Scott szemszöge:
Ezen a reggelen kivételesen boldogan ébredtem. Amy és Adam nagy meglepetésére még reggelizni is lementem. Úgy éreztem, hogy most minden rendbe jön. De persze, mint mindig ez a megérzésem is csak illúzió maradt.
Reggeli közben azt vettem észre, hogy noha mindannyian az asztalnál ülünk, és mindenki előtt ott a reggelije, hármunk közül csak én fogtam hozzá. A többiek meg sem érintették, ahelyett, hogy ennének mind a ketten engem bámulnak, de olyan átható pillantásokat vetnek felém, hogy kezdem kényelmetlenül érezni magam. Végül már nem bírom tovább, és hangot is adok ennek, egy nagyon értelmes, és sokatmondó mondat keretében:
– Mi van?
De ők mintha meg sem hallottak volna, egy szó nélkül folytatták az eddigi tevékenységüket.
– Na jó. Ha be nem fejezitek a bámulásom, akkor nem fogok tudni enni. Tehát még egyszer kérdem: Mi van?
Végre Adam erőt vett magán, és megszólalt:
– Figyelj Scotty...
– ...kérlek ne szólíts így. Utálom! – mondtam ingerülten.
– Rendben. Szóval Scott. Amy-vel arra gondoltunk, hogy jót tenne neked, ha valakivel meg tudnád beszélni a gondjaidat. – fogott bele.
– Adam. Ezt már letisztáztuk. Minden meg van oldva és...
– ...Én nem úgy látom...Scott, mi úgy érezzük, hogy komoly gondjaid vannak. Lelki gondjaid. – fejtette ki.
– Igen voltak gondjaim, de most már minden rendben, megtaláltam a megoldást. – mondtam tele szájjal.
– Ennek ellenére, mi úgy gondoljuk, hogy jót tenne neked, ha eljárnál pszichológushoz. – hadarta el egy szuszra.
– Dilidoki? Ezt most komolyan gondoljátok? – néztem rájuk döbbenten.
– Ez lenne a legjobb neked. – mondta Amy.
– Fogalmatok sincs arról, hogy mi a jó, és mi a rossz nekem. Nem tudtok semmit. – kiabáltam.
– Scott nyugodj le. Adam-mel csak segíteni próbálunk. – nyugtatott Amy.
Ezt már nem bírtam tovább.
– Elnézést. – ezt az egy szót, olyan gúnyosan ejtettem ki a számon amennyire csak lehetett, majd feltápászkodtam az asztaltól, és felviharzottam a szobámba.
Ezt nem hiszem el. Komolyan azt gondolják, hogy egyedül nem tudom megoldani a problémáim? Már egy úttal nem akarnak diliházba is bezáratni? Ezek azt hiszik, hogy megőrültem. De nem. Teljesen tisztán tudok gondolkodni. Ők még soha nem voltak szerelmesek? Bár azt az aprócska tényt figyelembe véve, hogy Adam éppen arra készül, hogy megkérje Amy kezét, ezt a lehetőséget kizártnak tekintem.
Ezek a gondolatok cikáztak a fejemben, miközben az ágyamon ültem, és próbáltam rájönni, hogy miért gyűlöl engem a Sors.
Hogy mivel érdemeltem ki, ezt a bánásmódot. De azt hiszem, már mindegy is. Hiába rágódom ezen. A végén úgyis ugyanoda lyukadok ki:
Ha azt akarom, hogy minden rendbe jöjjön, vissza kell szereznem Luna-t.