Önmagamból kikelve, végtelenül összetörve estem be a bejárati ajtón. Az arcomra folyamatosan potyogtak a könnyek, a frissek még nedvesek voltak, de a régebbiek rászáradtak az arcomra, amiktől viszketni kezdett az arcom. Teljesen nem érdekelve megtöröltem az arcomat azzal a tudattal, hogy szempillaspirál van rajtam, – vagyis volt valamikor, amíg le nem bőgtem – és szédelegve rúgtam le magamról a fekete bakancsomat. Hisztérikusan zokogtam, talán életemben nem látott még senki ennyire durván szétesve, mégis úgy éreztem, hogy soha nem jöhet ennél rosszabb. Féltem apától, mert akármennyire megértő, egy ilyen dolgot egyszerűen még egy szülő sem nézhet el ölbetett kezekkel. Nem tudtam volna megmondani melyik negatívum tört össze jobban. Christian kifakadása, vagy az, hogy apa meglátott minket. Nyilvánvalóan ki fogok neki tálalni, egyszerűen már teljesen felesleges makacsul titkolóznom, mert semmi értelmet nem nyer.

Vége van.

- Bella állj már meg a rohadt életbe is! - jött utánam apa a szobámba nyomban mögöttem, és az erélyes hangjától mégjobban megrémültem.

- Mi történt? - jött be a szobámba Finneas is, aki őszinte döbbenettel nézett hol rám, hol apára. Amint észrevette, hogy konkrétan kisírom a lelkemet is, az arca idegességbe torzult, és ökölbe szorította az öklét. - Megölöm.

- Na álljunk csak meg! - tette fel apa a kezeit jelezve, hogy ne siessünk. - Senki nem öl meg senkit, maximum én a gyerekeimet, amiért elhallgattatok előlem egy ilyen dolgot. Merthát, gyanítom kisfiam te is ugyanúgy tudtál róla. Szóval itt az ideje a mesedélutánnak!

- Finneas, menj ki kérlek. - néztem a bátyámra könyörgő tekintettel, elcsuklott, vékony hangon.

Finneas idegesen forgatta meg a szemét, és az allkapcsát eltolva rámnézett utoljára, aztán kiment a szobámból, és becsukta maga mögött az ajtót. Az ágyamon ülve nekidőltem a falnak, és felhúztam a mellkasomhoz a térdeimet, hogy átkarolhassam őket.

- Azt hiszem jobb, ha leülsz. - pillantottam apára, aki néhány másodpercig csak bámult, aztán megadva magát sóhajtott, és egy zsebkendőt előhúzva a nadrágjából, átnyújtotta és végül leült az ágyamra. - Csak egy valamit kérek tőled, mielőtt elmesélek mindent.

- Mit? - nevette el magát meggyötörten.

- Ne gyűlölj. - néztem bele mélyen a szemeibe, és éreztem, ahogyan a sírás idegesítő érzése újra a torkomba ugrik, és kikívánkozva kijön belőlem. Apa lágyan megfogta a térdemet, és felém hajolt.

- Sosem tudnálak gyűlölni. A kislányom vagy, és az is maradsz. - mosolyodott el hamiskásan, nekem pedig annál is jobban sírhatnékom volt, amiért ilyen helyzetben is ugyanúgy mellettem van.

- Christian, vagyis...Mr. Vance és én tulajdonképpen szilveszter óta találkozgatunk titokban. Az első félévben már éreztem, hogy bekebelezett az idióta sármja, az egész személyisége, pedig esküszöm a lehető legtávolabb akartam tőle maradni, mert tudtam jól, hogy nem érezhetek iránta konkrétan semmit sem, hiszen illegális. Nem tett semmit, hogy megszerezzen magának, nem flörtölt velem, egyszerűen csak beleestem, mert mindig történt velünk egy apróság, egy olyan dolog, ami közelebb hozott minket egymáshoz. Egyszer például elvitt mekizni, mert táncpróbánk volt, és egész délután nem ettem semmit, mert esszét írtam, aztán mikor mindannyian lemondtátok a ruhapróbát a bálra, ő jött el velem, mert megsajnált. Megmentett szilveszterkor a random kretén tagoktól, és nála töltöttem az éjszakát, mert tiszteletben tartotta, hogy nem akartam hazamenni. Küldött nekem fehér rózsát, és egyszerűen csak...olyan kedves és figyelmes volt velem mindig, mindig! Pedig én nem vártam el tőle semmit, egyszerűen csak magától tette ezeket a dolgokat, és ezért estek ilyen jól. Újév első napján hazafele menet pedig megcsókolt. Nyilván a legesleghülyébb ötlet volt, mert jézusom az igazgatómról van szó, de olyan fiatal vagyok még, és most van itt az ideje annak, hogy őrülten szeressek valakit, nem? Tudom, hogy rohadtul nem Christian Vance-t kellene szeretnem, de egyszerűen ezt dobta a gép, és már nem tudom visszacsinálni, mert...- hagytam abba egy pillanatra, és erőt vettem magamon, hogy kimondjam, muszáj volt kimondanom az apámnak, mert már nem hallgatok el előle semmit.

- Mert? - kérdezte halk, rekedtes hangon folyamatosan engem vizslatva.

- Mert lefeküdtem vele. - hunytam le a szememet, és újra és újra elsírtam magamat.

A szobában nem lehetett mást hallani, csak a zokogásomat, ami kintről hallva biztosan szívszorító lehetett, és láttam apán, hogy fájdalmasan elfordítja a fejét, és lehunyja a szemeit, mert ezt azt hiszem ő sem akarta elhinni.

- És...miért sírsz ez miatt? Nem...nem volt jó? Jaj édes istenem, ehhez az anyád sokkal jobban ért...én én nem is tudok hirtelen mit mondani, ez nem az én asztalom. - vakargatta apa a tarkóját totális zavarban.

- Apa, te is tudod, hogy előbb utóbb túl estünk volna ezen a beszélgetésen. - nevettem el magamat fáradtan.

- Én tudom, csak...tegyük is félre inkább, hogy kivel voltál. Az apád vagyok, és te vagy az én egyetlen kislányom. Szerinted egy apának mennyire kurva nehéz elfogadnia, hogy valaki...nos hozzád nyúl úgy? Én értem, egyszer meg kell tapasztalnod ezeket a dolgokat, nem is állhatok az utadba, ráadásul ha úgy nézzük Európában már felnőtt vagy, de...de akkor is a kislányom vagy. És én meg totál sokkban vagyok, fel se fogtam mi történik jelenleg. - beszélt hozzám apa enyhén dadogva, mintha számára ez egy nehéz feladat lenne, mert végülis egy apának tényleg nehéz a lányával. Teljesen máshogy áll hozzám, mint Finneashoz, és ezzel nincsen semmi baj.

- Szeretem őt apa. Istenem, nagyon szeretem őt. - suttogtam könnyes szemekkel apa szemeibe nézve. - És nehéz, mert nem lehetnénk együtt, és tudom, tudom! Illegális, és börtönbe kerülhet! Én akkora idióta vagyok!

- Na, jólvan Belladonna, gyere ide a jó apádhoz. - tárta ki apa a karjait, én pedig szó nélkül odabújtam hozzá, és hagyta, hogy összesírjam a pólóját. - Nem vagy idióta, csak fiatal, és szerelmes.

- Ő nagyon rendes ember. Tényleg az. - suttogtam továbbra is elhalt hangon.

- Hú, de megfogom ezt bánni! - sóhajtott apa egy nagyot. - Holnap hívd meg vacsorázni hozzánk.

Abban a minutumban alább hagyott a sírásom, literálisan megálltak a könnyek az az arcomon, és kitágult szemekkel néztem apára.

- Ezt most komolyan mondod? - kérdeztem ledöbbenve.

- Ja. - röhögte el magát kínjában. - Hívd meg, mert nem vagyok faszarc, és megérdemel egy esélyt.

- Hát ezt el se hiszem basszameg! - nevettem el magamat hirtelen, és apa ölébe raktam a fejemet, aztán a kezeimbe temettem az arcomat. - Ugye tudod, hogy egy szülő sem állna így ehhez a dologhoz?

- Csakhogy én értek a tinik nyelvén, és pontosan tudom mit érzel. Ha szobafogságba ítélnélek, és eltiltanálak tőle az csak jobban feljogosítana a lázadásra, és hála az égnek te nálad kimaradt ez a durva lázadás. Plusz, a cinkos társad a másik szobában van, szóval amúgy is pofátlan módon kicsempészne téged az orrom elől, úgyhogy egyezzünk meg valamiben, oké? - pillantott rám apa komolyan.

- Persze. - mosolyogtam rá.

- Ha elfajulnak a dolgok, ha az iskolában bármilyen pletyka elkezd rólatok terjengeni, ha egy pillanatra is óvatlanok lesztek, kiszállsz. És leszarom mennyire fog fájni, de az fix, hogy nem foglak vinni a rendőrségre vallomást tenni, meg ilyen szarságok, mert nem. - apa hangja kimérten csilingelt a fülembe, minden szavára figyeltem, de nem vettem olyan komolyan őket, mert tudtam, hogy úgysem lesz ilyen.

- Rendben. - bólintottam.

- És mielőtt megkérdeznéd, nem, nem örülök neki, pofán vágnám azt az igazgatót, de megpróbálok normálisan hozzáállni, támogatni, és kitartani a végsőkig. Ennyi, most pedig, mutasd azt a tetkót. - enyhült meg apa arca, én pedig mosolyogva felkeltem, és mielőtt megmutattam volna a tetkómat, a nyakába ugrottam, és egy puszit nyomtam az arcára.

- Annyira szeretlek! És köszönöm, hogy mellettem állsz! - suttogtam a fülébe, apa pedig szorosabban ölelt.

Másnap természetesen úgy festettem, mint a mosott szar, és eléggé izgultam amiatt, hogy Christian nemet fog mondani a vacsora meghívásra, mert tegnap sem sikerült elsimítani a dolgokat köztünk, és amilyen makacs és közömbös velem mostanság, simán rávághat egy nemet a dologra, szóval bennem volt a para. Az elmúlt tizenvalahány órában természetesen értesítettem Shelby-t a dolgokról, ezért reggel már Finneas kocsijában erről ment a téma, plusz tegnap Finneassal is átbeszéltük a dolgokat, és hajnali egykor feküdtem le aludni. Talán ez az oka annak, amiért olyan fekete a szemem alatt, mintha egy hete nem aludtam volna ki magamat.

Az iskolában minden változatlanul ment. A diákok élnek halnak Christianért, Christian titokban velem jár, az igazgató helyettes egyre hiperaktívabb, és aggasztóbb, amiért sokszor pillantgat gyanúsan rám, én pedig mindig megpróbálok ártatlanul és semlegesen visszanézni rá, hogy elhesegessem az idétlen gondolatait. Az érettségi a nyakunkon, az osztályunk egyre jobban lázad és fél, Shelby-ék elkezdtek érettségire spórolni, miszerint ők inkább megveszik, de aztán felvilágosítottam Rayt, hogy egyetemre készülünk, és nem engedheti meg magának, hogy csak úgy random ellinkesedjen, szóval megígértem neki, hogy elkezdem korrepetálni...mindenből. Abel egy kicsit észhez kapott, elkezdte kinyitni a tankönyveit, és rávettem, hogy segítsen Shelby-nek. Szilveszter óta kibékültek, és boldog párkapcsolatban élnek, de egyáltalán nem verik nagy dobra. Eddig is jóban voltak, minden ugyanolyan, mint volt, és ezt nagyon jól eltalalták.

Szóval az iskola téma itt ki is merült, mert unalmas, és szót sem érdemel, csakis egyedül az az ember, aki vezeti az intézményt. Viszont csak úgy nem mehetek fel az igazgatóiba, mert gyanús lenne, ezért úgy döntöttem, hogy matekon felküldetem magamat Umbridge-dzsel Christian-höz, és már meg is van oldva a dolog. Nem tudtam előre még pontosan, hogy mit fogok csinálni, de nála elég csak megmukkannom, és már mehetek is, szóval nem kellett annyira törnöm a fejemet.

- Mindenki üljön a helyére! Jones, táblához! - intett szigorúan Umbridge a tábla felé, én pedig már ki is találtam, hogy mivel fogom kihúzni a gyufát.

- Algoritmusok. Mehet. - lebegtette a krétát a kezében, én pedig szemforgatva elvettem tőle, és elkezdtem felírni a táblára a feladat levezetését. Szó nélkül írtam tele a táblát, és az intelligenciámnak köszönhetően egyetlen hibát sem vétettem, viszont a maradék üres helyre egy igencsak biztató szöveget írtam fel óriás betűkkel:

"GO FUCK YOURSELF!"

Miután kuncogva felírtam a táblára, az osztálytársaim hangosan kezdtek röhögni, és tapsolni kezdtek, én pedig meghajolva hangosan felnevettem, mert imádtam ezt a helyzetet. Umbridge kidülledt szemekkel olvasta el a feliratot a táblán, és szinte csak néhány másodperc kellett ahhoz, hogy elvörösödve elkezdjen velem torkaszakadtából kiabálni.

- Mégis mi a jó büdös francot képzel magáról?! Ez már tényleg több a soknál Jones! Maga az iskola szégyene, és kérvényeztetni fogom az igazgatónál a felfüggesztését! - kiabált velem torka szakadtából a tanárnő, de nem hatottak meg a szavai, csak mosolyogva letöröltem a tábláról az üzenetet. Egyest nem adhat, mert megoldottam a feladatot, ráadásul tizenkilenc tanú van rá, ha esetleg meggondolná magát.

- Jaj de jó is lenne, ha megszabadulna tőlem, nemigaz? - tettem a szívemre a kezemet, és szemtelenül a pofájába vigyorogtam.

- Én fogok magától! Húzzon az igazgatóiba! - mutatott az ajtóra, én pedig elérve a célomat, utoljára meghajoltam az osztályban, és kimentem.

Kuncogva siettem fel Christianhöz, aki valószínűleg nagyon meg fog lepődni, de hát úgysem fog kezdeni velem semmit, merthát...mégis mit kezdene most komolyan?

Mondjuk biztosan tudna mit, dehát jelenleg nem vagyunk olyan viszonyban.

Kár.

- Szép jó napot Piper kisasszony! - köszöntem mosolyogva.

- Helló idegen! - köszönt vissza mosolyogva. - A szokásos balhé?

- Azám! - bólintottam eszelősen.

- Egész jól kibírtad az évben. - tűnődött el. - Ezek szerint Vance kedvelhet téged, mert különben már rég kirakott volna.

- Pff, nehogy azt gondold! - legyintettem játszva a szerepemet. - Utál engem, csak mivel kitűnő vagyok, nem rúghat ki. De szerintem már most fogja a fejét miattam.

- Akkor, inkább ne várasd. - pillantott a folyosó végén álló fehér ajtóra.

Rámosolyogva elindultam Christian irodájának ajtajához, és kettőt kopogva megvártam, amíg beinvitál. Annyira féltem őt látni, mégis annyira látni akartam, és annyira hiányzik már. Mikor meglátta, hogy bejövök, összehúzta a szemöldökét, és értetlenül kezdett fürkészni, hogy mégis miért vagyok itt harmadik órában.

- Mit csináltál? - esett le neki hirtelen, én meg huncut mosolyra húzva a a számat, megvontam a vállamat.

- Kihúztam a gyufát Umbridge-nél, hogy feljöhessek, mert beszélnem kell veled. - nevettem el magamat a saját hülyeségemen.

Christian néhány pillanatig csak bámult, aztán egyszer csak elmosolyodott. Azt hiszem értékelte a művemet.

- És miről? - dőlt előre, és könyökkel rátámaszkodott az asztalára.

- Apa szeretne meghívni téged ma vacsorázni hozzánk. - mondtam ki kerek perec, és éreztem, ahogyan a szívem gyorsabban és hangosabban kezd el verni. Christian arcára őszinte meglepődés ült ki, miután kimondtam ezt a mondatot, mert azt hiszem ez volt az utolsó dolog, amire gondolt volna.

- Azt hittem apád utál. - nézett rám furcsán.

- Hát, csak nem ismer még, és pont ezért invitált meg egy kellemes, szolíd, kellemes, családias vacsorára. - kezdtem el fecsegni. - Adott egy esélyt neked, mert tegnap elmondtam neki mindent rólunk.

- És én még azt hittem, hogy az osztálykirándulás szervezés lesz a legnagyobb problémám a mai napon. - temette a kezeibe az arcát. - Jó ötlet ez?

- Ha el se jössz, úgy nem fogod megtudni. Nem hinném, hogy más szülők meghívtak volna egy vacsorára, miután kiderül, hogy a gyereke együtt van egy pedagógussal. - folytattam az érvelést.

- Ebben talán van némi igazság. - gondolkodott el hangosan. - Jó, rendben. Meggyőztél.

- Fantasztikus! - csaptam össze a kezemet mosolyogva. - Ma este hétre gyere, és öltönyt húzz!

- Oké, és milyen bort vigyek? - kérdezte hirtelen Christian, én pedig szegénynek az arcába nevettem.

- Bort? - nevetgéltem. - Nem nem Christian, apám vagy Chivast iszik, vagy semmit.

És ezzel a lezáró mondattal pedig ott hagytam az irodájában. Nem ment rosszul, tökéletesen megtartottam a magabiztosságomat, amit apa reggel szajkózott nekem. Nem értem hozzá, nem csókoltam meg, nem csináltam semmit, és talán egy kicsit most nekem sikerült őt zavarba hozni, és talán most én érezhetem magamat fölényben.

Suli után beszálltunk Finneas kocsijába Shelby-vel, és vigyorogva feléjük fordultam.

- Na akkor ma húzzatok valami csinit, mert vacsorázni jön Christian, és nektek is el kell jönnötök. Finneas, hívd el Chloe-t is! Több ember kell, különben a kínosság fog a sírba vinni. - magyaráztam teljesen felpörögve.

- Juj de jóó! - örvendezett mellettem Shelby. - Szerinted hívhatom már Christiannek?

- Szerintem egy az egyben kivágna az iskolából, ha úgy hívnád. - vágtam vissza Shelby-nek viccesen, ő pedig elnevette magát.

- Miért van mindenki megbolondulva mellettem? - hajtotta Finneas a kormányra a fejét. - Tegnap még ki akartad bőgni a lelkedet is ez a pöcs miatt, mostmeg hirtelen vacsi meg minden?

- Apa ötlete volt! - védekeztem autómatikusan. - És amúgy is, tegnap már megbeszéltük. Te normálisan fogsz viselkedni, és nem szólsz be, mert agyon csaplak.

- Azért csak ne félts engem húgocskám! Veled egy pali sem baszakszik. - kacsintott rám Finneas, és elindultunk bevásárolni.

Hazaérve Finneassal kipakoltunk minden alapanyagot, és szóltunk apának, hogy kezdődhet a főzés. Sok féle cuccot vettünk, de a mi családunk régóta főz olaszos vonalon, ezáltal többnyire olasz kaját fogunk főzni. Két fajta főételt csináltunk. Apa és Finneas kivették a részüket a lasagne elkészítésében, én pedig a specialitásomat készítettem el, a paradicsomos, fokhagymás, chillis pennét. Nem csináltunk bonyolult ételeket, mert nem erről szólt az este. Inkább a beszélgetésről, és arról, hogy apa megkedvelje Christiant, szóval nem akartunk kaviárt garnélával. Levesnek készítettem egy egyszerű fokhagymakrém levest, mert ezzel nem igazán lehet mellé lőni, desszertnek pedig idő hiányában csak rendeltem egy sajttortát.

Hét órára már Shelby is átkényszerült, és elég komolyan vette nálunk mindenki az elegáns dresscode-ot. Finneas fekete ingben nyomta, felgombolt ujjakkal, fekete szövetnadrágban, amit amúgy utál, és kizárólag erre az alkalomra volt hajlandó felvenni. Sötétbarna haját hátranyalta, de az a nyomorult egy tincs a homlokába hullott. Apa sötétkék öltönyben volt, Shelby egy babarózsaszín csipkés ruhában, szolíd sminkkel, bézs magassarkúval. Aztán meglepetésünkre Chloe is megjelent, gyanítom Finneas hívta át, de a bemutatkozás apának valami elképesztően viccesre sikeredett.

- Biztos megjött Chloe! - viharzott el mellettünk Finneas, miután csengettek.

- Ki az a Chloe? - kérdezte apa értetlenül, mi pedig Shelby-vel vigyorogva egymásra néztünk.

- Majd meglátod. - mosolyogtam apára.

Chloe és Finneas eléggé összeöltöztek. Chloe szőke, brutál göndör haja természetesen omlott a vállára, egy fekete ruhát viselt, aminek a háta extra nyitott volt, és egy piros tűsarkút vett fel, ugyanolyan színű rúzzsal.

- Nagyon gyönyörű otthonotok van basszus! - nézett körbe ámultan Chloe, aztán megakadt a szeme apán. - Maga biztosan Bella és Finneas édesapja. Chloe vagyok, nagyon örülök, hogy végre találkozhatunk.

Apa enyhén szólva le volt döbbenve Chloe szépségétől, és kedvességétől, és a reakciója valami hihetetlen volt. Konkrétan nyitott szájjal nézte Chloe-t, és aztán Finneas-ra nézett, aki csak fülig mosolyogva állt a lány mögött.

- Khm, nos igen. - tért észhez apa. - Részemről az öröm kedves. Hadd mondjam el, hogy vágyo...illetve, hogy nagyon csinos vagy!

- Köszönöm Mr. Jones. - mosolyodott el Chloe, miközben apa kezet csókolt neki, én pedig Shelby vállába temetkezve röhögtem.

- Csak Sawyer. - kacsintott apa Chloe-ra, és intett a kezével, hogy foglaljon helyet.

- Sziasztok. - köszönt nekünk Chloe vigyorogva, aztán felém fordult. - Apukád hihetetlen úriember. De tényleg. És milyen jóképű már!

- Ezt ne mondd előtte, mert elkezd flörtölni. - nevettem el magamat. - Tudod, apa szingli és szerintem feldobta, hogy lát egy ilyen gyönyörű nőt, mint amilyen te vagy.

- Kedves tőled. Az egész családod hihetetlen kedves. - simította meg a karomat, aztán megint csengettek.

- Hoppá! Megjött a diri bá! - kiáltotta el magát Finneas, mi hárman lányok pedig összenéztünk.

- Apa te akarsz ajtót nyitni, vagy menjek én? - kérdeztem apától, akin láttam, hogy mostmár kicsit ideges.

- Hát öö, menj te nyugodtan. Én itt maradok olyan jó apásan tudod. Mennyire szorítsam majd meg a kezét? - tűnődött el hangosan, és én imádkozni kezdtem, hogy ne legyen ennél nevetségesebb az este.

- Azért annyira ne. - nevettem fel, aztán odarohantam az ajtó elé, és kitártam.

Christian az ajtóban állt, és egyből eszembe juttatta a Valentin napot, mikor először átjött, és akkor is fasírtban voltunk. Az egyik sulis öltönyét vette fel, ugyanúgy sötétkékben volt, mint apa. Kezében egy díszdobozos Chivast tartott, amihez egy üvegpohár is járt. Elmosolyodtam. Ő is végigvezette rajtam a tekintetét. Egyébként egy garbót viseltem fekete bőrszoknyával, és fekete harisnyával. A lábaimon pedig egy királykék magassarkú volt, az orrán gyönyörű köves díszítéssel.

- Eljöttél. - mosolyogtam rá.

- Mondtam, hogy eljövök. Na, beengedsz az oroszlán barlangjába? - nevette el magát zavartan.

- Ugyanezt mondtam, mikor legelőször mentem hozzád, és pofára estem az orrod előtt. - idéztem fel a szeptember elsejét, mikor legelőször megláttam Christiant. Amikor még Mr. Vance volt, és nem Christian.

Christian becsukta maga mögött az ajtót, és mivel alapjáraton mindenkin cipő volt, mondtam neki, hogy ne vegye le.

Konkrétan mindenki minket nézett, és azt hiszem Christian arra számított, hogy kizárólag a Jones családdal fog vacsorázni, de mellette jelen volt az ikertestvére is, plusz az egyik diákja. Christian meglepődve nézett Chloe-ra és Shelby-re, de aztán visszavezette a tekintetét Chloe-ra, és összehúzta a szemöldökét.

- Te mit keresel itt? - kérdezte Christian értetlenül, faszán elrontva az első benyomást.

- Én hívtam meg. Kavarunk. - vont vállat Finneas lazán.

- Bocsánat, de ti ismeritek egymást? - mutatott apa a két Vance-re.

- Ő az ikertestvérem. - mondta Christian és Chloe tökéletesen egyszerre.

- Ó. Ó, te jó ég. - esett le apának. - Szóval akkor te is Vance vagy. Hurrá!

- Apaa! - szóltam rá, mert borzasztóan csalódott hangon beszélt, miután kiderült, hogy Chloe és Christian ikrek.

- Jó, befejeztem. - ígérte meg, de hát nyilván nem fogadott szót.

- Hát, azt hiszem még nem volt szerencsénk találkozni Mr. Jones. - fordult Christian apa felé, és elég vicces volt látni, hogy Christian egy fejjel magasabb, mint apa. - Christian Vance vagyok.

Christian kinyújtotta apa felé a jobb kezét, apa pedig szigorúan nézett Christian szemébe pár másodpercig, aztán hirtelen elröhögte magát.

- Hahaa! Csak szopatlak! - röhögött fel apa hirtelen, ezzel egy időben pedig Shelby visszaköpte a kóláját a poharába, annyira kellett nevetnie. - Sawyer Jones. De hagyjuk ezt a miszter cuccot, mert tök különleges nevem van, és szeretem.

Apa lazán kezet rázott Christiannel, és az első nehézségen már túl is vagyunk.

- Egy madárka csiripelte, hogy szereted a Chivast, szóval gondoltam bevágódok. - nyújtotta át Christian apának a Chivas-os díszdobozt, és apa szemei literálisan csillogni kezdtek.

- Kedvellek kölyök. - bólintott apa komolyan, én pedig, miután apa szó szerint azt mondta Christiannek, hogy kölyök, a tenyerembe temettem az arcomat kínomban. - Együnk!

Apa ült az asztalfőnél, a másikon Shelby, mellettem Christian, velünk szemben pedig Finneas és Chloe.

- Oké, szóval aki esetleg nem tudja rólunk, imádjuk az olasz kajákat, ezért ma is így főztünk. Viszont előbb a leves! - keltem fel az asztaltól, és középre tettem a leveses tálat, aztán főnökösködve elkezdtem mindenkinek merni. Kiraktam a pirítós kockákat a leves mellé, és reszelt sajtot is, ha esetleg valaki szeretne hozzá rakni.

Jó étvágyat kívánva elkezdtünk enni, de apa félbeszakította a csendet.

- Szóval Christian, - nézett apa felénk. - Milyen okból kifolyólag választottad az igazgatói pályát?

- Alapjáraton biofizika szakon végeztem az egyetemen, és Richmondban szerettem volna biológiát tanítani egy általános iskolában, de túljelentkezés volt, így került a képbe Fell's Church, és mivel itt amúgy is hírdettek tanári állást, jelentkeztem. - válaszolt Christian teljesen természetesen, és összeszedetten. Apa bólogatva hallgatta.

- Folytasd. - kérlelte tovább.

- Az állásinterjún meghallgattak, és azt mondták, hogy számomra nem tanári állást képzelnek el, mert túl...irányítás mániás vagyok, ezért a volt igazgató felajánlotta a pozícióját, én pedig azonnal igent mondtam. - mesélte Christian elmosolyodva. - Számomra is hihetetlen volt, hogy így vakon megbízott bennem Mr. Lawrence, de lassan egy éve vezetem az iskolát, és nyilván tanulom a dolgot, de azt gondolom, hogy jó kezekben van az iskola, és a lányod is. Plusz, Solange is, ha végre elkezdene tanulni.

Shelby kínosan elmosolyodott, és el is pirult. Szerintem szeptember elsején nem gondolta volna, hogy Christiannel fog egyszer vacsorázni egy asztalnál.

- Nagyon büszke lehetsz magadra, ha ilyen fiatalon ennyi sikert elértél már. - dicsérte meg apa Christiant.

- Köszönöm. - mosolyodott el mellettem Christian.

- És hogy jött képbe Bella? - kérdezte apa újra, és beletrafált.

- Te jó ég...- motyogtam lehajtott fejjel.

- Megláttam, és onnantól kezdve nem érdekelt, hogy a diákom, mert számomra ő sosem volt az. Valamilyen okból kifolyólag nem tudtam rá úgy nézni, mint a diákomra, és nem is akartam. És amikor kellett volna, akkor sem tudtam. - válaszolta halványan mosolyogva, én pedig konkrétan paradicsom vörös lettem, annyira zavarban voltam. Christian még sosem beszélt rólam így, főleg nem apának, és hihetetlen jól esett.

- De, ha belegondolsz diri bá, elég para amit ketten műveltek. Hogy akarsz teljes értékű ember lenni az életében, mikor konkrétan jogod van felette? - szállt be a beszélgetésbe hirtelen Finneas, és azonnal elmúlt a rózsaszín köd.

- Finneas, basszus! - néztem rá csúnyán, de csak leintett.

- A kérdés jogos, de én sosem úgy tekintettem Bellára, mint egy olyan emberre, akit dróton rángatnék, csak mert az igazgatója vagyok. Amikor egymással vagyunk, sosem ez a releváns, nem ezen gondolkodunk, hanem csak két egyszerű ember vagyunk, akik minden szar ellenére egymással szeretnének lenni. - vágott vissza Christian, és azt hiszem Finneas megharagudott Christian-re, mert azt látja, hogy sokat sírtam miatta az elmúlt időkben.

- Bár az elmúlt időszakban valaki nem igazán akart velem lenni. - néztem Christian-re felhúzott szemöldökkel, és aztán felkeltem az asztaltól, hogy összeszedjem a tányérokat, és kikészítsem a másodikat.

- Ez megint egy tökre komplikált dolog, ami csak ránk tartozik édes. - vágta ki magát Christian ügyesen egy kényes téma alól.

- Na, ez a mai nap arról szól, hogy nincsenek tabuk. - dőlt hátra Finneas mosolyogva. - Én például, vettem egy lakást.

- Hogy mit csináltál? - kérdeztük egyszerre Shelby-vel és apával, ugyanis ez egy nagyon durván friss információ volt.

- Vettem egy lakást. Jó volt itt, de már szét megy a hátam a kanapétól, és ráadásul huszonhét leszek idén baszki. - érvelt a bátyám. - Én Chloe-val komoly dolgokat tervezek, és a jövőben szeretnénk együtt lakni, szóval vettem egy lakást Richmondban.

- Azt hittem kényelmes a kanapé! - háborodott fel apa.

- Miért veszel a világ végén lakást? - kérdeztem felháborodva.

- Nyugi már, te húgocskám leteszed a jogsit, és az egyetem miatt amúgy is a városban leszel. Apa, te meg valld be, hogy alig várod, hogy elhúzzak innen. - pillantott Finneas apára, amolyan "na valld be vénember" stílusban.

- Nem az, hogy alig várom fiam! Én csak azt hittem, hogy jó itt neked. - nézett körbe apa.

- Szeretek itt lenni, de felnőtt férfi vagyok, és jelenleg megtehetem magamnak. - rántotta meg Finneas a vállát, aztán szedett magának a tésztából. - Na de mindegy is, visszatérve a gerlepárra. Mi volt az oka, amiért ennyire elhidegültetek egymástól?

Kösz bátyó, a világ legkínosabb témájába akarsz belekérdezni!

- Nem tartozik rád! - förmedtem Finneasra.

- De, mert én töröltem le a könnyeidet, miután sírva jöttél oda hozzám! - emelte meg Finneas is a hangját.

- Teljesen lényegtelen, nagyon finom a penne Bella! - szólt közbe Chloe egy nagyon oda nem illő témával, én pedig rámosolyogva csak bólintottam.

- Attól függetlenül, hogy együtt vagyunk Bellával, vannak nehézségeink. - vallotta be hirtelen Christian.

- Igen? Például milyen? - pillantottam rá idegesen. - Csak azért, mert te bevágtad a hisztit, nem kell rám is kenned!

- Nem vágtam be a hisztit, hanem az elmúlt hetekben próbáltam úgy tükörbe nézni reggelente, hogy ne gyűlöljem magamat. - válaszolta Christian a szemét forgatva.

- Miért? Mert lefeküdtünk? - csúszott ki hirtelen a számon, de tényleg olyan hirtelen és annyira gyorsan, hogy át se gondoltam, hogy mit mondok, egyszerűen kicsúszott. Finneas abban a pillanatban félrenyelt, és köhögni kezdett, Shelby kezéből kiesett a villa, Chloe pedig ütögetni kezdte Finneas hátát. Apa pedig csendben ült, és kínosan a tányérját turkálta.

- Nem, hanem azért, mert egy olyan oldalamat mutattam meg, amit rohadtul nem kellett volna! - szólt vissza Christian.

- Te megkúrtad a húgomat? - nézett Finneas Christian-re eszméletlenül idegesen.

- Finneas a kurva szádat! Nem megmondtam, hogy nincs káromkodás az asztalnál? - csapta apa tarkón a bátyámat. - Bocsáss meg a fiam miatt Christian. Nem tudom kitől tanulta ezt az alpári stílust. - pillantott apa Christian-re, aki kínjában csak a fejét rázta, hogy semmi baj.

- A válasz pedig tulajdonképpen egy határozott talán. - toltam ki magam alól a széket, és csúnyán néztem a bátyámra.

- Nem tőled kérdeztem amúgy sem. - vette fel Finneas is ugyanazt a flegma stílust, amilyet én.

- Na jó, ez a téma legyen berekesztve, ugyanis senkire sem tartozik Bella és Christian szexuális élete, csak rájuk. Ennyi, kész. - zárta rövidre apa a témát, amiért hálát adtam, mert fogalmam sem volt, hogy mennyire lehetne még kínosabb ez a vacsora.

- Na jó, hozom a desszertet. - fordultam a hűtő felé, hogy kivegyem a tortát.

Hát, ez egy ilyen vacsora volt.

Miután befejeztük a torta zabálást, apa kínálgatni kezdte Christiant a viszkivel, de ő finoman hárította apa kérlelését.

- Köszönöm Sawyer, de én vezetek. - utasította el Christian kedvesen apát.

- Hát, aludj itt na. Most ne már, hogy egy jó Chivast nem iszol az öreg apósoddal érted. - ha én egyszer foházkodom az Istenhez, hogy apám ne legyen ennyire kínos, nyilván nem hallgat meg.

- Persze, aludjon itt, hogy megint dughassanak! - szólt be Finneas, nekem pedig elfogyott a türelmem, és akkora pofont adtam a bátyámnak, mint még soha.

- Ne merj mégegyszer így beszélni rólunk ilyen stílusban! A húgod vagyok te szerencsétlen! - álltam bele Finneas arcába, aki egy ideig szótlanul állta a tekintetemet, aztán fogta magát, és egyszerűen csak elhúzott.

- Bella, megmondtam, hogy nem verekszünk! - tárta ki apa a karjait, és úgy éreztem, hogy kicsúszott a kezéből az irányítás.

- Bocs apa, de Finneas egész este egy farok volt. - forgattam meg a szemeimet.

- Hát mondjuk tényleg az volt. - gondolkodott el apa hangosan, és mindannyian felnevettünk. - Nem marasztallak, ha nem akarsz inni. Majd egy másik alkalomkor csapunk valami fiús bulit vagymi.

- Nagyon jól hangzik. - nevetett fel Christian. - Bár a fiad köztudottan nem kedvel, egy kis remény talán van arra, hogy te nem vagy olyan véleménnyel rólam, mint Finneas.

Apa kedvesen megrázta a fejét, aztán elmosolyodott.

- Finneas csak meg van bántódva, hiszen az egyszem húgáról van szó, aki egy veled majdnem egyidős férfival van együtt. Ő még nem látta át úgy a dolgokat, de holnap már bocsánatot fog kérni Bellától, és előbb utóbb tőled is. - mondtam már, hogy az apám irtó módon ért a fiatalok nyelvén? - Ami pedig téged illet, már egy pontot adtam, amiért eljöttél, plusz száz pont a Chivasért, és egymillió, amiért jó kezekben tudhatom a lányomat. Nehéz lesz megérteni, és elfogadni is majd néhány embernek, de hidd el, hogy nincs mégegy olyan ember, aki annyira megértő lenne, amilyen én vagyok. Máskülönben most nem beszélgetnénk itt.

- Nagyon jó apa vagy Sawyer. Csodásan neveled a gyerekeidet, és remélem minden boldogságot megkapsz az élettől! Én ezt kívánom. - mondta Christian egyenesen apa szemébe, aki azt hiszem egy kicsit el is érzékenyült, mert erősen pislogni kezdett.

- Kösz kölyök, ez jól esett! - fújta ki a levegőjét apa.

- Én köszönöm a vacsora meghívást. Le a kalappal a szakácsoknak. - nézett rám egy pillanatra Christian.

- Máskor is. - fogtak kezet, aztán itt volt az ideje az indulásnak.

- Kösz a vacsit Sawyer! - adott Shelby apunak két puszit, majd Chloe is elköszönt, és megköszönte a vacsorát.

- Lekísérem a többieket, meg Christiant. - szóltam apának, és felvettem a kabátomat.

- Azt hittem nálam alszol. - nézett rám zavartan Christian.

- Ohhóó! Nem nem! A kisasszony most egy kicsit büntiben van, amiért elhallgatta előlem ezt! - mutatott ránk apa. - Amúgy is, holnap iskola! Majd hétvégén lehet találkozni! Na jóéjszakát!

- Te jó ég, csak lekísérem na! - háborodtam fel, aztán becsuktam magam mögött az ajtót.

Shelby és Chloe már lent várakoztak. Azt hiszem Shelby titkon azt várja, hogy Christian hazavigye, de ismerem annyira, hogy szó nélkül berakja a kocsijába, hogy elvigye haza, szóval csak egy nyugodt pillantást vetettem ki a legjobb barátnőmre. Finneas Volvoja nem állt a parkolóban, ezáltal biztos elcsavargott valamerre, de tökre nem érdekelt most.

- Mennyire volt rémes a vacsora? - álltam szembe Christiannel.

- Pont olyan volt amilyennek lennie kellett. Őszinte. - simította meg az arcomat lágyan.

- Szerinted segített valamennyit rajtunk? - kérdeztem félve a választól.

- Határozottan nem. - nevette el magát. - De hajlandó vagyok elengedni a dolgot, ha megígéred, hogy soha nem lesz többet olyan, mint az elsőnél.

- Rendben. Figyelek rád, te szexállat! - nevettem fel én is, aztán Christian magához húzott, és végre valahára megcsókolt. Nem is tudom pontosan, hogy mikor csókolt meg utoljára, olyan nagyon régen, hogy már el is felejtettem milyen érzés.

Hát, még mindig túlságosan jó.

- Aludj nálam pénteken. - suttogta a számra két csók között.

- Rendben. - suttogtam vissza, és egy utolsó csók után elengedtük egymást.

- Solange! Hova megy? Csak nem gondolja, hogy elengedem haza ebben a ruhában nulla fokban? - kiáltott Christian oda Shelby-nek, aki eleget várva elindult haza. Upsz.

Shelby megtorpant, aztán csillogó szemekkel visszatipegett.

- Komolyan hazavisz? - kérdezte Shelby.

- Komolyan. Na, indulás. - intett a fejével.

- Ülhetek elől? - kérdezte Shelby Chloe-t.

- Persze. - nevetett fel.

- Mr. Vance, nézhetem miközben vezet? - hallottam meg Shelby hangját.

- Nem!

- Kéreeeem!

Christian fájdalmasan pillantott felém, de én csak mosolyogtam.

- Mostmár a tiéd! - tátogtam a barátomnak, és végül Shelby ült az anyós ülésre. Megvártam, amíg Christian elhajt, és egy hatalmas vigyorral visszamentem a lakásba.