Március.

Annyira lehetetlennek tartom, hogy ilyen gyorsan repüljenek a napok és a hetek, de mégis ez történik. Rá sem eszmélek, hanem egyszerűen csak mintha valaki felgyorsította volna az időt, gyorsabb tempót akarna diktálni. Már magam se tudom megmondani mikor aludtam ki magamat, mikor csináltam csajos programokat Shelby-vel, mikor beszéltem őszintén a bátyámmal, de ami a legjobban fáj, az az, hogy ötletem sincs mióta hazudok bele apa szemébe majdnem minden egyes nap.

Gyűlölöm magamat. Szó szerint annyira gyűlölök tükörbe nézni azért, aki lettem, hogy elmondani és leírni sem tudom. Ugyanaz vagyok, mégis egy hatalmas csalódás, mert voltam olyan hülye, hogy belementem egy olyan dologba, amibe soha nem kellett volna, és már kimászni sem tudok belőle, mert beleszerettem valakibe. És tulajdonképpen ezzel nem is lenne probléma, ha az a valaki nem Christian Vance lenne.

Christian Vance. Már maga a névtől is őrülten dobogni kezd a szívem, és görcsbe rándul a gyomrom. Ha csak rágondolok, azonnal látni akarom, és addig csókolni, amíg el nem fogy a levegőnk, és az örökkévalóságig a karjaiban pihenni.

Igen, tulajdonképpen semmi másra nem vágynék, csakhogy az elmúlt hetekben olyan szinten elhidegültünk egymástól, mint még soha. A születésnapom utáni céges partin még minden tökéletesen rendben volt, azon az estén jöttünk össze hivatalosan, és le is feküdtünk, de másnap reggel már nem éreztem ugyanazt, mint előtte néhány órával. Semmi megbánás nem volt bennem, totálisan azt hittem, hogy minden úgy fog menni, ahogyan eddig, és az, hogy Christiannek adtam a szűzességemet, csak közelebb húz minket egymáshoz, mégsem ez történt. Christian elkezdett egyre távolságtartóbb lenni velem azóta, az iskolában nyilvánvalóan nem köszön, mert miért köszönne egy random diákjának, – vagyis ez csak a látszat a többi diák miatt – de amíg minden rendben volt, megengedett magának néhány apró mosolyt, akárhányszor elmentem mellette a folyosón. De ez is megszűnt. Ha véletlenül elmegyünk egymás mellett, elfordítja a fejét. Először ez kiakasztott, és egy hétfői elzáráson szóvá is tettem neki, hogy mégis mi
a fene a problémája, de csak annyit mondott, hogy lejárt a büntetőmunkám, és elmehetek haza. Semmi mosoly, egyáltalán semmit sem mondott, de még rám se nézett. Egyszerűen csak éreztem rajta, hogy valami nincs rendben, és ez kegyetlenül feldühített.

És mindenki tudja, hogyha Isabella Jonest valami egyszer feldühíti, akkor az kirobban belőle előbb-utóbb.

- Mi a fasz bajod van?! - torpantam meg az ajtóban, és úgy esett ki belőlem ez a kérdés, mintha a kisördög a vállamon azt szajkózta volna, hogy igenis most azonnal robbanjak. Christian a hirtelen, indulatos kérdésemre felkapta a fejét, és nem is tudom hány hét után, végre belenézett a szemembe.

Ne gyengülj el Bella, most ne!

- Semmi. - húzta fel a szemöldökét, és flegmán elröhögte magát.

- Aha, látom. Konkrétan hetek óta nem állsz szóba velem, leszarod ha hívlak, kiraktál az elzárásról is, hogy ne kelljen látnod. Nem keresel, egyáltalán még csak le se szarod, hogy létezem Christian! - csattantam fel, mert egyszerűen már nem bírtam ezt a sok dolgot magamban tartani.

- Nem fogom az irodámban ezt megbeszélni, egyébként is dolgom van Bella! - emelte fel Christian is a hangját, és a lekoptatása nem lehetett volna ennél egyértelműbb, szóval beharaptam a számat, hogy visszatartsam a sírást.

- Értem. Akkor ennyi? - pillantottam rá, bár olyan homályosan láttam őt a könnyfátyoltól a szemem előtt, hogy nem voltam biztos abban, hogy jó irányba beszélek.

- Nem tudom. Kicsit...egyedül kell lennem. - sóhajtott Christian, és gyáva módon kerülte a tekintetemet.

- Na menj a bús picsába! - röhögtem el magamat erőltetetten, és olyan erővel csaptam be magam mögött az ajtót, mint még ezelőtt soha.

Nos, ez volt két hete. Tehát konkrétan eltelt egy hónap, amióta Christian és én elvileg egy pár vagyunk, és amióta először lefeküdtünk egymással, és úgy tűnt, hogy minden rendben van, de ez koránt sincs így. Az irodás veszekedés óta konkrétan nem csak ő, de én is játszom a sértődöttet, és olyan szinten kerülöm őt, mintha nem is létezne.

Fáj. Tulajdonképpen nem is csak úgy simán fáj, hanem kiszakad a mellkasom a helyéről, és legszívesebben ordítanék, mégsem tehetek semmit. Éjszakánként sírva alszom el azon gondolkodva, hogy mit csináltam rosszul, folyamatosan lepörgetem magamban az első szexet, és azon gondolkodom, hogy esetleg én rontottam e el valamit akkor. Gyűlölöm a megválaszolatlan kérdéseket, de a legjobban azt gyűlölöm, amikor Christian közömbös. Eddig sohasem tapasztaltam még nála ennyire durván a közömbösséget, de az elmúlt egy hónapban olyan profin játszotta ezt a szerepet, olyan szinten úgy csinál, mintha semmi sem lenne köztünk, hogy lassan én is kezdem elhinni.

Tehát, most ez a helyzet. Christian és én stagnálunk, vagyis inkább már széthullik ez az egész, ami köztünk van, én pedig nem tudok semmit sem tenni, mert nem tudok mit.

A mai napot Finneassal töltöm, ugyanis suli után megyünk Richmondba, hogy megcsináltassam az első tetkómat, ami egyben a szülinapi ajándékom is. Már hetekkel ezelőtt kinéztem a mintát, szinte gondolkodnom se kellett, hogy mi lesz az, és végül nem közös tetoválást csináltatunk, mert Finneas nem akarta magára varratni az én személyes ötletemet, ezért inkább ő is választott magának mást, és majd valamikor csináltatunk egy közöset is.

Utolsó óra után Shelby-vel léptünk ki a parkolóba, ahol Finneas már ott állt, neki dőlve a gyönyörű szürke kocsijának, és éppen dohányzott. Plusz, egy nagyon csinos hölggyel beszélgetett, akinek a szőke, göndör haját már messziről kiszúrtam.

Chloe.

Finneas és Chloe egyébként kezdenek összemelegedni, mióta legelőször találkoztak Christiannél, és azt hiszem odavannak egymásért, csak egyikük sem akarja annyira kimutatni. De azért elég egyértelmű, hogy Finneas mindig megfésülködik, mikor megy valahova, Chloe-n pedig kétszer annyi parfüm van, mint amennyi alapjáraton szokott rajta lenni, szóval a vak is látja ezeket a dolgokat.

- Sziasztok! - köszöntem halványan mosolyogva a gerlepárnak, és mielőtt elindulhattunk volna, lerántottam a bátyámat egy cigivel. - Adj egy szálat. Kösz!

- Neked is madárcsicsergős szép délutánt húgicám! - mosolygott Finneas szarkasztikusan, és végül felém nyújtotta az arany Marlboro-s dobozt.

- Nincsenek is madarak. Konkrétan öt fok van, de ne zavarjon. - néztem fel az égre, és megállapítottam, hogy be van borulva, tiszta felhős az ég, és rohadt hideg van.

- Várod már az első tetkódat Bella? - kérdezte Chloe izgatottan, és inkább rá kezdtem figyelni, mint a hülye bátyámra.

- Nagyon félek, de nagyon várom már! - bólintottam egy nagy levegőt véve, és a hangomból kivehető volt az izgalom.

- Ezt csak addig mondod, amíg meg nem látod magadon készen a művet. Utána folyton jönni akarsz majd varratni. Mindenkinél így kezdődik. - kacsintott rám Chloe.

- Te jó ég, ott megy Mr. Vance. - szólalt meg hirtelen Shelby, én pedig a név hallatán azonnal felkaptam a fejemet, és Christian irányába kezdtem nézni, aki a fekete Roverjéhez igyekezett, és amint meglátta a társaságunkat, megforgatta a szemét.

- Mi baja van? - hunyorgott Finneas, miközben őt bámulta.

- A drágalátos tesóm mostanában iszonyatosan meg van bolondulva. Otthon is úgy beszél velem, mint egy darab szarral. Múltkor pofán is vertem basszus! - röhögött fel Chloe, amire Shelby és Finneas is, de én csak néztem Christiant, ahogyan erőszakosan kitolat, és nagy sebességgel elhajt a sulitól.

- Te se tudod mi lehet vele Bella? - kérdezte Shelby, miután elszívtam a cigimet, és beszálltunk a kocsiba.

- Ötletem sincs. - hazudtam. Christian-ön, és rajtam kívül senki sem tudja, hogy lefeküdtünk, mert nem mertem elmondani senkinek. Finneas egy az egyben megölné Christiant, Shelby egyszerűen nem jó ötlet, Chloe-val meg még nem vagyok olyan kapcsolatban, hogy ilyeneket elmondjak neki csak úgy.

- És téged nem zavar, hogy ilyen? - kérdezte Chloe hátrafordulva az anyósülésről.

- Hát, múltkor literálisan elküldtem a picsába, de majd észhez tér. Én nem akarok most ezzel foglalkozni. - ködösítettem szerintem ügyesen, ámbár a visszapillantóból észrevettem, hogy Finneas engem fürkész, és nincs mégegy olyan ember, aki annyira ismerne engem, mint a bátyám, szóval valamit biztosan sejt.

- Ha gondolod, beszélek a fejével. - mosolyodott el Chloe kedvesen.

- Inkább ne! Christian ki nem állhatja, ha valaki segíteni akar neki, vagy csak beleavatkozik a dolgaiba. Őrülten makacs. - forgattam meg a szemeimet Christian negatív tulajdonságain.

- Jogos. - bólintott Chloe egyetértően.

Finneas tempójában hamar beértünk Richmondba, és utána már egy köpésnyire voltunk a tetováló szalontól, ugyanis Finneas mindig is ide járt, mielőtt Madridba ment volna. A szalon előtt leparkolt, és együtt kiszálltunk. Vettem egy nagy levegőt, mert most vagyok utoljára tetoválatlan. Mikor kijövök innen, már lesz rajtam valami, ami örökre szól.

A szalonba belépve rögtön elfogott a félelem a tetováló gép ijesztő hangjától, és a sok sok gyönyörű, ámbár számomra ijesztő mintáktól. Nem volt ez akkora hely, egyetlen egy tetováló srác dolgozott, aki éppen egy lánynak varrta a combját, és egy elég nagy mintát ráadásul, szóval eléggé berosálltam. Az érkezésünkre mindketten felkapták a fejüket, és amint meglátta Finneast, az egyetlen ismerőst a társaságból, kivirult.

- Na végre már! Azt hittem sosem jöttök baszki! - állította le a gépet, és lehúzta magáról a gumikesztyűket. - Cicus, tartsunk egy negyed órás pihenőt, okés?

- Ja, ő a barátnőm, akit éppen varrok. Egy versenyre készülünk. Ronnie, ők itt Finneas és a bandája, Finneas és a bandája, ő a barátnőm Ronnie.

Ronnie intett nekünk, miközben a telefonját nyomkodta, a tetováló srác pedig sorban bemutatkozott mindenkinek. Kiderült, hogy Austinnak hívják, de Prolly a beceneve, ezért mindenki úgy hívja.

- Melyikőtök Finneas húga? - pillantott rám és Shelby-re Prolly, ugyanis Chloe konkrétan idősebb volt itt mindannyiunknál, szóval evidens volt, hogy kettőnk közül kell választania.

- Nahát te bunkó, nem ismered fel a húgomat? - karolta át Finneas a haverját.

- Én vagyok. - mosolyodtam el a mai napon először őszintén. Való igaz, Finneassal le sem tagadhatnánk egymást. A már állig levágott hajam megnőtt a vállamig, viszont a frufrutól a mai napig nem vagyok hajlandó megválni. Mindkettőnk haja sötétbarna, amit apától örököltünk, és a szemünk színe pedig tengerkék. Tényleg ugyanúgy nézünk ki.

- Elég volt a húgod szemébe belepillantanom, és már tudom, hogy ő az. Kibaszottul hasonlítotok egymásra. - nevetett fel Prolly. - Bella, igaz?

- Igen. Én vagyok az áldozat! - nevettem el magamat én is.

- Ne így állj hozzá. Egy tetkó a világ legjobb gyógyszere. - karolta át a vállamat, és elindult egy másik tetováló ágy szerűhöz. - Készen állsz?

- Készen. - fújtam ki a levegőmet. Prolly elővette a kis mintát, amit egyedien szépen megrajzolt nekem, és megkérdezte, hogy hova szeretném.

- Hova mehet? - fogta a kezében a kis papírt.

- Az oldalamra gondoltam.

- Nyomtattam több méretet is, hogy megnézzük melyik a legopcionálisabb. Levennéd légyszi a pulcsit? - kérte Prolly, én pedig zavaromban levettem magamról a pulcsit, ami alatt csak egy fekete melltartó takart. Hát, szép, mondhatom.

Finneas azonnal elfordult, miután ránéztem, mert kicsit furcsa lenne, ha a saját bátyám előtt melltartóban flangálnék, bár amúgy is autómatikusan elfordult, miután Prolly kimondta a "vedd le a pulcsidat" mondatot. Végül az eredeti méretet választottam, és Prolly megkért, hogy feküdjek fel az ágyra. A bal oldalamra kértem a tetkót, ezáltal a jobb oldalamon feküdtem, a fal felé fordulva, ezért Finneas már idejött nézni a varázslatot.

Prolly rákent az oldalamra egy furcsa illatú kenőcsöt, ami azért kellett, hogy a minta a bőrömön maradjon, és csak azt kelljen átütni. Felrakta a mintát, és előkészült a varráshoz. Fertőtlenített, tintát rakott ki, gumikesztyűt húzott, és végül bekapcsolta az átkozottul hangos gépet, amitől azonnal kirázott a hideg.

- Először odaérintem kicsit a bőrödhöz, hogy milyen érzés lesz, oké? Első tetkósoknál ez ilyen kötelező lépés. - mondta Prolly, aki amúgy annyira kedvesen próbált nyugtatni. Remegő hanggal válaszoltam egy okét, és kifújtam az eddig bent tartott lebegőmet.

Éreztem, ahogyan Prolly kesztyűs keze odaér az oldalamhoz, és a gép is egyre hangosabb, aztán hozzáérintette a bőrömhöz a tűt, és egyből olyan szintű libabőr futott végig a testemen, mint még soha. De mégsem volt annyira kellemetlen, mint gondoltam.

- Körülbelül ilyen lesz. Mehet? - kérdezte újra Prolly.

- Aha, csináljuk.

Az egész nem tartott tovább, maximum tizenöt percig. Nem mondom, hogy kellemes volt, tulajdonképpen kifejezetten kellemetlen érzés tetkót varratni, de mégsem mondanám azt, hogy fájt. Kibírható volt, az adrenalin hajtott végig, és a gondolat, amiért ez ott marad örökre. És bár nem tartott hosszú ideig, Prolly és Finneas is folyamatosan beszéltek hozzám, és kérdezték hogy vagyok, nem vagyok e rosszul, mert előfordul az első varrásnál, hogy valaki esetleg rosszul lesz. Én teljesen jól voltam, és nagyon kiváncsi voltam az eredményre.

- Voilá! - csapta össze Prolly a két kesztyűs kezét, és utoljára bekente nekem gyulladás gátló kenőccsel, és rakott rá egy apró fóliát.

- Úristen, hadd nézzem! - pattantam fel a tetováló ágyról, és magam elé húzva a bordó pulcsimat, a tükör elé állva megnéztem a csodát, amit Prolly készített a bőrömre. A látványtól azonnal elmosolyodtam, és szinte rögtön eszembe jutott az a valaki, akiről szól ez a tetoválás.

Ami nem volt más, mint egy fehér rózsa.

- Gyönyörű lett! Nagyon szépen köszönöm! - mosolyodtam el őszintén, és visszabújtam a pulcsimba.

- Szívesen drágám. Ha szeretnél valami elvetemült dolgot, fordulj hozzám bátran. - kacsintott rám mosolyogva.

- Na húgicám, mostmár hivatalosan is elvesztetted a tetkó szüzességedet! - emelte fel a kezét, hogy belecsapjak, én pedig mosolyogva megtettem, és közben azt mondogattam magamban, hogy nem csak azt a szüzességemet.

Merthát Christiannel szexeltem ugyebár.

- Na mutiiii! - kiáltották a lányok izgatottan, akik a szalon elülső részén várakoztak egy fekete bőr kanapén. Mosolyogva felhúztam a pulcsim oldalát, és megmuatttam nekik a remek művet. - Basszus Bella, kurva jól áll!

- Köszi lányok de tényleg! - mosolyogtam rájuk hálásan, és miután Finneas rendezte nekem a tetkót, váltott még pár szót Prolly-val, aztán végül elhagytuk a szalont.

A kocsiba beülve elmeséltem az első tetkós élményemet, amíg Finneas ki nem dobta Christianék előtt Chloe-t. Mindketten kiszálltak a kocsiból, és összenevettek valamin, aztán egyszer csak Finneas elkapta Chloe karját, és magához rántva, az arcát megfogva megcsókolta.

Te jó ég, a bátyám megcsókolta a barátom testvérét! Atya világ!

Shelby-vel egymásra néztünk, konkrétan totálisan lesokkolva, és még akkor is sokk hatás alatt voltunk, mikor Finneas visszaszállt a kocsiba, fülig vigyorogva.

- Na, mizu?

- Már elnézést, de most smároltad le Chloe Vance-t! - nyögtem ki nagynehezen. - VELED MIZU BASZOD?!

- Ja, hát Chloe és én kavarunk, és megcsókoltam. Máskor is megcsókoltam már, csak akkor mem voltatok itt. - vont vállat hirtelen Finneas.

- Ez akkor is sokkolt. De, nagyon örülünk neki. - pislogtam nagyokat.

- Totál belém van esve. - mosolyodott el magabiztosan a bátyám.

- Mintha te nem lennél. - forgatta meg Shelby a szemeit.

- Először is: a lányok esnek belém, aztán maximum utána én is beléjük. - szögezte le Finneas ezt a remek forgatókönyvet.

- Istenem, és nekem egy ilyen bátyám van. - temettem a tenyerembe az arcomat. - El ne baszd Chloe-val!

- Nyugi. - váltott komolyra Finneas. - Vágjátok, hogy egy főnyeremény a csaj, nem? Szóval nem kell aggódni.

Elmosolyodva bámultam tovább az ablakon kifelé, és a rádióban szóló dalt dúdolgattuk egészen addig, amíg Finneas ki nem dobta Shelby-t náluk. Ezután ténylegesen elindultunk haza, de amikor az utcánkba értünk, megláttuk Christian Roverjét, és magát Christiant a háztömbünk előtt.

- Te jó ég, mit akar ez itt? - csúszott ki belőlem ez a kérdés, és Finneas látta rajtam, hogy valami rohadtul nem okés, ezért frusztráltan kifújta a levegőt, és leparkolt.

- Nem tudom mi van veletek mostanában, de egyet mondok. Ha megbánt, én agyon verem, és leszarom, ha az igazgatód. - nézett rám komolyan Finneas, én pedig fáradtan elmosolyodtam.

- Nem lesz baj. Menj fel kérlek. - fogtam meg Finneas kezét, és végül kiszálltunk a kocsiból. A tisztelet miatt nyilván kezet ráztak egymással, de nagyon úgy láttam, hogy egyikük sem akarják látni a másikat. Finneas utoljára rámnézett, és idegesen rágózva felment.

- Szia. - mentem oda Christian-höz, aki a kocsijának dőlve cigizett.

- Szia. - köszönt halkan. Láttam rajta, hogy erősen gondolkodik valamin, és szinte éreztem, ahogy a gondolatok lassan elpusztítják az elméjét, annyi minden volt benne. - Gondolkodtam. Sokat.

- Feltűnt. Öt hétig konkrétan annyira se méltattál, hogy szia. - fontam keresztbe a karjaimat, és gúnyosan rámosolyogtam.

- Hagyd ezt a hisztit. - forgatta a szemeit. - Itt vagyok, nem?

- Akkor mondjad. - tártam ki a karjaimat.

- Valami nincs rendben. Azóta. - nézett rám Christian összeráncolt szemöldökkel.

- Mert lefeküdtünk?

Christian idegesen elröhögte magát.

- Nem Bella, mi nem lefeküdtünk. Ez nem szeretkezés volt, hanem konkrétan megbasztalak, amit elmondhatatlan módon szégyellek, mert szűz voltál! - és itt ugrott a majom a vízbe. Christiannek nem az volt a baja, hogy "lefeküdtünk", hanem ahogyan megtettük.

- Ha valami nem lett volna rendben, akkor úgyis mondtam volna! - emeltem fel a hangomat.

- Bella, szó szerint fojtogattalak. Hallottam, hogy alig kaptál levegőt. - temette a tenyerébe az arcát, mintha már el akarna tűnni a Föld felszínéről szégyenében. - Gyűlölöm magamat, amiért ezt tettem veled. Nem így kellett volna ennek megtörténnie. Nem így...kurvára nem így.

- De Christian, semmi bajom nem volt, értsd már meg! Hisz én kértem...- magyaráztam összezavarodva, de Christian a szavamba vágott.

- Egy szűz lány ennyi fájdalmat nem bír el az első alkalommál, úgyhogy ne akarj ezzel megnyugtatni. Valld be, hogy fájt. - jött hozzám közelebb, és láttam az arcán, hogy nagyon össze van törve.

- Kérlek ne veszekedjünk. - hunytam le a szememet, és megfogtam az arcát.

- Valld be. - nézett továbbra is a szemembe.

- Jó, bevallom. Nem volt a legkellemesebb, de már nem lehetett leállítani Christian, és nem akartam elrontani ezt, mert azt akartam, hogy jó legyen neked. - csuklott el a hangom a végére, mert nyilvánvalóan elsírtam magamat előtte.

Christian lehunyta a szemét, és és kitépte magát a kezeim közül.

- Ezt mondtam Bella! Nekem legyen jó? Jesszusom, huszonnyolc leszek a jövő héten! Te pedig tizennyolc múltál! És te akartad nekem, hogy jó legyen? Nekem kellett volna vigyáznom rád, és úgy alakítani, hogy ez örökre egy jó élmény legyen neked! - kapott Christian a fejéhez hisztérikus állapotban, és még sose láttam ilyennek. Megijesztett.

- Kérlek ne gyűlöld magadat. - sírtam el magamat.

- Hogyne gyűlölném magamat! - kiabált rám. - A kurva életbe, de komolyan!

- Na jó, nem tudom mi a franc folyik itt, de a kisasszonynak van mit elmagyaráznia. - hallottam meg egy nagyon durván ismerős hangot, amitől úgy elkezdett lüktetni a szívem, hogy literálisan azt hittem elájulok, és miután megláttam apát tőlünk olyan három méterre, olyan szintű ijedtség tört rám, fájdalom és szégyenérzet, amilyen még soha.

- Apa, én...- kezdtem bele zokogva, de nem hagyta, hogy befejezzem.

- Tűnés felfelé. - mutatott apa a háztömbre, aztán Christian felé fordult.

- Maga meg kegyetlenül okos lehet, ha kikezd az egyik diákjával. - intette le apa Christiant, és meg sem várta, hogy esetleg mondjon valamit, megfordult és elindultunk haza.

Vége van. Vége a hazudozásnak.