Christa szemszög

Mikhail mikor haza tért az egyik cselédet küldte értem. Így visszamentem hozzá a könyvtárba. A világ amit magam mögött hagytam, egy szempillantás alatt összeállt. Azok a szürkés íriszek melyek mindig meleg, óvó szeretettel néztek rám. A lábaim remegtek még is futottam hozzá. Elém téve pár lépést ölelt szorosan magához.

- Ivan. Tudtam, hogy a te hangod hallom.

-Kate picurkám, Annyiszor kerestünk annyi helyen. Mikhail mentett meg, apánk miatt majdnem meghaltam. Kis híján tönkre tette a birodalmunk.

- Engem anyám mentett ki akkor abból a helyzettből.

Mikhail sóhaja hallatszott a háttérben. A múltam a jelenem lett és én az voltam akit itt hagytam. Kate Arbatov. Helikoptert hallottunk odakintről, Mikhail szélesen mosolygott.

- Kate, azt teszel és úgy ahogyan csak akarod. Csupán szerettem volna ha látod, hogy én sem vagyok szörnyeteg.

A hangja kissé letört volt. Legszívesebben megöleltem volna, de a szívem kétfele húzott.

- Sohasem feledtem kinek születtem. Semmit sem felejtettem el bárhogy is akartam. A véletlen vagy a sors, de itt vagyunk. Bár már jól tudod mit választok. Mikhail nekem is jár egy tiszta kezdett.

Meleg mosolyt küldött felém és bólintott.

- A Pincében leszünk. Gyertek le ha mindent megbeszéltettek.

Ivan indulatosan fogta és simogatta a kezem.

- Az a rohadék kényszeríttet, hogy hozzá menj?

- Ivan én szerelemből lettem az Olasz maffia király neje, nem erőszakból. Nem tudom mit hozz a jövőnk, de hidd el velünk minden rendben lesz.

- Visszatérsz vele Rómába Kate?

- Azóta az este óta már Christa Robin-ként élek és boldog, viszonylag nyugodt volt. Majd beleszerettem Rivaille-ba, de egyszer sem bántam meg. Ennek a dolognak köszönhetem, hogy megtaláltuk egymást.

- Értem, de most már mindegy hiszen tudom, hogy jól vagy. Láthatom bármikor a gyönyörű húgom.

Mosolygott, belebújtam az ölelésébe.

- Neked viszont bátyus még mindig gyerek pofid van. Ivan, kérlek. Meséld el mi történt tíz évvel ezelőtt.

Nem örült, de belegyezett. Apánk feláldozta, hogy Ivan meghal és a Colombiai kartell beveszi az üzletébe. Mikor Mikhailt a dolgozó szobájába hívta, ezt beszélte meg vele. A nagybátyánk akkor döntötte el, hogy megszerzi a trónt. Mikhail végül mártír volt. Ami közöttünk történ nem normális, de nem hagyhatom ezek után. Ha az aranyszemű angyalom nem tudtam megmenteni, Őt már biztosan megfogom hagyni elveszni.

Ivan a kezem fogva sétált velem a Pince felé. Elmeséltem neki mindent. Egyedül azt nem, ami a múltban és most történt Mikhail és köztem. Éreztem ahogy róla beszélt mennyire szereti és tiszteli Mikhailt. Miért tenném tönkre a világát. Megértette a jelenlegi életem. Örült a boldogságomnak. Csodálatos öröm volt újra az óvó közelségében lenni.

A pince bejáratából hallottam Rivaille hangját. Kitéptem a kezem Ivan-éból és berontottam. Mikhail-ra emelte a fegyverét lövésre készen. Abszurdnak tűnt az érzés. Nem akartam, hogy Mikhail meghaljon. A tekintette az enyémbe mélyedt. Éreztem a szívem heves lüktetését. Megszűnt az idő. A többiekben bent akadt a szó. Mikhail elé rohantam és széttártam a kezeim.

-Rivaile, kérlek tedd le a fegyvert!

Elcsuklott a hangom. Ahogy a fegyvert letette és rám nézett, valami eltört. Éreztem, hogy itt valami megváltozott. Isten tudja mi lesz velünk. A csodás emberem annyira fáradt volt. A szemei körül csupa kék karikás, sápadt volt. Az ajkai remegtek. Annyira nem volt min gondolkodnom. A lábaim remegtek, de nem zavart. Az arcát a kezeim közé fogtam. Lecsukta fáradt szemeit. A revolver hangos puffanással ért földet a csobogó könnyeimmel együtt. Finoman ölelt magához, az ismerős illat bódítóan hatott a tudatomra. Akár mik történtek, akár mik derültek ki. Szeretem ezt az embert.

- Jó estét drágám.

Néztem fáradt szemeibe, öröm játszott bennük.

- Jó estét bella. (gyönyörű).

Óvatos puha csókot lehet ajkaimra amitől újra éreztem, hogy szabad vagyok. Elválltunk, de nem bontakoztunk ki az ölelésből. Mikhail sóhajtott, nem láttam de tudtam, hogy Ő volt. Asami, Fei Long, Eren és Ivan felmentek az emeletre. Mikhail rendezte a biliárd asztalt. Rivaille pedig a zsebéből halászott elő valamit. Az vörös gyémánt volt. Amit akkor régen kaptam. Mikhail lágyan mosolygott majd ott hagytuk mi is a Pincét. Kint voltunk a teraszon, indulásra készen. Mikhail nem jött ki, én Ivan nyakába csüngtem majd Rivaille-al váltott pár szót. Míg én bementem az Ördögömhöz. Az asztalnak támaszkodva bámult a holdfénybe.

- Mikhail.

Mégis mit mondhatnék neki. Bár sikerült kizökkentettem mert meglepetten nézett rám. Majd szokásos hamis mosolyát küldte. Most már tudom, hogy ez hamis mosoly.

- Angyalkám még ha nem is engem választottál, ha nem is maradsz velem. Akkor is elértem, hogy ne akarj halva látni. Ez több mint elég. Nem is kívánhatnék mást.

- Tudtad, hogy így lesz. Mindig is szerettél játszani Mikhail, mert mindig képes voltál hajszálpontosan meghatározni mi lesz. Sosem változol meg, de nem is kell. Te ilyen vagy és ez így van jól.

Elfogadtam a kezét amit nekem nyújtott és hosszasan öleltem.

- Évekig kerestelek. Ivan miatt, magam miatt. Az első és egyetlen amit soha sem birtokolhatok az a te szíved. Miért nem árultad el neki amiről már mindenki tud?

- Nem áll jogomban tönkre tenni a világát. Ez a hely ez a birodalom mind rászáll. Az olasz birodalom mind a meg nem született gyermekeimre száll. Bárcsak mondhatnám, hogy a szavaid semmivé lesznek, hogy az érintéseid eltűnnek, hogy a ház semmivé lesz. De tudom egyik sem történik meg, mert megszerettelek Mikhail és ezen senki sem változtathat. Olyan könnyű lett volna igazából gyűlölni, de sosem tudtalak. Hiszen egy véren osztozunk.

Nem érdekelt semmi, a kezeim közé fogtam az arcát és megcsókoltam. Búcsú csók amiben minden érzésem benne volt. A kezeit a derekam köré fonta. Ezek az érzések nem helyesek, de talán megbocsájt a világ értük. Érzem, hogy oly hevesen ver a szíve.

- Bocsáss meg Királynő, de a férjed indulni akar.

Asami hangja volt, nem volt benne semmi ítélkezés. Kibontakoztam Mikhail karjaiból, megfordulva indultam vissza mielőtt további meggondolatlanság történne. Ha már eddig nem folyt vér, akkor ezután sem folyhat. Beszálltam Rivaille mellé, de sajnos nagyon más volt.

- Picurkám, itt a számom hívj fel ha hazaértek!

Pusziltuk meg egymást.

- Persze. Látogass meg hamar bátyus.

Bólintott, a tekintetem pedig Mikhail-éval találkozott majd a helikopter mellé lépet. A kezemért nyúlt és egy puha csókot lehelt rá. Igaza van, nekünk egy a vérünk és a vér kötelez.

- Még találkozunk Angyalka.

- Biztosan Mikhail.

Eren elindította a madárkát, meg várta míg Mikhail hátrál és elindultunk haza. Rivaille megfogta a kezem én pedig a karjaiba bújtam. A kezeit szorosan fonta körém. Igen most már még jobban ügyel majd, hogy ne lophassanak el előle. Ebben kell bíznom, hogy nem akar elveszíteni és nem abban, hogy uralni akar. Örökké be kell ismernem, hogy a szívem szilánkja Mikhail-nál hagytam és nem bánom. Megérdemli, hogy kapjon belőle.

Sziasztok Zsizsikék :* El is érkeztünk a második évad végéhez. Nagyon szépen köszönöm a sok sok biztatást, hihetetlen hálás volt nektek írni. Ha tetszett akkor találkozunk a Harmadik évadban. "Ha nem a maffia akkor más"