Chào các bạn! Vì nhiều lý do từ nay Truyen2U chính thức đổi tên là Truyen247.Pro. Mong các bạn tiếp tục ủng hộ truy cập tên miền mới này nhé! Mãi yêu... ♥

Negyedik/2-"A 113-as szoba"

Rivaille szemszög

Még éjjel írtam Eren-nek, hogy reggel nyolckor indulunk Hong Kong-ba. Persze a kölyök már hét órakor meg érkezett, teljes felszereltségbe. A bőröndöt elkészítettem, szemmel látható volt a belőlem áradó feszültség. Ki ne lenne ideges, ha a szeretett személy veszélyben van. A Leszállás után is zsongtak, nagyon élvezték a repülést. Ennek ellenére pont olyan aggodalmasak voltak mint mi többiek. Historia könnyes tekintettel nézett rám.

- Kérlek hozd vissza épségben a mi Christa-nk.

- Mindent megteszek.

Mondtam komolyan, de igyekszek lágyabb arckifejezést ölteni.

- Mi tegnap találtunk valamit Christa zene dobozában. Bár lehet, olyan valami amiről már rég tudsz.

Nézett Annie gondterhelten és egy vörös gyémántos medált vett elő. Gravírozva volt mint az a smaragd amit a nászunkon adtam neki.

"Én édes angyalkámnak"-Mikhail bácsi.

- Mi nem értetjük. Sosem titkolóztunk, ezt is véletlen találtuk meg.

Magyarázta Arlert kedvese. Elvettem a nyakláncot és a zsebembe tettem. Nem tudom miért nem váltál meg ettől? Remélem egyszer megfogsz bízni bennem annyira, hogy elmondod. Nem Solt felesége lettél, de Ő mégis képes olvasni benned. Én pedig sosem tudom mire gondolsz. Fog ez változni valaha? Az állandó dacolásod is a múltad miatt lenne? Túl sokat vártam el tőled? Olyan sok a megválaszolatlan kérdés. A történtek ellenére szereted Mikhail-t?

- Ne halj meg!

Szólt le Mikasa a lépcső tetejéről. Engem kizökkentve a gondolkodásból, aminek se eleje se vége. Most, ebben a helyzetben olyannak kell legyek mint mielőtt megváltoztattál kedvesem.

- Nem fogok! Te csak védd a birodalmunk és légy türelemmel.

Összemosolyogtunk, majd hátrahagytam a birtokunk. Beszálltam Eren mellé. A tekintette pont olyan lángban úszott, mint mikor megismertem. Sosem hittem, hogy a legjobb emberem lesz. Hosszú évekig forrófejű és lobbanékony volt, már higgadt és megfontolt lett.

- Nem kell aggódnod. Kész vagyok térdig vérben gázolni érted.

Szaladt egy fél mosoly az arcán. Rég láttam így, feltüzeli a harc reménye. Micsoda elcseszettek vagyunk, de nem baj. Felnevetek.

- Lehet, hogy elpatkolunk kölyök.

- Nem probléma. Nem bánok semmit, de azért csináljuk úgy hogy talpra esünk.

Nevetett míg játszi könnyedséggel vezette a gépet. Ezt neki találták ki. A repülés számára szabadság.

- Volna valami Eren. Mikasa elásta magát a múltban és nem kis meglepetést talált.

- Hallgatlak.

- Viktor Arbarov lánya a feleségem. Mikor Mikhail lemészárolta a bátyát és a családját, valaki kimenekítette. Új életet kapott, én mellettem mégis visszakerült ebbe a sötét világba.

- Gondolom a Pokol lánya (húgod) egyből üzletet látott a dologban, vagy cselszövést. Ami fontosabb, veled mi a helyzet főnök?

- Nem számít. Ez nem olyan dolog, amit könnyen feldolgozz az ember, egy gyerek még úgyse. Felejteni akart, élni. Nem hibáztatom érte. Volt régen egy pillanat, amikor én is így akartam tenni.

Elővettem a nyakláncot és a feliratot olvasgattam újra és újra. Mire találtam egy dátumot. 2006. 06. 21. Christa születésnapja. Akkor 2006-ban Június végén, mindenkit legyilkoltak. Nem volt pardon, nem volt kegyelem.

Mikor megérkeztünk a hotel azonnal engedélyezte a leszállást. A szobába mentünk ahol Asami és egy srác már csak ránk vártak.

-Rivaille, Eren! Takaba Akihikó, a fotós szeretőm.

Mutatott a srácra, aki egyből bevörösödött.

- Kuss legyen Asami! Nagyon örülök.

Hajolt meg és egy mappát nyomott a kezembe. Nézett Asami-ra. Aki gyors csókot nyomot a hajába és egy vastag borítékot a kezébe. A fiú csalódottan sóhajtott.

- Nem mostanában látlak mi?

- Majd jelentkezem. Ez a munkabéred és lehetőleg próbáld beosztani.

- Azért vigyázz magadra.

Vörösödött tovább, majd felkapta a kabátját és eltűnt. Asami mindig is szerette az egyedit. Kibontottam a mappát és elmerültem a tartalmában. Christa van rajta virágos kimonót visel, ami nagyon jól áll neki. A városban van a fotókon különböző helyeken. Ezek mind Hong Kong-i nevezetességek. Fei Long elvitte városnézésre? Nem látszik, hogy bántotta volna. Sőt néhány képen amin Christa beszél FeI Long csaknem nevet. Tényleg megkedvelte a feleségem. A következő képsorozat Fei Long kertjében készült. A tó mellett ülnek Fei Long, Christa ölébe fektette a fejét. A feleségem figyelmesen simogatja. Egy digtafon is van.

- Azt figyelmesen hallgasd meg. Nagyon érdekes.

Mondta Asami és bekapcsoltam. Elég ideges lettem.

„- Nem különböztök sokban Rivaille-tól. (Christa)

- Ez igen érdekes. Mond mit látsz rajtam?(Fei Long)

- Olyan ember, akit sokat bántott régen az élet. A mai napig, még mindig bántanak a múlt elfelejtettnek hitt régi lidércei. Mindennek ellenére te elérted, amit elakartál. Most pedig aggaszt. Mert kétségeid vannak, hogy tényleg ezt akartad-e. (Christa)

- Egészen olyan, mintha magadról beszéltél volna. Christa téged milyen lidércek kínoznak? (Fei Long)

Christa nem felelt, úgy hallatszik mintha Felong magához ölelné és itt is van a kép.

- Semmi baj, nem akartalak felzaklatni. (Fei Long)

- Tudod én apám törvénytelen gyermeke vagyok. Mégis a sajátja ként nevelt, a bátyámmal együtt. Egyáltalán nem szeretett, de én tiszteltem. Ő csak irányított, befolyásolt, majd mikor az apánk meghalt rám mászott.( Fei Long)

- Az édesapám fivére volt. Soha sem mondtam el senkinek. Aki pedig tudván tudta, az nem tett semmit sem. Ezután vitt el anyám a szülőföldjére. (Christa)

- Értem, nem sokkal jobb az én esetemnél. (Fei Long)"

Kikapcsoltam a diktafont ahogy meghallgattam a beszélgetést a szívem összeszorult. Két alkalommal nem uralkodtam magamon és erőszakos voltam vele. Mégis hozzám jött. Tényleg nem érezte késznek megosztani velem a múltját? Mégis mit tett az a rohadék ruszki? Sóhajtottam, amit Eren persze értett. Elővettem a vörös gyémántot.

- Mikhail Abarov.

- Mi? Rivaille mi köze ehhez Mikhail-nak?

Asami értetlenül nézett. Az is jó kérdés, hogy van-e valaki, aki kedveli azt a szőke rohadékot. Miért kellett megtartanod ezt a láncot Christa.

- A feleségem, Viktor Arbatov lánya. Akit kimentettek abból a vérfürdőből.

- Rivaille te aztán tudod hogy kösd össze a kellemeset a hasznossal! Bárcsak kiderülne Takaba-ról is, hogy maffia ivadék.

Nevetett, fedve az idegességét és rágyújtott. A tarkóm vakargatva dőltem hanyatt.

- Csak egy napja tudok róla. Christa semmit sem mondott soha sem.

- Ne feled hozzá tenni, hogy csak azért tudod mert a pokol lánya (Mikasa) utána nézett.

Jegyezte meg Eren, persze Asami hatalmas nevetésbe tört ki.

- Nem is a te húgod lenne. Gondolom már komplett terve volt az orosz trónhoz. Mi a terved Rivaille? Ajtóstul rontasz a házba?

Kérdezte mosolyogva. A beszédet kopogás zavarta meg. Eren felkapta a pisztolyt és az ajtóhoz ment és kinyitotta.

- Ez érdekes.

Hallottam Eren sejtető hangját majd lépteket.

- Gondoltam, hogy te is leszel Asami. Rég nem találkoztunk Rivaille.

Fei Long állt személyesen a szobába majd leült az asztalra téve egy üveg sakét.

- Fei Long mond mi gátolna meg benne, hogy itt helyben széttépjelek?

Kérdeztem, de Eren a vállamra tette a kezeit. Felong úgy mosolygott mint egy kígyó.

- Mert nem szeretnéd, ha valami baja esne Christa-nak. A másik pedig az, hogy nagyon kíváncsi vagy az áruló kilétére és ezt csak én tudom megmondani.

- Beszélgetni jöttél? Ez nem vall rád Fei.

Nyomta el a csikket Asami és méregette a halál nyugodt kínai Királyt.

- A felesége kedvéért, igen. Utána indulhatunk a birtokra.

- Miért mondott, hogy csak te tudod? Christa is elmondaná.

Morogtam miközben rágyújtottam. Szélesen elmosolyodott és a fejét rázta.

- Szereted a nejed, de nem tudsz olvasni benne. Ne aggódj az nekem se ment. Viszont van valaki, aki igen jól olvas a lelkében. Mert Christa megajándékozta ezzel a kiváltásággal és egy jókora darabbal a szívéből.

Kiesett a cigaretta a kezemből. Lehetetlen, hiszen szereti Christa-t. Soha nem ártana neki. Megbontotta az italt és négyet töltött. Visszanéztem rá az elégedettség sugárzott róla.

- Lehetetlen.

Nyögtem ki idegesen, Asami és Eren egymást nézték majd minket. Fei Long nyújtott egy csészét.

- Nem lehetetlen. Tényleg azt hitted, hogy valaha is meg bocsállt neked? A helyzet elcseszett, mert neki is fontos lett a kis Vörösbegye..

Eren homlokon csapta magát és lehúzta a sakéját. Megértette Ő is.

- Gondolkozz csak, hiszen Christa előtt senki sem jelentett neked semmit. Nem volt olyan, akit sajnáltál volna. Elárulta a bosszúért, de feleséged szemet huny felette. Sőt félti az életét, ezért nem is mondaná neked meg az igazat.

- Solt Blake árulta el?

Asami kezében kettétört a cigaretta és meglepve nézett ránk. Elgyötörten húztam én is le az italom.

- Ez az a tekintet amire vágytam, hogy átérezd milyen mikor a legkedvesebb személy hátba döf. Mint akkor engem Yoh.

Fei Long elégedett volt, csend telepedett a szobára.

- Ilyen békés találkozónk se volt még.

Jelentette ki Asami és Eren, én nem tudtam megszólalni. Összetört bennem valami. Viszont Christa közelségének gondolata megszédített, de harag is volt ott. Hiszen elárult minket és mégis Solt-ot védené?

- Szerencsés vagy Rivaille, hogy ilyen asszonyt találtál. Becsüld meg. Vannak dolgok, amiket minden ember megtart magának és mi csak ott lehetünk, ha kell a segítségünk.

- Ha nem mondod akkor is tudom Fei!

Mondtam dühösen, de Fel csak nevetett.

- Nem tehetsz semmit sem Rivaille. Ha Solt Blake meghal, Christa tudni fogja ki tette. Azt javaslom felejtsd csak el az ügyet. Ha csak nem akarod elveszíteni. Mikasa-nak pedig üzenem. Ha lenyomozza valaki múltját, ne legyen trehány és tüntesse el a nyomait.

Vigyorgott megint. Szinte vicces milyen örömteli most.

- Tehát te is tudod?

- Fél, hogy elhagyod. Bár nem lenne ellenemre. Ha megtörténik én ott leszek Rivaille.

Rakta le a poharat és várta a reakciómat.

- Álmaidban megtörténhet, de az életben nem fog Fei Long. A bárminél jobban szeretem ezt a nőt.

Álltam fel, mire mindenki kuncogott. Sőt Asami és Eren is hasonlóan jót nevettek. Megböktem a kölyköt aki még mindig nem bírt magával. Fei Long telefonja megcsörrent. Miután lerakta hosszasan bámult. Töltött még egy pohár sakét és lehúzta, majd idegesen csapta le a poharat.

- Az oroszok elrabolták Christa-t és Tao-t, a fiamat. Megölték a nővérem fiát és négy emberem.

- Kitudódott volna ki a feleséged? Ez kurva jó lesz. Nem akartam még legalább két hónapig látni Mikhail-t.

Asami mérgesen gyújtott rá.

- Akkor a gyerek is halott lenne, nem vitték volna el. Gondoljatok bele vagy én tegyem meg egy testőr.

Szólalt meg Eren és összefonta a karjait maga előtt. Fel néztem rá és elég boldog voltam, ez az én nevelésem.

- Hallgatunk.

- Christa a lány. Aki az olasz "Király" felesége. Elrabolta a Baishe feje. Majd a japán Maffia vezér is színre lép. Ez az egész csupán az üzletről szól. Ki mit áldozna fel, hogy vissza szerezzen egy olyan lányt akiről nem tudja mitől ilyen különleges. Mivel három nagy szervezett feje is játékban van.

- Ez jogos. Viszont mi lesz ha Mikhail rájön ki van a kezei között. Lehet az előtt megöli, hogy oda érnénk.

Asami szokásosan előre próbált gondolkodni, de Fei megrázta a fejét.

- Nem fogja megölni sem megkínozni. Magának akarta mindig is. Nem tőlem kellene megtudnod, de mikor Mikhail hazatért a bátyához arra a születésnapra. Attól az estétől a mészárlásig minden éjjel meglátogatta Christa-t. Ennyit mondott el részletezés nélkül. Mikhail szerelmes az unokahúgába, ha rájön kicsoda inkább elveszi amire vágyik.

A szavak visszhangoztak a füleimben. Ezért nem mondta el. Mert saját magát szégyellte. Ezért temette el a múltját. Mert túl sok volt neki. A fogaim csikorgattam.

- Megölöm.

- Rivaille ne légy hülye. Akkor a nejed újra Arbarov lenne. Az oroszok nem maradnak uralkodó nélkül. Christa lenne a Havas földek Királynője. Nem akarod ott látni ebben biztos vagyok.

- Asami jól mondja. Azonban jól tudod én mindig vallottam, hogy számtalan dolog túl élhető.

Vonta meg Fei a vállát.

- Nem is lehetnél a Baishe feje, ha nem ilyen lennél.

Jegyezte meg Asami, mire Eren újra felnevetett kínjában.

- Ha a fiam megsérül vagy meghal magam kínzom meg Mikhail-t és a halál megváltás lesz neki.

- Nos végül is tervezni jöttünk. Mi legyen?

Könyökölt az asztalra Asami.

- Kinek van kéme Mikhail szervezetében?

Vontam fel a szemöldököm, persze Asami és Fei Long is sejtetően mosolygott. Így belegondolva, jó lenne tudni, hogy nálam va-e bárkinek.

- A Pokol lányának, neki van a legmegbízhatóbb egere. (Mikasa)

Mondta Eren, én pedig felcsaptam a telefonom. Eren a vállamra tette a kezét. Esküszöm Christa megkereslek és többé el nem engedlek. Hagynod kell, hogy megvédjelek és hagynod kell, hogy megbosszuljam az árulásunkat. Sajnálom, de ez így megy. Nem vezeklek többet. Solt sajnálom, de Christa sem védhet meg majd a haragomtól. Elvégre nem kell saját kezűleg végeznem veled. Csak a megfelelő bábú, aki megteszi helyettem. 

Sziasztok Zsizsikéim! Tartozom nektek egy írtó nagy bocsánat kéréssel, hogy nem került fel tegnap az új rész. Mentségemre szolgáljon mégis csak húsvét volt. Puszi nyuszik 😘🐰🐰🐰

Bạn đang đọc truyện trên: Truyen247.Pro