Christa szemszög

Borzalmas fejfájással ébredtem, újra. Nem mertem körül nézni. Szembesülni azzal, hol is vagyok. Haza akarok menni. Hiába nyugtatgatom magam Fei Long szavaival, sajnos nem segít. Ha haza megyünk, lesz értelme vele maradnom? Mindent tud most már. Képes lenne elfogadni azt aki vagyok. Képes lesz megbocsálltani a jobb kezének. Vajon valaha megtudom, miért tette amit tett? Fei Long azt mondta megérti. Mielőtt Rivaille megváltozott értem. Fáj kimondani, de olyan volt, mint Mikhail. Sajnos nem volt különb. Akkor a Cselédben megtapasztaltam újra milyen rettegni. Erőt vettem magamon és kinyitottam a szemeim. Ott voltam a vendégszobába. Pontosan olyan állapotban van mint tíz évvel ezelőtt. Mielőtt itt mindent ellepett a vér és a lőpor szaga. A halál visítva járta körbe a házat. Ez a szoba talán az, amire még visszaemlékezni sem akartam. Itt érintett meg utoljára. Ezen a kanapén amin fekszem, szinte látom ahogy áhítattal magasodik felém. Amit tett nem az abnormális volt. Tudta jól, de nem érdekelte. Örökké magának akart.

2006. Június. 28. Szentpétervár, Arbatov kúria

Anyám, vagyis Katya éppen a sofőrjével enyeleg a szobájába. Apa dolgozik. A háznép pedig a konyhában sürgölődik. Ivan-hoz szerettem volna menni, de egy kar berántott az ajtón és tudtam ki az. A személy, aki minden éjjel eljött a szobámba. Nem is ellenkeztem. Már rájöttem a napokban mennyire felesleges erőlködnöm. Magával szembe emelt fel, magabiztosan ölelt. Az ajtólapjának simult a hátam. Reszkettem persze Ö csak mosolygott, a tekintete pedig ragyogott. Közel hajolt, összeért az orrunk. A szemeim szorosan lecsuktam. Az ajkaim kezdte kóstolgatni. Beletörődtem, így gyengéd maradt. A nyelve a számban járt a nyelvem körül táncolt. Nyál csík húzódott köztünk. Kipirulva néztem fel rá, égkék tekintettéből boldogság sugárzott.

- Mikhail. Miért csinálod ezt velem? Hiszen a bácsikám vagy!

Fordítottam el a fejem, hogy ne lássa a könnyes tekintettem. A nyakamba hajolva csókolgatni kezdte a bőröm. Szakadozva vettem a levegőt.

- Angyalka, olyan édes vagy mint egy csipet mennyország. Amit mindennél jobban meg kell kapjak.

Elkezdte szívogatni a nyakamon a bőröm.

- Ne nyoma lesz.

Nyüszítettem, mire a fülembe suttogott.

- Most játszunk egy kicsit még. Ne vedd el Angyalka ezt az örömöt.

A kanapéra ült én pedig az ölében maradtam. Kigombolta a fehér blúzom és a medál hidegétől összeugrottak cicim. Az ujjaival finoman piszkálta őket, amitől furcsán éreztem magam. Az arcom égett és megint csak bizseregni kezdtem. Beharaptam az ajkam.

- Kate olyan jó kis Angyalka vagy.

Mondta játékosan. Az ajkaira puszikat lehelt utána a mellkasomra fordította minden figyelmét. Nem bírtam ki nyögdécselés nélkül. Azt hittem megint elenged, de nem tette. Legombolta a szoknyácskám és elfektetett, annyira megijesztett.

- Mikhail?

- Csitt csitt, kicsi Angyalka. Sosem bántanálak, csak még itt is megszeretgetlek.

Mondta miközben bugyin keresztül simogatott lent. Az egész lényem remegett, kezeimmel a kanapé huzatát markolgattam.

- Hagyd abba!

- Pedig a testednek jól esik.

Csak elhúzta az anyagot és befedett az ajkaival. Puszilgatott, én pedig csak furcsa hangokat voltam képes kiadni. Addig nem állt le amíg nem remegtem. Elégedetten, széles mosoly mellett csodált.

- Olyan szép vagy Angyalka.

Simogatta meg az arcom. Visszaigazgatta a ruhácskám és az ölelésébe vont.

- Bárcsak még többet játszhatnánk. Kate, még most nem érthetted, de egyszer rájössz. A vérünk összeköt és mi szerethetjük egymást igazán.

Ott hagyott, gyorsan visszamentem a szobámba. Bezártam az ajtót és leültem sírni. Nem értettem ezt az egészet. Apu haza ért rohantam felé, de folyosón a személyzet aki arra járt halott volt. A fehér cipőm átáztatta a vérük. Rohantam a nappali felé. Apu és Mikhail állt ott, hallottam őket.

- Mikhail az üzlet érdeke volt. Legalább a lányom hagyd életben öcsém.

- Victor a fiad valószínűleg már a tengerben hánykódik, mert hibáztál. Ne félj az Angyalkámat megtartom magamnak.

- Hiszen a véred!

Egy lövés és apám a földön hevert golyóval a fejében. Mikhail arcán valami átsuhant és nem értettem, hogy micsoda. Meghallottam egy hangot, de nem voltam biztos a dologban. Yurio befogta a szám és menekültünk, de meghalt. Anyám és egy férfi menekített ki és többé nem akartam visszanézni. Akárhogy menekül az ember a múlt utoléri.

- Miért kell újra itt lennem? Az örökségem az Ördög háza lett.

Az a hang, csak az Övé lehetett. Kétségtelen Ivan hangja volt, de akkor miért mondta Mikhail apámnak, hogy halott? Nem érkeztem gondolkodni. Egy idegen férfi lépett a szobába, sosem láttam. Elém térdelt és elmondta ki az Úrnője. Ezek szerint eljönnek, de miért nem nyugtat meg. Miért érzem, hogy hiába. Megköszöntem Emil-nek, majd az ablakhoz mentem.

Egy vörös audi nyolcas hasított be az udvarra. Ő szállt ki belőle. Tíz év alatt nem sokat változott. Apám helyes öccse érett férfi lett. Összecsuklottam a látványára. Nem értettem, miért van ekkora hatással rám. Nem vagyok már kislány, nem akarok játszani vele. Mert tudom, most nem állna meg. Képtelen voltam megbízni bárkiben is hosszú évekig. De belegondolva kiben bíztam meg? Solt Blake-be, aki a bosszújáért felhasznált. Rivaille Ackerman-ba, egy Királyba, aki feleségül is vett. Mi megmentettük egymást a sötétről, pedig mi magunk vagyunk a sötétség. Esküszöm Rivaille, ha minden kötél szakad akkor visszatérek veled. Felálltam összekapva magam. Én az vagyok, aki lenni akarok. Ismételgettem Fei Long szavait és én Mrs. Ackerman vagyok. Többé nem akarok Arbatov lenni, az már a múlt. Az ajtó kinyílt és Mikhail lépett be Juri-val az oldalán.

- Már annyira kíváncsi voltam kiért marakodik Fei Long és Rivaille, még Asami is ugrasztva lett.

Hallottam, majd lassan oda néztem, a tekintetünk összefonódott. Gondolkodóba esett, nem akart hinni a szemének. Felé fordultam és próbáltam nyugodt maradni.

- Most már elégedett vagy Mikhail? Kielégült a kíváncsiságod?

Kérdeztem határozottan. Úgy örülök, hogy anyu nem hagyta elfeledni az orosz nyelvet. Mikhail először még jobban szemügyre vett szinte elállt a lélegzete. A tekintette boldogan ragyogott, akár a gyermekeké mikor megkapják a vágyott játékot.

- Juri felismered a hölgyet akit elhoztál?

Játszik, felismerem már ezt a hangot. Mikhail elemében van és ez teszi veszélyessé. Juri nem felelt csak nézett.

- Gondoltam, pedig találkoztál már vele mikor hamvas kis tíz éves volt. Van szerencsém bemutatni újra a bátyám lányát Kate Arbatov-ot.

Végig a szemeimbe nézett. Megrebbent a tekintettem, hiába csak egy pillanatra. Innen csak lefelé vezet az út.

- Lehetetlen! Mi akkor mindenkit megöltünk nem?

- Látod, hogy nem. A trón jogos örököse végre újra itthon van.

Megnyalta a száját mint mikor utoljára láttam. A másik pisztolyt rántott, mire Mikhail megtekerte a kezét.

- Kifelé Juri! Elfelejtetted talán? Senki sem nyúlhat az Angyalkámhoz!

A szívem kihagyott egy másodpercerejéig. Ez baj. Akár Solt esetében most is úgy érzem ketté szakadok. Mert ez a férfi a vérem.

- Mikhail gondolkozz, ha a nagy házak megtudják.

- A férjem és Fei Long haragja talán előrébb való. Hol van a gyerek?

Tao nincs itt legalább azt tudjam meg hol van. Nem felelt. Juri kiment, engem gyedül voltam magával az Ördöggel. Miért mantrázzom ezt? Önámítás az egész. Ebben a percben újra látom magam kislányként.

„Önámítás lenne? Talán elfelejted mit tett velünk, itt ebben a szobában? Képes vagy elfelejteni, hogy kiknek a vére tapad a kezéhez?"

„Mit vársz tőlem? Én semmit sem változtam. A nagybátyánk mellett erőtlenné válok."

Mikhail az ajtónak dőlve csodálva itta a látványom. Bár ne tudnám mit akar. Sírni sem tudok. Kira Liu jól látta. Én voltam, aki már a kezdetektől áruló volt. A büntetésem, hogy engem is elárultak. Miért neked kellett elárulnod? Mikor téged sosem tudnálak gyűlölni.

- Angyalkám milyen érzés újra itthon lenni? Újra mellettem lenni?

Kérdezte kaján mosollyal, engem visszazökkentve a valóságba. Hanyagul a fotelba dobta az zakóját. Hideg futkosott a hátamon. Az emlékképek kezdtek rohamozni. Bárcsak máshogy történt volna minden.

- Komolyan kérdezed Mikhail? Mégis hogy kellene érezném magam? Rosszul vagyok az egésztől, akár csak tőled,

- Megváltoztál régen, olyan édes és engedelmes voltál Angyalka.

- Gyerek voltam, akit molesztált a drága nagybátya.

Vágtam a szavába, de csupán egy széles mosolyt kaptam.

- Angyalka nagyon is tetszett a dolog. Még ma is hallom ahogy mondogatod. "Mikhail ne, Hagy abba, Nyoma marad." Édes volt, ahogy potyogtak a könnyeid az új érzések miatt. Csak arra tudtam gondolni, mennyi minden vár ránk, ha megérsz nekem.

Félelem sepert végig az egész lényemen, lassan oldotta le a nyakkendőjét, én pedig hátráltam.

- Fei Long nem hagyja megtorlás nélkül és Rivaille sem fog csendben várni.

- Angyalka sosem tudtál hazudni. Ha valóban iszonyodnál tőlem, akkor nem lettél volna az olasz Maffia Király felesége. Mi Rivaille-lal egyformák vagyunk.

Billentette meg a fejét. Ezt pont tőle nem akarom hallani. Már rájöttem rég, de mit csináljak. Nekem is jár a boldogság. Mellette biztonságban érzem magam. Álltam a tekintetét.

- Vele ellentétben te vérfürdőt rendeztél akkor nyáron.

Hátra lépve a kanapéba ütköztem, ami kicsit kibillentett az eseményekből. Ki is használta mert maga alá tepert azon az átkozott bútoron. Betakart a teste, olyan volt akár egy prédájára ugró nagymacska.

- Nem akarom!

Mondtam dacosan, de Ő szorosan fogta le a kezeim. Felfalt a szemeivel, lehunyta a tekintetét. Gondolkodott, mikor újra rám nézett a tekintette számítóan ragyogott.

- Kate édes, kis naiv Angyalom. Most egy olyan titkot mondok el, amit értékelni fogsz.

Egy kézzel fogott le hiába küzdöttem, a másik keze az arcomon pihent meg lágyan cirógatva a bőröm. A nyakamon keresztül csúsztatta le a mellkasomig és beterítette azt. Érezte milyen hevesen ver a szívem.

- Katya elmondta az apádnak, amit látott. A bolond bátyám annyira szeretett engem. Még csak el sem hitte és te édesem, nem szóltál neki. Egyetlen egy alakom után sem.

Komoly volt, nem láttam mellébeszélés jeleit. Két oldalt folytak a könnyeim. Az hang újra hallottam.

- Akkor este, mikor megölted.

Az ajkait összeszorítva nézett, engedett kicsit a szorításból. Enyhén ráncolta a homlokát várta, hogy befejezzem.

- Azt mondtad neki, hogy Ivan meghalt. Én felismerem a testvérem hangját és itt volt Ő is a házban.

Vigyor szalad keresztül az arcán. Lehajolt, megakart csókolni. Elfordítottam a fejem.

- Állj fel! Átmegyünk a szobámba, ha úgy tetszik megboldogult apád szobájába.

Mondta gúnyosan, persze egy jól irányzott pofonért. Erősen ragadta meg a kezem mire felszisszentem és húzott magával. A szobába leszaggatta rólam a kimonóm és az ágyra dobott. A kis testem elveszett a hatalmas ágyban. Így csak fehérneműben maradva próbálta fentebb csúszni az ágyon, de megfogta a bokáim.

- Mikhail kérlek!

Már az ágyban süppedtem Ő felettem volt. A medálom lánca szinte csörgött ahogy a mellkasom ritmusától. Ráült a csípőre, az ingét gombolta le.

- Angyalka nem emlékszel? Nem számít mennyire küzdesz ellenem, végül játszani fogunk.

- Nem árulhatom el jobban Rivaille-t!

Fakadtam ki, mire elnevette magát és a haját túrta. Óvatos mozdulattal vette le a medálom és ledobta a vastag szőnyegre.

- Angyalka ugyan már, itt mindenki elárul mindenkit. A vér az egyetlen ami kötelez.

Megcirógatta az arcom. Most sokkal másabb volt, mint általában.

- Kira Liu volt a besúgóm a Baishe-nél. Készségesen mesélt a nőről, akiért harc megy. Sajnos az a részlet lemaradt, hogy rólad van szó. Kira sokat beszél, Solt Blake-et az árulása ellenére is szereted. Azt hiszed méltó lenne a kegyelmedre? Segítek, nem. Amint alkalma lenne elárulna újra. Mindig is nagyra becsültem benne a mérhetetlen türelmét és érthető, hogy csendben várt. A te veszted az lett, hogy Rivaille mellett állapodtál meg. Hálás vagyok, mert így itthon vagy.

Csak néztem azokat a csodálatos égkék íriszeit. Tehát Kira mindent elmondott, amit csak tudott. Ha megkérdezném Mikhail-t, hogy miről van szó. Szinte biztosan tudom, hogy nem válaszolna. Tudnom kell mit tett Rivaille, amiért eldobott Solt. Elnyíltak az ajkaim, hogy lehetek ilyen álszent.

- Máshoz sem értesz mint, hogy rá erőltesd magad valakire.

A szavaim üresen csengtek. A fejét csóválva felállt és megszabadult a maradék ruházatától. Zavarba jöttem a látványától, hiszen csak Rivaille testét ismerem. Kuncogott rajtam.

- Angyalka, kössünk üzletet.

Felnéztem és vártam, hogy folytassa. Elégedetten mosolygott.

- Épségben visszaküldöm Fei Long fiát és szólok Ivan-nak, hogy jöjjön haza Makaóból. Tíz hosszú évig kerestelek, hiába. Legalább egyetlen egyszer felejtsd el, hogy kik vagyunk.

Nem jöttek szavak a számra. Felkönyököltem, de visszadöntött. Komolyan mondta volna? Jól hallottam akkor a hangját? Kira tényleg teljesen elárulta a Baishe-t, ha még Tao személyét is felfedte. Megcsókolt, millió furcsa érzés kerített hatalmába. Lihegve szakadt el tőlem.

- Jó kis lány. Két lehetőséged van, vagy élvezed vagy nem.

- Mintha olyan egyszerű lenne a kérésed. Annyi mocskos dolgot műveltél a múltban, ami minden percben kíséretet.

Ahogy a nyakam csókolgatta éreztem a róka vigyorát. A keze becsúszott a melltartóm alá és finoman masszírozni kezdte. Halk sóhaj szakad ki a torkomból.

- Angyalka a tied a döntés, légy jó és válaszd a gyönyört.

A feszültség egyre csak nőtt bennem. Az ajkai ismerősen kezdték újra felfedezni a megnőiesedett testemet. Eltávolodott, végig szemlélve a könnyes szemeim és kipirult arcom. Több mint elégedett volt. A nyakamba temetkezett csókokkal bombázva, a kezei pedig bejárták a testem. Neki olyan meleg minden érintése, betakarta a szemérem testem amitől megfeszült a testem. Egyetlen pillanatig sem sietett. Nem dönthettem szabadon. Akarta, hogy élvezzem, hogy kéjjel öntsön el minden egyes, apró érintése.

- Olyan kibaszottul tökéletes vagy.

Ott csókolt, én pedig minden tartásom elengedve sikoltoztam. A kezeim a szőke hajába túrtam, olyan selymes a haja.

- Mikhail!

- Mindig nyerek, csak törődj bele Angyalka.

Lihegte a nyakamba, lázasan falni kezdte az ajkaim. Akaratlanul is belemélyesztettem a körmei a vállaiba, mikor belém hatolt. Ez az érzés annyira más volt, mint a férjemmel. Egyszerre volt idegen és ismerős.

Az orgazmus ami átjárt gyönyörű volt és átkoztam magam amiért élveztem. Hiába idéztem fel a tíz éves önmagam emlékeit. Azokat mikor „játszott velem". Már nem voltam kislány. Semmim sem volt, amivel nyugtatni tudtam volna a lelkem. A testem jól esően tört szilánkosra. Mond csak Rivaille emlékszel a cselédben elmesélted mit tehetnél velem? hogy a szégyentől fogok fuldokolni majd és az végez velem. Nem tudhattad, de én már megéltem egy-két ilyen alkalmat és túléltem. Sajnálom amiért újra elárultalak, de ezen már nem változtathatunk. Felsírtam, Mikhail azt hiszem ijedten nézett rám. A mámoros tekintette aggodalommal volt tele.

- Angyalom? Ennyire rossz volt?

Szégyenkezve ráztam meg a fejem. Éreztem, ahogy ég az arcom. Megkönnyebbülten húzott volna csókra, de Juri ajtóstul rontott be.

- Vendéged van!

Mondta és kiment. Mikhail tekintette nem hagyott el engem. Mérgesen fogott öltözésbe, én pedig magara húztam a takarót, elfedve a testem.

- Amíg visszajövök Angyalka gondolkozz el a házasságodon. Rivaille szerinted, hogyan reagál majd rá, hogy a szívedben nem csak neki van hely?

- Ne forgasd ki a dolgokat! Én sokat köszönhettem Solt-nak.

Kezdem zabosan, de ami Őt és engem illet. Erre nem tudok kitérni. Ahhoz túl sok mindenben igaza van. Szokásos mosolyával igazította meg a haját.

- Idővel ráfogsz jönni, hogy milyen is igazából. Szerinted azért kellesz neki mert feltétlenül szeret? Kate te vagy ennek a szervezetnek a jogos örököse, nem a bátyád és nem is én. Gondolom tudod mekkora hatalma van Rivaille-nak. Általad pedig szinte a világ alvilága lenne a kezei között. Minden démon ara vágyik a koromfekete szíve mélyén, hogy egy ilyen angyal mint te szeresse.

- Rivaille, csak pár napja tudja. Soha sem használna ki.

Az ajkaival betakarta az enyémeket, teljesen összezavarodtam. Solt lebegett a lelki szemeim előtt. Ahogy a pódiumnál ülve nézz fel rám és mosolyog, míg a lelkem darabkái között olvas. Ő is a céljaiért áldozta fel ami volt. Mikhail csókja olyan mint a menedék.

- Angyalka én vagyok az egyetlen, aki igazán szerethet. Mikor fogadod már el?

Még az ajtóból visszamosolygott és magamra hagyott. Miután megbékéltem és felöltöztem. Lementem a kertbe a családi kriptákhoz és meg álltam a fekete márvány sírnál.

- Hazahoztak apu.

Mikhail Arbarov 35 éves, az orosz maffia feje