-Megfogod találni. Eljön majd az ideje. Higgy nekem, kincsem. -simogatta meg édesanyám a fejemet.
-De mégis mikor? -kérdeztem bánatosan.
-Hagyj magadnak időt. Hagyj a sorsnak időt. Nem kell semmit sem elsietni. -mosolygott rám, majd felállt és kiment a szobámból.

Unottam rángattam a kisujjamon lévő, piros átkot. Bosszankodva néztem utána a semmibe. Az osztályban már mindenki találkozott a lelki társával. Sőt, az egész iskolában. Mintha egyedül csak nekem lógna ez a kis fonál. Anya sokat mesélt már arról, amikor találkozott apával.
'Mintha kivirágzott volna az egész világ!'
Ehhez az érzéshez hasonlította azt, amikor rátalált a szerelem. Vajon én is ezt fogom érezni?

A lány remegve tartja kezében az ollót.
Nem akar elköltözni. Mintha közelebb kerülne az út végén lévő titokhoz, de mégis egyre távolabb.
Óvatosan a fonálhoz emeli, de cselekvése megdermed egy pillanatra. Hiba lenne elvágni? Valami azt súgja, hogy ne tegye. Talán a kellemes tavaszi szellő az, ami beszökött az ablakon és lágyan simogatja a fiatal haját? Megborzong a karcsú és finom ujjak érintésére.
Esetleg a fényesen tündöklő csillagok? Mintha csak azért ragyognának, hogy megvilágítsák azt az összetört szívet. Amin már nagyon régóta nem lehet segíteni.
De ki tudja? Hisz még számtalan okból tündökölhetnek. Azért, hogy megvilágítsák azt, aki e piros fonál végen várni fog majd a lányra. Hogy utat mutassanak kettejüknek, az álmok tengerén való végtelen csónakázáshoz.

-Osztály! Figyelmet kérek! -tapsolt a sensei. Erre mindenki felénk kapta a fejét. Idegesen gyűrögettem szoknyám alját, miközben próbáltam figyelmen kívül hagyni a rám szegeződő szempárokat. Ám egy megragadta a figyelmemet. Kék, mégis szinte már szürke árnyalattal csillogtak. Tekintetem feljebb vezettem. Fekete, kissé rendezetlen, de nem kócos ébenfekete haj.
-[Név]! Mondanál pár szót magadról? -rakta vállamra leendő osztályfőnököm a kezét.
-Umm... Sziasztok, [Teljes Név] vagyok, nemrég költöztünk ide. Remélem jóban leszünk majd. -mosolyodtam el.
-Akaashi, kérlek vezesd körbe [Név]-át majd az iskolában. Addig kérlek ülj le mellé. -mutatott a fiúra. Áh. Szóval Akaashi. Lassan a fiú mellé lépdeltem és helyet foglaltam mellette.
-Akaashi Keiji. -nyújtott kezet. Halvány mosollyal az arcomon csúsztattam kezemet a fiúéba. Hirtelen a piros fonál megrándult. Vágyakozva fordítottam irányába a fejemet, hátha megpillantom a végét, ám csak gubancok, csomók kavalkádja köszöntött. Ismét.
-Te is várod, igaz? -szólalt meg a fiú.
-Egyszer majd, csak eljön az idő. -döntöttem oldalra a fejemet.
Akaashival szünetekben az iskola folyosóit jártuk. Megmutatott minden egyes zegzugot. Éppen az utolsó órára futottunk vissza, ugyan is késésben voltunk, amikor hirtelen beakadt egy padba a a fonál. Szinte egyszerre ugrottunk vissza Akaashival a váratlanul jött eseménytől. Homlokráncolva léptem közelebb a padhoz, hogy ki tudjam szabadítani a kis gazt. Ám amikor guggoltam volna le, észrevettem, hogy egyetlen egy gubanc sincs a fonálon. Óvatosan felálltam, majd szememmel az immár akadálymentes szál útját követtem.
Egy cipő. Nadrág. Egyenruha. És az a kedves, nyugodt arc, majd ember, teljes egészében, akivel ma egész nap együtt voltam.

-Gyönyörű vagy. -suttogja Akaashi. Hirtelen... Minden kivirult.
A fakó szürkeséget szín váltja fel. Életre kel minden. Minden egyes apró részlet.
Mint tavasszal. Amikor nyílnak a virágok, kora reggel még a friss harmatot érzed a levegőben, és hallgatod, ahogy a kis feketerigók boldogan csivitelnek. Tisztán látok. Érzékelem a színeket, amik eddig is voltak, de nem kötöttek le. Mert nem érdekelt. Most viszont...
Remegő léptekkel indulok meg felé. Karjait kitárja én pedig könnyezve beleborulok a biztonságot nyújtó, erős ölelésbe.
-Mióta várok már erre. -ejtem ki halkan a szavakat, pedig nincs rajtunk kívül senki.
-Nem is gondoltam volna, hogy egy tündért szán mellém a sors. -szorít magához még jobban. Könnyeim elerednek. A fiú egyenruháját áztatják.
-Örülök, hogy nem vágtad el. -kulcsolja a fonállal együtt kisujját az enyémre.
-Éreztem... De mostmár itt vagyok, hogy szeresselek. Hogy megvédjelek bárkitől és bármitől. Hogy együtt maradhassak veled életem végéig. -néz mélyen a szemembe, majd lágyan ajkaimra hajol, hogy egy csókot lopjon.