Sokkos állapotban csuktam be magam mögött Christian Vance igazgató irodájának ajtaját. Őszintén szólva még magam sem tudom miért voltam ennyire lesokkolódva. Először talán simán rávágtam volna, hogy a jóképűsége miatt, de az egyáltalán nem érdekelt. Illetve, szerettem volna, hogy ne érdekeljen. Most komolyan, mióta néz ki így egy pedagógus? Mégis ki vesz fel egy ilyen embert? Ahogy megláttam, és az állam szó szerint a földet verdeste, azon nyomban hiányolni kezdtem Mr. Lawrence-t, és a nemtörődömségét, mivel amíg ő vezette ezt az iskolát, biztos helyem volt. Most pedig ez a nyomorult Christian Vance fenyegetni próbált, hogy csak azért nem rúg ki, mert jó tanuló vagyok. Nagyszerű. Most ez miatt hajthatok ötszázzal, vért izzadhatok minden egyes nap a jó jegyekért, amíg a többiek bulizni járnak. A másik dolog pedig, hogy komolyan nem értem mit képzel magáról. Én értem, hogy sok velem a probléma, de egyáltalán nem vagyok egy olcsó huligán, aki tönkreteszi az iskolát. Ez egyáltalán nem így van. Kamasz vagyok, aki szereti a humort. Ennyi az egész. Ezzel pedig nem értem, hogy mi baja van minden egyes felnőttnek.

Forrtam a dühtől. A Mr. Vance iránt érzett ellenszenvem teljesen elvette az eszemet, és csak azon kattogott az agyam, hogy mennyire rohadtul utálom már most, és magamat is, amiért benyaltam neki az idióta kisebbség érzetem miatt. Csak álltam ott előtte szerencsétlenül és szánalmasan, miközben ő halál nyugodtan lealázott a sajátos flegma stílusában. Idegesen visszanéztem a fehérre mázolt olcsó ajtóra, aztán elkaptam róla a tekintetemet.

Kapd be Christian Vance!

- Minden rendben volt? Segíteni akartam, de láttam, hogy teljesen szét voltál esve...- szólított meg Piper lágyan, én pedig félretettem a maradék gyűlöletemet, és kedvesen pillantottam a szőke hajú titkárnőre.

- Persze, minden rendben. Kösz a segítséget Piper. Senki más nem lehet ilyen kínos, mint én! - nevettem fel harsányan, de közben igyekeztem leplezni, hogy mennyire kiborított az elmúlt tíz perc.

- Ugyan már! Mindenkivel előfordul, hogy elesik. - legyintett Piper mosolyogva.

- Aha, de pont Christian Vance előtt? - beszéltem halkabban, nehogy az a piperkőc hallgatózzon. Azt valahogy nem bírnám ki.

- A sors így akarta. - tárta ki a karjait Piper.

- De...mióta néz ki így egy igazgató? És láttad a...- kezdtem el mutogatni, de Piper belémfolytotta a szavakat.

- Láttam. - forgatta a szemeit. - Nézd Bella. Ő egy született igazgató. Tudja mit csinál, az meg csak rátesz egy lapáttal, hogy mekkora seggfej.

A szám elé tettem a kezemet, nehogy felnevessek Piper szókimondóságán.

- Így gondolod? - kérdeztem Pipertől az ajtó előtt állva. A rokonszenvünk miatt egyszerűen le sem tudtam venni a szemeimet róla. Végre valaki, aki nincs elájulva tőle.

Valaki, aki nincs elájulva Christian Vance-től rajtam kívül.

- Még csak meg sem kérdezte mi a nevem. - legyintett nemtörődöm stílusban. - Nehéz így. Tudod Mr. Lawrence mellett megszoktam, hogy tulajdonképpen semmi dolgom, mivel ő sem nagyon foglalkozott semmivel. De most, hogy Vance felbukkant...úgy érzem vége a lazításnak. Egy igazi diktátor ez a csávó!

Nem bírtam tovább, hangosan felnevettem, és csak bólogatni tudtam. Ha Christian Vance alkalmazottja is ugyanazt gondolja amit én, akkor a diákok mégis hogyan tudnának viszonyulni hozzá?

Te jó ég, mi lesz, ha megtudják hogy néz ki? Az iskola összes lány diákja nyálcsorgatva nézi végig azt a kemény két perces sétát, amíg Vance kiszáll az autójából és felsétál az Armanijától fűszerezett irodájába, és kedvére készítheti ki Pipert, akinek egyébként mint kiderült, a nevét sem tudja.

Mekkora paraszt ez az ember! És én még össze-vissza dadogtam előtte, meg benyaltam neki!

- Teljesen igazad van. - bólintottam mégegyszer.

- Ne csinálj baromságot Bella. Akkor minden rendben lesz veled az évben. - simította meg kedvesen a karomat.

- Hogy ezt a mondatot hányszor megkaptam már a mai nap! - forgattam meg a szemeimet mosolyogva. Mert így volt. Apa kezdésével, Mr. Wilburön át, Christian Vance burkolt célzásaival vegyítve még Piper is figyelmeztetett.

- Mert nem akarom, hogy jegyzőkönyvezned kelljen, csak mert rajtakaptak cigizésen az egyik lányvécében! - nézett Piper mélyen a szemembe, és itt jöttem rá, hogy komolyan aggódik értem így végzős évemre. Piper egy rendkívül jó barátom, és még csak nem is tudtam róla.

- Hihetetlen jó barátom vagy, tudsz róla? - fogtam meg a kezét, és elmosolyodtam.

- Az évek alatt megsajnáltam a szánalmasságodat. - mosolyodott el szórakozottan, mire belőlem kitört a röhögés. - De egyébként, te is rendkívül rendes lány vagy, Bella. Kitartást az évre!

- Kösz szivi! Na mentem, Shelby már igyis írogat, hogy mi történt...- vettem elő a telefonomat, és megnyitottam azt a közel tizenöt üzenetet, amit a legjobb barátnőm megállás nélkül küldözgetett.

- Szia Bella! - mosolygott utoljára Piper, én pedig visszaintettem széles mosollyal a számon, aztán becsuktam magam mögött az ajtót.

Még a mogorva és flegma Christian Vance sem veheti el a jó kedvemet a mai naptól. Ó, de nem ám!

Első benyomás?
Hát az biztos, hogy az életre megutáltattam magamat nála, amiért szemtelenül felbátorodva válaszolgattam a feltett kérdéseire. Egy lúzerek tart, amiért pofára estem előtte, és egyébként saját magamat is annak tartom, amiért ilyen feledékeny vagyok, hogy még mindig lóg a jobb converse-em fűzője. Szemforgatva legugoltam és bekötöttem, aztán visszaírtam Shelby-nek, hogy nyugodjon meg, azonnal megyek, és elmesélem hol voltam és miért.

A lépcsőt megtalálva sietősen szeltem a lépcsőfokokat, ahogy elhagytam a harmadik emeletet. A szünetből talán egy perc maradt hátra, de nem azért siettem, mert nem marad időnk beszélni Shelby-vel. Hanem azért, hogy minél távolabb legyek a hideg jelenlétű Igazgatótól, és elpanaszolhassam őt Shelby-nek. Bár őszintén szólva nem sok mindent fogok kezdeni a fangirl éhes barátnőmmel, mert száz százalékig biztos vagyok benne, hogy amint kiejtem a számon az igazgató szót, elvesztem a figyelmét.

Megláttam Shelby-t nyomában Rayyel és Abellel, aztán odasiettem hozzájuk.

- Na mi volt, merre voltál? - kérdezte Shelby izgatottan, de közben azért idegesen is. A fiúk érdeklődve néztek rám. Ők is ugyanerre voltak kíváncsiak.

Sóhajtottam egyet.

- Az Igazgatónál jártam. - mondtam ki egyszerűen, és cserébe kaptam három különböző reakciót.

Shelby: jól megszokott, leesett áll, csillogó szemek, fangörcsölés kezdete. Meglepődés, szinte látom a nyelve hegyén, hogy mit akar kérdezni tőlem.

Abel: döbbent nézés, mint aki maga sem hinné el, amiért első nap kimondtam ezt a mondatot. Szintén kérdések ezrei a fejében, de nem az igazgató kinézetéről, hanem a szándékáról.

Raymond: összepréselt száj, nevető ráncok a szemei körül, aztán a barna szemei önfeledt csillogásba kezdenek a nevetéstől. Ő csak ki akart röhögni, amiért egyébként nem hibáztatom.

- Hogy mii??! - kiáltotta el magát kissé hisztérikusan Shelby, én pedig fájdalmasan megdörzsöltem a halántékomat. Időközben meghallottam, ahogy Ray jóízűen kiröhög, amire nekem csak egy szánalmas mosoly volt a válaszom. Abel pedig csak tátott szájjal bámult.

- Mit csináltál megint te jó ég? - kuncogott Ray előttem.

- Most semmit! Esküszöm! De ez a Christian Vance esküszöm akkora egy...- faszfej. De nem mondtam ki. Két okból kifolyólag. Az első egyszerűen csak annyi volt, hogy Shelby belevágott a szavamba. A második pedig, hogy nem lehettem önző. Igen, nekem egyáltalán nem szimpatikus ez a Christian Vance, de attól még nem akarom elrontani az összképet róla Shelby előtt azzal, hogy kijelentem mekkora egy bunkó.

- Félisten? - kérdezte Shelby triplán csillogó szemekkel, én pedig szerencsére elharaptam a mondatom végét.

- Nos, annyira nem vészes a csóka...- tűnődtem el hangosan, aztán Abel Bly is kapcsolt végre.

- Bella Bella. Te vagy az iskola leghíresebb diákja. Csak fel akarta mérni az erőviszonyokat, mivel millióan panaszkodtak rád! - és végre egy értelmes válasz, egy értelmes ember a földön!

- Talán mondasz valamit Abel. De én csak egy egyszerű diákja vagyok, nem értem miért akart ennyire beszélni velem. - tártam ki a karomat értetlenül. Mert egyszerűen nem értettem, hogy Abel mégis mit akar mondani ezzel.

- Tiszta sor Bella! Izgatta a fantáziáját, hogy ki ez a balhés végzős csaj, akire mindenki, de tényleg mindenki csak panaszkodni tud. Mit mondott pontosan? - kérdezte Abel, de én az első mondatát emésztgettem, és időközben ránk is csengettek. A helyünkre ülve folytattuk az eszmecserét.

- Hát, tulajdonképpen burkoltan jelezte, hogy álljak le. Idézem: "lazítson a balhékkal" - rajzoltam macskakörmöket a levegőbe, Ray és Shelby pedig itta minden szavamat.

- Istenem! Még csak nem is tegez! - ámult mellettem Shelby, mire mi furcsán néztünk rá. Tökéletesen megfogja a lényeget.

- Shelby, te hülye vagy - jelentette ki egyszerűen Ray, amit talán nem kellett volna, mivel ők ketten nekiálltak elég erősen vitázni, mi pedig Abellel unottan egymásra néztünk.

- Na akkor megelőzöm a bugyuta barátnődet. Milyen a pasas? - kérdezte szemforgatva Abel, én pedig elkuncogtam magamat.

- Hát, eléggé követeli a tiszteletet. Szerintem flegma. Mikor megálltam előtte azonnal hatalmába kerített a kisebbségi érzet. Aki vele van egy légkörben, rögtön neki adná a falka vezér posztot, mert elég csak ránézni...ijesztő, és egy faszfej. - fejeztem be kicsit halkabban, Abel pedig szemöldökráncolva figyelte a szavaimat.

- Szóval azt mondod bajban vagyunk? - húzta össze végül a szemeit.

- Teljes mértékben - bólintottam csalódottan.

- És külsőleg milyen? - faggatott tovább.

- Abel Bly, te most pszichológiásdit akarsz velem játszani? - forgattam a fejemet, Abel pedig láthatólag lebukott.

- Ugyan! Csak sokkal értelmesebb vagyok, mint Solange - bökött Shelby-re, aki ránk sem hederítve ordibált tovább Rayyel. Ők ketten igazán jól elvoltak.

- Hát jó. - sóhajtottam. Nekem már úgyis mindegy. - Amikor bementem, pofára esetem.

Reakcióként Abel elfolytott egy röhögést.

- Igen, folytasd!

- Aztán felnéztem, és tudod azt kívántam, hogy egy hülye csont vékony szemüveges gyík álljon előttem. Ehelyett szöges ellentéte, vágod? - hadartam kicsit mérgesen. Mert igenis mérges voltam Christian Vance-re. - Jóképű, tipikusan az a férfi, akin mindenki szeme rajtaragad. Lányoké és fiúké is egyaránt.

- A francba! - sziszegte Abel. - Ez nem jó. Ha szerinted is rendben van a csóka, akkor minden Shelby felfogású lány oda meg vissza lesz érte. Láttad mi történt az előző órán is. Megőrült mindenki.

- Tudom Abel. Tiszta gáz az egész. Engem biztosan megjegyzett magának. Pofára estem előtte, könyörgöm! - temettem az arcomat a tenyerembe.

- Hát, nem szívesen mondom, de egy merő szerencsétlenség vagy Bella. - nevetett ki diszkréten.

- Kösz szépen, ma már mindenféle lecseszést kapok! - löktem meg a karját haveri stílusban, aztán a következő pillanatban újra nyílt az ajtó, és Mr. Wilbur lépett be rajta.

- Üdv újra mindenkinek! Nos, az első órát jófej módon elengedtem nektek, de most térjünk át az elkövetkezendő hónapok tartalmára. - néha egyébként összefosom magamat Mr. Wilburtől, mivel rendkívül hirtelen és random jelenik meg, ami elég ijesztő. De lehet csak az iskolai paranoiám beszél.

Az első napunk rendkívül laza volt. A reggeli kis befenyítésemen kívül ma csak Mr. Wilburrel voltak óráink. Egész nap jegyzeteltünk. Beszéltünk néhány közelgő eseményről, mint például a Halloweeni bálról, a téli szünet előtti beöltözős mikulás buliról, a szilveszteri buliról, amit az iskolában szoktunk tartani, természetesen tanári felügyelettel...hát igen. A Fell's Church-i gimnázium igazán szeret bulizni. De komoly dolgokról is szó esett, mint például a szülői értekezletekről, az érettségi vizsgák időpontjairól, a szalagavatónkról, a bankettről, ámbár ezek elég messze vannak.

Shelby végül ejtette a Christian Vance témát, de tudtam, hogy csak a megfelelő pillanatra vár, hogy kikérdezhessen. Az iskola fehér főbejáratát kilökve végül elhagytuk az iskola területét. Az udvaron néhányan még beszélgettek, vagy cigiztek, esetleg mindkettő. Ők nem siettek haza, nekik teljesen mindegy, hogy mikor indulnak el, hiszen az első nap általában sosem húzós, simán belefér az embereknek néhány perc beszélgetés a friss nyár végi levegőn.

- Na jó Bella! Nem bírom tovább! - fakadt ki Shelby. - Kérlek, mesélj el mindent Christian Vance-ről!

Mosolyogva fordultam a barátnőm felé. Akármennyire is idegesítő ez a fajta viselkedése, ő ilyen. Így kell elfogadni, nekem pedig semmi problémám a nevetséges viselkedésével. Alaposan átfontoltam, hogy mégis mit lehetne mondani Mr. Vance-ről.

De amint mondtam, nem lehetek önző.

- Mr. Vance egy rendkívül magas tudású ember, aki tisztában van a pozíciója fogalmával. Szerintem egy hatalommániás fiatal férfi, aki imádja, ha körülötte kisebbség uralkodik el, de ezen kívül jó a humora, és...vonzó. - fejeztem be végül a kialakított véleményem elmondását az újdonsült diriről, és igazából egyáltalán nem mondtam róla rossz dolgokat. És valahol legbelül tudtam, hogy Shelby kénytelen elfogadni a nyers tényeket róla.

- És úgy néz ki, mint Massimo a 365 napból? - fordult felém hirtelen, én pedig megtorpantam.

- Nem. Inkább, mint Jamie Dornan. - vontam vállat, de aztán Shelby lába is földbegyökerezett.

- Jamie Dornan? Ez komoly Bella? - állt mellettem szerelmesen Shelby az égbe meredve.

- Aha. Inkább hozzá tudnám hasonlítani. - bólogattam. - Na gyere, menjünk már! Éhen halok!

- Azta kurva - torpant meg újra Shelby, és egyetlen egy pontot kezdett el figyelni mögöttem, én pedig kíváncsian hátrafordultam, hogy már megint mi az Istentől kellett megállni.

Igazából teljesen megértettem Shelby atomlefagyását. Általában ha egy tizenöt év fölötti lány meglátja azt az embert, egy percig legalább csak bámulni lehet. Ez az első benyomása ezek szerint magának Christian Vance-nek. Én már túlestem ezen, ezért csak megforgattam a szemeimet, amiért ilyen pofátlanul jól állt neki a cigaretta a kezében. Mr. Vance egyszerűen állt az iskola kapu mellett, a dohányzásra kijelölt helynél. Szerencsére nem vett észre minket, de éppen az égnek meredve tartotta a fejét, lehunyva a szemeit, ezzel eltakarva a jégkék íriszeit. Ahogy az első találkozásnál, a zakója még mindig biztosan a székére kiterítve hever, mivel most sem volt rajta. Helyette feltűrte az ingje két ujját az alkarja közepéig, ezzel megmutatva a bal karján virító ezüst órát, ami ezer százalékban drágább volt, mint az életem. Összekulcsolta két kezét, de a jobbosban a mutató és a középső ujja között tartott egy fehér színű cigarettát. Na igen. Azt hiszem ettől a látványtól minden nőnemű bugyija teljesen elázik, pedig csak egy egyszerű pillantásróp van szó. Semmi többről. Christian Vance a szája közé emelte a füstölgő cigarettát, beleszívott, majd lehunyva a szemét újra kifújta a füstöt...

- Na, menjünk már! - ragadtam meg Shelby karját, ezzel kissé magunkra hívva a figyelmet.

- Ő-ő...ő Christian Vance? - dadogott Shelby, a szemüveges képével még mindig bámulva az erotikusan cigiző fiatal igazgatót. Ezt nem hiszem el!

- Aham. Nem olyan nagy szám. - rántottam a vállamat, aztán végül sikerült elrángatnom Shelby-t, aki botladozva próbált követni.

- Te teljesen meghülyültél! Vele voltál kettesben? Kettesben? Tíz percig? Te jó ég Bella! - suttogott izgatottan Shelby, én pedig átkoztam az életemet, amiért idiótákkal vagyok körülvéve.

- Befejeznéd? - néztem rá fáradtan.

- Nem igaz, hogy téged ennyire nem izgat ez az egész! - hagyta figyelmen kívül a kérésemet.

- Pedig tényleg nem. Shelby, ő az Igazgatónk. Elég abszurd lenne bármi mást is belegondolni - nevettem fel harsányan.

- Ha odaérünk hozzátok, szóról szóra mindent el kell mondanod erről a görög Istenről! - pillantott mellénk, ahol Mr. Vance éppen elnyomta a cigi csikkjét. Körülbelül tíz méterrel arrébb állt tőlünk, így szerencsére nem hallotta amit beszéltünk róla.

De  csak megérezte volna, hogy valakik megállás nélkül csak róla csacsognak, hirtelen felénk pillantott, és mivel mi kifele menet is pont rápillantottunk, létrejött köztünk a szemkontaktus. Először átsiklott felettem a tekintete. Shelby-t nézte de talán csak egy minimális pillanatig, aztán végül rámnézett. Szórakozottan felhúzta a tekintetét, én pedig csak megforgattam a szemeimet.

Hülye Christian Vance.