[-]
Szia Felix

[-]
Azt hiszem, ideje beszélnünk

[-]
Gondolom szarul esett, amit
mondott

[-]
De ne bánkódj miatta

[-]
Nem muszáj így maradnia

[Felix]
Ezt hogy érted?

[-]
Visszacsinálhatod.

[-]
Ha most azt kéred, hogy
minden legyen a régi

[-]
Akkor úgy lesz. Ennyire
egyszerű az egész

[Felix]
Komolyan kezd érdekelni,
hogy ki a halál vagy te...

[-]
Ne érdekeljen, úgysem tudod
meg

[-]
Viszont

[-]
Az ajánlatom nem tart örökké.

[-]
Egy órád van

[-]
[link megnyitása]

Ahogy lenyomom a gombot, megjelenik egy visszaszámláló. Betölti az egész képernyőt.

01:00:00

00:59:59

00:59:58

00:59:57

Minden egyes lefaragott másodperccel nő a gyomromban lévő csomó, a torkomban a gombóc, ereimben pedig a vérnyomásom.

Utálom az új Hyunjint.

Rettenetesen.

Ettől függetlenül nem akarom, hogy az apja megint verje; hogy az anyja lelépjen; hogy ne legyen ott neki Kkami.

Nem akarom, hogy visszakerüljön abba a helyzetbe; abba az állapotba.

Nem akarom bántani...

Sose akarnám.

A kezemben tartott számláló felett megjelenik egy beérkező üzenet. Nem nyitom meg, de elég rövid ahhoz, hogy így is el lehessen olvasni.

"Jeno: kösz-kösz ;)"

Ökölbe szorul a szabad kezem.

Nem akarom bántani. Nem akarom bántani. Nem akarom bántani. Nem akarom bántani. Nem akarom bántani. Mantrázom, mint valami varázsigét. Inkább én szenvedjek, mint ő. Inkább kelljen elviselnem, hogy nem szeret, mintsem neki állnia a pofonokat.

Tudom, hogy ez lenne a helyes; hogy így kellene gondolnom.

Tisztában vagyok vele, mégsem megy.

Nem tudom nem önzően gondolni a helyzetre.

00:47:32

Ketyeg az óra.

Vajon milyen elmebeteg játszhatja ezt velem? Be lettem drogozva? Ez csak egy álom? Ennyire bevertem a fejem?

Kell lennie logikus magyarázatnak.

Kellene, de nincs.

Lehet, hogy megakadtam a multiverzum egyik pixelhibáján.

[-]
Tikk-takk

Legszívesebben letiltanám; magyarázatot keresnék; egy sarokban sírnék.

Legszívesebben Hyunjinnal lennék. Nem ezzel, hanem az igazival; azzal, akit nem én teremtettem.

De ott van bennem a kétely; mi van, ha ez a világ is valódi.

00:39:55

Lassan félidő.

Döntenem kellene.

Soroljunk érveket.

Miért akarok visszamenni?

Mert szeretem azt a Hyunjint, aki mellett és akivel felnőttem. Mert ebben a valóságban sosincsenek itthon a szüleim. Mert a multiverzum azon részén sosem akarnának fogadásból megfektetni. Mert az ottani fiú szeretett; mert hevesen érzett mindent.

Miért akarok maradni?

Mert itt Hyunjinnak jobb az élete.

Felsorolás vége, mégis, az az egyetlen egy érv a maradás mellett, valami borzasztóan nehéz.

Miért nekem kell döntenem? Nem vagyok Isten, nem vagyok gengszter vagy üzletember.

Csak szerelmes vagyok. Olyan, aki szeretné, ha valaki viszonozná az érzéseit.

00:28:11

Fel akarom hívni. Elmondani, hogy mennyire sajnálom. Elmondani, hogy éppen mindenétől megfosztani tervezek.

Nem teszem. A hangja gondolatától is sírhatnékom van.

[-]
Sikerült dönteni?

[Felix]
Kuss legyen

[-]
Csak okosan

[Felix]
Baszd meg az okosságod

Kezd felmenni bennem a pumpa

00:12:32

Izzad a tenyerem; a tincseim a homlokomhoz tapadnak. Úgy festek, mint valaki egy masszív edzés után.

Pedig csak gonolkozok.

00:08:59

Faszom.

Bezárom az időzítőt, a profilt pedig megpróbálom felhívni, de mindig lecsapja a szolgáltató.

[-]
Na, sikerült dönteni?

[Felix]
Igen.

[Felix]
Vigyél haza

Aztán reggel lett.

A padlón fekszem, arcomon sebhelyekkel, a szívemben aggodalommal.

A telefonom nincs a zsebemben. Ott van, ahova a bicajos este után tettem.

Kakaon nem vártak erotikus üzenetek.

Csak Hyunjin írt, hogy ne haragudjak.

Persze megpróbálom felhívni, de mindig kinyom. Nem veszi fel.

Suli helyett aztán inkább hozzájuk bicajozok.

Bemászok Hyunjin ablakán, és meglátom őt, bekötött sebekkel, lehunyt szemekkel, ahogy alszik.

Kinyitom az ajtaját, körülnézek, hallgatózok, nincs-e itthon az apja.

A válasz az, hogy nincs. Csak ketten vagyunk.

Ezen pedig felbuzdulva, nem kevés bűntudattal mászok mellé.

- Lix, mit csinálsz itt? - kérdi elhaló hangon.

- Hiányoztál - motyogom.

- Néhány órája mentél el.

- Legalább egy hétnek tűnt - felelem, majd közelebb bújok hozzá. - Rendben vagy? - Kérdésemre elrejti a csuklóit a paplanja alá.

Megvágta magát.

Összeszorul a torkom.

Elvettem tőle egy jobb életet.

Az én hibám.

Ez is az enyém...

Most pedig miattam kell itt szenvednie.

Rossz ember vagyok...

- Sajnálom - motyogom. - Annyira borzasztóan sajnálom - temetem a takarójába az arcom, mielőtt utat törnének maguknak a könnyeim.

fin.

______
______