Under_girl kérésére. Ez nem az a "tipikus" cuki oneshot lett, de azért remélem tetszik. (｡>﹏<｡) (Nagyon sok idő volt megírni)

(T/N) = te neved
(K/N) = keresztneved

Éppen mentünk a folyosón Ushijima-kunnal, mikor váratlanul megrántott hátulról egy "kedves" barátom, amitől frászt kapva hátraestem.
- Már megint megijedtél (T/N)-chan!
- Hagyd már, szegényt már a sírba viszed.
- Miért kell mindig megijesztened!
- Olyan vicces ilyenkor az arcod - mondta barátom egy röhögőgörcs közepette
Elegem lett már abból, hogy Satori folyton folyvást a bolondját akarta járatni, ezúttal én fogok rendesen frászt hozni rá, határoztam el magamban. Rengeteg ötletem lett hirtelen, és egy kis időbe telt realizálnom, hogy még mindig iskolában voltam és órára is kellene mennem.
Órák után elmentem Tsutomu-sannal beszélni és rávettem hogy segítsen a tervemben. Volt az őseimnek egy régi, kicsit lepukkant, de hatalmas családi háza öt emelettel, s egy padlással is el volt látva. Azóta, hogy elhunytak már senki se járt az épület fele, amúgyis elég félreeső dűlőben terült el a telkük a házzal. Nem volt szerencsénk vevőt találni, ezért még a mai napig családunk tulajdonát képezte. Bár kicsit bűntudatom volt amiatt, hogy felhasználni készültem szegény megboldogult dédszüleim házát, de muszáj. Úgy terveztem, hogy berendezem ijesztőre a házat, és Satorival és Ushijima-kunnal együtt bejárjuk majd az egészet. Ezért volt szükségem segítségre, amivel a röplabda csapat egyik tagját, Tsutomu-sant kértem meg. Terveim szerint még annyiban besegített volna, hogy ő irányít mindent a háttérből.

*timeskip*

Elmentünk Tsutomu-sannal a telekre. A hideg is kirázott a háztól, melyben már kislány korom óta nem jártam, de végül bemerészkedtünk és mindent helyreraktunk, amire szükségünk volt. Elterveztünk mindent, utána pedig hazafelé vettük az irányt mindketten.
Reggel még első óra előtt megbeszéltem velük, hogy menjünk el a házhoz. Szerencsére Satori azonnal beleegyezett, elmondása szerint látni akarta, ahogyan megrémülök. (alig várom, hogy végre kapjon egy keveset a saját orvosságából.) Ushijimával kicsit nehezebb dolgom volt, mert elkezdett gyanankodni rám, de végül sikerült rávennem, hogy velünk tartson, ugyanis valjuk be, senki nem látta még Wakatoshit ijedtnek. Annyira örültem, mert minden úgy tűnt, hogy jól alakul. Már szinte túlságosan is.... Rossz előérzetem lett tőle.

Már lassan teljesen besötétedett, mikor a telek felé menet megpillantottam a korán érkező barátaim.
- Már azt hittem beijedtél!
- Nem ijedtem meg Tendou!
- Akkor mehetünk?
Nem volt szerencsém, mivel nem sikerült Tsutomu-sannal átbeszélnem a dolgokat, így csak reméltem, hogy ő már a ház rejtekében várt arra, hogy bemenjünk.

Mikor benyitottam az ajtón végigfutott a hideg a hátamon. Már az előtér is tele volt pókháóval, törött bútordarabokkal, néhol üvegszilánkok fedték be a padlót, és pókhálóból is volt bőven. Különösen gyanúsnak tartottam, mert ebből tegnap még semmi nem volt ilyen. Nagyon reméltem, hogy csupán Tsutomu-san volt az aki hozzáadta ezeket az összképhez. Nyeltem egyet, aztán megindultunk. Ez a hely sokkal hátborzongatóbbnak hatott az éjszaka sötétjében, mint fényes nappal. Felmentünk az első emeletre, mikor meghallottuk a hirtelen becsapódó bejhárati ajtó zaját.
-Ez mi volt?! - kérdezte Tendou nyugodt arccal, miközben szemeiben az ijedtség látszott tükröződni. Nagyon megörültem, mert úgy gondoltam, hogy Tsutomu-san itt van, és követi a tervet.

Felmentünk a második emeletre és ott is ugyanúgy irányított mindent a háttérből Tsutomu, ahogyan azt korábban megbeszéltük. Ahogy láttam a félelmet a fiúk arcán, amit sikertelenül próbáltak elrejteni, megkönnyebbülést éreztem. Minden rendben ment, bár kicsit még mindig bűntudatom volt. Hogy tudja az ijesztegetés Tendou élvezni?

*timeskip*

Negyed óra elteltével már az ötödik emeleten jártunk, eredetileg ekkor kellett volna belépnünk a házba is, ebből úgy vettem észre, hogy elég gyorsan haladtunk. Hirtelen megcsörrent a telefonom, és a kijelzőn megjelent Tsutomu-san neve és telefonszáma.
- Ki az (T/N)?
- Tsutomu, várjatok felveszem.
Arrébb mentem, hogy ne hallják a beszélgetésünket a társaim.
- Mi az Tsutomu? Valami baj van?
- Sajnálom, de közbejött valami, nem tudok elmenni, bocsi.
- Mi?! De-de...
- Kérlek ne haragudj, de közbejö... - mondta volna tovább, de megszakadt ekkor a hívás. Hirtelen elment a térerő.
- Mit akart? - kérdezte Tendou.
- Se-semmit...
- Baj van? - nézett rám aggódva Ushijima.
- Inkább menjünk innen - szóltam, és elindultam a lépcsők felé. Nem voltam képes felfogni az imént hallottakat, hiszen nincs más magyarázat a házban történtekre. Viszont amennyiben tényleg nem Tsutomu segített nekem, akkor bajban vagyunkj, gondoltam.
Hirtelen betört a mellettünk lévő ablak, mire mindhárman felkiáltottunk.
- Mi a franc?!
- Ne-nem tudom, de jobb lenne ha elhúznánk a csíkot.
Elindultunk mind a lépcsősor felé, mikor különös hangokra lettünk figyelmesek. Olyan volt, mintha valaki felfelé tartott volna a lépcsőkön.
- Ebből elég! - csattant fel Wakatoshi - Utána járok én ennek.
- Ne, veszélyes! - szólt barátjához Tendou
- Menjetek be egy szobába (T/N)-el, én addig körülnézek - mondta otthagyva minket, mi pedig akár az engedelmes gyerekek, bementünk a legközelebbi szobába, ami a berendezések alapján egykor egy játszószoba lehetett. Helyet foglaltunk a padlón, és vártunk.

Körülbelül tíz perc telhetett el, de Ushiwakáról még mindig nem jött hír. Nagyon rossz volt így látni Tendou-t. Próbálta nem mutatni, de nagyon félt, amitől ideges lettem. Ha Tendou, aki nem ijed meg könnyen, retteg, akkor nagy baj lehet. Nekem ilyesmi nem volt a terveim között, a bűntudat pedig ahogyan elkezdett felemészteni, könnyeket facsart ki belőlem.
-(T/N), ne sírj! - nyugtatott Tendou
- Nyertél! Félek, most örülsz? El akarok innen menni, látni hogy Ushijima rendben van, otthon akarok lenni! - tovább potyogtak a könnyeim. Egyszerűen képtelen voltam tovább elfojtani őket.
- Tss... Nyugodj meg, nem lesz semmi baj - suttogta, miközben óvatosan átkarolt. Simogatni kezdte a fejemet, amitől lassan megnyugodtam. Meleg ölelése áldás volt az átfagyott testemnek. Bár rettegtem, de legbelül repestem a boldogságtól, amit Satori közelsége okozott
-(T/N)?
- Igen?
- Kérlek ne félj, én itt vagyok, és bármi van, megvédelek. Vigyázok rád.
Megnyugtató hangja betöltötte a csendes szobát. Annyira rosszul éreztem magam. Borzasztó bűntudat gyötört, hiszen én hoztam fel a házat, az én ötletem volt, hogy idejöjjünk, Tendou pedig mit sem sejtve vigasztal eközben.
- (T/N), bocsáss meg!
- De-de miért?
- Rettenetesen bántam veled. Egy nálam ezerszer jobb barátot érdemelnél magad mellé. Folyamatosan zavarni és piszkálni tudtalak, fájdalmasan gyerekes voltam. Ha nem tettem volna, most fogadjunk, hogy nem lennénk itt - itt tört el nálam másodjára is a mécses. Satori kérdőn tekintett rám, mire én kitálaltam neki
- Sajnálom! - zokogtam barátom mellkasára borulva
- Ne hibáztasd magad, nem tudhattad. Inkább pihenj! Látszik, hogy kimerült vagy. Én addig majd őrködök.
Bár elég rémisztő volt az a hely, de Tendou közelsége annyira megnyugtatóan hatott rám, hogy perceken belül már az álmok birodalmában találtam magam.

*Tendou szemszöge*

(T/N) nehezen, de elaludt. Borzasztóan rettegtem, és reméltem Wakatoshival is minden rendben. Lassan az én szemeim is kezdtek volna leragadni, de megacéloztam magam (T/N) érdekében. Ránéztem a karjaimban szunnyadó lányra. Eszméletlenül aranyosnak találtam a szuszogását. Ebben a helyzetben csak az ő gyönyörűsége tudott megnyugtatni. Elhatároztram, hogyha ebből a helyzetből kijutunk, muszáj lesz többet foglalkoznom szegénnyel. Bár igazából még maradhatnánk így egy pár percet. Ahogyan karjaimban fekszik... Bár csak többször aludna mellettem, kívántam... Már a gondolatba is belevörösödtem, mikor nagy megkönnyebbülésemre Wakatoshi-kun jött be az ajtón. Legnagyobb sajnálatomra, kénytelen voltam felébreszteni az én kis Csipkerózsikámat.

*Ushijima szemszög*

Mikor felébresztettük (T/N)-t hirtelen a nyakamba ugrott. A remegéséből ítélve arra a következtetésre gondoltam, hogy nagyon félt.
- Mi tartott ennyi ideig?
- Csak körül néztem... De nem találtaam semmi érdekeset, csak ezt - mutattam nekik egy könyvre. (T/N) kivette a kezemből.
- De hát ez üres! Mi benne olyan érdekes?
- Mikor lementem a lépcsőn ez esett le a szemben lévő könyvespolcról. Más meg nemigazán történt - barátom fogalmam sincs miért, de elrakta magához a könyvet.

*Reader szemszöge*

Elhagytuk az épületet és hazaindultunk. Először Ushijima köszönt el. Mivel még mindig reszkettem, Satori felajánlotta, hogy hazakísér, amire hülye lettem volna nemet mondani.
Mikor a házam elé értünk Tendou felé fordultam azzal a céllal, hogy elköszönjek tőle, de ő hirtelen megfogta a kezemet, amitől mindkettőnk arcára pír szökött.
- (T/N)...
- Igen?
- Én mindig vigyázni fogok rád!
- Köszönöm!- mondtam mosolyogva, mire Satori gondolkodás nélkül átkarolt.
Elköszöntünk egymástól, én pedig beléptem a házba. Anyám úgy látszott ébren volt és elég dühösen nézett rám. Végül bekamuztam neki, hogy csak az egyik barátnőmnél tanultam, amit szerencsére el is hitt. Felmentem a szobába, és nekiálltam volna a lefekvéshez készülődni, mikor is a kíváncsiság elkezdte fúrni az oldalam. Az a könyv... Elővettem és újra megvizsgáltam. Teljesen ledöbbentem a látványtól, ami akkor a szemem elé tárult. A könyvből most - látszólag véletlenszerűen - lapok voltak kitépve és csupán pár oldal maradt benne, amin ezúttal volt is írva néhány mondat:

"Kedves Naplóm!
Elegem volt Hanako-kunból, mindig csak piszkál, de most visszafogja kapni...

Kedves Naplóm!
Ez olyan rémisztő... Megakartam ijeszteni Hanako-kunt, de rosszul sült el. Megbeszéltem a legjobb barátommal, hogy este jöjjön el és segítsen megrémíteni Hanakót. Minden a legnagyobb rendben is volt, mindent megcsinált amit kellett, vagyis azt hittem. Más nap a barátommal akartam beszélni, megakartam köszönni a segítséget, de ő nem jött ma suliba. Elmentem Hanakóval a házához, de nem számítottam arra, ami ez után következett. Barátom tegnap életét vesztette. Éppen a megbeszélt helyre tartott, mikor állítólag hátbaszúrták. Nem hiszem el... Miattam, miattam halt meg! Hanako nem értette miért ment arra barátnőm, ezért, úgy döntöttem, hogy elmondom neki a teljes igazságot. Szerencsére megértő volt. Most csak ő tud felvidítani. Csak vajon... A hangok és a többi rémisztő dolog... Ha nem kedves barátom volt, akkor ki? "

Fura volt, de annyira álmos voltam hogy inkább az alvás mellett döntöttem.
Másnap reggel ébredés után elgondolkodtam, ahogyan eszembe jutottak a tegnap történtek, és amiket a könyv lapjain olvastam. Az a név.... Mivel ez a napló a dédszüleim házából került elő, úgy gondoltam édesanyám talán szolgálhat nekem néhány válasszal
- Jó reggelt!
- Reggelt... Anya kérdezhetek valamit?
- Persze!
- A dédszüleimről van szó...
- Hát róluk nem tudok sok, mindent. Mindig olyan titkolózosak voltak.
- De esetleg nem tudod, hogy ismertek-e egy Hanako nevű személyt?
- Jaj, Hanako a dédnagyapád volt! Ezen a néven született, de mivel nem nagyon szerette, felnőtt korában megváltoztatta - közölte egyszerűen anyukám, mire én ledermedtem. Dédszüleim házában ugyanaz a történet esett meg, mint velem, csupán annyi különbséggel, hogy Tsutomu-san nem esett késelésnek áldozatául.
- Min gondolkozol annyit (K/N)?
- A dédnagyapa és a dédnagyanya...
- Hát ők elég fura emberek voltak. De mindig vigyáztak egymásra... Mindig - mondta szinte már nosztalgikusan
Felmentem a reggelimmel a szobámba és elmerültem a gondolataimban. Lehetséges, hogy ilyen megtörténjen?
"-De legalább mindig ott voltak egymának.... Mindig. "
Gondoltam vissza arra, amit anyám mondott. Aztán hirtelen beugrott...
"-(T/N)...
- Igen?
- Én mindig vigyázni fogok rád!
- Köszönöm!"