III.

Wendauerre felfigyeltek, Ernőnek igaza lett, azonban nem éppen effajta rivaldafényre vágyott. Ezt csak Weisszel kívánta megosztani, a közelben sziesztázó úszómester féktelen ordibálása, és az összecsődülő nyaraló-tömeg nem szerepelt a tervei között.

Gyorsan feldobta a korcsolyákat a stégre, aztán úgy döntött, hogy mostantól az ő arcát élő ember nem kötheti ehhez a fatális baklövéshez.

Ázott kutyaként ért partot, kimerülten, egy településsel odébb. Ahogy sikerült száraz cuccba öltöznie, amit tizenötezer forintja bánt, azonnal a legközelebbi busszal elgurult Nadapig, Feri nyaralójáig.

Most még azt az idióta pókot is elviselte volna, ezerszer inkább, mint a szégyent, és hiába hívogatta az egész csapat, nem reagált, sőt, ki is kapcsolta a készüléket.

– WENDAUER! – Áts dörrenő hangjára úgy riadt, mint a puskavégre került kisnyuszi. – Normális vagy?! Meg is sérülhettél volna!

– Nem mondod – dünnyögte Gyurka.

– Hé! Máskor óvatosabban. Mire volt ez jó?

– Leszállnál rólam? – húzta fel térdét Wenaduer. Sírni akart, de nem Feri előtt.

– Legalább Pocoknak veddf el! Aggódik érted. A kedvemért megteszed? – guggolt le mellé Feri, és bátorítólag megszorította az alkarját. Gyurka elvette a készüléket. Ernő arca virított rajta, gondolhatta volna, videohívás.

„Minden rendben, Gyuri bácsi?" jelelte a kisfiú.

„Aha. Tudok úszni. Weisz most totál hibbantnak tarthat"

„Dehogy! A görkoridat tutujgatja, mintha téged ölelne. Tudtam én, hogy viszont szeret téged. Csak nagyon fél attól, hogy te meg nem. Szóval... ha az őszintét akarod hallani, szerintem mindketten gyagyák vagytok." Feri felvonta a szemöldökét, mert nem látta, mit jelelt Ernő, amitől Gyuri zavartan felvinnyogott.

„Ott van valahol a közelben?" válaszolt Gyuri.

„Igen. Idehívom, jó? Aztán ügyesen! Apának ne mondd el, hogy segítettem. Szerinte nem szép dolog ebbe beleszólnom. De annyira örülök nektek!"

Gyuri halvány mosollyal az arcán bólintott. Ettől rosszabb már úgy sem lehetett, alapon ment bele a gyerek játékába. Az egyetlen pozitívum a napban, hogy Ernő kapott ingyen cirkuszt, és minimálisan, de kizökkentették abból az örökös néma önizolációból.

A félsiker is siker, nem? – gondolta keserűen.

Gyuri randimeghívását Weisz elfogadta. A pesszimizmusa nem nyert nagyobb teret, és Feri hálás volt Ernőnek, mint később kiderült, Boka alaposan elmagyarázta neki, hogy miért nem illik mások háta mögött szervezkedni, és hogy ő vajon örülne-e, ha ilyet hallana vissza magáról? Nem ment vele sokra. Ernő nehezen értette meg az ilyen íratlan szociális normákat, és Jani érezte, hogy még sok dolga lesz, ha szeretné, hogy Ernőnek egy viszonylag biztonságos, nyugodt életet akar biztosítani.

Feri ebben partnernek bizonyult, és úgy fogadta el a teljes csomagjával Bokát, ahogy voltak.

– Hé! Jani! Ne szidd ezt a gyereket! Jó rizikós volt, de Wendauer baromsága, hogy nem tud lélegezni sem azok nélkül a szarok nélkül – fintorgott Feri a görkorcsolyák gondolatára. Utálta őket, de Wendauernek meg nem mondta volna. Nem kell elrontsa a saját ízlésével azt a jól működő barátságot.

Wendauer és Weisz másnap külön mentek a tervezett túrára. A pákozdi ingókövekhez mentek, félútig kocsival, a másik felét gyalogolták, hogy aki akart, az természetfotókat tudjon készíteni.

A másik fele élvezte simán a látványt a hegyről.

– Jé, ott a Bence-hegyi kilátó! Kár, hogy most nem világít – így a Kolnay

– Azért, mert nincs este még, te tulok – oltotta le Barabás.

– Okostojás – öltött nyelvet Kolnay.

– Nem is. Csak használom az eszem.

Erre többen felröhögtek.

– A mid, kis pajtás? – Pásztor Árpi kétrét görnyedt a röhögéstől, miközben terítették le a pokrócokat.

– Mi nem érthető ezen? Az eszem. Ami a Kolnaynak nincs – vigyorgott Barabás.

– Ránk ne szakadjon az ég ekkora hazugságtól! – nézett az ég felé, kézfejével csinálva szemellenzőt magának Ferenc.

– Ernő! Naptej! – figyelmeztette Boka a kisfiát. Ő engedelmeskedett, aztán merült is vissza a tetriszezésbe.

Nem sokkal messzebb randizott a WendauerxWeisz duó is.