- Tarts ki! - mondogatta Jace és Isabell felváltva -Nem hagyhatsz itt minket te is! Legalább te ne! - könnyezett bátyja felett a lány. Alec egyik kezét ráfektette a lányéra és megszorította.
- Izzy, Jace - köhögte - egy...démon volt...megtámadt...az irónom...
- Otthon volt! Hogy hagyhattad otthon? Teljesen elment az eszed?? - kiabált a szőke. A rúnák nem hatottak, ezek szerint a méreg már túlságosan elterjedt a fiú testében. Magnus csak figyelt, nem szólalt meg, s nem is mozdult. Hirtelen egy forró tenyeret érzett kézfején, mire a kék mélységekbe pillantott.
-Magnus... - motyogta a fiatalabb - kaphatok... még egy esélyt...a következő...életemben? - mosolygott  a férfira, mire annak némán elkezdtek folyni a könnyei.
- Alexander - szólalt meg - ha meggyógyulsz, most is kapni fogsz egyet. Ha kell, végtelen esélyt kapsz! Ez az egész miattam van.  Az én baromságom miatt vagy így itt. Kérlek, bocsáss meg! - törölte meg szemeit. Alec viszont nem hazudtolta meg magát és szembe szállt a férfi szavaival.
- Nem...én voltam hülye - folytak végig arcán a könnyei, bár az esőtől nem nayon látszott - Nem kellett...volna azt...tennem - mosolygott továbbra is, majd maradék erejével felemelte kezét és megsimította a boszorkánymester arcát.
- Talán egy varázslattal...! - szipogott Clary - Legutóbb sikerült!
- Igaz! Magnus, most miért csak ülsz?! - mondta már kétségbe esetten Jace.
- Mert a méreg tú...
Izzy telefonja megcsörrent, de ő nem foglalkozott vele.
- Ki az? - motyogott Clary. A lány szipogva elővette a készüléket, majd gyorsan fel is vette.
- Anya! Gyere ide! Alec...haldoklik - sírta. Anyja rémült hangját a többiek is hallották telefonon keresztül. Izzy lediktálta neki a címet, majd elhajította azt.
- Alec! Hé! - pofozgatta meg óvatosan parabatai társa arcát Jace - Nehogy elaludj! - Alec nehezen, de kinyitotta szemeit, majd fáradtan motyogni kezdett.
- De fáradt vagyok...csak egy kicsit - vett egyre lassabban levegőt is, majd újra lehunyta szemeit - Magnus...
- Igen? - emelte meg a boszorkánymester a fiú felsőtestét - Bármit megteszek, csak ne aludj el, oké?
A fiú bólintott. Nehezen, de nyitva tartotta a szemeit, ám ahogy pislogott, egyre hosszabb időre maradt úgy. A többiek beszéltek hozzá, ám ez se segített. A fiút legyőzte a méreg. Szemeit lehunyva csak annyit mondott, "köszönöm", majd többet nem lélegzett, s nem nyitotta ki szép kék szemeit.