Akaashi Keiji x Reader part 2

-Mégis hogy volt merszed?!-kiáltott rám apám, miközben öklével az asztalára csapott-Az Ushijima családdal régóta jó kapcsolatot ápol a miénk! Évekkel ezelőtt oda lettél ígérve a legfiatalabb fiúhoz! Mégis hogy gondoltad, hogy ezt csak így felrúgod?

A feje vöröslött idegességének következtében, és a hangja is néhol-néhol elhalt leszídása közben.

Nem mertem megszólalni. Csak szótlanul álltam, lehajtott fejjel, mint aki megbánta tetteit. Síri csendben, mint aki tényleg sajnálja, hogy így alakultak a dolgok. Pontosan. Csakhogy az egyedüli, amit viszont apám nem láthatott...

Az a szám sarkában megbúvó hatlamas vigyor volt.

Nem igazán kötötte le a figyelmem a szidalom, hiszen gondolatban már a városban jártam, a polgárokat kerülgetve a hatalmas, nem mellesleg gyönyörű utcákon. Akaashi-val természetesen.

Igaz, ugyan csak egy hét telt el a bál megtartása óta, a környéken már szinte mindenki tud, a kisebb hepajomról Ushijima-úrfival, így lehet nem teljesen biztonságos ott járnom-kelnem, de ez sem tántorít el ettől.

Hiszen... Hiszen megbeszéltük Akaashi-val.

Diszkréció. Ez az egyetlen egy szó, amivel leginkább jellemezni tudnám a kapcsolatunkat a férfivel. Keveset vagyunk kettesben, de amikor ez mégis így sikeredik minden pillanatot kihasználunk.

Örülök neki, hogy apám csak az Ushijima úrfival történtek miatt ró meg és nem azért, mert rájött mit is csinálok Akaashi-val. Ez még a jobbik opció.

-Apám... Mélységesen sajnálom, ha ez csorbítja hírneved. Nem állt szándékomban fekete foltot ejteni rajta, viszont kérlek... Most az egyszer nézd ezt el nekem. Teljes szívemből gyűlölöm Ushijima-úrfit, bármennyire is illetlenség ilyet számon kiejteni. Lebecsmérlően szónokolt, mind Akaashi-ról, mind a családunk rangjáról és rólam. Nem hagyhattam szótlanul tettét.

-És erre a megoldás, hogy felbontsd az eljegyzést?!

-Abban a pillanatban ezt tartottam a megfelelő lépésnek...

-...Ezek szerint már megbántad?-kérdezett vissza felemelve bal szemöldökét.

-Egy cseppet sem-pillantottam szemeibe komolyan-Még most is így vélekedem róla. Ez így volt helyes.

-Elég...-fogta fejét, egy mélyet sóhajtva-Van már másik kiszemelted? Kihez tervezel férjhez menni?

-Ez még a jövő zenéje apám.

-Kössünk egy megállapodást...-kezdett bele lassan-A 18. születésnapodig kapsz időt-hat hónapot-, hogy keress magadnak egy rangban megfelelő férjet, akit te is kedvelsz. Ha nem találsz én adlak feleségül valakihez.

-Mi lesz az Ushijima családdal?

-Ezt majd elintézem lányom. Koncentrálj a férj találásra, mert ebben a világban férfi nélkül nem érvényesülhetsz.

-Rendben apám. Köszönöm-biccentettem.

Tudtam, hogy nem akar nekem rosszat, hiszen anyámat látja bennem -Isten nyugosztalja-, azonban mégsem voltam képes más férfi irányába nézni.

Egyetlen egyet csodáltam naphosszat, így nem lett volna időm másra is. Nem is akartam, hogy legyen.

Akaashi-nak nem mertem elmondani a két hónapja, apámmal kötött megállapodásomat, így ő semmiről sem tudott.

Féltem attól, hogy visszalépne, ha megtudná, apámnak milyen feltételei vannak, az kapcsán, hogy elintézze az Ushijima-családot.

Így is egy nap többször meg kell győznöm arról, hogy biztos ez az,
amit szeretnék.

Még mindig hezitál.

Még mindig gondolkodik, hogy biztos helyesen döntött-e velem kapcsolatban...

Nem akartam, hogy emiatt legyen távolságtartó ismét, így úgy döntöttem az lesz a legjobb, ha elhallgatom ezt előle.

-Akaashi...-emeltem fel a fejem a válláról, hogy a kezemet az arcára vezessem, így ő a szemeimbe nézett, szorítva kicsit a derekamat körül kulcsoló kezein-Szeretlek-szóltam halkan, így ő halványan elmosolyodva ajkait az enyémnek nyomta, miközben ő is suttogni kezdett.

-Én is szeretlek.

Még az oktondi is egyből megérti mi is folyik közöttünk, ha ránk pillant, nem pedig a kopogás nélkül, szobába belépő, éles szemű apám.

Ijedten nyitottam ki a szemeim, egyből elengedve a férfit, mikor meghallottam az ajtó nyitódását, azonban már bőven késő volt.

Meglátott.

Meglátott minket.

-A-apám?!

-[Név]?! Mit művelsz?!

-É-Én cs-csak... -dadogtam, erősen összefonva ujjaim, amit a mellettem álló férfi is észrevett, így mélyen meghajolt.

-Sajnálom, Uram.

-Akaashi! Ne!-álltam be elé - a másik férfinek hátat fordítva-, hogy a vállánál megfogva felegyenesítsem, de nem engedte. Helyette még mélyebben meghajolt-Rendben van ez így!

-Már hogy lenne?!-hallottam meg hátam mögül apám hangját, így felé kaptam a fejem.

-Ellenezed?! Ellenzed, hogy együtt legyünk?!-kiabáltam rá idegesen.

-Még szép, hogy ellenzem leányom! Ő csak egy-kezdett bele újabb mondatába, de egyből rájöttem mit is akar mondani, így befogtam Akaashi füleit, aki meglepődve pillantott fel rám.

-Nem!

-De igen! Ő csak egy-

-Nem az!

-Ő csak egy szolgáló!-fejezte mondatát, hiába vágtam félbe többször is.

-Nem! Nem az! Nem beszélhetsz így róla!

-Ugyan mégis miért nem?! Hiszen az! Csak egy szolgáló!

Megtette. Mégegyszer kimondta...

-El megyek-suttogtam magam elé épp elég hangosan ahhoz, hogy apám is meghallja. Tudtam, hogy megértette, azonban direkt nem fordultam felé. Nem érdekelt a reakciója.

-Nem mehetsz el!

-De el fogok. Akaashi-val együtt-hajtottam le a fejemet, ahol a még mindig meghajoló férfi szemeibe pillantottam. Valószínűleg leolvasta a számról a nevét, ezért egy kérdő pillantással illetett meg, de csak halványan rá mosolyogtam.

Mondjuk igen kétlem, hogy nem hallott semmit sem az ordibálásunkból.

-Mégis hova?! A híd alá?!

-Akár oda. Nem érdekel. Ahol együtt lehetek vele.

-Eszednél vagy leányom?!-kiabált rám ismét, így én összeszorítottam a számat, nehogy valami olyat mondjak, amit később még megbánok.

-Én... Szeretem őt.

-Szereted?

-Igen-biccentettem, még mindig háttal állva neki, a fiú arcát kémlelve.

-Dehogy szereted! Majd elmúlik!-legyintett idegesen, rám hagyva-5 percet kapsz, hogy elbúcsúzz tőle és megmondd neki, hogy tűnjön el a birtokomról-csapta be maga után az ajtót, aztán hallottam, hogy léptei távolodnak.

Elengedve a férfi füleit, felegyenesedett és még mindig kérdőn vizslatott, azonban mint aki csak észre sem vette, előkerestem a kézi poggyászom, az ágyamra helyeztem és elkezdtem olyan ruhákat keresni, amik kis helyen is elférnek.

-[Név]?-szólított meg-Mit csinálsz?

-Pakolok.

-De... Miért?

-Elmegyünk-mosolyogtam rá, felé fordulva.

-Tessék?-nyitotta ki szemeit nagyra, amíg én behelyeztem a táskába az ékszeres dobozomat.

-Hova szeretnél utazni? Nyugatra? Párizsba mondjuk?-gondolkodtam el úticélunkon-Rengeteg művész él ott meg műveiből. Biztos te is híres lennél a verseiddel.

-[Név]...

-Igen?-fordultam felé vigyorogva.

-Nem kell... Nem kell ezt tenned...

-Mit?

-Ezt az egészet... Az én hibám. Az én hibámból vagyunk most itt. Csak... Csak maradj itthon. Ígérem, többet a közeledbe sem jövök. A birtokról is elmegyek és teszek róla, hogy soha többet ne találkozzunk. Erről biztosíthatod édesapádat is... Hagyd abba a pakolást. Elmegyek. Nem fogok több bajt okozni...

-Akaashi...-ejtettem ki lassan a nevét- Ha odaérünk meg szeretnék kóstólni egy igazi, francia croissant-ot-hagytam végül figyelmen kívül előző mondatait.

-Nem... [Név]... Nem megyek veled Párizsba. Maradj itt és-

-És mi?!-emeltem fel a hangom, abba hagyva a pakolást, hiszen már az előbb is majdnem elszakadt nálam a cérna, most pedig meg is történt-Menjek hozzá egy olyan emberhez, akit nem szeretek?! Akit nem ismerek?! Vagy még jobb! Menjek hozzá Ushijima-úrfihoz?! Pont hozzá?! Akit teljes szívemből gyűlölök?! Csak mert, ha most itt hagysz ezzel ezt éred el! Neked...-kezdtem el suttogni, hiszen éreztem, hogy a szemeim könnyezni kezdtek-Neked rendben van ez így? Szerinted ez így van rendjén?!

-[Név]...-szólított meg, de közben megbicsaklott a hangja, így csendben maradtam továbbra is őt figyelve fátyolos tekintetemmel-[Név]...

-Ne hagyj itt Akaashi...-léptem felé közelebb, bizonytalanul megfogva a zakója ujját-Minden rendben lesz... Menjünk el.

-Mégis miből fogunk megélni?-pillantott le rám szomorúan-Magamat sem fogom tudni eltartani...

-Megoldjuk Akaashi...-fogtam meg jobb kezét mindkét kezemmel, könyörögve felpillantva rá-Megoldom... Ígérem.

-Maradj... Itthon-pillantott oldalra, mélyet sóhajtva, miközben behunyta a szemeit.

-Nem maradok itt...-hajtottam le a fejemet, rászorítva a kezére-Biztos, hogy nem.

-[Név]!-emelte fel a hangját hirtelen, így kissé megugrottam. Soha sem hallottam még kiabálni-Amíg nem tudlak ugyanolyan életkörülmények között eltartani, mint amilyet édesapád nyújt, nem viszlek sehova! Értsd meg ezt légyszíves! Sehova sem viszlek! Nemhogy új ruhát, ételt sem fogok tudni az asztalra tenni! Mégis hogy vigyelek el így?!

-Nem kell...-vékonyodott el a hangom, a férfi mellkasának döntve a fejem, körbefonva karjaimmal a derekát-Nem kell! Nem érdekel! Hadd menjek veled! Ne hagyj itt! Ne hagyj itt egyedül!

-Engedj el [Név]... Össze kell pakolnom-szólt kimérten, de hangja így is megremegett mondata legvégén, miközben vállamra rakta tenyereit, hogy eltoljon magától.

Hátat fordított nekem és gyors, hosszú léptekkel az ajtó felé közelített, vissza sem nézve rám.

-Eladom az ékszereimet... Abból eltudunk utazni, megvenni egy kisebb kertes házat és eléldegélni pár évig...-hajtottam le a fejem, halkan suttogva-Mondd... Te mit terveztél? Éhen halni vagy megfagyni az utcán éjszaka?-pillantottam fel rá, hiszen lesokkoltan fordult vissza felém.

Nem válaszolt. Nem tudott mit válaszolni.

-Akaashi... Veled szeretnék menni. Nem akarok itt maradni apámmal. Elég volt ebből... Nem akarok több idegent a házamban, mindenkivel kedvesnek lenni és figyelni a családom jó hírnevére. Nem akarok több bálba menni és mindenkivel beszélgetni... Utazni szeretnék és megnézni az Eiffel-tornyot... Nem érdekelnek a szép ruhák és a puccos dolgok. Te érdekelsz Akaashi... Egyedül te. Veled szeretnék élni egy kis házban, ahol csak ketten vagyunk... Ahova nem jönnek be idegenek és bármit csinálhatok. Nem kell udvariasnak lennem és nem kell felöltöznöm ahhoz, hogy elhagyjam a szobámat... Nem kell titokban csinálnunk semmit sem és senkinek sem tartozok elszámolással, ha esetleg lebuknánk... Hadd menjek veled!-vékonyodott el hangom ismét- Kérlek... Ne hagyj itt.

-[Név]...

-Szeretlek Akaashi-pillantottam rá szomorúan. A szemeim teli voltak könnyekkel.

-Biztos... Biztos vagy benne?-lépett közelebb félénken, hiszen látszott rajta, hogy még mindig hezitál. 

-Olyan biztos, mint még soha-feleltem magabiztosan, alkaromba törölve a sós cseppeket.

Akaashi egyből elém lépett, óvatosan megragadva a csípőmet, majd ajkait az enyémnek nyomta. Ízlelő szervével végigsimította a szám szélét, így azok kissé elnyíltak egymástól, utat engedve a férfinek.

Még a sokadik alkalommal is görcsbe rándul a gyomrom a gyengéd és érzéki csókjai következtében.

A kezeim, végig vezetve a mellkasán és a vállán, végül a nyaka körül foglaltak helyet. Míg az egyiket a tarkóján tartottam, addig a másikat sötét tincsei közé vezettem, így a férfi még közelebb húzott magához.

Fulladás szorosan összesimultunk. Még annyi levegőt sem tudtam kapkodni két csók között, mint eddig, amit Akaashi is észrevett, hiszen pár másodperc múlva halkan elnevette magát homlokát az enyémnek döntve.

-Én is szeretlek [Név]-nyomott egy puszit a számra, majd hátrébb lépett egyet-Megyek, pakolnom kell... -jelentette ki, így kétségbeesetten kezdtem vizslatni az arcát, de ő ismét csak elmosolyodott, visszapillantva felém-Remélem tudsz franciául.