Adam szemszöge:
Luna, már egy órája bent van Scott-nál. Kezdek aggódni, mi van, ha... Nem hiszem. Végül is szereti.
Hosszú percek telnek el így. Amy néha egy-egy aggódással vegyült, mérges pillantást vet az ajtóra.
– Ha két percen belül nem jön ki, én bemegyek, és szétverem azt az elmebeteget, és még mielőtt megjegyeznéd, nem érdekel, hogy ez egy kórház. – tépte a haját Amy.
– Nyugalom. Mindjárt kijön. – mondtam már vagy hatodszorra.  Mintegy végszóra az ajtó kinyílt, és megláttuk Luna-t egy karcolás nélkül. Amikor felénk feldúlt egy dühös, vagy egy szomorú Luna-ra számítottunk, ehelyett pedig egy boldog, vigyorgó Luna-t találtunk. Mi a fene történt bent?
Amikor meglátott, a mosoly helyét egy semleges tekintet vette át.
– Tűnjünk el innen. Most. Azonnal. Soha többet nem akarom látni őt. Utálom. – mondta.
Nők. Az egyik percben olyan boldogok, hogy madarat lehetne fogatni velük, a másikban pedig szomorúak. És mi férfiak még igazodjunk ki rajtuk?
– Mi történt? – Szólalt meg végre Amy.
– Az, hogy ez az ember egy elmebeteg.
Amy megölelte Luna-t:
– Egyetértek. Tűnjünk el innen. Adam, hozd a kocsit.
És itt már nem bírtam tovább:
– Na várjunk csak! Mi a fene történt ? Luna az előbb még mosolyogtál.
Luna összeráncolta a szemöldökét:
– Én nem. Tűnjünk el már végre kérlek. Egy percig sem maradok tovább, annak az elmebetegnek a tízméteres körzetében.
– Jól van. Csak kérlek nyugodj meg, mert már fáj a fejem a történtektől.
Luna szemszöge:
Scott arca egy pillanatra elsötétült.
– Mi a baj? – kérdeztem.
Két keze közé fogta az arcom.
– Ezt – mutatott kettőnkre – nem mondhatod el senkinek. Még.
Zavartan összeráncoltam a szemöldököm.
– Mégis miért?
– Azért, mert, ha megtudják biztos vagyok benne, hogy megpróbálnak távol tartani minket egymástól. – sóhajtotta.
– Mégis miért tennének ilyet ? Sőt szerintem örülnének, ha végre boldognak látnának minket. – értetlenkedtem.
Elvette a kezét az arcomról, és megfogta a kezem.
– Figyelj. Én most a szemükben egy őrült elmebeteg vagyok. Ha kiengednek biztosan elküldenek majd dilidokihoz, és addig, amíg odajárok nem lehetünk együtt, mert Amy téged is meggyűlölne. És én nem akarom, hogy miattam elveszítsd a barátnődet. Nem veszíthetsz el még egy embert miattam. Ha megtudná, hogy megbocsájtottál soha nem békélne meg vele, plusz Adam is azt szajkózza, hogy hagyjalak élni. Senki nem szeretné, hogy együtt legyünk, ezért egy kis időre úgy kell tennünk, mintha még mindig gyűlölnél, sőt az is lehet, hogy én is el kell játszanom majd ugyanezt. Megtudod csinálni? – kérdezte.
– Hm! Akármikor elküldhetlek a fenébe, és a fejedhez vághatok akármit? Hát persze. – vigyorogtam gonoszul.
– Azért ne vidd túlzásba – nevetett.
A fenébe. Elfelejtettem valamit.
– Scott. A múltkor találkoztam Martinnal.
Az arca semmilyen érzelmet nem mutatott, de a keze ökölbe szorult.
– Csak azt ne mond, hogy újra összejöttetek! – szólt mérgesen.
– Nem, de arra gondoltam, hogy... – kezdtem bele.
– ...felejtsd el. Nem bírnám elviselni, ha a közeledben lenne. – szakított félbe.
– Rendben. Akkor majd játszom a szerepem egyedül. – mosolyogtam.
Scott is elmosolyodott.
– Kezdődhet az előadás hölgyem?
– Hát, hogyne. – kacsintottam.
Mosolyogva léptem ki az ajtón, amikor felém fordultak lehervadt a mosoly az arcomról, és felvettem a legdühösebb arckifejezésem.
– Tűnjünk el innen. Most. Azonnal. Soha többet nem akarom látni őt. Utálom. – mondtam dühösnek szánt tónussal.
Amy és Adam csodálkozva néztek rám. Csak nem látták meg a mosolyom? Nem hiszem.
Mi történt? – Szólalt meg Amy.
Hirtelen nem tudtam mit mondani, végül a legegyszerűbb megoldáshoz folyamodtam:
– Az, hogy ez az ember egy elmebeteg.
Adam és Amy némi hitetlenkedéssel nézett rám, de aztán Amy odajött, és megölelt.
– Egyetértek. Tűnjünk el innen. Adam, hozd a kocsit. – nézett Adam-re.
Adam zavart tekintetét látva, nem nagyon tudja, hogy mi folyik itt, tehát látta a mosolyt. A fenébe!
– Na várjunk csak! Mi a fene történt? Luna az előbb még mosolyogtál. – értetlenkedett.
Ajjaj. Gyerünk Luna találj ki valamit!
Összeráncoltam a szemöldököm:
– Én nem! Tűnjünk el már végre kérlek. Egy percig sem maradok tovább, annak az elmebetegnek a tízméteres körzetében.
Vedd be kérlek. Vedd be.
– Jól van. Csak kérlek nyugodj meg, mert már fáj a fejem a történtektől. Igen!!!
Ez könnyebb volt, mint gondoltam! Profi színész vagyok. Miért nem is lettem színész. Szerintem én lennék a szakma legjobbja. Cameron Diaz és Jennifer Aniston megirigyelne.
Beültünk az autóba, és egészen hazáig hallgathattam Amy sajnálkozását és dühös megjegyzéseit. Istenem mikor érünk már haza?
– Luna el sem tudom mondani, hogy...
– ...Oké Amy, már elsőre is megbocsájtottam csak hagyd már abba kérlek. – szóltam.
– Egyetértek – szólalt meg Adam.
Vajon meddig kell még szerepet játszanom? Esküszöm, már meguntam, legszívesebben mindenről kitálalnék.
Nehéz időszaknak nézünk elébe.