Azzal, hogy kiderült minden félreértés Christian körül, olyannyira egyenesbe hozta az életemet, hogy elfelejtettem milyen érzés is nyomorultnak lenni. Hétfő óta le sem lehet vakarni a mosolyt a számról, és bár a balhék miatt nem szabadna jól éreznem magamat, egyszerűen nem tudok nem mosolyogni mindenen. Az iskolában hamar híre ment, hogy Christian arcába fújtam a cigimet, és rá is gyújtottam az épületben, amiért minden diák irigykedve bámult, mert őket nem jegyzi meg a nagy Christian Vance, vagy mert ők nem voltak elég tökösek valami butaságot csinálni, ami megbélyegezhetné az évüket. Ha nem kavarnánk Christiannel titokban, és csak literálisan diák és igazgató lennénk, talán én se mertem volna megcsinálni ezt, de ismertem már Christiant valamennyire, és felbátorított a helyzet, amiért köztünk több van, mint diák és felettes kapcsolat. A tanárok eszeveszettül fújnak rám, Umbridge konkrétan minden óráján kihívott felelni, és nem bírt megjegyzés nélkül lefeleltetni. Szerinte Christiannek már réges-rég ki kellett volna rúgnia, főleg a mostani balhém után. Megjegyzés nélkül hagytam a fortyogását, mert egy olyan fölényes pozícióban voltam, hogy akármit csinálhattam volna, Christian nem rúgna ki. Vagyis, remélem, de megbizonyosodtam arról, hogy felesleges hülyeségeket csinálnom, mert minden a legnagyobb rendben.

Szóval a sulit felkavarta a nagy balhém, és akármennyire kellett volna bűnbánóan, lehajtott fejjel közlekednem, egyszerűen nem tudtam ilyen jól színészkedni, mert boldog voltam, csak senki sem sejtette miért.

Pénteken, suli után elmentünk Finneassal, és Shelby-vel beiratkozni a KRESZ tanfolyamra, ugyanis a karácsonyi ajándékomat szeretném minél hamarabb beváltani, és nyárig letudni a jogsi szerzést, mert létfontosságú, és amúgy is imádom a gyorsaságot. Még hétfőn beavattam a bátyámat és a legjobb barátnőmet Christian szombati tervéről, és elmeséltem nekik, hogy mekkora félreértésben voltunk, amiért azt hittük, hogy Chloe Christian barátnője, pedig valójában az ikertesója, és ez egyikünknek sem tűnt fel. Csak hosszas kielemzés után döbbentünk rá, hogy Chloe kiköpött Christian, csak nőben.

- Egyébként, szerintem...szerintem nagyon szép nő. - nézte a telefonját Finneas, és felhúzott szemöldökkel elemezte Chloe Facebook oldalát. A visszapillantó tükörből próbáltam lesni Shelby reakcióját, de csak bólogatott, mivel ő is a képet nézte a saját mobilján.

- Igen. Karakteres az arca, meg szép a mosolya. - folytatta Shelby is. - Milyen a személyisége?

- Képzelj el egy lányt akiben van egy kis Finneas és Bella is. - néztem hátra Shelby-re, aki meglepetten bámult rám vissza.  

- Tehát a csaj egy igazi bro girl! - lelkesedett be Finneas. - Figyelj nem bánom, valahogy meg kellene ismernem ezt a bigét. Mondjuk egy duplarandi?

- Eszedbe ne jusson! - nevettem fel őszintén meglepődve. - Felőlem hívd el randira, de velünk fixen nem jöttök el. Christian jóval szofisztikáltabb mindhármunknál, és a falba verné a fejét, ha négyen össze lennénk zárva. Ráadásul mi Christiannel nem igazán mehetünk olyan helyre, ahol emberek vannak...érthető okokból.

- Jó, persze. - legyintett Finneas. - De akkor is, ezt a csajt az ég küldte nekem! Majdnem egykorúak vagyunk, hasonló személyiségek, én brutál jóképű vagyok, ő dögös...

- Kihagytad, hogy szerény. - röhögte el magát Shelby.

- Köszönöm kedves barátom, a legfontosabbat ki is hagytad. Nem elég, hogy szerény vagyok és okos, de még a humorom is jó, és Shelby alátámaszthatja, hogy az ágyban is Istennek hívnak.

- Fúj de egy hímringyó vagy! - csaptam tarkón a bátyámat, aki behúzott nyakkal csak röhögött. - Meg egy egoista barom. Ilyeneket ne mondj Chloe-nak, mert szánalmasan fogsz előtte festeni!

- Tesóm, én csak magamat adom. - védekezett Finneas, és tulajdonképpen jogos volt amit mondott. A legőszintébb dolog önmagunkat adni másoknak, és mivel Finneas alapjáraton ilyen srác, felesleges tettetnie a jó fiút, mikor köztudottan nem az.

- Jogos. Add magadat. Úgyis bomlanak utánad a nők. - forgattam a szemeimet. - Indulhatunk végre, vagy tovább beszélünk a sógornőmről?

Shelby-ből, és Finneas-ból egyszerre tört ki a nevetés a "sógornő" megszólalásom után, és megértettem, hogy miért. Alapból viccnek szántam, de amilyen szánalmasan hangzott a számból, ez azért volt vicces, mert kínos volt.

- Azért hívj meg az esküvőre Bella, bár ha jövő héten lesz, nem biztos, hogy odaérek. - röhögött még mindig Shelby, én pedig egyszerűen csak bemutattam neki.

- Be lehet kapni! - nevettem fel szemforgatva, és kiszálltunk Finneas kocsijából, mert egyébként az elmúlt negyed órát leállított motorral, bent a kocsiban töltöttük csak úgy.

Richmondban voltunk jelenleg, abból a célból, hogy beiratkozzak egy autósikolába, hogy elkezdhessem a jogosítványt. Tulajdonképpen nekem teljesen mindegy lett volna kinél tanulok majd, de Finneas és apa is ragaszkodtak ahhoz, hogy Joe bácsinál tanuljak meg vezetni, mert ők is nála tanultak. Az autósiskolába beérve rögtön sorba álltunk a beiratkozáshoz, és meglepődve vettem elő a zsebemből a telefonomat, ami a csendes folyosón hangosan csörgött, megállás nélkül. Annál is jobban meglepődtem, mikor megláttam a kijelzőn Christian nevét. A napokban telefonszámot cseréltünk, hogy könnyebben beszélgessünk, és ne azon a hülye Messengeren telefonálgassunk, ha netán fel akarna hívni, vagy fordítva.

- Szia! - vettem fel, és meglepetten, de boldogan szóltam bele a telefonba.

- Szia. - hallottam meg mély, dörmögősebb hangját a telefonból, amitől liftezni kezdett a gyomrom. - Nem akarlak zavarni, tudom, hogy a Centerben vagy, csak gondoltam felhívlak, hogy hétfőtől...nos ömm...büntető feladatot szavaztak meg neked a mai értekezleten.

Nem lepődtem meg annyira, valahogy sejtettem, hogy a hétfői balhémért biztosan kapni fogok. Csak azt nem tudtam, hogy apának mit fogok mondani, miért nem fogok hazajárni suli után.

- Sejtettem, hogy nem úszom meg. És mit kell csinálnom majd? - kérdeztem kedvtelenül hozzáállva a dologhoz.

- Hát, valmit majd csak kitalálunk az irodámban. Ketten. - válaszolt Christian pimaszul, és szinte láttam magam előtt azt a huncut vigyort, amit egyszerűen imádtam.

- Istenien hangzik. - nevettem el magamat hangosan, aztán Finneas és Shelby értetlenül meredtek rám, hogy min nevetek ennyire.

- Akkor holnap. Hétre ott vagyok érted. - köszönt el Christian, én pedig miután válaszoltam, mosolyogva letettem. Mikor megfordultam, Shelby és Finneas kidülledt szemekkel néztek rám, amiért simán félre álltam trécselni.

- Ki volt az? - kérdezte Finneas.

- Christian. - válaszoltam egyszerűen, és Shelby hirtelen szerelmesen a szívéhez kapott. - Hétfőtől büntiben leszek, bár nem aggódom annyira, mert vele leszek az irodájában.

- Te jó ég, ha bármit is csinálni mersz az iskolában, én...- fogta meg Finneas a fejét kétségbeesetten, de nevetve leállítottam.

- Nyugi már! Nem vagyok hülye, sosem csinálnék semmit a suliban. Főleg nem Christiannel...- vörösödtem el egy pillanatra, és eszembe jutott a hétfői "korrepetálás", amitől azonnal gyorsabban kezdett el verni a szívem.

- Várj, mit csináltatok ti hétfőn? - kérdezte Shelby, fürkészve az arcomat, de pont abban a pillanatban jöttek ki az előttünk bemenők, így ez a kérdése megválaszolatlan marad.

A szombat este egyébként nagyon hamar elérkezett. Na jó, ez hülyeség. Konkrétan számolgattam a perceket, nem bírtam aludni este, annyira vártam a hét órát, hogy Christian felszedjen a mellettünk levő utcában, és kettesben tölthessük a szombat estét. Tulajdonképpen nem tudom pontosan, hogy úgy értette, hogy aludjak e nála, mert elég furcsa lenne, ha Shelby-éktől csak úgy hajnalban valamikor hazacsöppennék, de mindenesetre Shelby is falazik nekem, Finneassal együtt, tehát elég kicsi esélye van arra, hogy lebukjak.

Mindenesetre vettem egy forró zuhanyt, hajat mostam, és meg is borotválkoztam, hátha lekerül rólam megint egy ruhadarab. Nem akartam ilyenekben gondolkodni, de jobb, ha mindenre felkészülök, és amúgy is már van valakim, szóval elkezdődött a folyamatos szőrtelenítési rutin, ami amúgy borzalmas érzés.

Felvettem egy farmert, és egy fehér inget, amit betűrtem a nadrágba. Nem akartam annyira kicsípni magamat, de snasszosan sem szerettem volna kinézni, úgyhogy maradtam az egyszerű, de elegánsnál. A hajamat csak kivasaltam, a frufrumat szokásosan megigazítottam egy ollóval, mert már megint a szemembe hullott, és sminkként pedig semmi mást nem tettem fel, csak szempillaspirált. Megigazgattam a hajamat utoljára a tükörbe nézve, és egy izgatott mosoly után ránéztem a telefonomra, és a zároltképernyőn észrevettem egy értesítés szalagot.

Christian Vance: pontosan melyik utca?

Elmosolyodtam Christian üzenetén, és visszapötyögtem neki.

Én: menj tovább az utcánkban, és állj meg a végén. Indulok.

Christian azonnal megnézte az üzenetet, és már nem írt vissza, ezért gyanítom hamarosan itt lesz. Összeszedtem minden bátorságomat, és készen álltam szembe hazudni apát, készen álltam belevágni egy tiltott kapcsolatba, készen álltam Christianre, és készen álltam mindenre, ami rám fog várni.

- De csini valaki! - mért végig apu meglepődve, pedig egyébként semmi extra nem volt a szettemben. Még smink is alig volt rajtam. - Merre mész?

- Shelby-hez. Nem tudom mikor jövök, de megbeszéltük, hogy fotózunk egyet, azért öltöztem így. - hazudtam szemrebbenés nélkül, és olyan szörnyen esett ez az egész, mivel apa nem ezt érdemli. De nem tehettem mást.

- Jól van drágám. Érezd jól magad. - nyomott egy puszit a homlokomra. - Öltözz fel melegen.

- Rendben. - mosolyogtam rá fájó szívvel, és ahogy kérte, melegen öltöztem. Téli kabát, sál és a bakancsom. - Szeretlek!

- Én jobban! - kiáltott vissza apa a konyhából, és becsuktam magam után a bejárati ajtót.

Konkrétan rohantam az utca a végébe, annyira hihetetlenül vártam, hogy láthassam Christiant. A hó ropogott a talpam alatt, a hideg, jeges szél az arcomba fújt, és éreztem, ahogyan kezd kipirulni az arcom és az orrom, de nem érdekelt semmi ilyen. Szinte feltéptem a fekete Range Rover ajtaját, és hullámzó mellkassal pillantottam meg Christiant.

Szerintem sosem fogok tudni betelni a látványával, mert egyszerűen elképesztően fest mindig. A szokásos öltöny szett. Szőkésbarna haja most rendezetlenül állt, és az arca frissen volt borotválva. Mosolyogva odahajoltam hozzá, és egy hosszú csókot nyomtam a szájára.

- Szia. - köszöntem neki, miközben a homlokának támasztottam az enyémet. Christian megfogta az arcomat, és egy újabb csókot adott.

- Szia. - mosolyodott el. Akárhányszor meglátom mosolyogni, a hasamban újra felröppennek a pillangók, mintha csak Christian mosolya lenne a kulcs mindenre. Mert végülis, az. - Hogy ment a beiratkozás?

- Zökkenőmentesen...- kötöttem be a biztonsági övet, miközben válaszoltam Christiannek. - ment volna, de Finneas beszólt az igazgatónak, és kikérte magának, amiért ennyibe kerül egy KRESZ oktatás.

- Még csak ismernem sem kell a bátyádat, de már meg tudom mondani, hogy ez rá vall. - forgatta meg Christian a szemeit, és akármennyire próbálta tartani magát, láttam, hogy halványan elmosolyodott, mert a szíve mélyén ő is tudja, hogy Finneas egy hatalmas mókamester, a maga idióta személyiségével.

- Hát igen. Enyhén égett a pofám. - röhögtem el magamat, miközben a kezeimbe temettem az arcomat. - Hétfőtől már otthon tanulom a KRESZ-t, és ha túl vagyok a felén, kérhetek időpontot a vizsgára.

- Valószínűleg nem lesz a tanulással nehéz dolgod, elnézve a jegyeidet. - pillantott rám Christian, nekem pedig boldog mosolyra szökött a szám, és képzeletben büszkén megveregettem a vállamat.

- Remélhetőleg. - sóhajtottam. - Na és, mit csinálunk nálad?

- Hát, tekintve, hogy nem igazán mehetünk randizni, ezért arra gondoltam, hogy elhozom a randit magamhoz. A többi maradjon meglepetés. - húzódott az ajka pajkos vigyorra, amit annyira de annyira imádtam.

Christian még sosem lepett meg semmivel, igazából nem is volt rá alkalom, és bár egy kicsit féltem, hogy mit tervez, ő egy rendkívül okos ember, és biztos voltam benne, hogy semmi olyat nem tervezne, amit én nem élveznék, vagy ahol kellemetlenül érezném magamat.

- Kiváncsian várom. - mosolyogtam rá vissza.

Az utunk szokásosan nem tartott tovább, mint fél óra. Christian a hosszú erdős úton szeret gyorsabban menni a kelleténél, ámbár így sem szegte meg a sebességhatárt, és nem úgy vezet, mint a bátyám, aki amúgy a városban is simán százzal megy. Már fejből tudtam Christian otthonának helyét, és biztos voltam benne, hogy magamtól is idetaláltam volna, ha egyedül kellene jönnöm. Szokásosan leparkolt a Roverjével, és szokásosan kézen fogva mentünk fel a lakásáig.

Mikor kinyitotta az ajtót, azonnal megcsapta az orromat a kellemes főzött étel illata, amitől összeszaladt a nyál a számban.

- Úr isten, éhen halok! - néztem Christian-re nevetve, miközben levettem a bakancsomat, és a kabátomat.

- Ezt most nem is bánom, ugyanis elkészült a vacsora. - mutatott körbe, és mikor beljebb sétáltam, literálisan leesett az állam, mikor megláttam a konyhát.

Minden szavam elállt. Az étkezőasztal két főre volt megterítve, gyertyákkal, és gyönyörű tányérokkal. Mellette egy nagy jégvödör volt, amiben egy Möete pezsgőt vettem észre. Az asztal közepén egy váza állt, benne fehér rózsákkal, és mikor megfordultam, egyszerűen csak könnybe lábadt a szemem.

- A múltkor kevésnek tartottam azt az egy szál rózsát, szóval gondoltam beújítok. - mosolyodott el Christian szélesen a reakciómat látva. A kezében egy hatalmas csokor fehér rózsát tartott, ami nem csak tíz szálból állt, hanem legalább harcmincból, gyönyörű fekete masnival, és fekete csomagoló papírral. - És csak szeretném, hogy tudd, hogy gyönyörű vagy.

- Megőrültél? - töröltem le mosolyogva a könnyeket az arcomról, és átvéve a csokrot, egyszerűen csak a tarkójánál fogva magamhoz húztam, és megcsókoltam.

- Tetszik? - kérdezte Christian, és aztán összefonta az ujjait az enyémmel.

- Ne viccelj! Nagyon! És köszönöm szépen, ez hihetetlen! - ragyogtam a boldogságtól, és igazából nem is a hatalmas csokor rozsától, hanem attól, hogy Christian Vance, mindenki legnagyobb félelme, egy romantikus vacsorát szervezett egy olyan lánynak, mint én. - De nagyon drága lehetett...

- Bella, a reakciód minden pénzt megért. - nézett a szemembe komolyan, és egy utolsó puszi után illedelmesen kihúzta nekem a széket.

- Mi a vacsi? - kérdeztem az asztalra könyökölve, miközben Christiant néztem, aki a tányéromra kezd pakolni egy hatalmas húst.

- Bevallom nem vagyok egy hatalmas szakács, úgyhogy steak-et sütöttem, krumplival és salátával. - válaszolt felém se nézve, és végignéztem, ahogyan feltűri a hófehér inge ujjait, hogy ne koszolja össze. - Viszont enyhén kihűlt, szóval be kell dobnom a mikróba.

Hangosan felnevettem, és megvártam, amíg megmikrózza a kaját, és elém rakja.

- Köszönöm. - mosolyodtam el. Néhány perc múlva Christian is leült a saját tányérjával velem szembe, és mintha csak elfelejtett volna valamit, felpattant az asztaltól.

- Tudom, hogy nem szoktál inni, ezért kólát vettem. - vett ki a hűtőjéből egy bontatlan nagy kiszerelésű kólát, és lerakta az asztalra. - Kérlek mondd, hogy szereted a kólát!

- Persze. - kuncogtam el magam.

- Akkor jó. - sóhajtott megkönnyebbülve, és kivette a vödörből a drága pezsgőt. - Viszont én nem hagyhatom ki ezt a pezsgőt, ha nem bánod.

- Csak nyugodtan. - mosolyogtam folyamatosan. Christian óvatosan kinyitotta a pezsgőt, és töltött magának a poharába belőle.

Nem tudom pontosan mióta vacsorázhattunk már, de Christian kajája egyszerűen fantasztikus volt. A steak pont annyira volt megsütve amennyire kell, a saláta és a krumpli tökéletesen illett a hús mellé, és egy nagy szelet hús pont elég volt ahhoz, hogy jól lakjak. A vacsora közben rengeteget beszélgettünk egymásról. Tulajdonképpen ez volt az első alkalom, mikor elkezdtük egymást megismerni. Megtudtam, hogy Christian kos, szóval márciusban lesz a születésnapja, Írországban született, bár ezt tudtam már, hogy tíz éves koráig nem beszélt angolul, mert egészen addig ott éltek, és még mindig tud írül. Nem szereti kifejezetten a sportokat, bár állítása szerint Chloe-val néha leülnek egy Lakers meccsre, és megisznak néhány sört. Inkább bort szeret inni és pezsgőt, mert a sör számára már unalmas és fiataloknak való, ezért ritkán iszik sört. A szülei diplomata vállalkozók, akik egy hatalmas céget vezetnek ketten. Jó kapcsolatban van az anyukájával, viszont az apjával nem mindenben értenek egyet.

- És te? Veled mi a helyzet? - kérdezte Christian, miután belekortyolt a pezsgőjébe.

- Velem? - nevettem fel őszintén. - Nem is tudom. Szeretek fotózni, igazából ez a hobbim. A jövőben is ide Richmondba szeretnék jönni egyetemre, fotográfia szakra, és egyszer szeretnék nyitni egy saját galériát. Viszont mellette mindig is érdekeltek az autók, és a versenyzés is, szóval képzelheted mennyire várom már, hogy végre vezethessek. Igazából sosem voltam ez a tipikus lányos lány, szerintem látszik is rajtam. Bár lehet közrejátszik az is, hogy van egy kilenc évvel idősebb bátyám, és azok a dolgok érdekeltek mindig is, amikkel ő játszott kiskorában, vagy amikkel már idősebb korában foglalkozott. - fecsegtem össze-vissza. Literálisan be nem állt a szám, annyira jól esett magamról beszélni.

Furcsa egy érzés volt ez, mivel soha életemben nem voltam ez a trécselős fajta lány, aki elkezdi az életét kiboncolni, most mégis, ahogy szemben ültem Christiannel, egyszerűen annyira felszabadultan, és önként beszéltem magamról, hogy rájöttem, csak akkor szuper érzés ez az egész, mikor valaki akkora figyelemmel hallgat, mint ahogy Christian tette velem szemben. A széknek volt dőlve, jobb kezében a pezsgős poharat tartotta, és enyhén lehajtva a fejét, engem fürkészett, ahogy folyamatosan beszéltem. Egy pillanatig talán azt éreztem, hogy egy egyfolytában beszélő kis tini vagyok, de aztán rájöttem, hogy Christiant ugyanúgy érdeklik a velem kapcsolatos dolgok, mint ahogy engem az ő vele kapcsolatos dolgok.

- Még ha annyira nem is látszik rajtad, de rendkívül színes egyéniség vagy. - pillantott Christian a gyönyörű jégkék szemeivel az én tengerkékjeimbe. - Már csak az a kérdésem, hogy mitől lettél te ilyen lázadó, balhés tini, ha a meséltek alapján a légynek sem tudnál ártani?

Christian a kérdése után megforgatta a szemeit, én pedig nevetve válaszolni akartam, de a telefonom csörgése hangosan félbeszakított a válaszadástól. A kabátzsebemben hagytam a mobilt, mivel amúgy sem volt rá szükségem. Szabadkozva rápillantottam Christianre, aki csak bólintott, hogy nyugodtan vegyem fel. Odaszaladtam a fogashoz, és a kabátom zsebéből kiszedtem a telefont, és meglepetten olvastam le Finneas nevét. Egy furcsa fintor után felvettem.

- Halló? - szóltam a telefonba furcsa hanglejtéssel, mert alapból nem vártam senki hívását sem.

- Bella, a picsába! Kurva nagy baj van! - hallottam meg Finneas ijedt hangját, és a háttérzajt, miszerint éppen vezet.

- Mi? - ugrott a szívem hirtelen a torkomba, és abban a pillanatban elkapott a gyomorgörcs, és az émelygés. - Mi történt?

- Apa most hívott...anya kórházban van. - hallottam meg a telefonból Finneas ideges hangját. Ismertem már a bátyámat annyira, hogy tudjam, az ilyen helyzetektől ő nem megijed, hanem kegyetlen ideges lesz, és csak a későbbiekben mutatja apró jelét a félelmének.

- Mi? - jutott el az agyamig az információja, miszerint anya kórházba került. A rám törő ijedségtől hirtelen megszédültem, és nekiestem a fogasnak, és mivel Christian végig követett a szemével, azonnal felpattant, miután a szemébe néztem olyan rémülettel, mintha csak kísértetet láttam volna.

- Úton vagyok Richmondba. Diktáld le Christian címét és odamegyek érted. Apa nem tudhatja meg, hogy nem Fell's Church-ből viszlek. - darálta Finneas az idegtől eltorzult hangon, kimérten.

Lediktáltam neki Christian otthonának címét, és őszintén ötletem sem volt, hogy voltam képes megszólalni is egyáltalán, mivel annyira ideges, és ijedt voltam, hogy majdnem kihánytam Christian vacsoráját a gyomorgörcs miatt.

- Körülbelül tíz perc, és ott vagyok. - válaszolt Finneas, aztán már le is rakta a telefont.

Tágra nyílt szemekkel bámultam a telefonom kijelzőjét, és mikor felpillantottam a mobilból, Christian előttem állt, és aggódva fürkészett. A szemeim azonnal könnybelábadtak, a hirtelen jött sokk miatt még mindig szédültem, és kapkodva a levegőt, elkezdtem összerogyni. Soha életemben nem volt még pánikrohamom, nem is tudtam elmondani milyen érzés, de ebben a pillanatban éreztem, hogy itt a vége, és el fogok ájulni.

- Bella! - kapott utánam Christian, és éppen időben elkapott, mielőtt összeestem volna. A telefonom kihullott a kezemből, hangosan a földre pattant, de egyikünket sem érdekelte igazán. - Mi történt? Úr isten, fal fehér vagy! Kurva életbe!

- Az anyám - motyogtam sokkos állapotban, miközben Christian ingjének gallérjait markoltam. - Christian, az anyám...kórházba került. Christian! Mit fogok csinálni?!

Christian felkapott menyasszonyi stílusban, és egyenesen a kanapéhoz vitt, aztán óvatosan lerakott a fekete bútorra.

- Oké, gondolkodjunk tiszta fejjel. - kelt fel Christian a kanapéról, és két kézzel frusztráltan beletúrt a hajába. - Először is, hozok jeget.

Hallottam, ahogy Christian csörömpöl a jégvödörrel, miközben hanyatt fekve bámultam a plafont, és annyira dübörgött a szívem, hogy azt hittem kiugrik a helyéről. Néhány pillanat múlva Christian visszajött hozzám, leguggolt mellém, és az arcomat kezdte fürkészni.

- Ezt vedd a szádba. - mutatta a mutató és a hüvelyk ujja közt található jeget, amit a szám elé tett. Hallgattam rá, hiszen csak jót akart, úgyhogy lassan kinyitottam a számat, és megvártam, amíg berakja a jégkockát. - A hirtelen jött sokktól érthető az ájulás, és a szédülés. Az egyik mellékhatása pedig a sápadtság.

Némán szopogattam a jégkockát, ami valamilyen érthetetlen okból kifolyólag sokat segített, és éreztem, ahogyan kezd visszaszállni belém az élet.

- Finneas mindjárt itt van értem. - szólaltam meg néhány perc után, miután már egyáltalán képes voltam újra gondolkodni, és beszélni. - Annyira sajnálom!

- Gyere, ülj fel. - fogta meg Christian a kezemet, és segített felülni a kanapén. Még mindig előttem guggolt, de aztán felkelt, leült mellém, és lágyan megfogta mindkét kezével az arcomat. Üveges tekintettel vártam, hogy mit akar mondani. - Ne merészelj ez miatt bocsánatot kérni, oké? Ez szinte az egyik legtermészetesebb dolog, hogy egy ilyen helyzetben a szeretteid mellett van a helyed. És bár rohadt mód megijesztettél, legalább neked nincs bajod. Minden rendben lesz!

Lehunytam a szemeimet, és hagytam, hogy a könnyeim versenyezve follyanak le az arcomon, egészen az államig. Megszorítottam Christian egyik kezét, amik még mindig az arcomat fogták, és egyszerűen csak azt akartam neki mondani, hogy ő a legjobb dolog az életemben.
Letörölte a könnyeket az arcomról a hüvelyk ujjával, és egy csókot nyomott a homlomra, aztán szó nélkül magához ölelt, én pedig belefúrtam a fejemet a nyakába, és úgy szorítottam, mint még soha.

Ezt a tökéletes pillanatot a telefonom csörgése szakította félbe újra, és az ijedségtől szétrebbenve már fel is keltünk a kanapéról. Christian lehajolt a telefonomért, ami még mindig a földön hevert, aztán odaadta a kezembe. A kijelzőn Finneas neve szerepelt, gyanítom ideért, ezért fel sem vettem, hanem egyből öltözni kezdtem.

- Lekísérlek. - bújt bele Christian is a kabátjába, és a cipőjébe, és sietősen elhagytuk a lakását.

Nem igazán voltam beszédes kedvemben. Végig anya járt a fejemben. Hogy karácsony óta semmit sem hallottunk róla. Hogy mekkora dögök voltunk vele, és most ki tudja mi történhetett vele. Igazából pontosan ezek a gondolatok öltek meg majdnem. Mi történhetett vele? Nem voltam hülye, szinte biztos voltam, hogy köze van az alkoholizmusának az egészhez, de csak remélni tudtam, hogy nem olyan nagy dolog.

Amint kiértünk az utcára, Christian Roverje mellett ott állt Finneas Volvoja is, aki a kocsinak dőlve cigizett, és mikor látóhatárba kerültünk, minket figyelt. Elengedtem Christian kezét, és Finneas felé futottam, aki eldobta a cigijét, és várta, hogy a karjaiba zuhanjak.

- Semmi baj Belladonna. - suttogta Finneas. - Minden okés lesz.

- Félek. - suttogtam lehunyt szemekkel.

- Én is. - vallotta be Finneas, amitől azonnal elkapott a pánik, de nem mutattam újabb jelét. Ha Finneas Jones fél valamitől, akkor attól a dologtól mindenkinek félnie kell. - Ülj be a kocsiba.

Utoljára visszapillantottam Christianre, aki csak egy halvány mosollyal bólintott, hogy minden rendben lesz, aztán beültem a kocsiba. Néztem, ahogyan Finneas és Christian kezet fognak, és beszélgetésbe kezdenek, és bár nem hallottam miről beszélnek, ebben a reménytelen helyzetben is megmosolyogtatott a látvány, amiért ők ketten akármennyire is más világ, de kijönnek egymással.