Tűz és víz.

Ég és föld.

Rajta a bilincs és a ruha.

Így álltunk egymással szemben, mégis akartuk egymást. Tudtam, hogy a tűzzel játszom, érzem, hogy bármikor megégethetem magam, de mégis akartam őt. Megmagyarázhatatlan érzéseket, és gondolatokat váltott ki belőlem, Olyan ő, mint egy szűnni nem akaró, fojtogató érzés. Ha egyszer magával ragad, akkor nem ereszt. Daxton Blake akkor mutatta meg az igazi énjét, amikor a kedvemért megtanult jónak lenni. Csak azt nem vette észre, hogy ezzel ledöntötte falait és megmutatta, hogy milyen amikor szerethető. És a mai nap után el tudom mondani, hogy mi az, amit szeretek benne. Daxton Blake a maga módján valóban egy rohadék, egy igazi gazember. Egy férfi, aki csak szexre használja a nőket, viszont észre sem vette azt, hogy mit csinált velem. Nem csak közel engedett magához, de megerősítette bennem az érzést, ami arról árulkodott, hogy van egy igazán szerethető énje is.

Viszont a történtek után, nem tudtam, hogy mit gondoljak. Csak nézzétek meg! Nézzétek, ahogy gyilkos tekintettel négy biztonsági őr között áll. Figyeljétek, ahogy eres öklét összeszorítja, ahogy egy szempillája sem rebben. Talán ő lenne az igazi Daxton Blake? Egy olyan ember, aki szempillantás alatt elveszti maga felett az irányítást és meggondolatlanul cselekszik? Ő lenne a férfi? Az aki bilincsben állva, gyilkos tekintettel engem néz? Ti is látjátok a rabulejtően sűrű szempillái között csillogó, szinte óceán kék szemét? Ti is érzitek, hogy olyan harcok dúlnak benne, amit még én sem érthetek?

De mégis éreztem és akartam. Akartam őt. Úgy akartam, ahogy van. Nem gondolkodtam, csak megindultam felé. Láttam a szemében, hogy nem akar, de ez már késő. Megtörtént, aminek meg kellett. Hevesen süllyedő mellkassal hajoltam hozzá, de ott szúrt a legjobban, amikor az őr mögé lépett. Ezzel nem csak falat, de óriási szakadékot emelt kettőnk közé. - Daxton! - szóltam rá erőteljesen. Ő csak hátra lépett, hátát pedig az ajtófélfának támasztotta, majd így szólt:

- Menj el, Claire - mondta rá sem nézve. - Ez nem neked való hely! Az lesz a legjobb, ha megfordulsz, és vissza sem nézel - utolsó kimondott szó után kihúzott egy cigit a zsebéből, majd lassan meggyújtotta. A füstöt gondtalanul fújta ki. Úgy csinált, mintha nem érdekelném. Mintha nem örülne annak, hogy én itt vagyok. A fejemet csóváltam.

- Miért csinálod ezt?! - emeltem fel a hangomat. - Mi történt a buli óta? - tártam szét a kezem. Pocok felé pillantottam, de ő csak összehúzott szemekkel Daxton Blake-et figyelte. Talán pocok volt az egyetlen, aki megértette őt. Vagy talán ő sem. Az is lehetséges, hogy csak Daxton tudta, hogy mit érez, vagy gondol a szíve. De néha a szív engedelmeskedik az eszünknek és nem hallgat arra, amire valójában kéne. - Miért vagy ilyen távolságtartó, Daxton?

- Mert nem akarlak az életembe! - vállát megrántotta, majd szinte lassított felvételben láttam, hogy megindul felém, ezzel oldalra löki az őröket, majd kettőnk közé teszi a bilincsbe vert csuklóját. - Nézd meg jól, Claire! Itt van a múltam, és itt van a jövőm is! - kiabálta. Nyakán és halántékán megjelentek az erek. Homlokára piros szín ütött ki, innen gondoltam, hogy mérges. Talán dühös, talán nem akar látni, de engem ez nem érdekel. Ragaszkodtam hozzá. Ragaszkodtam, mint egy gyerek az édesanyjához. - Neked nincs itt keresnivalód! Vidd el innen, én gecira befejeztem! - összerezzentem, amikor a falhoz baszta a legközelebbi széket. A fa szék apró darabokra tört, ezért a hangzavar közben a szám elé tettem a kezem. - Befejeztem! - kétszer az ajtóra csapott, de én nem akartam őt elengedni. Négy biztonsági őr ragadta hátra a kezét, de én tudtam, hogy ezt nem fogja elviselni.

- Ne érjenek hozzá! - megindultam előre, de pocok visszarántott. - Miért nem hozatod ki?!

- Css...nyugi! - szólt nekem. - Kihozom, ezt megígérem - szorította meg a kezem. - Egyébként is vár rá egy harc! - kijelentése után Daxton megfordult, majd nevetve a padlóra köpött.

- Erre jó vagyok, mi? - emelte fel az állát. - A megnyert bunyókkal szétverem az ellenfeleim fejét, és ez miatt dagad a zsebed, mi faszkalap? - elkerekedett szemekkel végignéztem rajta. Pocoknak a szeme sem rebbent, de ő is pontosan jól tudta, hogy itt még nincs vége. - Ha ki mersz innen hozni, az lesz az első, hogy kitaposom a beled és szétverem a fejed! Ebből mennyit értettél meg, pocok?

Pocok közelebb lépett hozzá, majd széttárta a kezét. Lazán viselte, de éreztem, hogy olyan fordulóponthoz értünk, aminek a vége bármi lehet. Néztem, hogy pocok leemeli a kalapját, majd végigsimít a haján. Ti is látjátok, ahogy egymásra néznek? Figyelitek, ahogy pocok megáll előtte? Pocoktól nem megszokott pillantást vettem észre, ezért félve nyeltem egyet. - Még mindig nem érted, igaz? - horrkantotta. Daxton pupillája kitágult. - Azért hoztalak ki, mert szükséged van rám! Ennyi, baszki! - tárta szét a kezét. - Kibaszottul szükséged van rám!

- Senkire nincs szükségem! - kiabálta Daxton. - És kurvára nem érdekel a véleményed! Vigyetek! - a négy testőr mosolyogva pillantott pocok felé. Összehúztam a szemem, hiszen van egy olyan érzésem, hogy az ő utasításait fogják követni. Ha hiszitek, ha nem...de pocok olyan ember lehet, akinek mindenhol vannak emberei és jobb kezei. És ez miatt biztos voltam abban, hogy a biztonsági őrök közül valamelyik, pocok egyik jobb keze lehet. Tudtam, hogy bármi megtörténhet, viszont a következőre álmaimban sem gondoltam:

- Rendben! Vigyétek, fiúk! - bökte ki pocok. - És kínozzátok meg! A lábára se tudjon ráállni! - amikor megragadták Daxton karját, elkerekedett szemekkel pocok felé fordultam.

- Mégis mit művelsz? Mit művelsz?!

- Egyszer megérted, kicsi lány - bólintott mosolyogva. - Vigyétek! - kezével az ajtó felé intett, Daxtont-t pedig kihúzták az ajtón.

Lehúzták fejemről a fekete zsákot, ezért számomra is valóságossá vált, hogy hova hoztak. Fél óra telt el pocok és Claire érkezése óta, de azt hiszem, hogy a saját világomról sem tudtam. Tudhattam volna, hogy ezek a rohadékok is pocok emberei. Legalábbis olyan emberek, akik valami miatt tartoztak neki. Kurva pocok! A kurva anyádat! - Hova a faszomba hoztatok? - pince szerű helyiségben előttem volt egy fém asztal. Az asztalon kés, olló és olyan kínzó eszközök, ami más emberekben félelmet keltenek. - Csicskák! - csuklómon már nem volt bilincs, ezért megfeszítettem a karomat, és éreztem, hogy szakad rajtam a kötél. - Geci! - egy utolsó rándulás után a kötél magától elszakadt, ezért összekötöttem, majd a kézfejemre kötöttem. Nem akartam hallani, hogy mit keresek itt. Most már tudtam! Tudtam, hogy a rendőrök pocok utasítására támadtak meg. Ez egy kibaszott játék volt. Egy olyan játék, amin engem tesztelt. Egyértelmű! - Jól van, pocok! - tártam szét a kezem. - A harc előtt tesztelni akartál. Elbuktam, mert nem fogtam vissza magam és neki mentem annak a két gecinek! - köptem a padlóra. - Értem! De most már engedj ki! - mikor nyílt a vasajtó, azt hittem, hogy pocok lép be. De amikor megpillantottam a hegyomlást, a lábam a földbe gyökerezett. A kopasz férfi, nálam egy fejjel magasabb volt. Izmok görcsösen emelték ki a felsőtestét, a tetoválási pedig elmesélték az egész életét történetét. Tipikusan olyan szörnyeteg volt, aki ha közelebb jön, de annál kisebbnek és nyomorékabbnak érzed magad. Nagyot nyeltem, amikor megfeszítette az izmait, majd ökölbe szorította a kezét. Úgy repültem a tégla falnak, mint egy zuhanó macska a földre. - Geci! - köhögve felálltam, és ütni készültem, de lefogta a kezem. Szabad öklével megragadta a torkomat, majd a falhoz nyomott. Vicsorított, fogait összeszorította, ahogy lábam eltávolodott a földtől.

- Neked sincs jó híred! - biccentette oldalra a fejét. - Azt hallottam, hogy öltél már embert! Ettől függetlenül úgy ütsz, mint egy kislány! - államat oldalra fordította, ezért mindenem megfeszült. A fickó nem csak erős volt, de kifejezetten izmos és elérhetetlen. - Tudod, nem elég, ha veszélyes vagy! - csóválta a fejét. - Ezért két lehetőséget adok neked - nézett végig rajtam. - Megütsz, vagy meghalsz! - egyet pislogtam, de ökle erőteljesen az arcomba ütött. Éreztem a vért, ami kifröccsent az ajkaim között. A szorító erő miatt köhögve a földre rogytam és próbáltam felállni. - Meghalsz! - nem csak a lapockámra állt, de annyira megrúgott, hogy a fém asztal felé másztam. Az életben vannak olyan pillanatok, amikor érzi az ember, hogy itt a vég. Amikor érzi, hogy jön valami, ami talán véget vet az életének. Ezt most én éreztem. Ő erősebb, nagyobb és testesebb volt. Hozzá képest én csak egy hangya voltam. Egy olyan hangya, akinek vág az esze...

- Anyád nem mondta, hogy szégyell téged? - a fém asztal alatt felemeltem a lábam, majd megrúgtam azt. Az asztal a csípőjének csapódott, ő pedig hátra tántorodott. Üvöltve próbált megindulni felém, de amikor lábra álltam, átcsúsztam az asztal felett. Nem látta, nem figyelt és ez lett a kibaszott veszte. Amikor hátulról átkarolt, előhúztam ujjaim között a kést, majd a nyakába basztam. A vér úgy folyt, hogy még az arcom is megfürdött benne. Mindenhol vér, mindenhol nedvesség. Levegő után kapkodva kihúztam a kést, majd mellkasánál fogva hátra löktem. A fehér padlót elárasztotta az ürgéből ömlő vér. - Ezért ne baszakodj velem! Soha! - megrúgtam a lábát, majd a fém ajtó felé sétáltam. - Pocok! Nyisd ki, baszki! - kopogásom nyoma után vér folyt az ajtó felületéről, de amikor pocok kinyitotta, elkerekedett szemekkel hátra lépett tőlem.

- Te meg hogy nézel ki?! - nézett végig rajtam. - Nem kellett volna megölni!

- Nem kellett volna rám küldeni! - vállát meglöktem végig húztam magamon a pólómat, majd végig töröltem vele az arcomat. - A lényeg, hogy most már te is tudod... - félmeztelen hátra pillantottam, majd végig néztem rajta. - Senki nem baszakodhat velem!

Pocok védekezően feltette a kezét. - Ez csak egy próbatétel volt - nyelt egyet. - De most már tudom, hogy készen állsz a harcra! - motyogta maga elé. - És nem foglak félteni!

Hátat fordítottam neki, ökölbe szorítottam a vértől fénylő kezem, majd sóhajtva végig sétáltam az alagsorban. A biztonságiőrök fejüket lógatva végig néztek rajtam, tekintetük elkerekedett amikor megpillantották, hogy arcom csupa vér. - Adjatok egy pólót! - böktem feléjük. Ők tanácstalanul néztek egymásra. - Milyen nyelven mondjam, hogy megértsétek!? - tártam szét a kezem, de pocok a vállamra dobott egy fehér pólót.

- Most pedig menjünk! - jelentette ki sápadtan. - Vár rád egy harc! És azért nem gondoltam volna, hogy megölöd - sziszegte a bajsza alatt.