-Kiyoko-chan- -nak sok szeretettel :3💕💐✨ Ne haragudj, hogy ennyit kellett várni T^T

-Tsumu, megteszed, hogy békén hagysz? -sóhajtottam, miközben odaadtam a fiúnak a kulacsát.
-Nem, nem. Látom ám. -kacsintott.
-Mit látsz? -vontam össze a szemöldököm.
- A kis szerelmedet. -mutatott a pálya másik végébe egy széles vigyorral az arcán.
-Ne mutogass te idióta! -vágtam fejbe egy törölközővel.
-Sajnálom, de leleplezted magad. -vont vállat vigyorogva.
-Nem tudom miről beszélsz, de nem is érdekel. -fontam  össze karjaimat mellkasok előtt.
-Ugyan már... Tudom, hogy tetszik Rintarō... -hajolt közel a fülemhez.
-N-nem tetszik! És halkabban. -morogtam, miközben próbáltam eltakarni az arcomra rákúszó pírt.
-Nagyon nehéz eset vagy te. -sóhajtott gondterhelten.
-Te meg hülye. -forgattam meg a szemem.
-Tegyünk egy próbát, hogy neki is tetszel-e. -vonogatta a szemöldökét.
-Hát te tényleg nem vagy normális! Utoljára mondom, hogy nem tetszik! -emeltem meg a hangom.

Amire természetesen mindenki felénk nézett.
-Naa, csak egy két napig. -karolta át a vállaim.
-Megígéred, hogy leszállsz rólam? -vontam fel a szemöldököm.
-Aha. -bólintott.
-Jó... -adtam meg magam. Egyszer csak a fiú magához húzott a derekamnál fogva, lehajolt hozzám, majd fejét nyakhajlatomba fúrta.
-M-mit csinálsz? -suttogtam. Közeledésétől akaratlanul is zavarba jöttem.
-Felkeltem a figyelmét. -vont vállat.

Lopva Rintarōra néztem. Csak egy pillantását kaptam el, és az sem volt valami vidám. Bár amúgy sem egy pattogó személyiség, de most kifejezetten mérgesen bámult felénk.
-Ti meg mit csináltok? -hallottuk meg Osamu hangját.
-Segíts. -nyöszörögtem.
-Virág-kód. -nézett Atsumu sokat sejtően testvérére.
-Ooh. Értem. -bólintott a szürke hajú.
-Mi? -vágtam értetlen fejet.
-Semmi, semmi. -legyintettek.
-Szeretném tudni, hogy mibe keveredtem. -ingattam a fejem.
-Nem kell izgulni, mindent megoldunk. -intett le a szőke. Kezdek még jobban kételkedni abban, hogy ez a szerencsétlen bármit is képes megoldani.
-Tudod mit? Inkább húzz vissza a pályára. -mondtam mérgesen, majd eltrappoltam a padokhoz és leültem.
Az ikrek csak kinevettek, de visszamentek a pályára.

Egész edzésen a feketehajú fiút néztem. Nem beszél annyit, mégis megérteti magát csapattársaival. Minden egyes blokknál, ütésnél izmai megfeszülnek, ami tökéletes összhangot alkot helyes és jóképű arcával.
Igen, még hogy tetszem neki. Jó lenne...
A nagy gondolkodásom közepette észre sem vettem, hogy szerencsétlen Rintarōt bámulom. A fiú hirtelen mélyen belefúrta tekintetét az enyémbe. Arcomra halvány pír szökött. Egy ideig néztük egymást, de Atsumu jóvoltából egy labda elől elhajolva kellett megszakítanom a szemkontaktust.
Dugd fel magadnak a labdát Tsumu.

Miután vége lett az edzésnek, a fiú ismét megtalált.
-Nincs kedved átjönni esetleg? -ölelgetett meg.
-Engedj el, te izzadt bánat! És nem, nincs kedvem. -toltam el magamtól a fiút. -Tsumu, felesleges ez az egész, úgysem tetszem neki. -mondtam egy kicsit csalódottan. De azonnal szám elé kaptam a kezem.
-Na most aztán tényleg lebuktál. -suttogta a fülembe. Vörös arccal fordultam el tőle.
-Nem is... -motyogtam.
-Dehogyneeeem! -kapott fel a karjaiba, majd elkezdett velem száguldozni a tornateremben.
-Tegyél le te barom! -emeltem meg a hangom.
-Ismerd be! -kiáltott.
-Nem, nem és nem! -ütögettem a fejét.
-Tedd le. -hallottunk meg egy nyugodt hangot. Tsumu azonnal megtorpant és kérdőn hátrafordult.
-Azt mondta, hogy tedd le. -mondta Suna halkan, mégis teljesen határozottan. Arcomra halvány pír kúszott, miközben lemásztam a szőkéről. Szinte láttam, amint Isten a mennyekben a szemét is kisírja ezt a felettébb kínos jelenetet végignézve.
-Öhm... Köszi...? -vékonyodott el a hangom. A feketehajú fiú nem mondott semmit, csak hátatfordított és az öltözőbe ment.
-Kellett ez neked? Most lehet, hogy utál. -sziszegtem.
-Te aztán tényleg vak vagy. -csodálkozott el Atsumu.
-Inkább csak fogd be. Ma nálatok alszom, hogy szét tudjalak verni. -ropogtattam meg ujjaimat.
-Azért ennyire nem kell felkapni a vizet. -emelte fel kezeit.
-Miya Atsumu. Fuss. -mondtam halkan.
-De hát-
-Fuss. -vigyorodtam el.
-Tsumu, szerintem jobb ha elkezded szedni a lábad. -mondta Osamu.
-Nyeld le magad keresztbe te állat! -vettem üldözőbe a fiút.

Már éppen utolértem volna, amikor Suna kilépett az öltözőből, Atsumu pedig teljes erőből nekirohant, ezzel feldöntve a fiút. Persze én sem maradtam ki a jóból, ugyan is én rajta hasalva kötöttem ki, míg Atsumu pár méterrel odébb.
Egy ideig csak néztük egymást, majd Suna félmosolyra húzta ajkait és közelebb hajolt hozzám.

-Úgy látom te tényleg szereted tesztelni az ember türelmét. -mondta halkan. Ekkor esett le, hogy egymáson fekszünk.

-J-jézusom...! Bocsánat. -pattantam fel, miközben igyekeztem szoknyámat megigazítani.
-Tényleg sajnálom, nem figyeltem oda! -hajoltam meg, ezzel próbálva eltakarni vörös arcomat. Ám még mielőtt folytathatta volna, gyorsan kilibegtem a tornateremből.
-[Név]-chan! -dugta ki a fejét Atsumu.
-Fogd be, és öltözzetek át. -morogtam ide-oda téblábolva.

Nagyjából negyed óra múlva léptek ki az ikrek a tesiterem ajtaján.
-Samu... -néztem nyúzottan a fiúra.
-Jól van na... -sóhajtott, majd karjaiba kapott. Lábaimmal átkulcsoltam a derekát, míg kezeimmel a nyakát.
-Mindig mindent elbaszok... -nyöszörögtem.
-Azért nem mindent. -mondta.
-Haha, köszi. -forgattam meg a szememet.
-Naa, [Név]-chan. Ne búslakodj. -simogatta meg Atsumu a fejem.
-Menj innen. -morogtam.
-Tudod, egy százhatvan centis lányt még így is nehéz komolyan venni, hogy valaki cipeli. Sőt. Így méginkább nem lehet. -nevetett fel.
-Fogd már be, vagy letépem a szád. -mondtam mérgesen.
-Igen, igen, persze. -bólogatott.
-Betöröm azt a nagy és ronda pofád. -sziszegtem.
-Na! Ez már sértés a javából. -nézett rám elismerően.
-Nem fejeznétek ezt be? Mint két öt éves. -szólalt meg Osamu.
-A lányok érettebbek, ne nekem mondd! -nyújtottam ki a nyelvem Tsumura.
-Mit beszélsz? -háborodott fel a szőke.
-Igazatok van. Nem is öt évesek, hanem három. -mondta Osamu.

Egész hazaúton pofáztunk Atsumuval, ami szerintem teljesen kikészítette a szürkehajú idegeit, mert amikor bementünk a házba, testvére egy pohár vizet, míg én egy maroknyi lisztet kaptam telibe a nyakamba.
-Megyek felhívom anyát, hogy itt alszom. -mondtam a szőkén röhögve, miközben próbáltam leporolni a ruhámat.
-Kint alszol a kertben. -morogta.
-Nem nem. Beszedem a te futonodat is, úgy kényelmesebb. -mosolyogtam, majd elővettem a telefonom és lebonyolítottam anyával a mai és holnapi napot. Persze csak azután rakhattam le, miután apa jól kiosztotta az ikreket, hogyha bármelyikőjük teherbe ejt, azt kiheréli.
-Azt hittem már megszokta, hogy itt vagy. -csodálkozott Samu.
-Ez is megszokás. -mondtam vállat vonva. -Na rendeljünk pizzát és nézzünk valami szart. -mondtam, majd felszaladtam átöltözni.

-Nem unod már hordani a cuccainkat? -vonta fel a szemöldökét Atsumu, mikor megjelentem a melegítőjébe és pulcsijába.
-Nem unod már a folyamatos pofázást? -feküdtem a kanapén elnyúló fiúra.
-Ez szép volt. -pacsizott le velem.
-Miért kezdem egyre butábbnak érezni magam? -meredt maga elé Osamu.

-Naa, csak tíz perc! Az nem olyan sok. -kérlelt Atsumu.
-Jól van... De siess. -forgattam meg a szemem, majd a fiú eltűnt az iskola folyosóin. Idióta. Kellett neki befesteni a tanári asztalt.
-[Név]. -hallottam meg magam mögül egy hangot. Ijedten ugrottam egyet.
-Hm? -fordultam hátra, de azonnal vágtam is magam vissza eredeti pozíciómba, mikor megláttam Sunát.
-Ne aggódj, nem vagyok mérges a tegnapi miatt. -mondta.
-Oh... Tényleg? -lepődtem meg. -A-Akkor jó... Örülök neki. -mondtam halkan.
-Szeretnék kérdezni valamit. -lépett hozzám közelebb.
-H-ha tudok, válaszolok... -mosolyogtam. Gyomrom görcsbe rándult, arcomra pedig fokozatosan kezdett rákúszni a halványpiros árnyalat.
-Van köztetek valami Atsumuval? -kérdezte hirtelen. Hát majdnem félre is nyeltem a nyálam.
-H-hogy mi? Dehogy is. Eww... -fintorogtam. -Semmi nincs köztü- Áá... Miért kérdezed? -ráncoltam össze a homlokom.
-Csak úgy. -vonta meg a vállát, majd derekamnál fogva magához húzott és ajkaimra tapadt.

Szívem azonnal hevesebb tempóban kezdett kopogtatni a mellkasomban, gyomromban pedig pillangók hada kelt életre. Kezeimmel ügyetlenül átkaroltam a fiú nyakát, aki erre a cselekedetemre belemosolygott a csókba.
-Holnap reggel nálatok. Hétkor. -vált el tőlem, majd egy homlokpuszi után kilépett az iskolából.
-Na ez volt a Virág-kód! -hallottam meg a Miya ikrek hangját miközben lepacsiztak egymással.
Szemeim elkerekedtek, majd elvigyorodtam.
-Viszont az az 'eww' nem tetszett annyira. -karolt át Atsumu.
-Csak kimondta az igazságot. -mondta Osamu. -Tehát akkor már van pasid. -simogatta meg a fejem.
-Nem a pasim! -jelentettem ki halvány pírral az arcomon.
-Dehogynem. -súgta Tsumu.

Hirtelen megrezdült a telefonom. Kíváncsian halásztam elő a zsebemből, hogy megnézzem ki írt.

Suna Rintarõ
Kéne a lakcím :))

Elmosolyodtam.
-Még hogy nem a pasid. -mondták egyszerre az ikrek, majd nevetve átöleltek.