők között nem nyúlt hosszúra, de a legfontosabb kiderült. A repülőgép motorjának fajtája. Miután a hívás megszakadt Christian a derekába kapaszkodva magához húzta szerelmét, majd együtt dülöngélve szorította ajkát az övéhez.

- Tudom kicsit fárasztó volt az elmúlt pár nap- suttogta a férfi. Nem akarta a hangjának erejével megszakítani a köztük kialakuló békességet- De kiválóan helytálltál. Mindenki imád téged és az újságok is csak nagyon apró dolgokba kötöttek bele. Alig találtak valamit. De emiatt ne aggódj, mert a 99%-a ezeknek a hibáknak fikció- ahogy a nő a fejét párja vállára hajtotta a szőke tincsek elszabadultak és vízesésként hullott előre.

- Vége van ez a lényeg- az édes enyelgést egy éles kopogás szakított félbe, majd a választ meg sem várva az idős Jon lépett be. A herceg már nyitotta a száját szidalmazásra, de ekkor felfedezte az agg asszisztens remegő kezeit és nyúzott ábrázatát.

- Mi történt Jon? - igyekezett egy higgadt tónust megütni, azonban a mondat végére meg-megremegett a hangja. A vén ember próbált szóhoz jutni, de csak mély levegőket volt képes venni- Beszéljen már!

- Tömeg baleset történt Koppenhágában. 14-en meghaltak és ebből az egyik a Királynő a másik pedig a Koronaherceg és felesége - a két szerelmes egyszerre húzódtak el egymástól. Liliána szemei megtelítődtek könnyel, de nem engedte kibuggyanni őket. Christian-t figyelte, várta a reakcióját, ami alapján ő is cselekedhet. Azonban a herceg csak bámult az általa alkalmazott férfire és várta, hogy kijelentse ez csak egy durván elfajult vicc. Nagyanyja és szülei igenis életben vannak és rájuk várnak a reptéren. Azonban semmi ilyesmi nem történt meg. A két férfi bámult egymásra néma csendben, míg Christian meg nem szakította a szemkontaktust.

- Felséges Királyom... (Your Majesty) - szólalt meg ismét Jon. A megnevezésre mindkét fiatal egyszerre kapta oda a fejét. Liliána, amint fel is fogta mit mondott az öreg ismét barátjára nézett, kinek orrlyukai kitágultak, ahogy gyorsan szívta be a levegőt.

- Nem- jelentette ki. Ez volt az első szó, amit kimondott- Ne hívjon így! Ez nem az én titulusom.

- Felséges Királyom...

- Azt mondtam ne! - hangját megemelte olyannyira, hogy még Liliána is összerezzent. A herceg tett egy lépést hátra, majd még egyet és még egyet míg nem az asztalnak nem támaszkodott. A mellkasa szorított a levegő nem talált utat tüdőjébe. A füle sípolt a szeme pedig égett a kibújni akaró könnyektől. Nem sírhat. Jon előtt nem sírhat. Ujjával lazítani próbált nyakkendője szorításán, azonban a sunyi selyem egyáltalán nem kívánt engedni szorításán. Segélykérően pillantott a férfi Liliánára, aki azonnal kiküldte az asszisztenst. Amint az ajtó becsukódott Christian dühösen rávágott egyet tenyerével az asztalra. Bőre viszketve sajgott ott, ahol érintkezett a falappal. Remélte ez enyhíteni fog a szívét szorongató fájdalmon, azonban ez nem történt meg. Sorozatban hármat csapott az asztalra, de még mindig nem szűnt meg egyik tünet sem, ezzel még inkább felpiszkálva a benne kiszabadulni vágyó vadállatot. Mielőtt még átgondolhatta volna mit is tesz megragadta a lakkozott fát és felborította. A rajta heverő tárgyak hangosan koppanva találkoztak a földdel, majd némelyik elgurult míg a másikak sértetlenül nevettek a herceg tehetetlenségén. Christian térdre rogyott, amire Liliána rögtön mellette termett, majd szorosan magához húzta. Ahogy a nő cseresznyés illata szerelme orrába kúszott nem tudott tovább megálljt parancsolni a könnyek patakokban kezdtek lefolyni az arcán. Úgy csimpaszkodott a szőke nőbe, mint egy kisgyermek az anyjába. A lány halk szavakat susmogott nyugtatásképp, de pontosan tudta, hogy süket fülekre talál. A herceg jelenleg nem volt önmaga. Egy egyszerű kisfiú volt, aki elvesztette a szüleit és a nagymamáját. Az pedig csak ráadás, hogy egy olyasfajta teher szakadt a nyakába, amit halála napjáig cipelnie kell. A nap minden egyes percének másodpercében. Ez jelen pillanatban azonban még kimondatlan volt. Ott lebegett a herceg, bocsánat, a király feje felett. Többé nem Őfensége Christian herceg volt. Őfelsége XI. Christian, a Dán Királyság uralkodójává vált. Pillanatok alatt az egész élete megváltozott. Ezzel pedig Liliána is tisztában volt. Mégis az esze hiába súgta azt, hogy azonnal álljon fel és fusson ameddig a lába bírja, a szíve nem tudta ott hagyni a zokogó férfit. Míg egyik tenyerével igyekezte megtartani az elgyengült férfit, a másikkal haját simogatta. Annyira akart neki segíteni, de képtelen volt bármit is tenni. Ezzel abban a pillanatban csak Christian tudott megküzdeni. Liliána egyedül csak lelki támasz lehetett.

- Istenem...- szólalt meg hosszú idő után először az újdonsült uralkodó- Ez azt jelenti, hogy... - nem tudta befejezni a mondatot. Elhúzódott a nőtől olyan sebességgel mintha égetne.

- Mit? Mit jelent? - Liliána nem értette szerelme hirtelen keménységét. A könnyeknek nyomuk sem voltak az arcizmai pedig nem engedtek kiszökni egy újabb érzelmet.

- Haza kell utaznunk azonnali hatállyal. Van itt fekete ruhád? - a férfi gondolatai már messze nem Londonban jártak. Kötelességeit már rég tudta. Már 15 éves korában meg kellett tanulnia a megfelelő eljárást arra az esetre, ha bármi történne édesapjával, mint uralkodó, így efelől kérdései nem voltak. Azonban önző módon nem tudott ezzel törődni. Ahogy nézte a szőke tincsekkel keretezett arcot és az azt díszítő szempárt, nem tudott másra gondolni, hogy mi lesz vele. Nem erre vállalkozott. Már a hercegi cím is megterhelte kapcsolatukat. Ki tudja ezután mi vár rájuk. Christian lelkének üvege kezdett repedezni. Az apró hajszálerek 1000 kis csíkokra ágaztak el várva az utolsó fuvallatra, ami összetörheti.

- Van- felelte a nő. Annyira akart kérdezni valamit, de mindegyik kérdés a fejében bugyutának hangzott. "Minden rendben?" Persze hogy semmi sincs rendben. Az általuk felépített kártyavár éppen most kezd összeomlani. "Hogy érzed magad?" Mégis, hogy érezné magát? Bármit is mondott volna nem hangzott volna jól- Christian! - lépett közelebb hozzá. Meg akarta nyugtatni, hogy minden rendben lesz. Mégha ott abban a pillanatban is nem tűnt úgy, de minden a helyére fog kerülni. Azonban ezt nem tudta elmondani. A szavak a torkára fagytak, amikor a király egy lépést hátra lépett. A lánnyal egyszerre mozdult.

- Akkor siess és oltsd magadra! - nem mondott semmi mást. Nem ölelte meg és nyomott egy csókot a homlokára ahogy szokott. Csak kirohant a helyiségből. Főhősünk torka elszorult szemei pedig szúrni kezdtek. A hír ugyanúgy lesújtotta őt is mégis a férfi elhidegülése jobban fájt szívének. Szekrényéhez fordult, majd kivette a fekete alkalmi ruhát. A tükör segítségével nézett saját szemeibe, miközben magát nyugtatgatta. Az ajtón kettőt kopogtattak, majd miután Liliána engedélyt adott Katalin és Meghan lépett be.

- Hallottuk mi történt. Fogadd őszinte részvétünket. Christian-nek már kifejeztük részvétünket- kezdte Meghan- Hogy vagy?

- Nem tudom- felelte. Kezét a gyomrára helyezte, hátha mágikus módon megszünteti a hányingert- Én is le vagyok sújtva természetesen, de nem nagyon értem 100%-osan mi történik. Christian lett a király igaz? - a két idősebb nő csak bólintott- És ez mindent megfog változtatni... Igaz? - a két sógornő egymásra pillantott, majd ismét csak bólintottak. Liliána a tenyerébe temette az arcát és próbálta feldolgozni az elmúlt pár percben történteket.