[-]
Megijesztettelek?

[Felix]
Baszd meg

[-]
:(
Goromba vagy

[Felix]
Mert szórakozol velem.
Mintha nem lenne
elég gondom nélküled
is...

[-]
Ne légy ilyen. Legalább
neked teszek ajánlatokat

[-]
Nem mindenki kap ilyen
lehetőséget

[Felix]
Folyton csak beszélsz
arról a kurva ajánlatról.

[Felix]
Ne várd el, hogy boldog
legyek a lehetőségek
látszatától.

[Felix]
Majd, ha fel tudsz mutatni
valamit, akkor TALÁN

[Felix]
Addig pedig baszd meg magad :)

[-]
Ha sokat sértegetsz, nem mondom
meg, mi lenne a dolog tétje.

[Felix]
Kinyögöd még ma?

[-]
Este megérted.

[Felix]
Mi?
Az üzenet nincs elküldve.

[Felix]
Komolyan?
Az üzenet nincs elküldve.

[Felix]
...
Az üzenet nincs elküldve.

[Felix]
Remélem, hogy élvezed a
nyomorom, te utolsó,
nyomorult seggfej.
Az üzenet nincs elküldve.

Igazából én sem tudom, hogy pontosan mit várok. Talán azt, hogy végre felébredjek ebből a kicseszett rémálomból; hogy Hyunjin és köztem ismét ugyanazok az érzések legyenek; hogy minden rendben legyen.

Hogy ne lássam, ahogy Hyunjin a folyosón felém tartva Jenora mosolyog.

Mélyre dugom a zsebemben a telefonomat, ahogy várom, hogy mellém érjen.

Szép. Szebb, mint valaha. Kétségtelenül öltözteti a mosolya; a jókedve; a tény, hogy kivirágzott.

Jobbak a ruhái is; színesek, vidámak és pont a méretében vannak. Nem olyan hatalmasak, mint azok a feketék, amiket régebben... amiket abban a másik életben hordott.

Int Jenonak, majd ugyanazt a kézmozdulatot kihasználva helyezi a derekamra a kezét.

- Akkor mehetünk? - kérdi az ajkaimra suttogva, mire borzongás fut végig a gerincemen. Valamelyest oldódik az ereimet feszegető ideg.

- Persze - felelem, majd bezárva a kettőnk közti rést csókolom meg.

Más. Nem tudok elvonatkoztatni attól, hogy más minden; az íze, a hevessége, a szexuális töltete.

Minden, méghozzá csupa nagybetűvel.

Hozzám megyünk. Úgy fest, hogy legalább ez nem változott. Út közben veszem észre, hogy hiányzik, hogy félve nyúljom a kezem után; hogy hiányzik a pólójának a jellegzetes, olcsó dohány illata; hogy hiányzik a tartása; ahogy a vállai álltak.

Még az a búskomor tekintete is hiányzik.

Gyűlölöm magam.

Gyűlölöm, amiért utálom a helyzetet.

Pedig az én hibám ez is.

Nem szólalunk meg, nem beszélgetünk semmiről, csak némán ballagunk egymás mellett, kézenfogva, mint két idegen, akiknek a csuklóin ugyanaz a bilincs pihen.

Aztán megérkezünk. Senki nincs itthon, amit furcsállok, mert ilyenkor már legalább az egyikük haza szokott érni.

Ez persze Hyunjin figyelmét sem kerüli el.

Durván löki be az ajtót, egy pillanatra sem elengedve a kezem, amint pedig kattan a zár, én már csak annyit érzek, ahogy a lapockáim lendületesen csapódnak a falnak, Hyunjin ajkai pedig agresszívan érik az enyémeket. Különös érzés, elvégre sosem csókolt még így korábban.

Kell pár pillanat, amíg felfogom, mi is történik éppen, ha pedig nem lenne elég egyételmű a gesztus hevessége, nagyon gyorsan felnyitnák a szemeim a pólóm alá csúszó fürge ujjak. Fel sem ocsudok, máris a padlón hever a felsőm.

Nem helyes, tudom jól. Azt is, hogy ez nem az a Hyunjin, akibe beleszerettem, és nem az, aki engem ténylegesen szeretni tud. Nem az, akire olyan sokáig vágytam.

Teljes tudatában vagyok mindennek, de a testemnek ezt megmagyarázni nem tudom.

Szinte már ösztönösen fonom a lábaim a dereka köré, noha sosem csináltam - csináltunk - ilyesmit korábban. Ő persze rutinosan támaszt meg, majd indul meg velem a hálószobám irányába.

Úgy látszik, hogy ez a Hyunjin nem olyan ártatlan, mint az, amelyiket megismerhettem.

Pontosan tudja, hol kell érintenie ahhoz, hogy az agyam szinte kikapcsoljon; hogy ne törődjek semmi mással, csak vele.

Nem teszem fel magamnak a kérdést, hogy kivel és mikor gyakorolhatott. Jobb, ha nem tudom.

Hanyatt dönt az ágyon, majd a nyakhajlatomba csókol, aztán négyzetmilliméterenként halad egyre lejjebb; kulcscsontok, mellkas, bordák, hasfal, köldök, alhas, majd az utolsó pont közvetlenül a nadrágom széle fölött éri a bőröm.

Melegem van, jobban, mint valaha. Nem akarom magamon tudni a ruháimat, nem akarok gondolkodni, de azt sem akarom, hogy az ujjaim a tincsei közé kússzanak, nem akarom visszahúzni, nem akarom megcsókolni, nem akarom megemelni a csípőm sem, mégis mindent megteszek.

Mindent, mert ebben a percben nem akarom, hogy érdekeljen, hogy nem Hyunjin az.

Ebben a percben nem akarom elismerni a hibám.

Nem akarom, hogy abbahagyja.

Kissé esetlenül húzom le róla a pólóját, aztán sokkot kapok, mert nem az a látvány fogad, mint amire számítok.

Hatalmas, piros felkiálltójelként villog előttem az érzés, hogy a finoman kidolgozott kockák és a makulátlan bőr nem a szerelmemhez tartoznak.

Meg akarom érinteni őket. Meg is teszem.

Nem kellene.

Újabb csókcsata bontakozik ki köztünk, amit elveszíteni látszok. Nem mintha bánnám.

Hyunjin balkeze lejjebb csúszik, az övemmel kezd babrálni. Hagyni akarom.

Hagynám is, ha nem rezdülne meg a farzsebemben a telefonom.

A telefonom, ami emlékeztet, hogy egy ajánlatra várok.

Basszameg.

- Hyunjin, várj - motyogom, ahogy eltolom magamtól. - Nekem ez nem megy. Most nem. - Bűntudatom van, méghozzá hatalmas. Nem lett volna szabad hagynom. Ennyit sem.

Legnagyobb meglepetésemre csak gúnyosan elmosolyodik, majd leszáll rólam.

- Hát oké - mondja, majd visszahúzza a pólóját. - Mondjuk ezzel most buktam egy fogadást - röhögi el magát, nekem pedig a homlokomat elhagyva, a plafonig szaladnak a szemöldökeim.

- Mi? - csak ennyit tudok kérdezni.
Nem értem, mi történik, azt sem, mit mond. Egyszerűen nem értek semmit, ezt pedig a zsebemben ismét megzörrenő telefonom nyomatékosítja.

- Azt mondtam, hagyni fogod magad - von vállat -, Jeno pedig azt, hogy nem.

- Te fogadtál arra, hogy lefekszem-e veled?

- Igen. Kicsit szomorú is vagyok ám, amiért csalódnom kellett. - Mondandója közben folyamatosan pimasz, féloldalas vigyor ül a képén. Hányingerem vam tőle.

- Menj a picsába - suttogom.

- Tessék? - fagy arcára a mosolya.

- Azt mondtam, hogy menj a picsába - emelem fel a hangom.

Ő pedig otthagy, az ajtót pedig nyitva.

Szorul a torkom köré font láthatatlan kéz; összezsugorodik a gyomrom. Nem kellene így éreznem, ez nem ő.

Nem lehet ő.

Nem lehet...