Christa szemszög

Az emlékezésem néma sírásba ment át. Mivel már világos volt így kicsusszantam Tao mellől. Vigyázva, hogy fel ne ébresszem szegénykét. Biztosan nagyon megijedt éjszaka. Megmostam az arcom és felvettem a virágos kimonót. Egyre jobban tetszik ez a stílus. Mikor kimentem Fei Long, az ágyon ült és a kis alvó társam nézte. Elgondolkodtatott. Ilyen tekintettel, csak egy valakire nézzünk. Rám pillantott és én megszégyelltem magam kicsit.

- Jó reggelt.

Halk maradtam. Oda mentem hozzá és megálltam mellette. Elégedetten szemlélt továbbra is.

- Remélem akkor is használod mikor hazatérsz. Nem gondoltál rá, hogy itt maradj mellettünk?

Olyan gyengéden beszélt. Nem akartam hinni a fülemnek. A Baishe feje arra kér, hogy maradjak vele. Nem vagyok én olyan különleges, sokkal inkább komplikált vagyok. Megérintettem a vállát és hasonló mosollyal leptem meg, mint ami Solt-nak járt.

- Nem tehetem. Hálás vagyok mindenért. Köszönöm a városnézést és a kedvességed. Az érdekes körülmények és a hülye helyzet ellenére. Örülök neki, hogy megismerhettelek titeket.

- Megértem. Köszönöm, hogy egy kis fényt hoztál nekem. Írtam tegnap Rivaille-nak.

A név hallatán kiugrott a szívem a helyéről. A szeretett férfi, mégis félek. Mi van, ha egymásnak esnek vagy valami. Istenem, tényleg olyan leszek mint anyu. Mindenkiért egyformán aggódok.

- Nem tudnátok megbeszélni, mint mindenki más? Szükséges minden esetben a fegyvernek beszélnie?

Sóhajtoztam, mire csak mosolygott. Csókot lehelt a kezemre.

- Sajnos eddig nem ment, de most itt vagy. Általad talán sikerülhet.

Elmosolyodtam, de Ő fürkészni kezdte az arcom, majd ráncolni kezdte a homlokát.

- Miért sírtál?

- Csak a lidérceim, néha még kísértenek. Felong megígéred, hogy nem esik baja a férjemnek?

Nem tudom magam sem milyen választ várok. Azt sem, hogy mit várhatok. Azonban tőle nem félek. Simította meg az arcom.

-A szavamat adom Christa.

A telefonja megcsörrent, üzenetet kapott. Elmosolyodott és rám nézett.

- Megértem őt, hogy a világ végére is elmenne érted. Késő délután száll le majd a gépe.

- Solt üzent ugye?

Sütöttem le a tekintetem. Az állam alá csúsztatta a kezét, hogy szemeibe nézek. A tekintete az enyémbe süllyedt.

- A fiadnak van igaza. Már azelőtt elárultam a férjem, hogy feleségül vett volna. Mert most is rettegek, hogy baja esik. Annak ellenére, hogy felhasznált a célja eléréséhez. Szánalmas egy szívem van.

Újra potyogtak a könnyeim, de nem felelt. Magával húzott a szobájába és leültetett. Egy mappát vett a kezébe és elém tette

„Kate Arbatov" = „Christa Robin"

Reszkettem. Ez nem lehet igaz. Mégis, hogyan jöttek rá. Miért kell a mocskos, véres múltamnak újra pofont adnia. Fei Long hangja nagyon mély oktávot vett fel.

- Nagyon látni szeretném, ezt a tekintetett. Rivaille szemében és nem a tiedben. Látni is fogom, ez biztos. Mikor rájön, hogy Solt árulta el, mikor kiadott téged. Mikasa volt, aki lenyomozott. Éppen csak rossz szokása megfeledkezni eltüntetni a nyomait. Bárki megtalálta volna.

Befejeztem a sírást és a szemeibe néztem, megértő volt. Megszeretgette az arcom és mosolygott.

- Te senkit sem árultál el. Ha úgy lenne, akkor sem róhatnák fel neked. Tudod miről beszélek. Ez a világ erről szól. Senki sem ítélhet el, mert megláttad egy sötét lélekben a jót. Nem gondoltál még rá, hogy Solt Blake ismerte magát annyira, hogy ne mérgezze meg a lelked?

- Micsoda?

Teljes értelmetlenségben meredtem Fei Long-ra, a Baishe fejére. A kínai Maffia Királyára, aki méltóság teljesen folytatta.

- Mi valóban hasonlítunk. Mind megmérgezzük azoknak az ártatlanoknak az életét, akire vágyunk. Akarva akaratlanul ellopjuk az életüket, a szabadságukat, magunkhoz láncoljuk őket. Nem állítom, hogy amit tett jobb. Csak nem akarta maga letépni a szárnyait, az Ő Vörösbegyének.

Lesütöm a tekintettem. Vajon komolyan gondolja vagy csak vigasztalni akar. Azonban, ahogy ránézek, nem látom jellét a mellébeszélésnek. Komolyan gondolta, minden egyes szavát. Ettől még rosszul érzem magam.

- Rivaille, vajon tudd róla?

Megremegett a hangom. A hajamba fúrtam a kezeim és összehúztam magam. Leült mellém és megölelt. Éreztem a szívének nyugodt ütemes ritmusát és a karjaiba bújtam.

- Erre mérget vehetsz, de mégis eljön érted. Tehát nem számít neki a múlt. Vicces is lenen, ha egy magunk fajta fent akadna ilyesmin.

- Elakartam neki mondani, de mióta együtt vagyunk elnyomta a múlt emlékeit.

Suttogtam a mellkasába. Elhúzott, hogy a szemeimbe nézhessen. Kedvesen mosolygott.

- Sosem lesz képes eltüntetni véglegesen őket. Senki sem tüntetheti el őket, de megtanulhatsz élni vele. Ma elmegyek hozzá a hotelbe, ahol találkoznak Asami-val. Ide hozom őket, azután búcsút veszünk.

Felvettem az asztalon lévő mappát. mikor kinyitottam egy kép volt benne rólunk. A kandalló előtt állunk Katya Ivan-t karolja át, engem apa tart a karján. Mind mosolygunk. Itt öt éves voltam, Ivan pedig tizenhárom. Szorítom a képet miközben a könnyeim pedig áztatják.

- Mikhail mindenkit lemészároltatott. Mindenkit, kivétel nélkül. Yurio a szakács fia menekített, én időben eltudtam bújni a konyhába. De őt lelőtték és nem halt meg egyből a meleg vér folyt végig az arcán. Mosolyogva halt meg. Menekülj! Azt mondta, menekülj.

Sírtam fel, Ő pedig a hátam simogatta.

- Mind hallottuk, hogy Mikhail így lett az orosz Maffia feje. Viszont sajnálom, hogy ki kell mondjam, de ez sem meglepő.

- Persze, tudom. A születésnapomra jött haza. Apa annyira örült neki, mint senki másnak azelőtt. Már az első este, de mit értettem én ebből. Gyereknek mi, a fenét tehettem volna? Katya a drága "anyám" semmit sem tett. Miért is tett volna, hiszen engem a cselédje szült. Ott voltam emlékeztetőül, apám hűtlenségére.

- Az asszony akit anyádnak szólítasz?

- Az igazi anyám aki dajkaként volt mellettem. Bár tíz évig nem neveztem így. Katya pedig még csak elfogadni sem volt képes.

- Elmondok egy titkot. Az a kis fiú az ágyadban. Az én fiam, de túl nagy veszélyben lenne ha kitudódna. A lényeg az, hogy túl élted és nem számít minek neveznek. Mert te az vagy, aki lenni akarsz. Nem igaz, Mrs. Ackerman?

Meglepődtem, hogy ilyen bizalmas dologba avat be. Megtisztelt vele és ez jóérzés. Újra rám mosolygott.

Bólintottam és most örömömben sírtam. Miután megnyugodtam visszamentem a szobába ahol Tao még mindig szundikált. Nem találtam a helyem, izgatott voltam. Végül Tao is felébredt és elszaladt reggeliért. A nap lassan eltelt már késő délután fele járt mikor Felong szólt, hogy elmegy.

Megkértem Tao-t, hogy a kertbe hozzon a kertbe egy teát. A tóban néztem a tükörképem. Láttam magam, majd megjelentem kicsinek. Mint a múltkor mikor magamba szálltam. Annak a kicsi, tehetetlen kislánynak aki voltam. Mikhail volt az, aki az egész életem megváltoztatta. Elvesztettem az apám és a bátyám, de kaptam egy szerető anyát és aki az apám lett szintén jó ember. Neki volt egy fia és egy lánya. Lett újra bátyám és egy a húgom, édes nagyszájú tündér. Mikhail-nak hála olyan élet elé néztem, amihez nincs köze a vérhez és a sötét ügyletekhez.

Megismertem Solt-ot. Az első olyan férfit, akiért meghaltam volna. Milyen ironikus és még most is féltem. Lettek csodálatos barátnőim és munkatársaim. S végül, mégis csak egy hasonló férfi felesége lettem. Megráztam a fejem. Egyszer segítettem Solt-nak megírni az orvosi cikkét. Az volt a címe, hogy „Mind a természetünk rabjai vagyunk" Kifejezetten csodás írás volt és kétségtelenül igaz minden szava.

- Christa asszony!

Sikoltott Tao, majd elhallgatott. Mikor fel eszméltem egy ismerős arc tűnt fel a saját alakom mellett. Istenem ez nagyon klisé. Hisz Rivaille egy karnyújtásra van. A férjem itt van, nem lophatnak el előtte! Juri oroszul beszélt hozzám, Mikhail kedves vérebe és jobb keze.

- Ajánlom, hogy ne sikítson, vagy megölöm.

- Van rosszabb is, mint a halál.

Válaszoltam a rég nem használt anyanyelven, elképedve nézett. Mielőtt sikíthattam volna lövéseket hallottam. Juri gondolkodás és finomkodás nélkül vágott tarkón. Mikhail öntelt és tekintélyes arcát látom magam előtt, azzal a számító mosolyával. Rivaille arcát kellene látnom vagy nem?

Talán a félelem, amit érzek és széttép az erősebb, mint a férjem iránti érzéseim?