Scott szemszöge:
Otthon játszom a játékaimmal. A piros tűzoltóautó a kezemben, és várom, hogy anya kész legyen az ebéddel.
Adam a bátyám lép be a szobába és játék céljából kiveszi a kezemből a tűzoltóautót.
– Adam. Add vissza. Az az enyém. – mondtam hisztizve.
– Scotty, vedd el, ha tudod. Amúgy is minek kell neked? – kérdezte, miközben annyira magasan tartotta, hogy pont ne érjem el.
Gyermeki dühvel fordulok a bátyám felé.
– Azért mert én is olyan leszek,mint akik ilyen autóval mentik meg az embereket.
– Te is tűzoltó leszel öcsi? Még egy bogarat sem tudnál megmenteni. – nevetett.
– Ez nem igaz. Add vissza a játékom. – ordítottam.
Adam elmosolyodott.
– Vedd el, ha tudod.
A sírás szélén állva próbáltam elvenni tőle, de túl magas volt, és nem értem el a játékom.
– Anya! Adam nem adja vissza a játékom! – ordítottam végső elkeseredésemben.
Adam mérgesen nézett rám:
– Kis árulkodós. Anyuci nélkül nem tudod visszaszerezni?
– Adam! – jött be anya egy fakanállal a kezében – add vissza az öcséd játékát. Miért kell folyton marakodni? Scott fejezd be a hisztit. Ha apád haza jön, és meghallja nem lesz jó vége. Tudod, hogy nem szereti mikor veszekedtek.
– Adam. Hallod? Add vissza! – ismételtem.
Adam egy mérges fejrázás kíséretében visszaadta a piros autót, én pedig boldogan játszottam vele, egészen addig, amíg meg nem hallottam Adam szipogását.
Oda mentem hozzá, és odanyújtottam neki a tűzoltóautót:
– Jössz játszani?
Adam szipogva felnézett majd elmosolyodott és bólintott.
Amire apa haza jött vidáman játszottunk, és nyoma sem volt az előbbi veszekedésnek.