Mielőtt visszavonultunk volna a szobámba, Matt magához vette a kocsiból a táskáját, amiben volt egy váltás ruha és egy szükségesnek ítélt dobozka.
Kicsit izgatott lettem amikor bezártam a szobám ajtaját, és magunkra maradtunk. Nem voltam ideges, vagy feszült, csak boldog. Az izgalmam ellenére a közeg, az, hogy vele voltam, megnyugtatott.
- Mit szeretnél csinálni? - kérdeztem mellé huppanva az ágyra.
- Nézhetünk valami filmet, de előtte tényleg szeretnék letusolni. Ha nem gond.
- Persze, hogy nem! Jó ez a kemping fürdés, de most már nekem is tetszene egy kis melegvíz.
- És mi tetszene még? - kérdezte egy szexi mosolyt villantva.
- Hogy mi? - kérdeztem vissza, és közben felé fordulva az ölébe csúsztam - Például ez tetszene.
Matt a csípőmre, majd a fenekem irányába csúsztatta a forró tenyerét. 
- Ez nekem is eléggé bejön - mondta és egy kicsit maga felé húzott - Viszont félő, hogy ha ezt így folytatjuk - miközben beszélt ártatlan arccal bedobtam egy lassú csípőmozdulatot.
- Hogy? Így? - néztem rá, és újra mozdultam.
Éreztem, és az arcán is láttam, hogy élvezi. Magamban elmosolyodtam, és most, hogy nyilvánosan is egy párt alkottunk, elengedtem magam, és végre képes voltam úgy bánni vele, mint a pasimmal.
-Igen, így – sóhajtotta.
Lassan ringatóztam az ölében, a tenyere egyre jobban nekem feszült, hogy újabb mozdulatra késztessen.
-Mi lesz akkor ha így folytatjuk? – kérdeztem.
- Nem hiszem, hogy eljutunk a fürdőszobáig – felelte,  a hangján lehetett hallani, hogy már nagyon be van indulva. A tekintete kezdett ködösödni, és úgy látszott, hogy az ő fejében is megfogant az a gondolat, hogy mennyire jó lesz.
- Hát... – kezdtem – Talán most még nem is lenne célszerű a fürdéssel kezdenünk.
-Tudod, most már kezd frusztrálni, hogy ezt nem fogom megkapni mindennap.
-Minden nap? – nevettem fel – Azt mondják, hogy heti három a normális. Azt egy hétvége alatt összehozzuk – kacsintottam rá.
-Félek, hogy az nekem túl kevés belőled! – mondta és benedvesítve a kívánatos ajkát, az enyém után kapott. Már egészen ismerős volt az íze, olyan sokat csókolóztunk az utóbbi időben. Szerettem azt, amikor a nyelvemen az ő ízét éreztem, az orromat pedig megtöltötte, a már egyre jobban imádott illata, ami férfias volt és szexi.
Talán eddig nem is igazán fogtam fel, hogy Matt milyen szinten jó pasi.
Jó, mindig is az volt róla a véleményem hogy helyes srác, akkor amikor csak némán epekedtem utána, és akkor is, amikor egy újságban véletlenül megláttam.
De az össze sem volt hasonlítható azzal amit akkor éreztem, amikor az ölében tartott, éreztem a karjait, hogy milyen erős, vagy ahogy elkaptam egy-egy kéjes pillantását, vagy amikor kicsit hozzám súrlódott a borostája. Ezek mind olyan dolgok voltak amiktől hevesebben dobogott a szívem. Jó volt rágondolni, hogy Matt az enyém.  Ettől is, csak még izgatottabb lettem.
Aztán nem beszélve arról, amit az ágyban csinált, amibe volt szerencsém bele kóstolni.
A tapasztalatom, az volt a korai és a későbbiek is, hogy a srácok nem agyalták túl a szexet. Nagyon kevesen voltak azok akik úgymond tényleg jók voltak az ágyban. Úgy értem, akik nekem is tudtak olyan élvezetet, kielégülést nyújtani, amitől még akkor is bizseregtem, ha később rágondoltam. De Matt, neki erőlködés nélkül ment minden. Figyelt rám, mindig tudta mit tegyen, nem sietett, nem érezte tehernek, hogy örömöt okozzon nekem. Féltem bevallani, de valószínűleg ez a tapasztaltságának is volt betudható. Persze az még nem jelent semmit. Lehet attól valaki borzasztó szerető, hogy sok nővel volt dolga. Mattet talán egyszerűen az is érdekelte, hogy nekem is jó legyen, és ezért mindent meg is tett.
-Jessszus, ez rohadt hangos! – jegyezte meg nevetve, amikor az ágyamon ruhák nélkül folytattuk ezt a kis játékot. Az ágyam minden mozdulatnál a falnak ütődött.
-Igen, ez így elég gáz... – nevettem,  és bár teljesen biztos voltam benne, hogy anyuék hallották és gyanús, hogy a tevékenységet is beazonosították, mégsem akartam, hogy végig kelljen hallgatniuk ahogy szeretkezünk.
- Mi lenne ha a földön folytatnánk? – kérdezte,  én meg nem sokat gondolkodva leterítettem egy takarót. Nem igazán számított, hogy az ágyban, vagy mellette voltunk együtt, mindenképp hihetetlenül jó volt. Azt hiszem neki is, mert utána sokáig csak egymáshoz bújva feküdtünk. Az ágy mellett a földön. De mit számított hol, csak legyen a világon egy hely ahol egy kicsit csak mi vagyunk, ahol megállhat az idő, ahol csak az számít amit érzünk.
-Neked milyen velem? – kérdeztem halkan, ahogy a karját cirógattam végig. Úgy emelte rám a pillantását, mintha nem értené a kérdést.
-Hogy érted? Hogy milyen veled? Együtt lenni?
-A szexre céloztam – súgtam neki.
- Erre most, tényleg válaszolnom kell? – nevetett.
Pedig nem viccnek szántam, tudni szerettem volna, hogy mit gondol rólam. Komolyan bólogattam.
-Neked milyen velem? – kérdezett vissza.
Már a kérdéstől is fülig elvörösödtem, és rájöttem mennyire zavarba ejtő kérdést tettem fel neki. Matt csak elmosolyodott rajta.
-Jó veled, de szerintem ezt te is tudod.
- Csak jó? – kérdeztem kicsit elcsüggedve, mert úgy éreztem, hogy az osztályzatom, csak egy gyenge 4-es lett.
Matt újra felnevetett.
-Nem igazán tudom erre, most mit kellene mondanom. Azt hittem az elég beszedés, hogy pillanatok alatt beindítasz, és hogy szinte képtelen vagyok leállni, annyira akarlak.
Ez most újra zavarba hozott, ismét érezni kezdtem, hogy ég az arcom.
-Mindenkinek szüksége van a megerősítésre – dünnyögtem,  de azt hiszem, elégedett voltam a válaszával.
- Totál odavagyok érted! – búgta a fülembe, majd meg puszilta az arcom – Nem is hiszem, hogy valaha akartam-e volna annyira nőt, mint téged.
- Talán azért, mert visszamegyek a városba.
-Vagy talán azért, mert beléd zúgtam – mondta elkomorodva.
- És nem voltál még szerelmes? – kérdeztem, keresve az indokokat, hogy miért vagyok én kevés hozzá.
-Biztos voltam, de ez, nem is tudom.  Olyan váratlan volt... És ahhoz képest meg, olyan mintha mindig is így lett volna. Tudom, hülyeség... – mondta, közben felült, és zavartan félrenézett – Te, nem érzed úgy, hogy ez most jó? – nézett rám bizonytalanul.
- De igen – feleltem, majd felültem és át karoltam a vállát. – Ez most nagyon jó. Jó veled Matt, nem is hinnéd mennyire! Bár ne a mesebeli herceg lennél... – sóhajtottam.
-Hogy a fenébe lennék én mesebeli herceg? – horkant fel.
- Úgy értem, hogy hétfőn ez a tündérmese véget ér, és mindketten visszatérünk a való világba. Illetve csak én, mert neked minden nap ilyen.
-Én tovább folytathatom a hippi életem? – mosolygott rám, én meg elnevettem magam.
-Pontosan.
- Ha nem leszel itt, nem lesz ilyen – Matt olyan szomorú szemekkel nézett rám, hogy megsajdult a szívem.
- Remélem is, hogy nem! – próbáltam tompítani.
-És te? Gyakran találkozol azzal a Granttel?
- Dehogy! Már semmi okom rá, hogy találkozzunk! Nem kell aggódnod!
- Rendben, bár nem mondom, hogy nem zavar...
-Micsoda? Hogy egy városban élek az exemmel?
-Hogy ő ott lesz én meg nem. Hogy vele több esélyed lesz összefutni, mint velem – mondta durcásan.
Elmosolyodtam a vívódásán.
-Te is egy városban élsz Ray-el – mutattam rá, majd felrémlett valami – Őt kedvelte az édesanyád?
Matt arca megváltozott a kérdésre.
-Ezt nem folytathatnánk inkább az ágyban?
-De! – nevettem, azzal felszedelőzködtünk, és úgy ahogy voltunk pőrén, összebújtunk – Szóval? Rayt biztos csípte igaz? – fordítottam vissza a beszélgetést. Nem tudom miért de újra egy olyan szituációban találtam magam, amibe önszántából kerültem, annak ellenére, hogy tudtam, hogy rosszul fog esni.
- Nem találkoztak. Ray-el, nem volt komoly. Mondtam, hogy csak időnként összejártunk.
- Velem sem kellett volna találkoznia – dünnyögtem...
– Erre nincs szabály. Legalább túl vagyunk ezen is!
– Igen csak, ha egy kicsit felkészültebben ér a találkozás, akkor lehet, hogy nem keltek benne ilyen rossz benyomást. Látszott rajta, hogy nem örül neki, hogy együtt vagyunk – fáradt sóhaj hagyta el a számat. Azért kicsit bántott a dolog. Még akkor is, ha valószínűtlenül gyorsan történt velünk minden.
- Neki, nem veled van baja – mondta Matt és megdörgölte a homlokát – anyu, ilyen. Apu halála után kicsit megzuhant és minden változás megviseli. Nem igazán mutattam be neki a barátnőimet, csak akivel hosszabb ideig voltam együtt.
- Akkor még jó, hogy nem volt elragadtatva attól, hogy a fiának távkapcsolata lesz...  - mondtam, de valahgy úgy éreztem, hogy Florence nem csak emiatt nem szimpatizál velem.
- Nincs veled semmi baja. Tényleg! Jobban megismeritek egymást minden rendben lesz. De egyébként sem vagyok olyan pasi, akit az anyja irányít. Ő bármit is gondol rólad az engem nem fog befolyásolni.
- Hát persze! - jegyeztem meg epésen.
Lehet, hogy Matt nem olyan, akit irányít, de az akkor is számít, ha az anyja nem szeret engem. Nem tudatosan, de az ember ad annak a véleményére, akit szeret.
- Lena, újra elmondom, hogy anyunak nincs veled semmi baja. Meglepődött, gondolom azért, mert eddig nem nagyon ismerte azokat, akikkel együtt voltam. Ennyi az egész – győzködött.
- Ha te mondod... És, neked mi a véleményed a szüleimről? Szerintem kedvelnek.
- Jó fejek! Szeretnek téged. – jegyezte meg, de mögöttes tartalmat véltem felfedezni a szavaiban.
-Ezzel most arra célzol, hogy aztért ilyenek, mert azt akarják, hogy maradjak?
-Mindenki azt akarja, hogy maradj. De, nem tudom, talán tényleg kedvelnek. Jut eszembe! Holnap elmenjünk a nagyszüleidhez?
–  Elmehetünk. Látom nagyon belejöttél, ebbe a családozásba – cukkoltam ő meg vérig sértve nézett rám, majd elmosolyodott.
–Tudjuk le gyorsan!!
–Azt előre elmondom, csak hogy tudd mire készülj, papa a rajongód! – mosolyogtam rá.
–Azt hiszem ez nem lehet probléma.
–Nem, szerintem sem – mondtam és a mellkasához bújtam.
Reggel nem Matt mellett ébredtem, hanem szabályosan rajta. Ő még aludt, amikor én megébredtem. Az első érzés nagyon kellemes volt, ami elöntött. Itt volt nálam, az én ágyamban a szobámban, az én felségterületemen. A következő érzés viszont nem volt már annyira jó, mert rájöttem, hogy az én felségterületem nem itt van, hanem távol ettől az egésztől, és távol Mattől is. Ettől az egésztől. Hétfőtől a régi életemet kell folytatnom, és őszintén most úgy éreztem magam, mint amikor két hete eljöttem, hogy rendbe tegyem magamban a dolgokat.
Két hete teljesen ki voltam merülve lelkileg, a Granttel való folyamatos huzavonától. Hogy képtelenek voltunk teljesen hátat fordítani egymásnak, mert túl sokáig jártunk együtt, de a kapcsolatunk már kicsit sem volt harmonikus. A munka is teljesen leszívott, de nem akartam feladni, ha már eddig eljutottam, ha már eddig felküzdöttem magam.
Most vissza kell térjek, és ugyanúgy ott fog várni az exemmel való vívódás, ahogy próbálom majd megértetni vele, hogy én ezt már nem akarom. Nem voltam Mattel teljesen őszinte, tegnap. Biztosan össze fogok futni Granttel, és van még egy lezáratlan ügyünk, de már nem akarok tőle semmit. És most már a munkám iránt is úgy éreztem, hogy lankadt az elköteleződésem. Ahogy mindenki azt próbálta sulykolni, hogy nem ezzel kellene foglalkoznom. Általában már csak azért is meg akartam nekik mutatni, hogy nincs igazuk, és jó döntést hoztam. Hogy én tudom a legjobban, hogy mire van szükségem. De most csak azt éreztem, hogy rá van. 
Néztem ahogy a lélegzet vételeivel megrezdültek a szempillái, és már el is képzeltem a mögötte pihenő élettel teli játékos, csábító szemeit. A pillantását, amivel engem mért végig, ahogy levetkőztetett velük, az aggodalmat, a féltést, a szerelmet.
Fájdalmasan sóhajtottam egyet. Annyi mindent láttam már bennük. 
Itt volt ő, akire vágytam, akire úgy éreztem szükségem van, és itt készülök hagyni. Minden másodperc egyre valóságosabbá tette, az elkerülhetetlent. És minden pillanattal egyre feszültebb, letörtebb lettem, és határozottan úgy éreztem, hogy nem akarom a búcsút.
De már a nyakamon volt és sokáig nem is halogathattam. Ugyanakkor egy hét múlva találkozunk, ami ismerve a teendőimet, el fog repülni. De akkor is, működhet ez köztünk?
Minél éberebb lettem, annál jobban éreztem, hogy a testünk hője kezd most már túl sok lenni. Ficeregni kezdtem, hogy némileg elhúzódhassak tőle, mielőtt meggyulladnék.
De amint mozdultam, a kezei a derekamra feszültek.
– Ébren vagy?
Matt valamit dünnyögött, amit akár egy igenlő morgásnak is vehettem volna, de mivel a szemei csukva maradtak, nem lehettem benne biztos.
–Melegem van, engedj! – kuncogtam.
De továbbra sem engedett és az ébredezést is halogatta. Volt egy biztos módszerem ami után nem tudtam elképzelni, hogy tovább aludjon.
A kezem rásimítottam, már most kőkemény volt. Nem gondoltam bele túl sokat, a reggeli merevedés a férfiaknál nem ritka.
Simogatni kezdtem, majd egyre határozottabb mozdulatokkal játszottam vele. Igazam volt, azonnal kinyitott a szemét amivel egyből az én tekinteteket kereste. Már ebbe a kéjtől zavaros pillantásába beleborzongtam. Nem szólt egy szót sem, de szemein és a teste rándulásaiból tudtam, hogy jó neki. Aztán hirtelen lekapott, míg smároltunk, felém kerekedett, pillanatok alatt levarázsolta a bugyimat és már bennem is volt. Nem húzott gumit, anélkül mozgott. Az kábult élvezettől, nem volt kapacitásom azzal foglalkozni, hogy nem védekezünk. Sokkal intenzívebb sokkal mámorosabb volt magamba fogadni őt. Elfordultunk oldalra, és ő tovább mozgott közben megfogta a mellemet és finoman meggyúrta. Izgató volt, hogy tetszem neki. Amikor a mellemet, vagy a fenekemet fogta, mindig hevesebben kívántam. Szükségem volt az ajkára,  a nedves nyelvére és az agyam elködösülve akarta, hogy a csúcsra juttasson, de a mozdulatai lassultak. Most én döntöttem hátra. Egy darabig engedte, hogy felgyorsítsam a tempót, már csaknem éreztem a hullámot amikor megfogta csípőm és mozdulatlanságra kárhoztatott. Van úgy hogy a test követelései hangosabbak az ész szavánál, ezért tovább mozogtam.
- Ne csináld mert elmegyek. Most egy kicsit nyugodj meg –szólt rám, nem durván, de erélyesen.
Én is pont azt szerettem volna, de végre felfogtam, hogyha gumi nélkül elélvez azzal nekem rohadt nagy problémát okozhat, ezért inkább nyugton maradtam, amíg lehiggadt, és ő nem kezdett újra mozgatni. Lassan, óvatosan. Ez megint kezdett elég kellemes lenni.
- Adj egy óvszert –kérte, én pedig az éjjeliszekrény felé nyúltam és elvettem a hanyagul ott heverő csomagok közül egyet.
Nem álltunk le, közben sem, még akkor is lovagoltam míg kibontotta a tasakot. De a feszített nyögéséből és a tétova mozdulataiból tudtam, hogy legszívesebben belém élvezne. Legszívesebben hagytam volna,  de aztán megállított, és határozottan letolt magáról. Néztem ahogy gyakorlott mozdulatokkal felhúzza az óvszert azután hívogatóan pillantott felém. Felült én pedig újra rácsúsztam, és miközben ő mozdított, birtokba vette a számat is. Teljesen leuralt, ami olyan módon hatott rám, hogy pillanatokon belül a csúcson voltam. A máskor hamar csillapodó érzés most hosszan kitartott, és minden lökésénél csillagokat láttam. Teljesen elernyedve, kielégülve borultam a nyakába.
–Hát ez, kurva jó volt – nyögte, és megcsókolta a homlokomat.
- Az –nevettem fel, és a gerincem mentén még mindig éreztem a bizsergető hullámokat.
Olyan könnyűnek, gondtalannak éreztem most magamat, és azt kívántam bár már tizenéves koromban lett volna bátorságom, hogy szerelmet valljak neki, mert akkor ez, amit most érzek állandósulhatott volna. Akkor minden napom a nyár lehetett volna. 
Volna, volna.... De elmegyek.

Nagyapa a konyhaajtónak dőlve figyelt minket. Igazából Mattet, és közben vigyorgott. Alig tudtam visszafogni a nevetést, főleg, amikor a pasimra pillantottam, aki mereven kihúzva ült a konyha asztal mellett. Sajnáltam szegényt. De azért vicces volt.
- Szóval Matthew, Ellie azt mondja nagy terveid vannak – vágott bele a társalgást mama.
- Matt – mondta gyorsan.
- Matt - ismételte elmosolyodva mama.
- Kicsit több is, mint tervek – kezdte el Matt aztán elmesélte neki is az ifjúsági központ ötletét.
Zavarban volt, és mindent úgy adott elő, mintha egy üzleti tárgyaláson kellene meggyőzni a leendő partnerét. Mi tagadás nem is csinálta rosszul, de azért egy családi diskuráláshoz túl merev volt.
- Lena legutóbbi látogatása óta körbe kérdezősködtem egy kicsit. Az egyház máskor is támogatott már ilyen közösségi érdekű célokat - mondta mama, Matt pedig reménykedő szemekkel nézett rám - Ha hajlandó vagy még néhány kört futni az ötleteddel, nagyon is jó esélyt látok rá, hogy támogassanak.
- Természetesen - felelte lelkesen, én pedig megszorítottam a kezét.
- Kalapolni kell, fiam! - szólt közbe papa.
– Jaj! Ne mondj már ilyet!– pirított rá mama, papa meg csak vállat rántott.
–Akkor megvolt a nagy tanácskozás? – tette fel a költői kérdését –Gyere Matt, mutatok valamit! – mondta, majd a folyosó irányába bökött a fejével.
Matt követte, a mama meg cinkosan rám mosolygott.
–Szerintem, egésznap arra várt, hogy megmutassa – mondta mama, én pedig egyetértettem vele. Mindketten pontosan tudtuk, hogy papa a szentélyébe viszi, ahol a deszkagyűjteményét tartotta, és le mertem volna fogadni, hogy még  Mattről is találtam volna néhány újság kivágást. Papa szerette a sportot, és nagyon büszke volt a helyi hírességre. Lelkesen szurkolt is a földijének.
Amikor a fiúk elvonultak, úgy vettem észre mama az arcom tanulmányozásába mélyedt.
–Mi az? – kérdeztem tőle.
–Semmi. Hogy alakulnak a dolgaitok? Mattel?
–Azt hiszem jól – feleltem, és nem tudtam nem mosolyogni.
–Jól van, az jó!És tudod már mit érzel iránta?
–Igen –feleltem határozottan, de nem fejtettem ki.
Mama ismét elmosolyodott.
–Bevaallom, kicsit másképp képzeltem el, de nagyon szimpatikus fiatalember.
El sem tudtam képzelni, hogy valaki másképp lássa őt, annyira kedves volt és jó fej.Én meg azt hiszem egyre szerelmesebb és elfogultabb.
–Akkor segítesz neki? Olyan jó lenne, ha sikerülne neki elindítani ezt a projektet!
–Nagyapád zokon is venné, ha nem tenném.
–Hát, lehet! – nevettünk össze.
–Legközelebb, hozd el vacsorára! Szeretném tudni mit szeret – mondta mama, amin kicsit elcsodálkoztam, de maga a gesztus jól esett.
–Miért szeretnéd? –kíváncsiskodtam.
–Hogy tudjam, hogy készüljek a karácsonyi vacsorára.
Egy röpke percig köpni nyelni nem tudtam, de az agyamat máris megrohanták a képek, egy meghitt karácsonyról vele és a családdal. Karácsony... milyen messze van még... Akkor már valószínűleg nem leszünk együtt. Mama, hangja zökkentett ki az elmélázásból.
–Úgy hallom téged hívnak.
Lassan eszméltem rá, hogy egy ideje már szólongatnak. Csatlakoztam, hozzájuk, a kis szentélybe.
Belépve azonnal a fejemet fogtam, mert Matt éppen egy olyan deszka előtt állt, amit még vagy ezer éve, én dekoráltam ki.
–Ezt tényleg te csináltad? – fordult felém kérdően Matt.
–Igen –vallottam zavarban –De még gyerek voltam! –mentegetőztem.
–Tudnál még ilyet csinálni? – kérdezte komolyan.
‐Gondolom – vontam vállat – ezek csak firkák.
–Beszélned kellene Alexel – mondta Matt tárgyilagosan, és elmaradt a kaján vigyor amire számítottam, amivel majd cukkolni fog - Lefotózhatom?– fordult papához.
- Csak rajta! - bíztatta.
Matt készített egy fotót, és úgy tűnt azonnal tovább is küldte.
- Minek neked erről fotó? - nevetgéltem, hiszen csak egy régi firkálmány volt rajta.
- Ez egy külön szakma. Elég sokat fizetnek az ilyen deszkákért. Alex érdekelt az ilyesmiben. Összedolgozhatnátok.
- Matt, holnap hazamegyek, nem lesz időm ilyenekkel foglalkozni - világosítottam fel, és mellesleg nem is hittem benne, hogy ezért a vacakért bárki fizetne.
- Hétvégéid azért lesznek - szólt közbe papa.
Nagyon nem látta át az időbeosztásomat, és ha Mattel tényleg belevágunk, akkora hétvégéimen baromira nem deszkákat akartam festeni.
- Hát, Bébi, nem aknázod ki a benned lévő lehetőségeket - jegyezte meg a fiúm, de nem erőszakoskodott, csak közölte. Papa egyetértően bólintott. Közben megszólalt Matt telefonja, és elnézést kérve pár lépésnyire arrébb vonult.
Csak forgattam a szemem a megjegyzésére, hiszen, én ebben nem láttam lehetőséget. Hallottam, hogy valakivel a deszkáról beszél, de úgy mintha ő tényleg valami nagyszerű dolognak tartaná. Azt feltételeztem, hogy a vonal túlfelén Alex lehet. Nem hallgatóztam inkább körül néztem a szobában, mintha nem ismerném nagyon jól minden szegletét, mintha nem először járnék ott.
Aztán amikor letette a telefont vissza lépett hozzánk.
– Nem lenne kedved, mégiscsak váltani erről pár szót, Alexel? –kérdezte és megsimogatta a hátam.
–Alex utál – mondtam neki, hátha feldolgozza, hogy ennek nem sok értelme lenne.
–Nem utál –vetett ellent, de azt hiszem ő is tudta hogy mi az igazság –Csak beszélj vele, aztán eldöntöd. Tetszett neki, és ő tényleg ért a deszkákhoz.
–Jó– sóhajtottam fájdalmasan.
–Maradtok ebédre? –kérdezte papa.
–Nem akarunk zavarni! – mondta egyből Matt.
–Az unokám és a... partnere, soha nem zavar.
–Nem, papa, most tényleg nem tudunk maradni – álltam Matt mellé.Lett volna idő rá, de a maradék kis időt vele szerettem volna eltölteni.Papa nem akadékoskodott, egyetértően, bólintott.Matt még búcsúzóul beszélt néhány mondatot mamával elérhetőséget cseréltünk, azután újra a kocsiban voltunk, és Alex műhelye felé tartottunk.
–Holnap még lemehetnénk a partra egy utolsót szörfözni – ajánlotta, de látszott, hogy ezügyben csatákat vív magával.
–Biztos? –kérdeztem rá.
Ő válaszult bólintott.
–Rendben –egyeztem bele de már mist szorongani kezdtem a következő nap miatt.
Azt hiszem ö is, mert keveset szólt és a búcsú keserű íze már ott volt a nyelvünkön, már a szívünkbe férkőzött.
Leparkolt maajd csendben követtem a fűrészporos műhelybe. A műgyanta és különböző anyagok illata érdekes keveréket alkotott. Kedveltem az ilyen illatokat, nem tudtam volna megmondani, hogy miért. Talán azt gondoltam, hogy ez valahogy a kreativitás illata.
Alex nem dolgozott, valami tervet készíthetett, amikor beléptünk. Megannyi deszka  fogadott minket rendezetten csoportosítva, néhány kész, mások alakuló, félkész állapotban.
–Helló! –köazönt harsányan Matt véleményem szerint azért, hogy a szívrohamot hozza Alexre.A fiú megugrott, a terve beválni látszott.
Alex most is mint eddig még mindig gúnyos szinte utálkozó szemekkel mért végig.még mindig nem vetettem el azt a lehetőséget, hogy bejön neki Matt. Nem hibáztattam volna érte.
–Szervusz Alex! – intettem.
–Helló! – intézte a pasimnak, majd felém fordult –művésznő–, a hangsúlya olyan volt hogy rögzítettem, ebből háború lesz.
Csak sandán elmosolyodtam az undokságán, nem véleményeztem, bár elgondolkodtam rajta, hogy minek is vagyok én most itt.
–Matt elküldte a fotót a deszkáról. Mutatós – közölte és láttam, hogy szinte kipréseli magából a szavakat. Mulatságos volt, hogy ilyen nehezére esik valamit megdicsérni amiben az én kezem munkája van – Fizetnék érte – közölte, aztán egyből rátért a részletekre, és szóhoz sem hagyott jutni, hogy tiltakozhassak. –Szóval? –kérdezte, és őszintén meglepett, hogy izgatottan várta a válaszom. Talán ez volt az, ami kizökkentett és zavaromban rábólintottam. Mattnek újra megcsörrent a telefonja, és magunkra hagyott Alexel.
–Nem hittem volna, hogy belemész – közölte leplezetlenül, némi csípős gúnnyal a hangjában.
Hát én se!
–Jó árat ajánlottál, miért ne tettem volna?
Alex fintorogva felnevetett.
–Azért drága Lena, mert azt hittem, hogy alig várod, hogy leléphess a hőn szeretett Glendalebe.
–Ott lakom, Alex! – jelentettem ki határozottan.
- Hát persze...Akkor csak játszadozol a lelkes szörfoktatóddal - fintorgott.
Most már rohadtul bökte a csőrömet, hogy mit ártottam én neki.
–Jézus, Alex! Neked meg mi a fene bajod van? – keltem ki magamból.
- Semmi, kifejezetten szeretem nézni, amikor átbasszák a haveromat!
- Nem baszom át Mattet - szögeztem le, az ő szavával élve - Mellesleg nem tudom mi bajod van! Ez nem valami komoly dolognak indult.
- Azt azért vágod, hogy szerelmes beléd, ugye?
Azt se értettem, hogy ő erről honnan olyan jól tájékozott, hiszen vele azóta nem találkozott, hogy köztünk komolyabbra fordultak a dolgok.
- Mégis honnan ez a jól értesültség? - kérdeztem flegmán felvéve a stílusát.
- Mit gondolsz fűnek fának ingyen magánórákat tart?
- Az még nem jelenti azt, hogy szerelmes belém - mondtam, és őszintén vallottam, hogy akkor még mások voltak a szándékai.
- Figyelj, én ismerem őt, és tudom, hogy mikor van rózsaszín köd a fejében. És tudod, honnan?
- Na, honnan? - mentem bele a játékba.
- Onnan, hogy még nem volt neki. Csak azt sajnálom, pont te leszel a tanulópénz.
- Tudod, ez most elég bunkó beszólás volt. Még tőled is - vágtam hozzá sértetten. Rohadtul nem tudodt rólam semmit mégis ítélkezik - Járunk Mattel - világosítottam fel.
- De te elmész - vágott vissza fölényesen.
- Távkapcsolatban leszünk, igen.
- Aha, jól hangzik – vigyorgott rám.
Mekkora egy rohadék!
- Tudod, mit? Cseszd meg Alex! Kurvára nem érdekel a véleményed! Ez csak kettőnkre tartozik.
- Én leszek vele amikor majd elbúcsúzik tőled és maga alatt lesz – mondta komolyan.
- Ott élek, ott a lakásom, a munkám, az életem! Nem tudom mégis mi a francot vársz tőlem!
- Semmit kiscsillag! Semmit!
Ennél a pontnál lépett be Matt aki felvont szemöldökkel vizsgálta a paradicsom vörös fejemet, és Alex komor képét.
- Itt meg mi történt?
- Semmi! - vágtam rá indulatosan, de már nagyon megbántam, hogy hagytam magam belerángatni ebbe a deszka bizniszbe.
Mattet nem győztem meg teljesen, de azt hiszem nem akart belemenni a részletekbe, ezért inkább hagyta a fenébe.
- Santi hívott, hogy a szörfösök tartanak egy bulit a parton.
- Ja, tudok róla - mondta Alex.
Van kedved eljönni? - nézett rám.
Ha Alex is ott lesz akkor inkább kösz nem.
- Ma van az utolsó napom, ma otthon szeretnék lenni.
- Megértem - felelte Matt kicsit lelombozva.
- De te menj el, nyugodtan! Eléggé elhanyagoltad miattam a barátaidat. Én meg kicsit leszek a szüleimmel is.
- Rendben Bébi, ha ezt szeretnéd...
- Akkor este! - mondta Matt, Alexnek.
- Aha! - felelt.
- További jó seggfejeskedést! - búcsúzkodtam én is.
A kocsiban, hazafelé tartva érett bennem egy gondolat.
- Akarsz róla beszélni? - kérdezte rám pillantva.
- Alexről? Nem köszi! Nem csíp, én se őt, így kerek - zártam rövidre. Nem volt kedvem róla beszélni. Egyre nyomottabban éreztem magam.
- Oké... Az estét biztos nem akarod?
- Ma nem Matt. Ma otthon akarok lenni. Ne haragudj.
- Nem, semmi baj, csak gondoltam még egyszer rákérdezek, hátha csak kéreted magad. Vagy az udvariasság miatt utasítottad vissza – mosolygott rám.
A szívem rettenetesen megfájdult, de vissza mosolyogtam.
Leparkolt a házunk előtt, de most nem akart bejönni.
- Akkor holnap a parton találkozunk ugye?
- A nagy fináléra!
- Arra! - mosolygott – Baromi furcsa lesz, hogy nem leszel ott amikor felébredek - mondta és a mosolya most nem tűnt őszintének.
-Nekem is furcsa lesz. Elég sokat voltunk most együtt – méláztam el.
– Nem eleget! ‐ mosolyott, azután nehézkesen sóhajtott – Na, menj Bébi  mert meggondolom magam, és elrabollak.
–Matt – fordultam hozzá.
–Hm?
–Szeretlek – olyan felszabadító volt kimondani. Matt nem pazarolta a szavakat, megcsókolt, de olyan szenvedélyesre sikerült, hogy egy kicsit sem akartam már hazamenni. Vele akartam lenni, mindegy hogy hol, vagy hogy, csak együtt legyünk.
Annyira fájt már most hogy el kell menjek.
–Én is szeretlek Édes! Bár munkanélküli lennél! – villantott egy széles vigyort, ezen elnevettem magam.
–Jól van, megyek, mert különben nem tudlak itt hagyni! – csak utólag döbbentem rá, hogy  mennyire igaz volt amit mondtam. Egy apró, de annál édesebb csókra hajoltam még hozzá  amit rögtön viszonzott. Megsimogattam az arcát.
–Szia Matt!
–Szia Bébi.
Az ajtó felé minden lépés egyre súlyosabb volt, és nekem egyre kevésbé akaródzott. Végül bezártam magam mögött, majd a hátamat neki vetve álltam és kissé remegő kezeimbe temettem az arcom. Kellett pár perc míg rendesen tudok lélegezni, de azután beköszöntem.
–Hahó! Megjöttem!
Lassan léptem beljebb a konyhába, ahol anyu egy teát készített kancsóba.
–Szia Kincsem! –mosolygott rám.
–Anyu, ki tudnál vinni az állomásra?