Tomioka-san_01 kérésére. Remélem tetszik! :3

- Remélem elütötte a könyvtárost egy kamion! - bosszankodtam hangosan. Nem akartam elhinni, hogy még mindig nem nyitott ki az a francos könyvtár.

Nem tudtam mást tenni, mint hogy leülök a közeli padra, és ott dúlok magamban. A fejem túlcsordult a sok sértő szitokszótol, amit a könyvtárosra szórhattam volna, és... nem, az nem zavart... ne is gondolj arra, hogy amiatt voltam pocsékul. Nincs az az isten ezen a világon, hogy az legyen az oka, hogy magam alatt voltam.

Hirtelen meghallottam a könyvtárajtó nyitódásának ismerős hangját, ahogy a zár kattant.
- Végre - gondoltam.
egy mély levegő után már nyugodtan mentem be az épületbe. Táskámban ott lapult egy visszahozandó könyv. Én a polcok felé vettem az irányt. Mielőtt leadnám a könyvet, akartam választani egy új olvasmányt. Azonban csak tanácstalanul jártam körbe-körbe. Thriller, science-fiction, történelmi, egyikhez se volt most igazán kedvem. Horror, young adult, romantikus, mégis hogyan lyukadhattam ki pont errefelé? Nem, nem járt semmi olyasmi a fejemben, még a gondolatot is elutasítom, hogy ezen járt volna az eszem.
- Segíthetek valamiben?
- He? - pislogtam nagyokat, mikor egy hang kiragadott a gondolataimmal való vérre menő vitából. Egy nálam alacsonyabb, viszont ránézésre egy velem egy idős lányhoz tartozott a hang, akinek az egyenruháján egy karszalag jelezte a diákkönyvtárosi posztot. Kíváncsian néztem rá.
- Itt dolgozol?
- Igen! Iskola előtt és után, keddenként és csütörtökön. Miben segíthetek? Elég elveszettnek tűnsz - kérdezte egy olyan tipikus mindenlében kanál mosollyal az arcán, amitől a gyomrom furcsán kezdett mozgolódni.
- Ami azt illeti, épp visszahozni készültem egy könyvet, és most ahelyett kerestem magamnak valami új olvasmányt, ami segít... kikapcsolni az agyam.
- Hát rád fér.
- Tessék? - néztem értetlenül a lányra.
- Itt voltál negyed órával a nyitás előtt és hangosan káromkodtál.
- Hát, nos... - néztem oldalra kínosan. Úgy látszik túl nagy volt a hangerőm.
- Mindegy, hagyjuk is, van egy könyv ami nem rég érkezett meg, megmutatom, hátha megtetszik.

Könnyedén navigált a lány a könyvespolcok útvesztőjében miközben én némán követtem őt. Hirtelen megtorpant egy elágazás mellett, és gondterhelten felnézett az egyik polcra.
- Persze, hogy oda rakták, hova máshova...
- Mi a baj?
- Semmi... - kezdett el nyújtózkodni, ugyanis nem érte el a könyvet amit kinézett. Elkezdtem rögöhgni, de nem tudom hogy kínomban, vagy mert elég viccesen nézett ki ahogy próbálkozott
- Ne nevess!
- Kell segítség? - röhögtem tovább.
- Nem!
- Veled ellentétben én rendelkezem valamivel, amit úgy hívnak, hogy magasság.
- És ez szerinted engem hol érdekel? Te dolgozol itt? Nem. Én ajánlok könyvet? Igen! Akkor hagyjad, hadd szedjem le én!
- De ha egyszer ...
- Nem! - aztán hirtelen elrohant. Pár pillanatig csak pislogtam magam elé, mígnem megjelent egy létrával. Fogta, óvatosan felállította, aztán felmászott rá és levette a könyvet.
- Tessék!
- Azt én is simán elértem volna.
- Meg akarsz halni? Inkább nézd meg szimpi-e.

Kezembe vettem, és óvatosan belelapoztam, majd elolvastam a hátoldalán az ismertetőt. Igazán tetszetősnek látszott, egy könnyed délutáni olvasmánynak.
- Nekem ez az egyik kedvenc könyvem és sokat segített mikor ideges voltam.
- Csak segített?
- Hát bármennyire fantasztikus könyv, mikor már kismilliószor elolvasta az ember és betéve tudja az egészet, akkor már nem ugyanaz. Úgyhogy kénytelen voltam folytatni a sorozat többi részével.
- Szóval ennek több része is van?
- Igen, 9 könyv van belőle, körülbelül mindegyik háromszáz, négyszáz oldalas, kivéve az utolsó részét, az hatszázharminchét oldalas, meg még ott van az író utóirata, amit érdemes elolvasni, az plusz két oldal.
- Ezt mind tudod kívülről?
- Persze, ez az egyik kedvenc könyv sorozatom! Kicsit hosszú, de nagyon jó és a célnak tökéletes lesz! Ezen egy ideig biztos elcsámcsogsz!
- Rendben, akkor kikölcsönözöm.

Elkísért a pulthoz, ahol először leadtam a régit, majd utána kikölcsönöztem az újat. Szünetekben olvasgattam a könyvet és alig tudtam letenni. Bár ez ugye sokszor előfordul, de ez tényleg tetszett. Nincs rossz ízlése a lánynak, gondoltam magamban.

Másnapra sikerült is elolvasnom, ezért még reggel elindultam kikölcsönözni a következő két részt. A lány nem volt ott. Ekkor ugrott be, hogy megemlítette, hogy csak kedden és csütörtökön dolgozik. Ekkor kezdtem el magamban kalkulálni, hogy ha csak egyet veszek ki és olvasok ki, akkor holnap könnyűszerrel találkozhatok vele. Megráztam a fejem. Miért is akarnék találkozni vele, miért járt volna ilyesmi a fejemben?

Végül egy könyvvel a kezemben távoztam a könyvtárból.

Az azt követő nap ismét elmentem a könyvtárba, ahol bárhová is mentem, nem láttam azt a fura könyvtároslányt. Elméletben dolgoznia kellett volna, ezért csak a homlokomat ráncoltam idegességemben. Csak azért is megtalálom a könyvet, akkor is, ha nem tudom tegnap honnan szedte elő a másik könyvtáros, határoztam el.

Hiába kerestem az előző helyén, egy könyvet nem találtam azon a polcon, és a kölcsönző-pult is üresen állt. Eszembe jutott, hogy a könyvtárnak van egy raktárhelyisége, gondoltam ott talán találok egy másik példányt a folytatásból, így arra vettem az irányt.

Az ajtó résnyire volt nyitva, ezért bátran benyitottam. Olyan volt, mint egy könyvtár a könyvtárban, hirtelen nem is tudtam merre induljak.
- Te mit keresel itt?
- Mi a király megsavanyodott teje! Te itt vagy? - fordultam meg ijedten. A raktár sarkából a könyvtároslány meredt rám.
- Én kérdeztem előbb - állt meg előttem az alacsony lány karbatett kézzel. Mögötte a sarokban néhány fényfüzér volta falraszögelve, alattuk egy babzsák, egy kupac könyv és egy üdítős üveg.
- Csak egy könyvet kerestem.
- Idegeneknek tilos a belépés. Beköphetlek és akkor ki is tilthatnak.
- Én nem vagyok idegen - hajoltam hozzá vészesen közel, mire az arcára pír szökött - Mellesleg én meg szólhatok a főnöködnek vagy az igazgatóságnak, hogy munka helyett lazsálsz. Ne hidd, hogy nem vettem észre az üditőt és a könyvkupacot a babzsák mellett.
- Melyik könyvet kerested ennyire? - kérdezte egy sóhaj után.
- Annak a könyvnek a harmadik részét, amit ajánlottál.
- Szóval tetszett? - csillant fel a szeme izgatottan.
- Elmegy, legalább van mivel elütnöm az időt - füllentettem. Már egy ideje nem olvastam olyan könyvet, ami ennyire lekötött volna, de ezt neki nem kellett megmondanom.
- Ezt egy igennek veszem.
- Hol van akkor az a könyv?
- Hát nem itt, az biztos.
- Hm?
- Még csak egy példány érkezett a sorozat minden részéből, mert későn rendelt a könyvtár. Mindegyik kint van a polcokon.
- Akkor meg mégis hova a fenébe lettek átrakva.
- Gyere, megmutatom - intett, ahogy elindult kifelé a raktárból.

Egy idejig bolyongtunk a sorok között, míg nem állt meg egy hatalmas könyvespolc előtt. Ekkor leguggolt, és a legaljáról előhúzta a könyvet.
- Tessék! - nyújtotta át egy mosollyal.
- Nocsak, ezúttal el tudtad érni. Csak nem azért, hogy ezúttal ne kelljen nyújtózkodni? - incselkedtem vele.
- Ugyan már! Tegnap délután lett átrendezve, puszta véletlen hogy az én magasságommal is kényelmesen elérhető helyre került.
- Ahogy tetszik Törpilla.
- Minek hívtál?!
- Egy törpnek, de lehetsz felőlem gnóm, manó vagy hobbit is, amelyik tetszik.
- Nem, nem vagyok egyik sem!
- Nyugi Törpilla, ez csak az igazság, ell kell fogadni.
- Te... - morogta, majd vett egy mély levegőt - gyere a pulthoz, intézem neked a könyvet.
- Oké, Törpilla.
- Kussolj nyomorék!

Az elkövetkezendő napokban még többször teljesen véletlenül összefutottunk és egész sokat beszélgettünk. A könyvsorozat is eléggé lefoglalt, már csak három kötet maradt a kilencből. ezen a délután határoztam el, hogy kikölcsönzöm az utolsó előtti kettőt.
- Tsukki? - fordult oda hozzám tanóra után Tadashi.
- Tessék?
- Ma átjössz tanulni?
- Bocsánat, nem tudok.
- Minden egyes nap mész valahova délután, hova kell menned mindig?
- Könyvtárba.
- Nekem az is jó, ott is lehet tanulni.
- Igen de... - nem mondhatom meg neki, hogy kettesben akarok lenni a lánnyal.
- De? Csak nem rejtegetsz valamit a legjobb barátod orra elöl?
- Nem.
- Akkor jó! - vigyorodott el, majd elindult kifelé a teremből.

Csendben bevonultunk a könyvtárba, ahol miután találtunk magunknak egy szimpatikus asztalt, leültünk oda, és a tankönyveket elővéve nekiláttunk a tanulásnak. Ezzel nem is volt gond, ameddig a csendet meg nem törte egy vidáman csengő hang.
- Sziasztok!
- Óh helló... - motyogtam, miközben magamban szidtam az összes létező égi istent.
- Ő ki Tsukki? - kérdezte kíváncsian Tadashi.
- (T/N) vagyok és itt szoktam dolgozni, innen ismerem Tsukishimát.
- Ó értem - bólintott a lány bemutatkozására legjobb barátom.
- Tényleg, kikészítettem a hetedik és nyolcadik kötetet, ha végeztetek, a pultnál fognak várni.
- Kösznöm - feleltem röviden, miközben úgy csináltam, mintha nagyon bele lennék merülve a tanulásba.
- Nincs mit. Jó tanulást! - vonult el a raktár irányába. Ezután Yamaguchi egy mindentudó vigyorral az arcán fordult felém.
- Hoppá Tsukki, csak nem vele találkozgattál?
- Teljesen félreérted. Csak a könyvek miatt ismerem.
- Ahaaa.
- Tényleg!
- Akkor miért pirultál el? - kérdezte, miközben vonogatta a szemöldökét. Valóban, éreztem, ahogyan az arcomat elönti a forróság.
- Nem pirultam el! - tagadtam a nyilvánvalót - Folytassuk a tanulást, azért vagyunk itt, nem?
- De.
- Köszönöm, végre.

Legközelebb következő kedd reggel mentem a könyvtárba, ahol az ajtóra kifüggesztett hirdetésen megakadt a szemem.

„ Gyakornokot keresünk!
Szeret olvasni és örülne egy könytári munkának? Még tanuló? Itt van a remek lehetőség!
Most minden kedden és csütörtökön!
Munkaidő ⬇
Reggel: 06:00 - 08:00
Délután: 16:30 - 17:45
Jelentkezés az igazgatóságon. A munka egy hónapra vállalható. "

Pánikolva rontok be az ajtón. A pultnál egy ismeretlen srác ült, kezében egy nyitott könyvvel. Belépésemre felkapta a fejét, és egy mosollyal köszöntött.
- Jó reggelt! Miben segíthetek?
- Nos - kezdtek bele, miután lesújtva megpróbáétam elfogadni a történteket és felmutattam a kezembe levő könyveket - ezeket hoztam vissza.
- Ó, szóval te vagy Tsukishima, igaz?
- Igen, én vagyok, de nekem fogalmam sincs róla te ki vagy.
- Az nem lényeges. (T/N) félretette neked a kilencedik kötetet, mielőtt még átadta nekem a munkát. Egy perc és hozom!
- Rendben. - kedves tőle, hogy félretette, gondoltam.

Hosszú napom volt, és nem is igazán az órák miatt, hanem talán még a reggeli sok miatt voltam lehangolva. Bármennyire is szerettem eddig az egész szériát, valahogy még arra sem bírtam rávenni magam, hogy kinyissam a könyvet, csupán csak farkasszemet néztem vele. Valahogy olyan üres és rideg lett minden. Nem igazán értettem mi lehetett a bajom, mivel még az étvágyam is elment, egész nap egy falat nem ment le a torkomon. Yamaguchi is hiába próbált felvidítani, semmi nem tudott jobb kedre deríteni. (T/N) arca, mosolya derengett a szemem előtt, miközben hangja a fülemben csengett. Megráztam a fejem, szánalmas kétségbeesésemben, ahogy megpróbáltam felejteni. Nem akartam, hogy a mellkasomban az a marcangoló üresség ott maradjon.

Végül egy nagy sóhajjal ismét elővettem a könyvet, ezúttal ki is nyitottam. Ekkor kiesett belőle egy fecni, amin nagy betűkkel, jól olvashatóan egy telefonszám volt ráírva, alá pedig egy rövid üzenet:
„ Ugye nem hitted, hogy ilyen könnyen megszabadulsz tőlem? "