Elmondhatatlanul hálás voltam Mattnek, hogy befogadott, nem csak éjszakára, hanem gyakorlatilag egésznapra. Szükségem volt most rá, a jelenléte, teljesen megnyugtatott. Vele lenni, jobb volt, mint egyedül, ahol a félelmem és az árnyaim egyre csak nőttek volna. De a karjaiban, a szívverését hallgatva, olyan biztonságos volt minden. Egy főzős műsor néztünk a tévében, de még ez is jó volt, együtt izgulni a versenyzőkért. Nem is gondoltam rá, hogy ezután mi lesz, csak arra, hogy ez most mennyire jó.

 - Minden rendben? – nézett le rám, én pedig őszintén, azt tudtam mondani, hogy igen.

Egészen addig minden simán ment, mígnem elkezdtünk készülődni a lefekvéshez. Onnantól kezdve Matt úgy kerülgetett, mintha már maga sem lett volna biztos benne, hogy jó ötlet volt, hogy ott maradtam éjszakára.

Igaz, aludtunk már együtt máskor is, de csak most lógott a levegőben a folytatás lehetősége. Izgultam.

Amikor bebújtam az ágyába az egyik kölcsönkapott pólójában, és magamra húztam a takarót, a szívem szédületesen pörgött. Általában nem így szokott kezdődni egy légyott, és most olyan zavarban voltam, mint a menyecske, aki a nászéjszakájára vár.

Matt, azután bújt be mellém, hogy leoltotta a villanyt, és már sötétség volt. Szinte teljesen mereven feküdtem, és vártam, hogy történjen valami.

-Szép álmokat... – súgta, és a hangokból ítélve, átfordult a másik oldalára.

 - Neked is! - viszonoztam, és nem értettem, hogy mi történt. Egésznap, le sem tudtunk szakadni egymásról, és most egy ’szép álmokat-al ’ lerendezi az egészet?

A takarót felhúztam a nyakamig és azt képzeltem, hogy van olyan meleg, mintha a karjaiban feküdnék. Pedig kicsit sem volt olyan. Sőt egyre hidegebbet éreztem.

Csak feküdtem, és nem tudtam napirendre térni. Matt nem fészkelődött, velem ellentétben. De a halk sóhajai elárulták.

Aztán döntöttem. Vágytam rá, mindegy mihez kezdünk egymással, a közelében akartam lenni, közelebb, mint az ágy két ellentétes pontja. A hátához simultam, és az atlétája alatt, a hasára vezettem a tenyerem, pontosan úgy, ahogy már ő is többször csinálta velem. Bódítóan izgalmas volt kitapintani azokat a formás izmokat, a bőrén, a hasára felfutó puha szőrszálakon végig húzni a kezem. Másképp kezdte venni a levegőt, de mielőtt bármit mondhatott, és tehetett volna, még közelebb araszoltam és egy picikét feljebb csúsztam. Lassan kóstoltam végig a vállát. A száját, halk sóhajba keveredő nyögés hagyta el, azt sugallva, hogy próbál ellen állni, és majd valamikor, nem a túl közeli jövőben, azért készül leállítani. Készül, de most még úgy fordult, hogy a nyakán tovább haladhassak. A gyomromban nőtt a pezsgő izgalom, és készséggel, sőt, élvezettel folytattam, amit elkezdtem. Tetszett, ahogy a kezem alatt a mellkasa egyre gyorsabb tempóban lüktetett, és minden hang, amit miattam adott ki.

Nem siettem, hosszan élveztem ki, hogy most az enyém, hogy felkínálkozott, és hogy neki is tetszik, amit csinálok.

Szerettem volna kitapintani, hogy mennyire tetszik neki, lüktetve vágytam rá, hogy érezzem a tenyeremben a feszülő keménységet.

Megnyalva az alsó ajkamat indítottam el a kezem, lefelé, végig cirógatva a gyönyörű felsőtestét. A köldökénél eljátszadoztam egy kicsit, azután amikor már csak egy arasz választott el az izgató férfiasságától, megfogta a kezemet.

 - Ne! – nyögte, és erősen tartotta a kezem, nehogy hozzá érhessek.

 - Miért? – kérdeztem, mert az ki volt zárva, hogy ő ne akarná a folytatást.

- Mert már így is rettenetesen kívánlak.

Kuncogva dőltem a mellkasára.

-Emiatt ne aggódj, az engem nem zavar!

Matt elengedte a kezem, de folytatta.

-Ha hozzám érsz ott, nem hiszem, vissza tudnám fogni magam.

- Nem akarom, hogy visszafogd magad! – mondtam és az ujjammal egy kört írtam le, a mellbimbója körül.

-Ma, nem akarom...- mondta halkan, de a fejét felém fordítva megpuszilta a homlokomat.

A szemem, némileg már hozzászokott a sötétséghez, így amikor kicsit feltámaszkodtam Matt szemeit kerestem.

 - Mi baj a mával? – tettem fel a kérdésemet, mert nem értettem, hogy miért tiltakozik éppen most, amikor én is akarom.

 - Nem itt akarom elrontani ezt az egészet... – felelte, és ahelyett, hogy elhúzódott volna a karjait körém fonta.

 - A történtek után, tudom, hogy ma jobban vágysz a törődésre és a közelségre, és ezt nem akarom kihasználni. Nem így akarok szeretkezni veled!

A visszautasítás, egyáltalán nem esett jól, ugyanakkor minden szava igaz volt. A diszkomfort érzetemet a közelsége oldotta fel, és talán azért is vágytam vele lenni, hogy az utolsó mérgező gondolatomat is kiirtsa.

De az is tény volt, hogy itt volt és én is itt voltam és akármi is történt vágytunk egymásra. Volna értelme álomba szenvedni magunk, amikor majd meggebedünk azért, hogy elvesszünk egymásban?

 - Számít, hogyan történik meg az első? – kérdeztem, mert őszintén érdekelt, erről a véleménye.

- Persze, hogy számít Édes! – mondta és a sötétben is láttam, hogy egy félmosolyra húzza a száját. Megnyugtatott ez a mosoly. – Ha együtt leszek veled, azt akarom, hogy csak én járjak a fejedben, és ne az, ami a parton történt, vagy a baleseted. És... én is csak rád akarok gondolni. - tette hozzá, jelezve, hogy ez őt is megviselte.

Elmosolyodtam.

 - Kíváncsi vagyok, hogy tudsz-e másra gondolni, rajtam kívül. – suttogtam, majd lejjebb csúsztam, és minden intelme ellenére megérintettem. Először csak a vékony anyagon keresztül, majd megszabadítottam az alsójától.

-Ne... -kérte, de nekem egészen úgy hangzott, montha azt mondta volna, hogy csináld! Vágytam rá, hogy örömet okozzak neki, hogy kényeztessem és hihetetlenül jó érzés volt irányítani. Finom volt, és imádtam, hogy élvezte, ahogy a hajamba simított, miközben a számmal kényeztettem. Nem akartam most mást, csak hogy jó legyen Mattnek. Nem gondolkoztam, mindent aszerint csináltam, hogy a teste hogyan reagált az érintéseimre. Ahol erősebben tartott ott elidőztem, ahol nyögött ott, határozottabban folytattam.

- Lena... Elég... – nyögte, egy idő után, erőlködve. – Bébi...állj le! – szólt sürgetve, de addig nem álltam meg, amíg be nem fejeztem. Matt egyik kezével erősen kapaszkodott belém, amikor már nem bírta visszafogni magát. Felnyögve ment el, nekem pedig rá kellett jönnöm, hogy imádom a kéjes hangját.

Mielőtt visszadőltem mellé ittam néhány korty vizet. De Mattet nem érdekelte, mi történt néhány pillanattal azelőtt, azonnal lecsapott a számra. Felém hajolt és úgy csókolóztunk. A lábaimmal átkaroltam a derekát és nem tudtam nem arra gondolni, hogy milyen isteni lenne, szeretkezni vele.

 Azt hiszem nem volt igaza Mattnek, ma is óriásit szeretkezhettünk volna, és egy múló pillanatig sem gondoltam volna rajta kívül másra. Ahhoz túlságosan akartam!

- Jézusom...- nevette halkan, mikor már a hátán feküdt, én pedig hozzákucorodtam, úgy, mintha ott volna a helyem. Egyik kezét a homlokára támasztotta majd felém sandított. - Ez valami elképesztő volt!

- Hát... járt neked a viszonzás. - ismertem be.

 - Azért a múltkoriért nem vártam, semmit.

Ezen jókedvűen elnevettem magam.

 - De azért élvezted nem? Ne mártírkodj már!

 - Azt mondod, hogy mártírkodok? - kérdezte és közben elkapott és maga alá fordított, úgy harapdált, hogy sikongattam, annyira csiklandós volt.

Pihegve a nevetéstől dőltünk a párnákra.

 - Tudod, azt kell mondjam, hogy egész klassz volt ez a nap. - fordítottam felé a fejem.

 - Az, csak az elejét hagytam volna ki.- mondta és hátra simította a haját.

 - Ha az nincs, minden másképp alakult volna. Én... örülök, hogy már ezt is tudod rólam.

 - Tényleg? - kérdezte felém fordulva.

 - Igen... - feleltem, és még engem is meglepett, hogy így érzek. – Tudod,  ez egy gyönyörű barátság kezdete! – viccelődtem. Matt felmordult, mintha nem lennénk egy véleményen.

-Lena, én sokkal többet akarok tőled a barátságnál!

-Azt hiszem már jóval túl is vagyunk azon a határon. – mondtam még jobban hozzá simúlva.

  - Többet, mint csak szex. – mondta határozottan.

-Úgyis, hogy nem egy városban élünk? – kérdeztem újra, mert nem volt semmi egyéb indokom amiért visszautasíthattam volna. Kedveltem őt, nagyon kedveltem. De a szorongásaim, a kétségek nem engedtek szabadon dönteni. Elvárások, közé préselve éreztem magam. Nem Matt elvárásai közé, neki egyelőre csak vágyai voltak. A saját és a környezetem által felállított elvárások gyötörtek. Nem tudom mit kezdhetnék vele, a megszokott életemben. Hogyan illesztehetném bele? Mikor találkoznánk? Mégis, hogy lehetne ez rendes kapcsolat? Akarok-e egyáltalán rendes kapcsolatot? Grant után kész vagyok-e újra valakinek a barátnője lenni?

Matt szavaira eszméltem fel újra.

-Úgyis, ha más kontinensen élünk!

Ez, egyszerűen lehetetlen volt, hogy ez a férfi ennyire akarjon engem.

Kedden nem találkoztam Mattel, nem mintha meguntam volna, de azt se akartam, hogy nagyon csimpaszkodósnak tartson, és eddig szinte minden nap találkozunk. Azt mondják, hogy jóból is megárt a sok, én viszont nem akartam, hogy elege legyen belőlem.

Még saját magamat sem éreztem fairnek, mert számomra ez a kapcsolat nem volt életképes. Tudtam, hogy nem fogok maradni, és azt is, hogy ha elmegyek, nem lesz olyan, mint most. Eleinte még vágyódunk egymás után, és örülünk, a ritka, ámbár tartalmas találkozóknak, aztán lassan ez kezd kevés lenni, és elkezdünk majd veszekedni, vagy pótolni egymás hiányát.

Ezt a jövőt tudtam magunknak elképzelni, de most még akartam őt, legalább erre a pár napra, álmodozni szerettem volna, hogy van olyan világ, ahol ő meg én, tökéletesen passzolunk egymáshoz.

Mivel a szexi szörfoktatómmal nem találkoztam, alkalom nyílt rá, hogy találkozzak a nagyszüleimmel. Ezzel egyidejűleg be is válthatom az ígéretemet és tehetek egy szívességet Mattnek.

A nagyiék háza pontosan olyan volt, mint már ezer éve is. Szépen karban tartott porta, rendezett virágágyásokkal, a fű gondosan nyírva, és sehol egy száraz vagy egy kiégett folt. A vendégek számára állandóan nyitva volt az ajtó. Most is szabadon léptem a házba, mélyet lélegeztem az enyhén levendula illatú levegőből. Nosztalgikus volt, megnyugtató és örömteli illat.

-Hahó! - szóltam hangosan, hátha a hangom előcsalogatja a ház egyik tulajdonosát.

Nemsokára mama elő is bukkant a hátsó kert felől vezető egyik ajtó mögül. Arcán meglepettség tükröződött amikor meglátott, de ezt rögtön fel is váltott a derű.

-Ellie!- kiálttot boldogan, és hozzám szaladt és keblére ölelt. Csak mama használta a keresztnevemnek ezt a becézését. Azt szerettem, ha Lenának hívnak, de neki elnéztem az Ellie-t is.

- Szia, Mama! - köszöntem, úgy mintha minden délután odajárnék.

- Örülök, hogy végre beugrottál! Nagyapád mondta, hogy itthon vagy. Sejtettem, hogy előbb utóbb betévedsz! - mosolygott. - Iszol egy kávét? - kérdezte, közben megindultunk a konyhába.

- Inkább forrócsokit, ha van.

Mama nem válaszolt csak elmosolyodott, azután nagyobb fajta teáscsészéket vett elő, amik valaha egy nagyobb készlet részei lehettek, de mára már csak egy- egy darab maradt belőlük. Arany peremükkel már nem állták meg a helyüket a mindennapi étkészletek között, de a szekrénynek még mindig ők voltak a legékesebb díszei. Mama csak akkor használta, ha én mentem hozzá, ez volt a mi kis külön szokásunk. Együtt forrócsokizni, a legdíszesebb teáscsészékből. Még kislány koromban vezettük be ezt a szokást, amikor még nem volt ciki a szeretni a giccses dolgokat.

Bár nekem aza rózsadíszes csésze, még most sem tűnt annak, még most is elbűvölően szépnek, és hercegnősnek találtam.

Becsúsztam az ablak mellé az asztalhoz, a régi helyemre, ahol akkor üldögéltem, amikor mama főzött én pedig szóval tartottam.

  - Hogy vagy Csillagom? Hogy megy a munka?

 - Köszi, az megy. Én is megvagyok. - feleltem vállat vonva. - És te, hogy vagy? - kérdeztem miközben néztem ahogy kis edényben tejet tesz fel a tűzhelyre főni.

- Öregesen. - mosolygott rám. - De hála az égnek, nem panaszkodhatok.

Néhány mondatban lezavartuk a kötelező köröket, mi van anyuékkal, a szomszédokkal stb. Azután leült elém és a finom édes ital mellett széles mosollyal nézett rám.

Már tudtam mi fog következni.

- És, mi a helyzet azzal a Brannel?

-Grantre gondolsz? - kérdeztem vissza.

-Igen, igen, Grant! Még együtt vagytok?

- Már rég  nem mama...- dünnyögtem.

Mintha nem tudná...

-Helyes, helyes! - örült meg a hírnek.

Erre inkább nem mondtam semmit, egyébként meg, titkon egyet is értettem vele. Már rég túl voltam azon, ha bárki negatívan nyilatkozott róla. Míg együtt voltunk zavart, hogy mindenki ferde szemmel nézett rá, és habár nem sokszor találkozott a családommal, valamiért nem kedvelték őt.

-És valaki más a láthatáron? – kíváncsiskodott.

Azonnal Matt jutott eszembe, és az elmúlt nap, amit együtt töltöttünk.

Mama sejtelmesen rám mosolygott. – Úgy látom akad! Kedves fiú?

-Igen. – vallottam be pironkodva. – Nagyon kedves. Holnap elvisz kempingezni Green Valleybe!- meséltem.

- Oh, nahát. Santa Ana-ban lakik?

-Huntington Beach-en. – mondtam, de az én arcom nem volt olyan boldogság virágos, mint mamáé.

-Mi bánt, gyermekem? – kérdezte, közben átnyúlt az asztalon, hogy megfogja a kezemet.

- Hát... Semmi, csak... Én nem itt lakom, és nem tudom... Nem tudom mi lesz ebből... – makogva próbáltam hangot adni az érzéseimnek.

- Te mit gondolsz, mi lesz? – kérdezte, közben visszatért a csészéjéhez és a szájához emelte, ezzel is időt adva a gondolkodásra.

- Én... Azt hiszem, nem lesz tartós... – mondtam, közben a bánat, mázsás súlyokkal ült rám.

-És te mit szeretnél? Szerelmes vagy?

Tágra nyílt szemekkel néztem fel a nagyanyámra, aki nem zavartatta magát a kérdés túl személyes jellege miatt.

-Öhm... – köszörültem meg a torkomat, és kezdtem magam úgy érezni, mint akit vallatásnak vetettek alá. – Még csak ismerkedünk. Csak egy hete ismerem. Jó, igazából sokkal régebb óta, de... Nem is tudom, kedvelem őt...

A szemeimben kérdéssel néztem rá, mintha tőle várnám a választ arra, hogy mit is érzek.

-A szerelemhez nem kell idő. Érezni, hogy vágysz vele lenni, arra, hogy ő is ugyanezt érezze, én, azt hiszem már ez is szerelem. Nem kell ezen túl sokat filozofálni, csak érezni kell! – kacsintott rám cinkosan. Nem tudom, hogy az élet nevelte-e belé a szerelemről alkotott véleményét, esetleg a tömegével olvasott ponyvaregények, mindenesetre úgy gondoltam hogy talán igaza lehet.

Érezni...

Már akkor éreztem, amikor legelőször megláttam. Amikor legelőször tudatosult bennem, hogy ő is a világon van. Akkoriban még sokkal rövidebb volt a haja, és a piercingjeiből is kevesebb volt, tetováltatni, pedig éppen akkor kezdett. De a szemei pontosan ugyanilyen csibészesen villogtak, és a mosolyával, már akkor is le tudott venni a lábamról. Persze, ha akart volna, le tudott volna.

-És, ő? Mit szeretne?

Hogy maradjak... – futott át az agyamon.

-Nem tudom Mama, olyan korai még erről beszélni. – tértem ki a válasz elől. De tulajdonképpen, tényleg nem tudtam, hogy mit akar. Hogy valójában mennyire tartja a köztünk lévő dolgokat komolynak.

-Van neve is ennek a fiúnak.

-Matt. – feleltem. – Matt Alva.

-Mi van a fiúval? – lépett be papa is a szobába még épp elcsípve a szavaimat. Nem bántam volna, ha egy perccel később jön.

-Szia papa! – köszöntem, ő pedig lehajolva hozzám, nyomott egy puszit az arcomra.

-Szia! – viszonozta, majd a mamára pillantott. – Mi van az Alva fiúval?

Mama szem forgatva nézett rám, úgy, mintha csak azt mondaná, hogy megint olyanba üti az orrát amiről nem is tud semmit.

-Jól van Öreg! Hagyd a nőket beszélgetni! – mosolyogta és megpróbálta kihessegetni a konyhából, de nagyapám, szilajon ellenállt. Láttam rajta, hogy úgy érzi, olyan témáról folyik a női diskurzus, amiben ő is állást tudna foglalni. Pedig, dehogy!

- A szörfös Alva fiúról beszéltek, nem? Tudni akarom mi van vele! - makacskodott.

- Róla beszélünk? - fordult most hozzám mama.

- Igen róla. - sóhajtottam, és már most tudtam, hogy ebbe kár volt belemenni.

Most két kérdő arc pásztázta az enyémet. Mamáé, aki várta a folytatást, és papáé, aki el nem tudta képzelni, hogy mi dolgunk van nekünk Mattel.  Majd mama ismét a hites férjét vonta a figyelme alá.

 - Honnan ismered te azt a fiút?

Papa kikéri magának a kérdést, nevetéssel felelt.

-Szép is lenne, ha nem ismernék egy, a környékünkön élő hírességet!

- Híresség? - ráncolta a homlokát mama. Felváltva nézett hol papára hol pedig rá. A nagyapám büszkén kihúzta magát, én pedig igyekeztem eltemetni az arcomat a tenyereimben.

- Világbajnok. - szűrtem ki a szavakat az ujjaim rései között.

Mintha mamába belecsapott volna a felismerés majd elkomorodott. 

- Az a fiú a barátod?

Ez a kérdés elhangzott a nagyapám szájából is, aki megtoldotta egy vigyorral.

-Nem igazán a barátom! Csak ismerkedünk. Ne csináljátok már ezt légyszi! - könyörögtem, hogy ne hozzanak már még kellemetlenebb helyzetbe.

- Hozd el hozzánk! Szívesen megismerkednék vele! - szólt lelkesen papa.

Gondolom, hogy lenne témájuk...- ezen elmosolyodtam. Azután rögtön eszembe jutott az is, hogy normál esetben eszembe sem lenne megszervezni egy találkozót a nagyszüleimmel, de most lehetséges, hogy mégis szükséges lesz.

- Ööö..- kezdtem bele - Szeretnék megbeszélni veled valamit. - mondtam, mamának szánva.

- Figyelek!

- Mattnek van egy szuper elképzelése, de kellene neki egy kis segítség. Egy ifjúsági központot szeretne létrehozni, ahol össze tudnák hozni a fiatalokat, szörföt oktatnának nekik, meg ilyesmi... Viszont még nincs meg hozzá a teljes fedezet. Mit gondolsz, az egyházak adakoznának ilyesmire?

Elgondolkozott, mielőtt válaszolt volna, majd olyan komolyan folytatta, mintha egy üzleti tárgyalás kellős közepén lettünk volna.

- Hívd el a fiút, mondja el, mik az elképzelései, azután meglátjuk mit tehetek. De, jó ügyre mindig szívesen szánnak az emberek. - felelte mama.

Papa csak elismerően bólogatott.

Biztos voltam benne, hogy szívesen megismernék Mattet, na nem ám, az ifjúsági központ kapcsán. Arra kíváncsiak, hogy az unokájuk újabban milyen fiút szemelt ki magának. Őszintén egy kicsit féltem is tőle, hogy mi lesz, de hajlandó voltam lenyelni a félelmeimet, a jó ügy érdekében.

Miután hazaértem, telefonáltam párat a pályázatok kapcsán. aznapra már nem maradt más dolgom, mint kitalálni mit vigyek magammal a Green Valleybe. Megfogadtam magamnak, hogy hagyok Mattnek egy kis időt, és ma nem zargatom, de azt nem bírtam ki, és írtam neki, egy üzenetet.

*Szia!

Beszéltem, mamával az ifjúsági központról. Személyesen szeretne veled pár szót váltani, de biztos vagyok benne, hogy tud segíteni. Apropó, mivel készüljek az útra? – úgy gondoltam, ez még nem túl nyomulós üzi, és van esélyem a válaszára. Amíg vártam előkotortam a régi hálózsákomat, és erősen bíztam benne, hogy a moly nem rágta ki. Mint utólag kiderült, nem volt szerencsém. Kétarasznyi részen málladozott az anyag.

Úristen… Mikor volt ez elővéve legutoljára?

Lendületes mozdulattal helyeztem a szemeteskukába utána pedig kezdett elönteni a pánik, hogy gyakorlatilag ez volt az egyetlen, dolog a kis kirándulásunkra, amiben biztos voltam, hogy van.

Az esélyes ruhákat, és szükségesnek ítélt pipereholmikat egy vállra akaszthatós utazótáskába dobáltam. Erősen elgondolkoztam, hogy bikinit csomagoljak-e.

Biztos meglepődne Matt… - gondoltam, mosolyogva és elképzeltem az arcát, amikor meglát egy helyes kis darabban. Aztán gyorsan észhez tértem, mert egyrészt nekem nincs olyan helyes kis darabom, másrészt, a hátam állapota, mit sem változott pár nap alatt. Mindemellett, a legcsábosabb fehérneműimet tettem el. Visszatértem a fürdőruha kérdésre. Ha evezni megyünk akkor nagy eséllyel fürdünk is, és az egy kicsit ciki lenne, ha mindig ugyanabba az egy fürdőruciban látna… Basszus vennem kell egy másikat is. Ahogy ez a gondolat megfogant, a telefonom kijelzőjén vidám kis ikon jelezte, hogy üzenetem érkezett.

*Szuper vagy! Ha visszajöttünk, elmehetnénk együtt a nagyszüleidhez. Szerintem ruhán kívül nem kell más. Épp most készülök bevásárolni, ha van kedved csatlakozni, beugrok érted!

Hihetetlen, hogy egy másodpercet sem szántam arra, hogy átgondoljam, hogy elmenjek-e vele. Azonnal választ körmöltem, hogy szívesen elkísérem. Ennyit arról, hogy nem tapadok rá. De hát ő ajánlotta fel akkor biztos nem zavarja annyira a társaságom.

Matt húsz percen belül leparkolt a házunk előtt, hiába siettem, lassú voltam, és amikor rohanvást érkeztem ajtót nyitni, ő már az előszobában állt és éppen kezet fogott az apámmal.

-Hallom Green Valleybe viszed a lányt! – kezdte volna a társalgást apu. – Pár éve mi is voltunk ott.

 - Az már jó pár éve volt. – mondtam, és szerettem volna ezt, minél rövidebbre fogni, és végre elindulni.

- Mesélte Lena, hogy kibéreltek egy lakóautót. – felelte Matt, keresztül húzva a számításaimat.

- Igen, igen! – lelkesült fel apu. -  Jó kis kaland volt. Azóta is tervezzük, hogy újra elmegyünk, de valahogy mindig másképp alakult. – mosolyodott el apu. – Sacramento felé pedig van pár szép hely… - sóhajtott.

Matt is elmosolyodott apu vágyakozásán, én meg megpróbáltam az ajtó felé taszigálni.

-Majd béreltek anyuval egy kocsit aztán kirándultok egy nagyot!

- Vagy kölcsön adatom a járgányt. -jegyezte meg Matt, apu egyből ráharapott, én meg egy velős beszélgetés kellős közepén találtam magam, ami kocsikról szólt és amihez én nem tudtam hozzászólni, de láthatóam a fiúk nagyon élvezték a csevejt.

Azzal zárult a beszélgetés, hogy holnap reggel majd Matt megmutatja apunak a Vant. Ezután végre sikerült elszakítanom őket, és végre elindultunk a kocsi felé.

-Neked még nem mondta senki, hogy a szülőkkel nem állunk szóba? – pislantottam, a vigyorgó srác felé.

- Miért? Nem mondtam semmi rosszat! – védekezett.

- Ezek szerint nem… - motyogtam, Matt átölelte a vállamat és nyomott egy ártatlan puszit az arcomra.

- Szülői ház előtt nincs puszizás! – háborogtam, Matt meg elnevette magát.- Bébi, nem 16 vagy, csak szólok. Valószínűleg a szüleid is sejtik, hogy a kapcsolatunk nem csupán plátói.

- Ami azt illeti, a mi kapcsolatunk nagyon is plátói! – vetettem neki ellent.

- Plátói, mi? – nézett rám, felvont szemöldökkel. – Amit az éjszaka csináltál, nálad az is a plátói kategóriába tartozik?

- Shhh! – szóltam rá vörösen, mielőtt valamelyik kíváncsi szomszéd elcsíp egy részletet a beszélgetésünkből, és összerakja mi is történhetett. Vagy kreál magának egy verziót, és azt terjeszti tovább. Bár kétlem, hogy szaftosabb lenne annál, amit valójában csináltunk.

Matt csak tovább vigyorogva megingatta a fejét azután beszálltunk a kocsiba.

-Te senkit nem hoztál még haza? – kérdezte a volán mögött ülve.

- Ezt most miért kérdezed?

- Mert úgy sunnyogsz, mintha valami rosszat csinálnál. Kétlem, hogy bárki, ki fog térni a hitéből, ha Lena Thomsont egy fiúval látják… - jegyezte meg miközben indított.

- Csak nem akarom, hogy kombináljanak, meg azon csámcsogjanak, hogy mi mit csinálunk együtt.

- Kit érdekel, hogy mit mondanak?

- Én csak nem akarom, hogy megint rólam beszéljenek. Már nagyon elegem van belőle.

- Szerintem, meg ne foglalkozz vele. Mellesleg… Zavar, hogy együtt látnak velem? – kérdezte egy gyors oldalpillantást vetve rám.

Ezen felnevettem.

-Miért zavarna?

- Nem tudom, mondjuk, mert nem vagyok olyan díszhuszár mint az a fazon, akivel Pasadenában láttalak… Egyébként, neked az ilyen fickók jönnek be? – kérdezte, csak úgy mellékesen.

- Neked a Ray típusú csajok jönnek be? – kérdeztem vissza.

Rám nézett olyan arccal, mint aki felfogta, hogy mennyire nem volt fair a kérdése.

-Nyílván láttam benne valamit, ha jártam vele, de annak már vége. Te teljesen más típusú srác vagy Matt, ez igaz, de pont ez tetszik benned.

- Szóval tetszem neked. – vigyorgott az utat nézve.

- Ezen már túl vagyunk, nem? – mosolyogtam.

- Akkor járnál is velem?

- Nem arról volt szó, hogy egy kis időt együtt töltünk mielőtt…

- Mielőtt azt mondhatom, hogy a csajom vagy? – sandított rám. – De, erről volt szó.

- Akkor erre most nem is válaszolok. – néztem rá.

Bár ennyire egyszerű lenne minden, hogyha azt mondom, hogy szeretnék a barátnője lenni az jelente is valamit.

-Egy próbát megért! – kacsintott rám, én meg elnevettem magam.

Az áruházban nevetgélve róttuk a sorokat és a bevásárló kocsiba megpróbáltunk mindent bele pakolni amire szükségünk lehet.

-Jaj!- jutott eszembe.- Matt, nincs véletlenül egy kölcsön hálózsákod? Az enyémbe lyukat rágtak a molyok. – mondtam fintorogva idézve fel a látványt.

- Megoldjuk. – mondta, közben megállt és a fürdőruhás állványra meredt. – Ilyesmit hozol, ugye? – bökött előre a fejével.

- Nincs ilyesmim. -hazudtam unottan  nézve a bikiniket.

- Akkor veszünk! – jelentette ki, és azonnal meg is indult feléjük.

- Mondtam, hogy nem veszek fel ilyesmit! – ellenkeztem, továbbra is.

- De miért? Nekem bejönne!

- Azért Matt, mert olyan a hátam mintha felszántották volna! – fordultam felé meglehetősen felpaprikázottan.

- És? – nézett rám, mintha nem értené, hogy ez miért tart vissza.

- Hagyj már ezzel! – próbáltam lerázni, de ő kitartott.

- Bébi, te nem is látod!

- De más látja! – komolyan nem értettem, hogy ezen mit kell még magyarázni. 

- Én fogom látni, és engem nem zavar! – mondta minden szót nyomatékkal ejtve, aztán felém nyújtott egy darabot, amit semmilyen körülmények között nem vettem volna fel. Fancsali képpel méricskéltem a ruhadarabot.

- Ez most komoly? – fogtam és visszatettem. Közben Matt hátulról átölelt és a fülembe súgott.

 – Többet akarok látni belőled, a szexi tetkóidat! Vagy választasz egyet, vagy én választok, de nem tudom, hogy megbízhatsz-e a kétes ízlésemben. 

Mintha bárki is kötelezhetne arra, hogy felvegyem azt, amit ő választ nekem…

-Kérlek! – hízelgett tovább, a fülembe dorombolva. – Na…

Dühösen lekaptam egyet az akasztóról és a kosárba vágtam. – Most már békén hagysz? – néztem rá merően.

Matt nem válaszolt, csak diadalittasan vigyorgott. Végülis… úgyis kellett egy új fürdőruha. - morogtam magamban.

Matt úgy vigyorgott ez után, mint a tejbetök. Nem is tudom melyik érzés kerekedett felül bennem, ezzel kapcsolatban. Hogy idegesített a fölényes pimasz vigyora, vagy inkább nagyon is tetszett. Minden esetre csak fejcsóválva, követtem. A vásárlás viszonylag jó hangulatban telt, na jó, végig nevettük az egészet! Mattel még ez az egyszerű hétköznapi dolog is jó móka volt. Szinte sajnáltam, hogy a végére értünk, mert így nem maradt indokom, hogy továbbra is vele maradjak.

 Kitoltuk a megrakott bevásárlókocsit, és miután Matt elrendezte a csomagokat, én visszatoltam a tárolóba, azzal a feltett szándékkal, hogy a mellette lévő automatából vegyek két üdítőt. Beledobáltam az aprómat, majd a szajréval visszaigyekeztem Matthez. Körülnéztem, és hirtelen nem láttam hova tűnt, aztán néhány fiatal társaságában fedeztem fel újra, akik időközben köré gyűltek. Úgy tűnt ismeri őket, és kicsit tétováztam mielőtt visszaindultam volna hozzá, de nem akartam sokáig húzni az időt.

-Helló! – köszöntem bizonytalanul, és Matthez léptem, oda  ahol a leginkább biztonságban éreztem magam. Matt rám mosolygott, de a többieket, mintha megleptem volna, de mindenki viszonozta az üdvözlést, bár nem igazán tudtak hova tenni, addig míg Matt be nem mutatott minket egymásnak.

- Ő George, Alex testvére. – mutatott be egy fiatal férfit, aki a legcsekélyebb mértékben sem emlékeztetett arra a kötözködő alakra. Neki csokoládé színű rövid haja volt és rendkívül szép arca.

-Joe. – tette hozzá a férfi, aki élénken vizsgálódott.

-Ő Martin. – folytatta a bemutatást a sorban következőkkel. – Ők pedig James és David. -zárta a kört.

Mostmár minden szem rajtam állapodott meg.

-Ő pedig Lena. – mutatott be engem is. Aztán hozzá tette. – A barátnőm.

Nem csak a srácok szemei kerekedtek ki, de az enyém is.

-A mid? – kérdezett rá Joe.

- Nem vagyok a barátnőd. - fordultam felé és fülig vörösödve szuggeráltam, de Mattet nem érdekelte.

- A hölgyeménynek úgy látom más a véleménye erről. - jegyezte meg Joe olyan hangsúllyal, hogy rögtön az az érzésem támadt, hogy nem kedvelem. - Talán mégis szabad préda. - tette hozzá, mire Matt mögém lépett és a hasam köré fonta a karját.

- Lena velem jár. - közölte, kimérten. Joe beszólása után nem volt kedvem megcáfolni az állítását inkább a tetovált karjaira simítottam a kezem.

- Hát ezért is érdemes volt, felkelni! – mondta a James nevű fiú. – Matt Alva szájából hallani, hogy barátnője van!

-Örülök, hogy beragyoghattam a napodat. – felelte vissza Matt egy kicsit színtelenül. Nem tudtam eldönteni, hogy baráti-e a viszony köztük. Mindegyik fiú tett néhány megjegyzést rá, amiknek a központjában annak a valószínűtlensége volt, hogy mi együtt vagyunk.

Nem értettem, de nem is mozdultam mellőle, egészen addig míg a fiúk búcsút intve tovább nem álltak. Csak akkor fordultam hozzá.

-Azt hiszem ezt a barátnő dolgot, már néhányszor megbeszéltük... – jegyeztem meg.

-Ez csak egy apró részlet kérdés. – felelt vissza.

-Neked, biztos az... – dünnyögtem, miközben néhány lépést tettem az autó ajtaja felé. Elkapta a kezem és visszatartott. Én háttal a mazdának dőltem, ő pedig elém lépett.

-Akkor csak had kérdezzek valamit!-szólt, de ahelyett, hogy kérdést tett volna fel, inkább megcsókolt. Olyan hévvel, hogy egészen a kocsinak nyomott és még a térdem megrogyott. Jól esett a tarkóját, a rövidre nyírt haját érinteni. Nem volt kérdés, hogy visszacsókolok, olyannyira éheztem a folytatást.  Rettentően vágytam minden érzetre, amit Matt keltett, ami hozzá tartozott, ami ő volt. Az illata, az íze a bódulatig csábított. Majd elhúzódva feltette a kérdését.

- Milyen érzés, amikor megcsókollak?-hagyott néhány másodperc gondolkodási időt. - Nem kell elmondanod, csak magadnak felelj!Őszintén!

-Te mit érzel? - csúszott ki a számon meggondolatlanul, de akartam tudni a válaszát. Erre, Matt felnevetett, majd az arca olyan kifejezést öltött mintha csak azt mondaná: - szép próbálkozás volt!

Azután beült a kocsiba. Én is becsúsztam mellé, és az ülésbe süllyedve néztem magam elé miközben, a feladatomon gondolkoztam.

Addig nem is szólaltam meg, csak a zenét hallgattam, ami a rádióból szólt,  amíg Matt le nem parkolt a házunk előtt. Ő egészen nyugodtnak tűnt, halványan, mosolygott talán az én gyötrődésemen, vagy azon, hogy olyan feladatot adott, ami egész úton lefoglalt.

Tettem még egy próbát.

-         Neked milyen érzés? – forfultam felé, és már abból ahogy a piercinges szája még szélesebb mosolyra húzódott, tudtam, hogy nem fogok választ kapni tőle.

Érdekelt volna, hogy ő miért annyira kiegyensúlyozott. Velem ellentétben ő úgy tűnt rendben van önmagával.

-Holnap majd beszélünk erről is. – mondta, és felém fordult. – De, most inkább, kicsit elevenítsük fel az élményeket. – kacsintott rám.

Én is elmosolyodtam, és engedtem hogy megsimogassa az arcom, mielőtt lágy csókot lehelt a számra, azután pedig néhány bódult percig ismét elvesztünk egymásban.

-Holnap 7-re itt vagyok. – mondta,  és azt kívántam, bár maradna, bár én mehetnék vele, de csak bólintottam, és lassan kikászálódtam mellőle.

Nehéznek és rettentő hosszúnak tűnt az út az ajtóig, amíg ő kint várt, én pedig minden pillanatban vissza akartam hozzá szaladni. Aztán az ajtó záródott, a motor zaja pedig felbúgott.