Tulajdonképpen miután Christian elhajtott, és felnéztem a szobám ablakára, a jó kedvem azonnal azonnal alábbhagyott, ugyanis szembesülnöm kell a bátyámmal, és a legjobb barátnőmmel. Tudtam, hogy magyarázkodnom kell majd a tegnap estéről, és Finneas teljesen ki lesz borulva, ha bevallom neki, hogy Christian és én csókolóztunk, de ő talán még Shelby-nél is közelebb áll hozzám, és nincsenek egymás előtt titkaink.

Az elmúlt néhány perc Christiannel, szinte leírhatatlan volt. Régóta, nagyon régóta nem éreztem magamat ennyire elvennék és boldognak attól, hogy valaki megcsókolt. Újra és újra érzem minden érintését magamon, a szája tökéletes mozgását és a nyelve melegét, ahogyan az enyémmel táncol hosszú percekig. A gyomromban felébredtek a hosszú idő óta alvó pillangók, amik őrülten kezdtek el verdesni és a szívemet is gyorsabb tempóban kezdi el lüktetni. Egy utolsót mosolyogtam, amíg be nem léptem az oroszlán barlangjába, és halál komolyan mondom, hogy sosem féltem meg ennyire hazamenni.

Tíz óra előtt néhány perccel nyitottam ki a bejárati ajtót, és vadul dobogó szívvel zártam be magam után. A csendes lakásban meg voltam bizonyosodva arról, hogy talán van szerencsém, és nem kell magyarázkodnom a bátyámnak és a barátnőmnek, de aztán amint becsuktam az ajtót, megjelentek előttem.

- Uramisten Bella! - kiáltott fel Shelby megkönnyebbülten, és szó szerint magához húzva megölelt. Először furcsálltam, és nem is akartam visszaölelni, de hiányzott. Főleg a tegnapi katasztrofális házibuli után. - Na jó, ez így elég rossz ha nem ölelsz vissza...

- Leszorítod a kezem! - nevettem fel őszintén, és egy pillanatra elengedett, hogy én is magamhoz tudjam ölelni.

- Úgy sajnálom! - suttogta Shelby a vállam fölött, de én csak jobban szorítottam, jelezve, hogy nem számít.

- Viszont húgocskám, - hallottam meg Finneas hangját, és Shelby válla fölött rápillantottam. Az falnak támaszkodva nézte a barátnős ölelkezést, és összefont karral, komolyan meredt rám. - beszélnünk kell.

Kitágultak a szemeim, hogy vajon miért ilyen komoly a bátyám, amikor alapjáraton egy bohókás idióta. Most viszont látszott rajta, hogy vagy iszonyatos lecseszést kapok tőle, amiért Christiannél aludtam, vagy valami másról van szó.

Neeem! Apa megtudta?

Az nem történhet meg!

- Rendben. Baj van? - engedtem el Shelby-t, és újra visszaszállt a testembe az a kellemetlen gyomorgörcs, ami nem pozitív hatást nyújt, hanem pont az ellenkezőjét. - Apa hol van?

- Annyira nem. - válaszolt Finneas, és intett, hogy menjünk be a szobámba. Annyira nem. - Amúgy boltba ment, szóval szerencséd van.

Hiába kérdezgettem Shelby-t, nem válaszolt, csak leült Finneas mellé az ágyamra. Előttük megállva amolyan "mondjátok már" fejet vágtam, és folyamatosan járkáltam.

- Mi van már? - tártam ki a kezeimet, és vártam, hogy végre kibökjék mit akarnak mondani.

Finneas szólásra nyitotta a száját, aztán becsukta. Shelby ránézett a bátyámra, majd a szemembe.

- Lefeküdtünk. - mondta ki egyszerűen Finneas, én pedig elkerekedett szemmel néztem rájuk.

A döbbenettől hirtelen nem tudtam megszólalni, és egy pillanatra újra elkapott a düh és a csalódottság, de aztán eszembe jutott, amit Fabien mondott. Shelby csinos, és legalább nem egy random taggal csinálta meg ezt, amit talán örök életében bánna. Tulajdonképpen amilyen iszonyatosan furcsának tűnik a helyzet, ugyanannyira jó is, mert Finneasnak nagyon fontos Shelby, mégha nem is mutatja ki annyira. És titkok örülök, hogy Finneas vette el Shelby szüzességét, mert tudom, hogy vigyázott rá. Nem lehettem önző, ráadásul én körülbelül negyed órája smároltam a sulink igazgatójával.

- Csókolóztam Mr. Vance-szel. - tetőztem az előbbi mondatot, mire az ő szemük is kitágult. Finneasé annyira nem, szerintem ő valamilyen szinten sejtette, hiszen tudta, hogy ott alszom nála. Ő inkább csak meglepődött, viszont Shelby olyan szinten sokkot kapott, hogy féltem, nem vesz levegőt.

- Hooogy, mi? - szólalt meg Shelby némi fáziskésés után, de a ahogy kiejtette a szavakat, érezhető volt a hatalmas döbbenet és az értetlenség, ami miatt nem hibáztatom. Eltitkoltam előlük a Christian felé kötődő érzéseimet, amikről többé nem hazudhatok.

- Egyikőtöknek sem mondtam el, hogy mi történt az elmúlt hónapokban. Igazából egészen onnantól kezdve, hogy megvolt az első külön táncpróbánk októberben, éreztem egyfajta...vonzódást. Tagadtam neked Shelby, tagadtam neked Finneas, sőt! Még apának is tagadtam, hogy Christian Vance számomra csak egy igazgató, semmi több, de mégis ki lenne képes ellenállni neki? - tártam ki a karomat kínosan nevetve, mert mostmár mindegy volt. Itt volt az ideje, hogy kitálaljak.

- Én. - próbálta poénra venni Finneas a dolgot, de csak megcsóváltam a fejemet egy fáradt mosollyal.

- A legnagyobb baj az volt, hogy saját magamnak is tagadni akartam az iránta való érzéseimet. Bizonygatni akartam legbelül, hogy nem eshetek belé, mert illegális, és hatalmas baj lenne belőle. Októberben majdnem megcsókolt, de időben leállt. Azt mondta nem tehetjük tönkre az életünket, és csak nekem akar jót. De ez mind hiába, ha megvan az a rohadt tűz mindkettőnkben, és nem vagyunk képesek elengedni egymást. Tudom, hogy butaságot csinálok. Talán életem legnagyobb hibáját követem el azzal, hogy hagytam, hogy megcsókoljon ma, és talán ezzel elindítottam egy hatalmas lavinát...de nem érdekel. Mert most érzem először azt az életemben, hogy iszonyatosan vágyom valakire, aki fordítva is így érez. - legbelül boldog voltam, hogy elmondhattam ezt, de közben iszonyatosan féltem, hogy nem állnak mellettem. Talán Shelby-t túléltem volna, de ha a bátyám elfordul tőlem, azt sosem élném túl.

- Egy idióta vagy Bella. - vett egy nagy, mély levegőt a bátyám, és az ijedségtől összeugrott a gyomrom. - De a húgom vagy, és téged szeretlek a világon a legjobban. Szerinted elfordulnék tőled?

A megkönnyebbüléstől szinte összeestem, és könnyek szöktek a szemembe, aztán a következő pillanatban ráborultam a bátyámra, és olyan szorosan öleltem, mint még soha.

- Félek Finneas. - suttogtam szipogva.

- Ez normális Belladonna. - simogatta a hátamat kedvesen. - Viszont magatokra hagylak, hogy csajosan beszélgessetek. Azt javaslom öltözz át, mielőtt apa hazaér a boltból, mert így is majdnem lebuktál párszor.

- Persze. Nagyon szépen köszönöm, hogy falaztál. - néztem a szemébe, aztán mosolyogva letörölte a könnyeket az arcomról, és kiment a szobából.

Shelby-vel egymásra néztünk, és egyszerre tört ki belőlünk a lányos visítás.

- Nem hiszem el, hogy te és Mr. Vance! Ez...ez egyszerűen hihetetlen, és romantikus! Titkos szerelem. Ahw! - dőlt hátra az ágyamon Shelby, és hirtelen felindulásból én is mellé dőltem.

- Még nem szerelem. Inkább csak...románc. - vontam vállat. Az igazság az, hogy attól féltem, hogy Christian visszautasít a téli szünet után, vagy hogy egyáltalán nem fog keresni, és ennyi volt köztünk a dolog.

- Hogy nem jöttem rá erre! - csapott a homlokára a barátnőm - Akkor ő vette a tequilát is a szülinapomra?

- Igen, ő volt. - bólintottam kínosan nevetve. - Összefutottunk véletlenül abban a kisboltban, és felajánlotta, hogy megveszi.

- Nem csak dögös, hanem cuki is! - kacsintott rám Shelby, amire én csak megforgattam a szemeimet. - És hogy csókol?

A csók felhozása miatt hirtelen újra görcsbe rándult a gyomrom, és ha behunytam a szememet, akkor éreztem Christian bódító illatát, és a csókjait is a számon. A nyelve melegét, az érintését, amitől borsózni kezdett az egész testem.

- Shelby, ő Christian Vance. - néztem rá szórakozott mosollyal. - Van olyan, amiben ő nem jó?

- Tudom, hogy egy adonisz! Féltékeny is vagyok kicsit, de én részleteket akarok halló! - könyökölt fel az ágyamon Shelby, és csillogó szemekkel várta a beszámolómat.

- Hazafelé a rádióból egy Arctic Monkeys dal szólt, aminek a szövege félelmetes módon passzolt a mostani helyzetünkhöz. Nem mertünk egymásra nézni, a levegőben érezhető volt a vibrálás, és a tűz is, de nem tehettük meg. Aztán mikor leparkolt a ház elé, egyszerűen nem tudtam kiszállni. Nem akartam, mert úgy éreztem nem lehet így vége ennek. A szívem a fülemben dübörgött, a kezeim és az egész lábam remegett az izgalomtól, rázott a hideg, de jól esett. És aztán megkérdeztem, hogyha nem szállok ki mi fog történni, amire ő azt mondta, hogy egy olyan dolog, aminek nem kellene megtörténnie, de a picsába vele. Utána hirtelen magához húzott és megcsókolt. Shelby...életemben nem sóvárogtam senki csókja után ennyire, mint az övé iránt. Egyszerűen, annyira tudja a dolgát! Annyira kifinomult és gyengéd volt, de mindeközben vad is egy kicsit. Kicsit szúrt, mert borostás volt az arca, de ez már tényleg nagyon részletkérdés. - nevettem el magam a végére, és éreztem, ahogyan elpirulok, mint egy igazi tini lány. Mert végülis, az voltam. Egy halálosan szerelmes tini.

- Hű. - fújta ki a levegőjét Shelby. - Durva. Megszólalni sem tudok hirtelen, annyira le vagyok döbbenve. Te és Mr. Vance...

- És tegezzük egymást, ami nagyon furcsa. Bellának hív már. - mosolyodtam el szélesen, és lesütöttem a szemeimet.

- Istenem ez olyan cuki! Nem hiszem el! Annyira örülök, hogy elmondtad! De tényleg. Megígérem, hogy lakat a számon, mert ezt én is tudom, hogy milyen veszélyes. De ha belegondolsz, jobb is ha tudunk róla, mert így tudunk nektek falazni, és külsőleg segíteni titeket. - elmosolyodtam Shelby mondatain, ahogyan már a segítségüket adja Finneas nevében is.

- Apropó Finneas! - ültem fel az ágyon felhúzott szemöldökkel. - Mégis hogy történhetett, hogy az én hímringyó bátyámmal összecsavarodtál?

Shelby lesütötte a szemeit zavartan.

- Kérlek ne haragudj ez miatt. Egyszerűen csak...vágytam rá, és már napok óta beszélgettünk Finneassal. Tanácsot kértem tőle Abel miatt, és megemlítettem neki, hogy...hát hogy igazából vágyom már egy-két dologra, amit Abeltől nem kapok meg. - dadogott össze-vissza, és láttam rajta, hogy szégyelli magát. Úgyhogy mosolyogva megfogtam a kezét, mire a szemembe nézett.

- Jó volt vele? - kérdeztem az egymilliós kérdést, bár hallottam a bátyám vonzerejéről, tehát valahogyan sejtettem mi lesz a válasza.

- Hát ringbe szállhat Vance-szel. - mosolyodott el zavartan. - Nagyon gyengéd volt és vigyázott rám. Pontosan tudta mi a dolga, ahogy te mondtad Vance-nél.

- Örülök, hogy a bátyám volt az első. Komolyan. - néztem a szemébe mosolyogva, és szinte hallottam, ahogyan ledobja magáról a mázsás súlyt a válláról a megkönnyebbüléstől.

- Istenem Bella! - borult a nyakamba hirtelen, amitől majdnem leestünk az ágyról. - Annyira féltem, hogy tönkremegy a barátságunk ez miatt. Finneas nem bírt este vigasztalni, annyira féltem!

- Shelby, a legjobb barátnőm vagy ezer éve. Soha, de soha nem fogsz elveszíteni! Oké? - fogtam meg a kezét, aztán végre ő is elmosolyodott.

Tudtam, hogy Finneassal vár ránk egy kiadós testvéri beszélgetés, ami csak akkor következhet be, ha apa nincs itthon, mert nyilvánvalóan ő nem tudhat Christianről. Igen, valóban könnyebb lett volna, ha Finneassal ketten elkocsikázunk valamerre, viszont történt velem egy olyan dolog, hogy kegyetlenül megfáztam, és a szilveszter utáni hétvégét végig ágyban töltöttem, és iszonyatosan csúnyán köhögtem. Valahogy sejtettem a betegséget, ugyanis elkerülhetetlen volt, hogy több órás kint lét után a mínuszokban kabát nélkül valahogyan meghozza majd ezt a dolgot, viszont a legrosszabbkor jött. Ugyanis én nagyon szerettem volna már hétfőn suliba menni, természetesen nem azért, mert ennyire szorgalmas lennék a tanulás miatt, (na jó, azért nem lenne rossz lemaradni) hanem mert nem történhet az meg, hogy nem látom Christiant napokig úgy, hogy egész hétvégén nem keresett.  

Ígyhát nem volt elég az, hogy ledöntött az influenza, hanem Christian is szart keresni, egy nyamvadt üzenetet sem kaptam, egy hívást sem, én pedig nem mertem neki írni. Könyörögtem apának, hogy hadd menjek hétfőn suliba, de hallani sem akart erről. Finneas sajnálkozva Netflixezett velem, nem érdekelve a kockázatot, hogy elkapja a betegségemet, úgyhogy legalább volt társaságom. A Christian téma tabu volt érthető okok miatt, viszont a Finneas és Shelby téma nem, szóval Finneassal kibeszéltük ezt a dolgot. Sokkal másabb volt a bátyám szemszögéből hallani a dolgokat, hiszen máshogyan áll a dolgokhoz. Sokkal lazábban kezeli, mint Shelby, ami érthető, hiszen Shelby most vesztette el a szüzességét, Finneasnak pedig, – akármennyire is csúnyának fog hangzani – volt egy jó estéje.

- Nem bántam meg, mert Shelby az elmúlt időben elég fontos lett a számomra, és úgy éreztem, hogyha neki ez ilyen fontos, akkor ne egy olyan balfasszal tapasztalja meg ezeket a dolgokat először, hanem valaki olyannal, aki tapasztalt. - beszélt Finneas a plafon felé nézve, miközben az ágyamon feküdt hanyatt, két kezét a feje mögé téve.

- Rendes volt tőled. Akármennyire is kurva fura ez, de nem bánom. - pillantottam rá, és hirtelen rám jött a köhögő roham.

- Tessék. - nyújtotta át a forró bögrémet Finneas, én pedig köhögve megköszöntem, és beleittam a teámba. - Néhány pillanatig bűntudatom volt.

- Miért? - kérdeztem.

- Mert Shelby nem volt teljesen józan, de már korántsem seggrészeg. És, nem akartam, hogy elhamarkodottan döntsön egy olyanról, amivel bőven várhatna. - sóhajtotta. - És kérdeztem is tőle egy csomószor, hogy ne várjunk e vele, biztosan velem akarja e, de hajthatatlan volt. Mindenképpen velem akarta. 

- És jó volt vele?

Finneas hirtelen elmosolyodott, de nem nézett rám.

- Ahhoz képest, hogy ez volt neki az első, életem egyik legjobb szexe volt Shelby. És nem azért, mert szűz volt, hanem mert más volt, mint a többi. Éreztük egymást, rengeteg érzelem volt benne, és nem úgy fogok visszaemlékezni erre, mint egy random egyéjszakás kalandra. - röhögte el magát Finneas a végén halkan.

- És mi lesz ezután? - kérdeztem mosolyogva.

- Egész éjjel erről beszéltünk, és nem akarunk egymástól semmi konkrétat. A barátságunk többet ér. Számíthatok rá, és ő is rám. - rántotta meg Finneas a vállát, és bár nem mondtam ki, sokkal jobban örültem ennek, minthogy összejöjjenek, mert tudtam jól, hogy az ő barátságuk iszonyatosan erős, és kár lenne lerombolni egy kapcsolattal.

- Örülök, ha így látod bátyó. - csaptam rá a vállára lágyan.

- Na és te meg a diri bácsi? - kérdezte halkan.

- Nem keresett, és mivel holnap nem mehetek suliba, sőt, valószínűleg egész héten, várnom kell. Szerinted megbánta a csókot? - néztem Finneasra félve.

- Nem. - vágta rá kapásból. - Csak bűntudata van, mert nem szabadott volna. Megértem a helyzetét, mert majdnem egyidősek vagyunk. Fiatal vagy hozzá képest, ami nem baj, mert ha kijöttök egymással, akkor a korkülönbség nem okozhat problémát, csak...csak ő az igazgatód. És nagy a kockázat és a veszély, mert amit csináltok az illegális. Viszont megértem, hogy vele akarsz lenni. Tizennyolc leszel jövő hónapban Bella. Itt az ideje, hogy őrülten szeress valakit, és ha az az illető Christian Vance, akkor ő.

Szó nélkül emésztgettem Finneas szavait, és nem egyszer képzeltem a helyemet Christianébe. Biztos vagyok benne, hogy rajta nagyobb a nyomás, mint rajtam, mivel ő tesz kockára mindent azzal, hogyha velem akar lenni. Szerintem kell neki néhány nap, hogy átgondolja a dolgokat, és önzőség lett volna, ha elkezdem zaklatni, mert már csak a nevem, maga a tudat, hogy velem beszél újra bűntudathoz vezeti, azt pedig nem szeretném. Ő sokkal fontosabb egy önző lépésemnél, úgyhogy elvetettem az ötletet, hogy keressem.

Néhány nap múlva már teljesen elfogadtam a tényt, hogy itthon kell maradnom, ugyanis a betegségem egyáltalán nem akart csillapodni, és az orvos is kiírt hétfőn egész hétre. Megkértem Shelby-t, hogy most az egyszer legalább jegyzeteljen, hogy könnyebben hozzam be a lemaradásomat a héten, és meglepően eleget tett a leglustább ember a környezetemben, ugyanis Shelby minden egyes nap hozta nekem a leckét. Minden egyes nap átjött, és elhozta a kenőcsöt is, amit még apának adott kölcsön néhány hónapja, mikor ő is szintén ilyen beteg volt.

- Egyébként Vance érdeklődött irántad. - mondta Shelby hirtelen egy szerdai napon. - Már hétfőn láttam rajta, hogy meg akar állítani, de aztán kikerült. Kedden szintén ugyanez, és ma megállított reggel, hogy mi van veled.

Christian neve hallatán azonnal feljebb ültem az ágyban, és vadul dobogó szívvel vártam, hogy Shelby folytassa a történetet.

- Basszus olyan fura volt a szemébe nézni azután, hogy elmondtad mi volt köztetek. De nyugi! Professzionálisan színészkedtem, mint aki semmiről sem tud! - nyugtatott meg gyorsan. Egyébként szerettem volna fecsegni össze-vissza, viszont teljesen elment a hangom, és nem igazán akart visszajönni. - Mondtam neki, hogy beteg lettél, és hogy a héten nem biztos, hogy jössz már, de egyébként többször is szoktuk látni, mert Mrs. Wingrave-et helyettesíti bioszból ezen a héten és a jövő héten is.

- Mi? - suttogtam értetlenül.

- Kiderült, hogy Mr. Vance biológia szakon végzett, és nekünk nem is tűnt fel. Mert ha belegondolsz, attól függetlenül, hogy igazgató, muszáj, hogy tanári végzettsége legyen. Ezek szerint bioszos. - magyarázta Shelby, én pedig megpróbáltam egy újabb információt elraktározni Christianről.

- És jól tanít? - kérdeztem erőltetve a hangomat, de folyamatosan elcsuklott, úgyhogy maradtam a suttogásnál.

- Nagyon jól. Sokkal érdekesebbek az órái, és még én is megértem amiket mond, úgyhogy tényleg le a kalappal előtte. - válaszolta mosolyogva, én pedig magamra erőltettem egyet, pedig egyáltalán nem tudtam.

Igazából irigyeltem az egész iskolát, amiért ők láthatják Christiant tanítani, én pedig itthon ülök, idióta tételeket dolgozom ki, és a maradék időmben vagy alszom, vagy sorozatozom. Egyszerűen elegem van ebből a semmittevésből.

- Örülök, ha megérted a bioszt. Érettségizünk belőle, tehát nem lenne baj, ha ragadna rád néhány dolog. - válaszoltam végül kamu mosolyogva.

Péntekre valamilyen szinten meggyógyultam már, csak ritkán köhögtem, és a hangom is visszajött, úgyhogy megmondtam apának, hogy elegem van abból, hogy fekvő beteg vagyok otthon, és iskolába akartam menni. Lázam sem volt már, nem köhögtem öt percenként, nem fújtam az orromat sem. Sikeresen kikúráltam magamat ebben a hat napban. Szóval ma, péntek reggel talpig felöltözve álltam az ajtó előtt, és vártam a pillanatot, hogy Finneas elvigyen minket a suliba, és végre láthassam Christian-t.

- De izgatott vagy kislányom. - mért végig apa szórakozottan.

- Csak untam már az itthonlétet. - füllentettem játszva a szerepemet.

- Ha rosszul érzed magadat, azonnal telefonálj, és érted küldöm Finneas-t. Oké? - fürkészett apa aggódva, én pedig mosolyogva, bólogattam.

- Na indulás Belladonna! - akasztotta le Finneas a kocsikulcsot a tartóról, és én konkrétan kivágtam az ajtót, és szaladtam lefelé.

Soha nem vártam még ennyire, hogy beérjek a suliba, direkt előbb is kértem meg Finneast, hogy elvigyen minket, hogy egy ürüggyel fellopózhassak Christian irodájába tanítás előtt. Úgy vert a szívem, mint még soha, folyamatosan doboltam a lábaimmal, a kezeim remegtek, és mosolyogtam. Shelby és Finneas egymás szavába vágva tanácsokat adtak. Shelby azt mondta egyből támadjam le, és csókoljam meg, Finneas azt mondta várjak suli utánig, szóval nem igazán jutottunk dűlőre.

Mikor Finneas leparkolt a suli előtt, el sem köszöntem, csak kivágtam az ajtót, és berohantam a suliba, hátrahagyva Shelby-t. Azt hiszem az ő tanácsa nyert. Mikor beértem az aulába, nem voltak még olyan sokan, mert a tanítás nyolckor kezdődik, most meg pontban fél nyolc van, és a suliban elő szeretettel késnek a diákok, úgyhogy nem is volt olyan feltűnő a gyorsaságom, mert tényleg csak néhányan lézengtek a folyosón.

A harmadik emeletig kifulladtam a meleg téli kabátomban, és meg is álltam, mert köhögnöm kellett. Aztán mikor visszafordultam, beleütköztem Trembley-be.

Te jó ég, már csak ő hiányzott a reggelemből!

- De sietős valakinek a reggel. - húzta fel a szemöldökét, én pedig megpróbáltam természetesen viselkedni. - Hova hova?

- Oda oda - mutattam szórakozottan a tanári szobára. - Mr. Wilbur-nek viszem az igazolást.

- Lenyűgöző. Most mennem kell Jones. - került ki hirtelen az igazgató helyettes, aztán már el is tűnt a lépcsőn.

Igazából tényleg oda kellene adnom az ofőnek az igazolást, de ha már egyből odaadom Christiannek, két legyet ütök egy csapásra, úgyhogy eszemben sem volt a tanári szoba fele venni az irányt. Megálltam a másik ajtó előtt, amire az Igazgatói iroda felirat volt felmázolva, és egy diszkrét kopogás után benyitottam Piperhez.

- Hát te? - kérdezi meglepetten. - Mit műveltél?

Őszintén felnevettem.

- Most kivételesen semmit. Az igazgató úrnak hoztam egy igazolást. Beteg voltam a héten. - magyaráztam vadul artikulálva.

- Szegényem! És már jobban vagy? - kapott a szájához Piper, én pedig mosolyogva bólogattam.

- Persze, kutya bajom. Vance bent van? - mutattam az ajtóra.

- Persze, menj nyugodtan. - intett az ajtó felé, én pedig egy gyors köszi után az irodája felé vettem az irányt, és megállva előtte egy nagy levegőt vettem, aztán kettő kopogás után benyitottam.

Meg sem vártam a szokásos "szabad" jelzését, egyből benyitottam, és rögtön be is csuktam magam mögött az ajtót. Mosolyogva Christian felé fordultam, aki a döbbenettől tágra nyílt szemekkel állt fel hirtelen az asztalától.

- Hát te? - kérdezi meglepetten, és egyszerűen nem akartam elhinni, hogy az iskolában is tegez. Automatikusan megkerülte az asztalát, és lassan felém kezdett sétálni.

Alig lehetett levakarni a mosolyt az arcomról.

- Szerinted? - húztam fel a szemöldökömet. - Egy hete nem láttalak, otthon lábadoztam, mert szilveszterkor megfáztam. Kizárt volt, hogy nem jövök fel hozzád órák előtt.

Az, hogy újra láthattam, valami elképesztő érzés volt. Szokásosan elegánsan festett, talán mostmár méghelyesebbnek tűnt a szememben, és le sem bírtam róla venni a szememet.

- Meggyógyultál? - kérdezte.

- Kutya bajom. - ismételtem meg azt, amit Pipernek is mondtam, és hirtelen ledobtam a táskámat, aztán szó nélkül a nyakába ugrottam.

A nagy hévtől Christian megtántorodott, és nekidőlt az asztalának, ami egy kicsit felhívta magunkra a figyelmet a hirtelen zaj miatt. Christian csókja valami elképesztően jól esett ennyi nap után, de nem tartott olyan sokáig, mint szerettem volna, ugyanis néhány másodperc után eltolt magától.

- Bella, dolgozom. - suttogta az arcomat fogva, nekem pedig lehervadt a mosoly az arcomról. - Basszus, nem törhetsz rám így random a semmiből, mert gyanús.

- Csak az igazolást hoztam. - néztem rá értetlenül, hogy ez egy tökéletes ürügy, de úgy láttam nem győztem meg.

- Ez a munkahelyem. Ezt ne csináld többet. - nézett a szemembe komolyan, aztán elfordította a fejét, és sóhajtott egyet. Szerettem volna megérteni a helyzetét, és elfogadni azt, hogy nem akarja ha munka közben zargatnám, de könyörgöm! Az érzelmeim vezettek, amiken nehéz felülkerekedni.

- Megértem, hogy bűntudatod van a csók miatt. Sőt szerintem az egész szilveszter miatt. - hajoltam le a táskámért, és elkezdtem benne kutatni, amit Christian végig követett a szemével. - És sajnálom is, mert tényleg hiba volt. Itt az igazolás, elmentem órára.

A kezébe nyomtam a hosszúkás papírt, és sarkon fordulva elindultam a kijárat felé, de visszarántott.

- Bella, ne már! - nézett a szemembe bűnbánóan, de kirántottam a kezemet az övéből, és gúnyosan rámosolyogtam.

- Magára hagyom Mr. Vance. Hiszen éppen dolgozik. - vágtam a képébe direkt magázva, és kimentem az irodájából.

- Minden rendben volt odabent? - kérdezte Piper, felnézve a számítógépéből.

- Persze, csak Mr. Vance balfasz volt, és nekiment az asztalnak. - válaszoltam rá se nézve, aztán kimentem az irodából.

Egész nap nyomorultan éreztem magamat. Se a fiúk nem tudtak feldobni, Shelby-nek pedig SMS-ben írtam le mi történt, mert a suliban nem szabad pletykálni ilyenekről, mert bárki meghallhatja. Együttérzően simogatta a vállamat az ebédszünetben.

- Biztos nincs baj Bella? - fürkészett Ray aggódva.

- Persze, csak fáj a fejem kicsit még a betegségtől. Meg a torkom. - hazudtam. Utálok hazudni, szívem szerint nekik is elmondtam volna az igazságot, de nem lehetett, mert még Finneas és Shelby is kockázatos, hogy tudják.

- Menj haza akkor. - mosolygott rám együttérzően Ray.

- Már kibírom ezt a két órát. - válaszoltam magamra erőltetve egy mosolyt.

A jó kedvem egy pillanat alatt elszállt Christian bunkósága miatt. Azt hittem ugyanúgy fog várni, és egy kis remény is volt bennem, miután Shelby mondta, hogy érdeklődött utánam, de egy flegma "meggyógyultál?"-t kaptam, semmi többet. Kínosan éreztem magamat, amiért én hülye észre sem vettem, hogy nem lát szívesen, és még csak vissza sem akart csókólni. Legszívesebben elásnám magamat.

Órák után felhívtam Finneast, hogy jöjjön értünk, mert szükségem van egy kis kikapcsolódásra, úgyhogy megbeszéltük, hogy hármasban elmegyünk Shelby-ék bárjába este. Shelby-vel a parkolóban vártuk Finneast, és mikor begurult, kiszállt, és mindhárman rágyújtottunk.

- Na mi ez a szar hangulat? Miért vagy ilyen búvalbaszott Belladonna? - fürkészett Finneas.

- Azért, mert...- kezdtem bele, aztán a következő pillanatban megláttam Christiant kijönni a suliból. Nem nézett felénk, szerintem észre sem vett, de nem is bánom, mert csak idegesítene a semlegessége. Néztem, ahogyan egy vadi új fehér BMW-hez sétál, amiből kiszáll egy vele egykorú göndör, hosszú szőke hajú lány, és mindketten hatalmas mosollyal néznek egymásra, miközben a lány egy határozott mozdulattal ugyanúgy Christian nyakába ugrott, mint ahogyan én tettem reggel.

- Ez meg ki a fasz? - kérdezte Finneas kiakadva, nekem pedig könnyek gyűltek a szemembe, és inkább eldobtam a cigimet.

- Christian háttérképe. - válaszoltam vékony hangon, és meg sem vártam a válaszukat, egyszerűen bepattantam a kocsiba.