Vissza emlékezés

5 éves voltam, amikor találkoztam velük.
Már jócskán délután fele járt az idő, amikor egyedül sétáltam egy röplabdával a kezemben a játszótérre. Igen, a szüleim sokáig dolgoztak, de voltam olyan önálló, hogy egyedül is eltaláljak oda. Meg amúgy is, mindenki 7-8, esetleg 9 évesnek nézett a magasságom miatt.
Visszatérve, sétáltam az utcán, már majdnem elértem a játszóteret, amikor egy síró hangot vélek felfedezni.
-Hagyatok békén!
-Azt lesheted, most jól móresre tanítunk téged.
Na, ezt ugyan nem hagyom. Gyors léptekkel odasétálok és megállok a három támadó fiú mögött.
-Kinek látjátok el a baját?- kérdeklődök felhúzott szemöldökkel.
Azok hárman mosolyogva hátrafordultak, de szinte azonnal le is fagyott a vigyor a képükről, amikor megláttak engem.
-Senkinek, senkinek.- mondják gyorsan és kb azzal a sebességgel el is pucoltak.
Miután látótávon kívülre értek, oda fordulok a kissráchoz.
-Ugye nincs semmi bajod?-kérdeztem, miközben a buksiját simogattam.
-Nincs, az egyik barátomat vártam, amikor jöttek. Annyira köszönöm, hogy itt voltál.-és a mellkasomra dönti a fejét, aztán elerednek a könnyei.
Egy kis idő után kezd megnyugodni.
-Amúgy, téged hogy hívnak?- kérdezte tőlem, nagy szemekkel.
-Sky, Sky Nagisa.
-Én meg Oikawa Tooru. És mit csináltál volna itt?
-Épp röpizni indultam. Jössz?
-Na ná....- kiáltja nagy lelkesen.

Már egy ideje adogattuk egymásnak a labdát, amikor egy fiú kiabál rá szegény Toorura.
-Shittyakawa!
Tooru mosolya hatalmas lett.
-Iwa-chan!!!!- és már futott is felé, amikor odaért a nyakába ugrott.
Én csak nevettem rajta, hisz annyira aranyosak voltak együtt. Jó látni, hogy Toorunak van egy nagyon jó barátja.
-Iwa-chan! Had mutassam be az új barátomat! Nagi-chant.
-Szia, az én nevem Sky Nagisa.
-Hello, én Iwaizumi Haijime vagyok.
Még egy kicsit beszélgettünk, majd nekiálltunk röpizni. Mint kiderült Iwa-chan szélső ütő, míg Tooru pedig feladó. Sokáig játszottunk, amikor viszont már hazafelé mentünk, feltettem egy kérdést.
-Amúgy, ha már itt vagyunk, akkor már megkérdezlek titeket, hogy hány évesek is vagytok pontosan?- kérdeztem meg, mert nem néztek ki 5 évesnek.
-Mind a ketten 7 évesek vagyunk.- jelenti ki Iwa-chan.
-Wow, akkor nektek, kedves Iwa-chan, mindjárt kezdődik a suli.- kezdek el nevetni.
-Pontosan.
-De neked is Nagi-chan.- mondja határozottan.
-Téves, én még csak 5 éves vagyok, csak szörnyen magas, ezért egy csomóan néztek már 9 évesnek is.
Azt az arcot látni kellett volna, nagyon aranyos volt mind a kettő, ahogy a szemeik tányér nagyságúra nyíltak.....
-Ha látnátok az arcotokat....-próbálom kinyögni.
A lehető leghamarabb próbálták eltűntenti a döbbenetet az arcukról. Vagy 5 percnyi szenvedés után sikerült.
-Azta......nem hittem volna.- szegény Tooru még mindig sokkos állapotban volt, szóval meg kellett egy kicsit rázni a vállát. De erre se reagált, szóval Iwaizumi fogta a labdát és fejbe dobta.
-Áuu.- jajdul fel szegény, miután fejbe találja az a labda.
-Iwa-chan, most miért kellett szegényt fejbe dobni?- kérdeztem nevetve, mert hát vicces volt.
-Csak.- mondja szintén mosolyogva.

Visszaemlékezés vége

-Hát, így ismerkedtem meg a két idiótával.- mosolyodtam el az emlékére.
-Értem, és a másik képeken?
-Hmmm.....akkor ők lesznek a Nekomások és a Fukurodamisok. Lássuk csak, a Nekomából nagyon jól ismerem Kenma Kozumét, Kuroo Tetsurot, Yaku Morisakit. A többieket is, de nem annyira jól mint őket. A Fukurodamiból pedig 2 embert ismerek jól, Bokuto Kotaru és Akaashi Keiji.
-Mesélj.- jöttek ismét a bociszemek.

Visszaemlékezés

6 éves voltam, amikor a szüleim kijelentették, hogy elutazunk egy hétre Tokyoba. Nagyon örültem neki, hisz mindig is szépnek találtam azt a várost. De vissza a jelenbe....
Az autó ablakához nyomom az orrom és úgy nézek ki. Csak bámulom a mellettünk elsuhanó tájat, magával ragadó.
*
*
*
Nos, mint kiderült apa egyik barátjához jöttünk, akinek van egy nálam egy évvel idősebb fia. Ha jól emlékszem valamilyen Akaashi....vagy valami hasonló. Annyira elbambultam, hogy észre se vettem, hogy megjöttünk.
-Nagisa, gyere. Megjöttünk.- nyitja ki anya az ajtót.
Szép lassan kikászálódok az autóból és egy kisebb házsort veszek észre. Az a ház, ami előtt megálltunk, egy szürke alapon fehér ablakok voltak. Kívülről nem nézett ki valami nagynak. De amint beléptem, a véleményem azonnal megváltozott. Egy kisebb előszoba után jobbra találtam egy konyhát, ahol egy anyuka főzött.
-Jó napot!- szólalok meg. Az asszony megfordult és rám nézett.
-Szervusz, hogy hívnak?
-Sky Nagisa.
-Ó, akkor te vagy Shintaro és Mikoto fia. Fujiwara May. Örvendek.
-Én is örvendek Fujiwara-san.- mosolyogtam rá.
-Ó, csak simán May.- mosolygott a fiatal hölgy, miközben egy kisebb pir futott fel az arcára.- O, mindjárt szólok a fiamnak. Keiji!!! Gyere, vendégünk van.

Az emelet felöl lábdobogást lehetett hallani. Amikor a tekintetemmel odanézek, egy kb velem egyidős srácot látok.
-Keiji egy évvel idősebb nálad Nagisa.- mosolygott May, amikor látta, hogy a korát próbálom belőni.
-Ennyire észrevehető volt, hogy mit próbáltam kitalálni?
-Csak az arcod miatt.....-nyugtatott meg May.- De menjetek fel a szobába, ott majd beszélgettek egy kicsit.
Mi szót fogadtunk és az emelet felé vettük az irányt.

Keiji szobája szürke és a benne található bútorok is szürkék, persze vagy világosabb vagy sötétebb.
Az ágyra leülök míg ő felmászik és törökülésbe leül.
-Akkor szerintem kezdem az elejéről.- mosolygok rá, mire félénken bólint.
-Sky Nagisának hívnak. 6 éves vagyok és kb 100 vagy 110 cm vagyok. Te?
-Akaashi Keiji, 7 éves és 78 cm.- motyogta.
Kicsit körbenéztem a szobában, amikor az íróasztalon észrevettem egy képet.
-Keiji, azon a képen te vagy és az egyik barátod?-bökök a fejemmel a kép felé. Ő is arra fordítja a fejét, majd bólint.
-Igen, a neve Bokuto Kotaru. Majd megismered milyen. Hiszen ha jól emlékszem ma átjön játszani.-halkult el a végére.
-Remek, minél több barát, annál jobb. De.....milyen játékot?- nézek rá kíváncsi szemekkel.
-Röpi.
Nekem meg azonnal felcsillannak a szemeim.
-Játszhatok majd én is?
-Persze.....
*
*
*
Még vagy egy órát beszélgettünk, amikor kivágodott az ajtó és egy szürkés hajú fiú lépett be rajta, akinek arany szemei voltak.
-Akaashi képzeld....-majd elharapta a mondat végét, mikor meglátta a számára ismeretlen embert.- Te ki vagy?
-Sky, Sky Nagisa.- nyújtottam oda neki a kezem, mire ő megfogta és megrázta.
-Bokuto, Bokuto Kotarou.

Visszaemlékezés vége

-Oké, de a Nekomásokat honnan ismered?
-Ooo, őket kb 1 hónapra rá ismertem meg. Mivel Kuroo Tetsuro Kotaru egyik legjobb barátja, így számára egyértelmű volt, hogy nekem is meg kell ismernem azt a macskát.- mosolyodok el, ahogy eszembe jut, hogy akkor és ott Tetsu milyen arcot vágott.
-Te aztán tényleg szereted őket.- mosolygott rá, miközben felemelte a fejét. Milyen aranyos amikor mosolyog.
-Hát igen, nagyon kedvelem őket.
-De Sky, volt ott még egy fotó.....egy vörös hajú fiúval, egy ezüsttel és Wakatoshival.
Erre már csak komoran magam elé nézek.
-Róluk......később. Nem akarok róluk beszélni. Nem azért mivel nem a barátaim, hanem inkább a.....
-Múltad?-kérdezte Enno-san mosolyogva.
-Igen.- eresztettem meg én is egy halvány mosolyt.

Annyira elbeszélgettük az időt, hogy észre se vettük, hogy már a kapu előtt állunk.