Daisy cirógatásában Harry elálmosodott, és észre sem vette, ahogy a mozdulatai egyre laposodtak, majd megálltak. Halkan szuszogva feküdt az esti nap fényében, és könnyű álomba merült. Estefelé halk kopogtatásra, majd ajtónyitásra nyitotta ki újra a szemeit. Emilia jött be, hogy hívja vacsorázni.

A késő délutáni alvás után Harry már nem igazán ébredt fel, így elég hallgatag volt, és az asszony ezt tiszteletben is tartotta. Csendben leültette az asztalhoz, és gyümölcsteát öntött neki. Mindketten halkan ettek, amikor hirtelen a bejárati ajtó felől hangokat hallottak.

- Megjöttem! - lépett be egy sóhajjal a konyhába Louis, és mosoly terült el az arcán, ahogy ránézett a vacsorázó párosra. - Jó étvágyat! Nagyon elkéstem?

- Csak most kezdtük - rázta meg finoman a fejét Emilia, és azonnal felállt, hogy egy tányért tegyen Louis elé.

- Köszönöm - mosolygott fel rá, miközben leült. Harry észrevette, hogy sokkal fáradtabbnak nézett ki, mint mikor elindult. Ezek szerint azok közé a férfiak közé tartozott, akiket fárasztott a vásárlás. Harryt nem igazán lepte meg a tény.

Louis, mint aki megérezte a férfi tekintetét magán, ránézett.

- Minden rendben? - kérdezte, Harrytől pedig egy bólintást kapott válaszként. Ennyi elég is volt Louis-nak, nem akarta erőltetni a másik hallgatagságát, helyette másról kezdett beszélni. - Voltam írószer boltban is, meg drogériában is. Azt hiszem, mindent sikerült beszereznem, amit kértél, de azért majd ellenőrizd le te is. Ha valami még hiányzik, szólj!

Harry erre is csak bólintással felelt, és érezte, hogy Louis talán ennél nagyobb reakcióra számított, de körülbelül semmihez sem volt kedve, beszélgetni meg még annyira sem.

Mindenesetre nem erőltették, ezúttal csendben vacsoráztak, nem beszélt sem Emilia, sem Louis. Harry, ahogy befejezte felállt, és megköszönte az asszonynak. Mielőtt viszont kiment volna az ajtón, Louis megállította, és szintén felkelt az asztaltól, hogy Harry előtt lépjen ki a konyhából. A belépőben egy kanapéra tette le a szatyrokat, amikor megérkezett, és ezeket ezúttal át is adta Harrynek, aki halvány mosollyal fogadta.

- Ha valamivel baj van, szólj, és visszaviszem kicserélni.

- Köszönöm.

Harry még egyszer Louis szemeibe nézett, majd megfordult, és elindult felfelé a lépcsőn. A szobájában mindent kipakolt. Louis tökéletesen azt vette, amit leírt neki, ez pedig mosolyt csalt a férfi arcára.

Az este további részében, Harry magára fordította minden figyelmét. Régen nem mosott olyan alaposan hajat, mint akkor. Több, mint egy óráig bent volt a fürdőben, és neki nem is tűnt soknak. Az új sampon illata, megegyezett azzal, amit Harry otthon használt mindig, ez pedig egy hosszú, forró vizes zuhanyzás alatt megnyugtatta őt. A tükör teljesen bepárásodott, mire Harry kilépett a kabinból, de hanyagul a kezét használva, ímmel-ámmal letörölte róla, így magát is szemügyre vehette. Az arcán már kiütközött a borosta, amit sosem szeretett igazán, de inkább másnap reggelre halasztotta a feladatot, hogy leborotválja. Helyette a bőrápolóval bekente az arcát, és nyakába akasztott a törülközővel egy melegítőnadrágban átsétált a szobájába.

Miután még egyszer áttörölte a haját a törülközővel, ledobta magát az íróasztalhoz, és kezébe vette a körömlakkokat. Felismerte azokat a színeket, amiket otthon már használt, de volt köztük két számára eddig ismeretlen: egy világos kék és egy halvány rózsaszín.

Ezt a kettőt emelte ki a többiből, és az ujjai közt egymás mellé tette őket. Tökéletesen passzoltak. Harry újból elmosolyodott, ahogy elképzelte, hogy Louis a körömlakkok előtt állt, és miután megkereste azokat, amiket Harry kért, kiválasztott kettőt a férfinak csak úgy bónuszba. Mert kíváncsi volt - és talán azért is, hogy kifejezze a háláját Louis felé -, Harry végül ezeket nyitotta ki, és felváltva kezdte kifesteni a körmeit.

Már a második réteget is befejezte, és éppen azt várta, hogy megszáradjon, amikor kopogtattak az ajtón. Harry felállt az asztaltól, és kinyitotta.

A küszöb túloldalán újra Louis állt, huncut és csillogó szemekkel. Harry a hosszú self-care után sokkal jobban érezte magát, mint a délutáni szunyókálás után, így majdnem elmosolyodott rajta, de egyelőre, amíg nem érezte Louis-t elég közel magához, ezt inkább visszafogta.

- Igen? - kérdezte.

- Van egy meglepim - vigyorgott Louis, és Harry akkor vette észre, hogy a keze egész idő alatt a háta mögött volt. A homlokát ráncolva, és az ajtónak támaszkodva figyelte az izgatott férfit. A szemöldökét felhúzta, és biccentett, Louis pedig előre nyújtotta az ökölbe szorított markát. - Tartsd a kezed!

Harry tette, ahogy kérte, és Louis ökle alá emelte a tenyerét. Ahogy a férfi kiengedte az ujjait, Harry kezébe egy apró tárgy pottyant: egy iPod.

- Ez a tiéd - mondta Louis, ezzel félbeszakítva a másik meglepődését. Amikor Harry újra felnézett rá, folytatta. - Az Instagram oldaladon láttam, hogy sztoriban megosztottál számokat, és megnéztem a Spotify oldaladat és listáidat is, hogy olyan zenéket töltsek rá, amiket szeretsz. Rátöltöttem közülük egy párat, meg néhány olyat is, amit én szeretek, de az ízlésed alapján neked is tetszene. Ha valami mégsem jön be, vagy már kevésbé szereted, szólj, és leszedem róla. Ha pedig valami hiányzik, amit szeretnél hallgatni, akkor rárakom.

Harry elmosolyodott, ahogy hallgatta Louis-t, és a kis, zöld, négyzet alakú lejátszót kezdte forgatni a kezei között.

- Miért csinálod ezt, Louis?

A kérdezett nagyot sóhajtott.

- Ha gondolod, veheted úgy, hogy egyéni érdekekből. Rosszul vagyok attól, hogy valakit akarata ellenére tartunk itt, ezért próbálok mindent megtenni, hogy te ne érezd ezt. Abban reménykedem, ha te jól érzed magad, akkor nekem is csökken majd a bűntudatom emiatt az egész elrablás dolog miatt.

Harry bólintott, mert már hitt annyira Louis-nak, hogy tudja, tényleg rosszul érzi magát amiatt, hogy nem engedheti őt el. Rádöbbent, hogy ez a helyzet valójában nemcsak neki, hanem a ház többi lakójának is nehéz volt.

- És tudom majd valamivel hallgatni is ezeket a zenéket? - tartotta fel két ujja közt a kis iPodot egy félmosoly kíséretében.

- Persze, bocs - bólogatott azonnal a férfi, és a másik kezéből egy papírszatyor került elő, majd azt is átnyújtotta Harrynek. - Van benne egy fülhallgató, meg egy hangszóró. Mindkettő vezetékes, mert ez a pici nem ismeri a bluetooth-t.

- Rendben - felelte Harry, és ezúttal egy valóságos, gödröcskés mosollyal ajándékozta meg Louis-t. - Köszönöm!

- Bármikor! - vigyorgott a férfi, majd talán zavarában, talán csak azért, mert hirtelen nem tudta, mit csináljon a kezével, beletúrt a hajába, és mégjobban oldalra söpörte azt. - Csak ennyit akartam. Jó éjt, Harry!

- Neked is! - biccentett, mielőtt becsukta volna az ajtót. Mosolyogva sétált vissza az ágyához, ahova letette az iPodot, és elkezdte kicsomagolni a szintén vadiúj fülhallgatót és hangszórót. Amikor végzett, az utóbbit egyelőre az asztalra rakta, majd a fülest dugta a lejátszóba, amit bekapcsolt, és kijelző híján csak elindított rajta egy számot. Megnyugodva dőlt hátra az egyik kedvenc száma első akkordjait hallva a Killers-től.

xxx

Másnap reggel, ahogy Harry kinyitotta az ajtaját, szokatlanul sok hang volt. Szerencsére a szobán belülre nem szűrődtek, így ő nyugodtan pihenhetett, ameddig tudott, azaz az ágya melletti ébresztőóra szerint 9 óráig. Régóta nem pihent ennyit 48 óra alatt, mint az utóbbi napokban, ezért mégha álmos is volt közvetlenül azután, hogy kimászott az ágyból, olyan kipihent volt, mint hosszú évek óta soha.

Harry lement a lépcsőn, és a konyhába nyíló ajtó felé fordult, ahonnan beszélgetés és nevetés szűrődött ki. Benyitott, de megállt a küszöbön, amikor odabent két számára idegen ember volt.

Mindketten elhallgattak, és kíváncsian néztek a belépőre, aki hirtelen nem tudta, hogy mit csináljon. Sejtése szerint Louis testvérei lehettek, de semmi egyebet nem tudott róluk. Emilia tegnap felsorolta a neveiket is, de olyan hamar felejtette el, mintha soha nem is hallotta volna őket.

- Jó reggelt, Harry! - szólalt meg először a lány, aki a főzőlapnál állt, és éppen bundáskenyeret készített. Letett a kezéből mindent, odalépett a férfihoz, és a kezét nyújtotta. - Ruby vagyok, Felix nővére. Kérsz bundás kenyeret? - kérdezte, amikor már visszalépett a serpenyőhöz, amiben készítette.

Harryt kicsit feszélyezte a hirtelen közvetlenség, de úgy tűnt, ebben a családban ez megszokott volt. Felix, Louis és Emilia után valójában már hozzá is szokhatott volna, de még mindig megvolt kicsit lepve. Ruby egyénként gyönyörű volt, afféle természetes szépség. A hamvasbarna haját valószínűleg gyorsan, főzés előtt foghatta össze, hogy ne zavarja, de így is látszott, hogy dús és hullámos volt. Nem volt rajta sok smink, talán csak egy szájfény, és a ruhái sem voltak igazán különlegesek, mégis jól nézett ki. Egy fehér croptop és egy fekete, bővülő bőrszoknya volt rajta, ami között talán egy ujjnyi bőrfelület látszódott ki a hasából. A lábfejét egy pár Converse cipő takarta.

Amikor Harry nem válaszolt, a helyiségben lévő másik férfi felelt.

- Csinálj neki is nyugodtan. Ha nem kéri, úgy is elfogy - mondta, miközben felállt a székről, amelyen addig ült, és ő is odalépett Harryhez. Körülbelül egymagasak voltak, viszont az idegen fiatalabbnak, és kicsit testesebbnek tűnt. Harry vele is kezet fogott. - Marty vagyok, Felix és Ruby bátyja.

- Harry - mutatkozott be szintén, holott tudta, hogy nem lett volna szükséges.

- Gyere, ülj le! - biccentett a fejével az asztal felé, és elfoglalta a korábbi helyét. - Remélem nem vagy éhes, beletelhet pár órába, mire készen lesz - a mondat végére elvigyorodott, és a húga felé nézett.

- Kapd be, Marty! - fordult hátra idegesen Ruby, és a férfi védekezés képpen maga elé emelte a kezeit.

- Csak vicceltem, hé! - nevetett, majd Harryre pillantott, és megforgatta a szemét. - Nincs humorérzéke.

Harry próbálta tartani a lépést a testvérekkel, akik egyébként hamar szimpatikusakká váltak, de mindketten túlságosan élénkek voltak Harryhez képest, aki egyelőre a szemét is nehezen tartotta nyitva.

- Hogy vagy? - nézett rá szomorúan mosolyogva Marty, és megdörzsölte borostás állát.

- Hogy lehet egy ember, akit fogva tartanak, de kiszolgálnak mindennel egy világ végén lévő házban? - kérdezett vissza Harry, mert valójában már ő maga sem tudott válaszolni erre az egyszerűnek tűnő, de valójában elég összetett kérdésre. Végül nem várta meg, hogy Marty válaszoljon, csak folytatta: - Nem tudom.

Nem akarta azt mondani, hogy szarul, mivel valójában amiatt, hogy korlátlan ideje volt aludni, sokkal jobb passzban volt. Persze, ebben lehet, hogy közrejátszott az is, hogy a tegnapi nap nem volt lehetősége telefonhoz nyúlni.

Ugyanakkor viszont nyilván nem törődött bele abba, hogy akarata ellenére tartották itt. Talán nem utálta már a család néhány tagját, de a véleménye az elrablásáról nemigen változott.

- Elég kemény lehet - húzta el a száját Marty. - Hetente párszor el szoktam jönni, úgyhogy ha bármire szükséged van, keress nyugodtan.

- Köszi! Megadod a számodat is? Tudod, hogy tudjalak keresni.

- Persze, mondhatom, vagy... várj! - Marty hirtelen szünetet tartott, amikor rájött, hogy miért kezdett el nevetni Ruby, és miért jelent meg szinte a semmiből Harry álmos arcán is egy vigyor. Nyilván nem beszélt komolyan, mert ha telefon közelébe került volna, nem Marty lett volna az első szám, akit keresett volna. - Tudod, nem szeretem a szarkazmust - mondta komolyan, de Harrynél és Rubynál is pont az ellenkezőjét váltotta ki, és erősebben rázta őket a nevetés. - Istenem, csak Tonyval ne kerüljetek egy helyre, azt képtelen lennék elviselni.

Marty végül türelmesen kivárta, hogy Harry rendezni tudja a vonásait, majd újrakezdte.

- Komolyra fordítva a szót, ha valamire szükséged van, amikor itthon vagyok, akkor bátran szólj!

- Igazából egy telefonra tényleg szükségem lenne - felelte Harry őszintén, annak ellenére, hogy számított arra, hogy mi lesz a reakció erre a kérésére.

Ahogy várta, Marty megrázta a fejét.

- Louis megtiltotta, hogy akárcsak kölcsön adjuk a sajátunkat, sajnálom, Harry - tette hozzá szóban.

- Louis valami főnökféle köztetek? - kérdezte Harry nagyot szusszantva.

- Akár így is hívhatod. Ő a legidősebb köztünk, és ő afféle fejvadászunk is. Ő szervezi, hogy hova menjünk dolgozni, és hogy felvegyenek oda - válaszolt Marty, és talán még folytatta volna, ha nem hallják meg mindannyian, hogy Emilia valahonnan kintről, az udvarból őt szólította.

- Mindjárt jövök - ígérte, majd kilépett a konyhaajtón. Harry Ruby felé fordult, aki éppen elkészült a reggelivel.

- Anyuci pici fia ugrik is, ha neki valamire szüksége van - jegyezte meg halkan, és gúnnyal tele Ruby, majd megfogta a konyhaasztalról a tányért, amin egymás hegyén-hátán feküdtek a bundáskenyerek, és az étkezőasztalra tette, Harry elé, és elfoglalta Marty korábbi helyét. - Ne félj, nem harap!

- Pedig már azt hittem - motyogta Harry miközben vett egyet, és ezzel újabb mosolyt csalt Ruby arcára. Harry beleharapott, de nem is igazán foglalkozott az ízével, csak információ éhesen gondolkodott a következő kérdésén. - Mivel foglalkozol?

Ruby kihúzta magát ültében, és büszkén válaszolt.

- Titkárnő vagyok.

Harry meglepődött, de próbálta nem kimutatni. Amennyit eddig látott Rubyból, ez a munka egyáltalán nem hozzá illett, persze, mit tudja ő? Ha ilyen büszkén jelentette ki, lehet, tényleg élvezte is.

- És neked is Louis szerezte az állásodat? - faggatta tovább.

- Aha.

- Hogyan?

- Sok kérdésed van, mi? - kérdezte egy mosoly mellett Ruby, majd miközben Harry bólintott, ő is elvett egy bundás kenyeret, és az előre felvágott zöldségekkel együtt elkezdte enni. - Nem baj, csak kérdeztem. Én is kifaggatnék mindenkit, akit tudok, ha a te helyedben lennék. Louis egyébként, ahogy Marty is mondta, olyan, mint egy önvállalkozó fejvadász. A gazdag emberek rohadt sokszor tartanak fogadásokat meg estélyeket, ahova Louis eleinte belógott, de nagyon hamar megkedvelték, és mostanra már szinte mindenhova meghívják. Louis ebben jó. Beszélget, elbűvöl mindenkit, és nincs is olyan ember, aki nem kedveli. Akkor elég csak megemlítenie, hogy ,,a húga éppen nagyon elégedetlen a jelenlegi munkahelyével", és egyből jön a felajánlás, hogy dolgozzak náluk. Vagy ellenkező esetben, ha valaki panaszkodik bárkiről, hogy milyen rossz munkát végez, Louis minket beajánl. Szinte mindig tudja, hogy kihez hogyan kell hozzáállni, meg mit kell mondani. Így lett a ti sofőrötök is Felix.

Harry ott volt azon az estén, a szülei mellett állt, amikor Felixről először hallott. Valamilyen szinten Louis-ra is emlékezett, de a sok öltönyös-nyakkendős kinyalt férfi között nem tett nagy benyomást rá. Névtelen, arctalan megváltóként maradt meg az emlékezetében, mert a korábbi sofőr után Felix-szel utazni maga volt a mennyország. Vagy legalábbis egy ideig az volt.

- Felix is itt van? - kapta fel a fejét a gondolatra. Valójában nem tudta pontosan, hogy akarta-e látni, vagy nem, de azzal tisztában akart lenni, hogy mennyi esélye volt rá.

Ruby harsányan felnevetett, és a fejét ingatta közben.

- Dehogy van itt - rázta a nevetés. - Tegnap beszéltem vele, hogy megkérdezzem jön-e, de olyan nyilvánvalóan hárított, hogy egyértelmű volt, hogy miért nem jött el: fél.

- Fél - ismételte Harry, mintha nem értené mit jelent, Ruby viszont csak bólogatott.

- Kicsit szánalmas, de Felix mindig ilyen volt. Kicsit szétszórt, szeleburdi, sokszor szerencsétlen és eléggé aggodalmaskodó. Majd kiheveri, és eljön - folytatta Ruby, majd bekapta az utolsó falatot is a bundáskenyeréből. Harry hallotta, hogy ezalatt a háta mögött kinyílt a konyhaajtó, így hátrafordult.

Az ajtóban egy viszonylag alacsony, rövidre nyírt, fekete hajú férfi állt. Körülbelül Harryvel lehetett egy idős, de az arca olyan merev volt, hogy Harry azon sem csodálkozott volna, ha röpke 10 évvel lett volna idősebb nála. A füleiben rengeteg piercing csillogott, és egy az ajkán is volt. Lenéző, és gyűlölettel teli pillantásokat lövellt Harry felé, majd mintha ő ott sem lett volna, besétált a konyhába teljesen szótlanul. Harry nem erre számított, így értetlenül nézett Ruby felé, akiből újra kirobbant a nevetés.

- Ő Diego, a harmadik legidősebb testvérünk - kezdte bemutatni, amikor csillapodott a jókedve. - Ő az egyetlen, akinek Louis nem szerez munkákat, mert ő a rendőrségen dolgozik nyomozóként. Sokszor jól jön, hogy ott is...

- Ehhez semmi köze - szakította félbe Diego jéghideg hangja a mondatot, maga után rövid csendet cipelve. - Itt sem kéne lennie, miért beszélsz egyáltalán vele?

- Mert ember? És én is az vagyok. Nem fogom hagyni, hogy úgy úgy tartsuk itt, mintha valami állat lenne - jelentette ki Ruby.

- Ez vicces, mert pont te hasonlítottad kutyához két nappal ezelőtt.

- Viccből - vágta rá Ruby. - Amúgy is mit tudna tenni? Leír mindent, és hazaküldi galambpostán?

- Nem fogjuk tudni örökre itt tartani - vitatkozott a férfi. - Ez egy átmeneti állapot, ezt beszéltük meg. De hát tessék csak, teregesd ki a család szennyesét, hogy legyen mivel alátámasztania az állításait, amikor majd feljelent minket!

Harryt hátán végigfutott a libabőr, ahogy hallgatta Diegot, hogy beszélt Rubyval róla, miközben ő is jelen volt.

- Túlreagálod - forgatta meg a szemét a lány.

- Azt csinálsz, amit akarsz - morogta az orra alatt, miközben egy pohárba vizet öntött ki magának. - Hagyjatok ki engem ebből! - kérte, majd pár szempillantás alatt megitta a folyadékot, és a poharat az asztalon hagyva elindult kifelé a konyhából. - Hazamegyek.

- Legyen szép napod! - felelte Ruby, és egy cuppanós puszit is utána küldött, de az csak a csukott faajtóval találkozott. - Faszomat! Egy csepp empátia sincs benne.

- Tényleg? Észre se vettem - szólalt meg egy idő óta először Harry, és ezzel újabb nevetést kiváltva Rubyból.

- Harry, talán nehéznek tűnik, főleg az előbbi után, de hidd el, pillanatok alatt beilleszkedsz majd a családba - mosolygott rá Ruby. - Én például máris kedvellek!

A férfi bár nem akarta ezt hallani, tudta, hogy a lánynak igaza lesz. Igaz, Diego más eset volt, Marty és Ruby közvetlen és nyitott volt vele. Pont, ahogy Felixet, őket is már az első beszélgetés alatt szimpatikusnak találta.

Talán közrejátszott az is, hogy tegnap, amikor a helyzet minden apró részletét gyűlölte, akkor még nem találkozott velük. Talán ezért volt eleinte sokkal távolságtartóbb Louis-val, mint a két kisebb testvérével. Mára már enyhült annyit - és talán pihent annyit -, hogy felismerje, voltak ennek a rabságnak jó oldalai is. Például addig aludt, ameddig akart, egész nap azt csinált, amihez kedve támadt. Lassan azt is kezdte bevallani magának, hogy mégha nehéz is elfoglaltságot találnia a telefonja nélkül, mégis jót tett az, hogy nem függött rajta egész nap. Bár semmilyen hír nem jutott el így hozzá a nagyvilágból, valami megnyugtató és kikapcsoló volt ebben is. Jót tett már ez az egy nap elektronikus detox is.

Mindenesetre, ahogy a család nagyobb részével már beszélt, rájött, hogy nem akármilyen famíliáról volt szó. Akarva-akaratlanul is, de kezdte megkedvelni őket, és kíváncsivá vált, hogy milyenek is ők valójában.

tudom, megint elég későn, de legalább napot nem csúsztam:c megpróbálom összekaparni magam:))

a sok tesóból már 5-öt ismertek, 2 még hátra van, eddig mit gondoltok?:D

anywaay láttátok, hogy jön Louis documentary-ja? úgy szurkolok, hogy adják a magyar mozik:33