Az iskolában semmi érdekes nem zajlott. Ültünk az órákon és figyeltünk.
A mai napon maximum az lehetett csupán említésre méltó, amikor éppen a csapattal játszottunk délután.

Éppen Enno-sannal játszottuk a fejünk fölé a labdát, amikor kivágódott az ajtó és megjelent Tadeka sensei egy lapot lóbálva a kezében.
-Edző.....-lihegett, annyira hogy nem bírta végig mondani.
-Edző, mi?- kérdezte Hinata.
-Valószínűleg edzőmeccs.- jelentem ki teljes nyugalommal. Erre mindenki nagy szemekkel a senseire nézett, aki láthatólag már nem kapkodta a levegőt annyira.
-Igen, valóban egy edző meccs.
-Kik ellen?- kiabálta Noya.
-Aoba Johsai.

Csend.
-Hogy kik???? Komolyan???
Ilyesfajta kérdések záporoztak mindenfelől. Dobhártya szakadásom lesz, az egyszer biztos.

Az edző próbálta őket lecsitítani...khm...ordítani.....de minél hangosabban próbálkozott, a zaj csak annál jobban nőtt.
Sajnos most Daichi (Dad) és Suga (Mom) sem tudtak segíteni, mivel ők is teljes extázisba kerültek ettől a hírtől.
Enno-sannal összenéztünk, majd bólintottunk. Ugyanarra gondoltunk.

-Srácok!- szólaltunk meg egyszerre. Erre bezzeg mindenki figyelt.
-Köszönöm. -nézett ránk hálálkodva az edző, mire mi csak biccentünk, de pont elkapom Suga tekintetét. Úgy néz ki, mint aki éppen egy romantikus filmet nézne. A kezem az arcomhoz emelem és megcsóválom a buksim.
-Egek, ekkora felhajtás.....-motyogom magam elé és csak Ennoshita hallja, mivel ő még mindig nem mozdult el mellőlem.
-Nem mindenki ismeri őket Sky.- mosolygott fel rám.
-Igaz, de én is csak a 2 harmadévest ismerem csak. Nekem ők bőven elég.
-Plusz a titokzatos 3-mas, a macskák és baglyok.
-Ahogy mondod.- nevetek fel, majd megpaskolva a vállát elindultam Suga felé...
.
.
.
.
.
Ez az edzés is hamar eltelt. Segítettem Sugának a feladásokat fejleszteni, hogy az ásznak, a szélső ütőknek és a blockban lévő embereknek is fel tudjon adni. Erre például azért volt szükség, mert míg a csapat jelentős részével foglalkoztam, a maradék 2 ember lemaradtak. Ezért inkább velük foglalkoztam.

Hazafele egyedül mentem, mint mindig, csak néha van társaságom....előzőleg Satori és Ushijima....most is belemélyedtem a gondolataimba, mivel észre se vettem, hogy társaságot kaptam.
-Yahoo....-mivel így csak egy ember köszön, így nem kell nagyon sokat találgatnom, hogy ki is áll perpillanat a bal oldalamon.
-Szia Tooru.- mosolyogva fordulok felé, mire felemeli az egyik szemöldökét.
-Mi a baj, Nagi-chan?
-Csak fáradt vagyok, nagyon fáradt.... Amúgy Tooru, hol hagytad Iwa-chant?-kérdeztem meg tőle, olyan arcot vágott szegény Tooru, hogy menten összeestem volna a nevetéstől, de szerencsére uralkodtam magamon, így csak egy kisebb nevetés féleség hagyta el a számat.
-Komolyan, néha úgy érzem, engem te nem is szeretsz.- vágott sértődött fejet, amit nem értek.
-Honnan veszed te ezt a hülyeséget, drága Chibi-chan?- nézek rá kihívóan, mivel tudom, hogy ezt a nevet nagyon nem szereti.
-Haaaa?!?!-jött a várva várt reakció.- Ne hívj így, olyan megalázó.-szontyolodott el és kiskutya szemekkel nézett rám.
-Ez ugye tudod, hogy nálam nem válik be. Nézd a dolgok jó oldalát, nem foglak soha úgy hívni mint Iwa-chan, csak ha megérdemled.
-Hajj....-vágott nekem egy szenvedő színészt, aki épp a halálát játsza el, majd hirtelen kiegyenesedett.- Nem válaszoltál a kérdésemre.
-Te is tudod, hogy szeretlek, nem jobban mint Iwa-chant. A legjobb barátaimat ugyanúgy szeretem. Te is tudod. De te se válaszoltál.
-Oh.... Iwa-chan éppen kerülő úton jön hozzád.- mindenhova nézett, de a szemembe nem. Gyanús, módfelett gyanús. Már épp kérdeztem volna rá, hogy mit csinált, amikor....
-OIKAWA TOORU MEG FOGSZ HALNI!
Ez az üvöltés mindent elárult. Tooru mellettem összerezzen és beugrik mögém.
-Védj meg!- nyüszögött a hátamba. Hátranyúlva bíztatóan megsimogadtam a haját.

Nem is kellett sok idő, mire Iwa-chan ideérjen. Kereken 2 perc telt el.
-Szia Iwa-chan.- mosolygok az illetőre, mire az előbb említett rám mosolygott, de hamar abbahagyta a mosolygást, amint észrevett egy kezet a derekamon. A szeme élesen villant és sötét aurát bocsátott ki magából.
-Iwa-chan! A párunkat nem bántjuk.- szólok rá, mire kapok egy nem túl barátságos nézést.- De a házon belül már lehet jelenetet rendezni.
Iwaizumi erre elmosolyodott, de úgy mint aki éppen most kapott volna egy új videójátékot.
-De Nagi-chan!!!- jött egy méltatlankodó hang mögülem. Iwaizumi átnézett a vállam fölött, ahol egy ismerős barna hajat vélt felfedezni, ahogy próbált az előtte álló hátába rejteni a fejét.
Iwaizumi arcán határozottan nőtt a vigyor, ami nem jelentett semmi jót.
-Akkor majd házon belül.- és ezzel el is indult a házunk fele.
Oikawa lassan előbújt a hátam mögül, majd amikor Iwaizumi elég távol volt, megszólalt.
-Ez nagyon gonosz volt Nagisa!- jelentette ki komoly hangon.
-Ne haragudj, de ezt muszáj volt. Szegény Iwa-chan miattad futott kitudja hány utcát.- majd mosolyogva összeborzoltam a haját, és elindultam a fekete hajú után.

A házunk előtt utolért minket a kis ufó.
-Igazán megvárhattatok volna.- jelenti ki orr felhúzás kíséretében.
-Boy, szerintem ha bemész kerüld el Iwa-chant.- mutatok a személyre, aki éppen hatalmas vigyorral megy az ajtó felé.
-Gyere Oikawa, gyere csak velem.- mosolygott rá a válla felett. Majd a kezét ráteszi a kilincsre és kinyitja.
-Szia Mikoto.
-Jézus!!-kiáltja anyám. Apám ha jól hallom, lerohan a lépcsőn és megkérdezi.
-Mi a baj szívem?- majd ránéz Iwaizumira.-Hajime fiam, mi lelt téged?- majd erősen elgondolkodott, átnézve Iwaizumin, majd át a vállam felett, megállapodott Oikawán a tekintete, szinte ide hallom, hogy kattognak a fogaskerekek.
- Hmm.....Tooru, asszem halott vagy. -jelenti ki apám teljes nyugalommal.
-Sajnos nekem is ez a véleményem.- motyogja anya, de pont olyan hangosan hogy mindannyian hallottuk. Oikawa itt mellettem szinte összecsinálta magát.
-Nyugi, 5 perc után leállítom.- nyugtatom meg, ami.....nem igazán nyugtatja le, mondjuk ezen nem csodálkozom.
-5 perc?!?! Nem lehetne inkább másodperc.
Csak bíztatóan megveregetem a vállát, majd besétálok, anya közben Oikawát tuszkolja be utánam. Iwaizumi már ott várta, felgyűrt polóujjal az ajtótól nem messze.
-Gyere csak ide Lángészkawa.- mosolygott rá pszihopatán.
-Segítség?- nézett ránk, mire én csak annyit mondtam.
-5 perc.
*
*
*
Ígéretemhez híven, 5 perc után leállítottam Iwaizumit. Mi tagadás, nehéz volt, annyira beleélte magát, hogy annyi labdát vághat a fejének, mivel Oikawa szédelegve jött ide hozzám.
-Pont úgy nézel ki, mint egy nagyon másnapos ember.- jegyeztem meg úgy mellékesen, miközben jeget tettem a nyakára, ahol - labda miatt - egy szép piros folt virít.
-Legközelebb nem csinálok ilyet.- szipog, majd rámdől. Sóhajtok egyet, majd elkezdem simogatni a hátát.
-Igazán megtanulhatnád végre. Amúgy, anyud nem szeretné véletlen az enyémmel beszélni?
-Nem, miért?- mire jelentőségteljesen ránézek. Oikawa arca felvett egy 2 árnyalattal fehérebb arcszínt.- Lehet kéne...- suttogja.
*
*
*