~Csendben maradok~

A parfüm, amit a fiú használt az orromba kúszott, még ilyen távolságból is. Nagyon jó illata van, hiába most volt edzése,ahol szinte még a belét is kidolgozta. Néha-néha felpillantottam az arcára ,vajon milyen reakciót is válthatott ki belőle a kérdezősködésem,azonban csak maga elé bámaulva,semleges arcot vágott.

-Tudod...-szólalt fel hirtelen,aminek hatására ismét felékaptam a fejem-Igazából eléggé beszélgetős kedvemben vagyok. Mondjuk mindig...De...Ha érdekel, szívesen elmondom mi történt Kenma-val, mert eléggé bosszant és muszáj kiadnom magamból...

-Figyelek-mosolyodtam el halványan.

-Rendben-kezdett bele ,alighogy megvárva a válaszom, mindenesetre kíváncsian kezdtem fürkészni arcát-Szóval... Ma, egy másik iskolát hívtunk meg az edzésünkre, egy edző meccs erejéig. Ott volt Bokuto, ő nagy spanom, meg Akaashi is... Mindegy! A lényeg, hogy keményen edzettünk a mai napra, abban reménykedve, hogy megnyerjük az ellenük való játékot. Eddig meg vagy?

-Öm... Meg. Persze.

-Okos. Tehát... Elkezdtük az első szettet. A Fukurodani szervált, amit Yaku-nak nagyon szépen sikerült kivédeni, ezután kellett volna feladni a labdát, hogy valaki a csapatból lecsaphassa az ellenfél területére, azonban a labda úgy, ahogy volt pontosan Kenma fejére esett. Először csak elmosolyodtunk rajta, de mikor már harmadjára is megcsinálta, egyáltalán nem nevettünk. Teljesen nem ott járt a feje, ahol kellett volna... Amikor rákiabáltam, egy kicsit kizökkentettem a gondolataiból, így megpróbálta feladni a labdát, de nagyon gyengén jött neki össze. Épphogy sikerült leütnöm. Talán, ha egyszer sikerült neki jól feladnia... Jól levertek minket a Fukurodani-sok... Talán ha 15 pontunk volt a kettő szett alatt...Összesen.Kicsit kiakadtam, így jól leordibáltam szegény Kenma-t, így utólag már nagyon bánom, mert mindenkinek lehet rossz napja, de... Érted. Na! Szóval... Most nem tudom mit csináljak és...

-Ezért rúgtál bele a padba?

-Azért mert vesztettünk?

-Nem...-ráztam meg a fejem óvatosan-Amiért lekiabáltad Kenma-sant.

-Igazából... Azért... Szerintem eléggé megbántottam vele.Még sosem kiabáltam így vele.Elmondani nem tudom, hogy mennyire megbántam már... Sőt! Ami meg még rosszabb, hogy csak meghallgatta miket vágok a fejéhez, aztán meg csendben elment...

-Miért nem mentél utána?-fordultam felé homlokot ráncolva.

-Áhh! Az milyen már?

-D-De... Kenma-san a barátod... Nem? Ha nem utána, akkor ki az, aki után mész?-fordítottam a fejem közeli park irányába,amit szintén beborított a cseresznyefa rózsaszín virága,azonban mikor nem hallottam, hogy a fiú válaszolt volna, ismét felé néztem-Kuroo-senpai?

-Miért vagy okosabb nálam?-pillantott az arcomra értetlenül.

-Ömm... É-Én csak külső szemlélőként mondtam a dolgokat, úgy sokkal könnyebb jártatni a szám!-hadakoztam.

-Szerinted... Szerinted Kenma nagyon haragszik rám?

-Nem hiszem-ráztam meg a fejem mosolyogva-Nah jó... Talán egy kicsit.

-Kösz-röhögött fel.

Egy motor haladt el mellettünk baromi hangosan, bőven a megengedett sebesség korláton kívül, így kissé megugorva véletlen neki ütköztem a bal felemen sétáló fiúnak.

-B-Bocsán-

-Kúltúráld magad baromarc!-fordult hátra ordibálva a fekete hajú, bár tudta, hogy a söfőr úgy sem hallja. Mikor eszébe jutott, ciccegve hagyta abba a mondatát, majd rám nézve teljesen megváltoztatta arckifejezését, megfogva a két vállamat-Jól vagy [Név]-chan?

-I-igen... Köszönöm.

-Cseréljünk helyet-állított át a másik oldalára, egy nagyot sóhajtva.

Csendben ballagtunk tovább. Már közel jártunk az otthonomhoz, aminek hatására egyből eszembe jutott a két méretes dög a szembe szomszéd kertjében. Lehet még kissé meg is ugrottam.

-[Név]-san?Minden rendben?

-Ömm...P-persze.M-mindjárt ott vagyunk.

-Értem-bólintott a fiú a kezeit zsebébe dugva.

Ugyan már beértünk az utcánkba, még nem hallottam a két "kiskutya" semmilyen hangját sem. Ez mondjuk nyugtató.

A házunk eléérve talán kissé túl hirtelen is, de lefékeztem, majd a fiú felé fordultam egy mosollyal, hogy megköszönjem, hogy hazakísért.

Azonban mielőtt felszólalhattam volna, ő beelőzött.

-[Név]-san...Őszintén...Szerinted mit kéne tennem?

Először kissé meglepődtem, hogy a fiú ilyen nyiltan rákérdezett, de szinte egyből gondolkodni kezdtem a válaszon.

-Hát...-mosolyodtam el halványan-Én a helyedben átmennék hozzá és megbeszélném vele. Hogyha már csak a felét is elmondod neki, amit az előbb nekem, akkor biztos, hogy megbocsájt majd.

-Igazad van. Köszönöm-húzott közelebb magához, majd egy gyors arcra puszi után elengedve engem, visszatérve szokásos formájába, féloldalasan elmosolyodott-Megyek.Kibékülök Kenma-val.

-T-tedd azt.

-Holnap, pedig beszélünk és akkor már nem csak egy arca puszival fogok elköszönni.

TRÚ LÁV