Amikor kész lett az ebéd, Louis a lépcső aljáról kiáltott fel Harrynek, aki csak tétlenül feküdt az ágyán, kezében a csukott könyvvel, mert nem unatkozott eléggé ahhoz, hogy azt olvasni is kezdje. Úgyhogy lévén, hogy amúgy sem volt semmi dolga, lebattyogott a lépcsőn, és a konyhában egy székre dobta magát.

Az ebéd alatt csendben eszegetett. Mellette Louis-nak és Emiliának szinte be sem állt a szája, de őt nem zavarta, hogy beszélgettek. Bár semmi komolyról nem esett szó, csak néhány ház körüli munkáról, meg Louis délutáni bevásárlásáról, Harry csendben figyelt, hogy hátha elejtettek egy-egy olyan információt is, ami neki segíthetett.

Viszont egy ilyen sem volt. Harry csak néhány rizsszemet hagyott a tányéron, mielőtt Emilia elvette volna előle, és Louis-val a mosogató felé léptek. A férfi ezt a pillanatot választotta, hogy újra felsurranjon a szobájába. Ott épp, hogy csak ledőlt az ágyára, amikor a csukott ajtón kopogtattak, Harry pedig felkönyökölt.

- Igen?

A kilincs lenyomódott, és egy pillanattal később Louis feje jelent meg az ajtó lapja és a félfa között. Arcán barátságos, de visszafogott mosollyal kereste meg Harry komoly tekintetét.

- Ha unatkozol itt fent, a nappaliban tudunk videójátékozni. Én lent leszek! - ennyit mondott, és meg sem várta, hogy Harry elfogadja-e az ajánlatát, mire a férfi megszólalt volna, az ajtó újra csukva volt.

Harry azonnal, átgondolás nélkül visszautasította volna, de alkalma már nem volt rá, és ez valahol eléggé zavarta. Újra visszafeküdt, és a mennyezetre vezette a tekintetét. Ingerülten, de mégis unottan a levegőbe boxolt. Nem volt sok lehetősége a szórakozásra, és az alig 30 oldal után, amin eddig átrágta magát, már az olvasás gondolata is untatta. Ez sosem lesz az ő hobbija, adjanak bármekkora mesterművet is a kezébe.

Eszébe jutott, hogy a szoba elég nagy volt ahhoz, hogy edzeni tudjon idebent, ami például egy tökéletes program volt, hogy ne unatkozzon.

Csak nem éppen ebéd után.

Talán negyed óráig feküdt tétlenül a paplanon, gondolkodva, hogy mihez kezdjen, amikor feladta az unatkozást, és eldöntötte, hogy mégis lemegy a nappaliba. Szigorúan nem Louis, vagy bármilyen Tomlinson családtag miatt, hanem a játék miatt, amelytől megváltást remélt.

Emilia még a konyhában volt, vízcsobogás és dúdolás szűrődött ki, de Harry a vele szemben lévő küszöbhöz lépett, és próbált feltűnésmentesen benézni a nappaliba. Louis éppen benne volt egy játékban, az ajkát beszívva, elszántan nyomogatta a konzolt, amikor pedig észrevette Harry jelenlétét a küszöbön állva, oda pillantott, és a következő mozdulattal a játékot is leállította. A tévéből kiszűrődő zajok egy pillanat alatt leálltak, Louis pedig csak némán tartott fel egy másik konzolt, felé nyújtva. Egy szót sem szólt, csak felajánlotta a lehetőséget, hogy játsszon ő is. Harry élt vele.

Pár nagy lépéssel a kanapéhoz ért, és Louis-tól elvéve a konzolt, a lábait felhúzva ült le a bútor végébe, hogy minél messzebb helyezkedjen el a férfitól. A másik ezzel nem igazán törődött, csak keresett egy játékot két személyre. Végül egy autóversenyre esett a választása, Harry pedig kicsit megnyugodott, mert az nem volt annyira ismeretlen még neki sem.

Mialatt mind a ketten személyre szabták az autót, amivel indultak a versenyen, még mindig nem szólaltak meg. Harrynek az igazat megvallva tetszett ez, hogy egyáltalán nem erőltette a beszélgetést, az ismerkedést, hanem tényleg csak az unalmukat ütötték el valami szórakozással. Végül mikor mindketten készen álltak, elindították a játékot.

Az első kört Harry nyerte.

Igazából rendesen meglepődött rajta, mert utoljára talán 10 éve, hogy xboxozott, akkor is csak egy gimis haverjánál, délután. És kifejezetten nem volt jó benne. Részben ezért nem került többször a kezébe konzol.

Így viszont mindent megtett annak érdekében, hogy ne Louis nyerjen, és egy hajszálon múlt, de végsősoron sikerült legyőznie. Talán abba is kellett volna hagynia, hogy egy sikerélménnyel zárjon, de nagyobb volt a vágya arra, hogy még nagyobb vereséget mérjen Louis-ra.

Úgyhogy egy másik pályán játszottak egy visszavágót. Harry nyert, Louis káromkodott.

Harry nehezen tudta visszafogni a feltörni vágyó győzedelmes mosolyát, de minden erejét belevetette, közben pedig Louis-ra sandított, aki ingerülten a tenyerével rácsapott a kanapé előtti asztalra, és néhány indulatszó csúszott ki a száján. Ennél többet viszont egyikőjük sem mondott, némán megegyeztek egy újabb visszavágóban.

Ezúttal félszemét Louis-n tartotta. Még mindig erősen koncentrált a játékra, de párszor oldalra pillantott, csak hogy biztosra menjen, hogy a férfi nem fogja vissza magát. Ennek viszont halvány jelét sem látta. Louis a kanapé legszélén ülve, a térdeire támaszkodva és előre görnyedve, az állkapcsát is megfeszítve szorította a konzolt, és mozgatta az ujjait a gombokon, mintha az élete múlt volna rajta.

Harry ezúttal tényleg megengedett magának egy elégedett vigyort, mert tudta, hogy a férfi úgysem látja majd, és újra csak a játékra koncentrált. Könnyűszerrel vezette át az Alfa Romeo versenyautóját a célvonalon, és végignézte, ahogy pár másodperces késéssel Louis Ferrarija követi őt.

- Te valami profi vagy ebben a játékban, mi? - morgott Louis az orra alatt, miközben kérdés nélkül nézte a többi pályát, hogy melyik legyen a következő.

- Nem - felelte Harry röviden, de magában még mindig kárörvendően mosolygott.

- Nem hiszek neked - rázta a fejét Louis, és felvette a szemkontaktust Harryvel. - Biztos vagyok benne, hogy otthon minden szabadidődben ezzel játszol!

Harry erre nem válaszolt, csak egy gyors mozdulattal megnyalta az ajkait, mintha mondani készült volna valamit, de aztán mégsem szólalt meg. Inkább hátradőlt a kanapén, kicsit ellazította magát, lejjebb engedte a felhúzott lábait, és a képernyő felé biccentett. Louis elindította.

Több versenyt is lejátszottak, amit rendre Harry nyert, Louis ennek ellenére sem neheztelt rá. Természetesen elégedetlen volt a teljesítményével, de nem a férfit, inkább magát hibáztatta. Harry pedig fokozatosan érezte, hogy közte és Louis között oldódott a légkör. Jó pár pálya után már nem tudta visszafogni a nevetését Louis önostorozásán és káromkodásán.

- Ezt nem hiszem el! - akadt ki Louis a több tizedik pálya után. - Majdnem megvolt! Érted, talán egy centiméter volt a különbség, egy ezred másodperc!

Harry, akinek pár pillanattal korábban a torkában dobogott a szíve az izgalomtól, megkönnyebbülten dőlt hátra, és vigyorogva nézett Louis-ra.

- És azt is miért? Mert az utolsó kör felénél teljesen összezavartál a beszédeddel, és kisodródtam a pályáról!

- Tele vagyok feszültséggel, sose vertek rám ennyi kört egyhuzamban! A családban az is ritka, hogy valaki leül velem játszani, mert mindenki megunta a vereséget. Most itt vagy te, és képtelen vagyok nyerni, nyilván ki kell adnom magamból valahogy! - Louis elnézett Harryről, és egy pillanatig megdörzsölte a homlokát, majd a nappaliban lévő órára nézett. - Itt vagyunk már lassan két órája. Kérsz valamit? Enni vagy inni?

Harry meglepődött, és szintén az órára nézett. Az már délután fél négyet mutatott, ami alátámasztotta Louis állítását. Észre sem vette, hogy ennyire eltelt az idő, hogy ennyire jól érezte magát Louis társaságában. Egy pillanat alatt jött rá, hogy hol van, milyen helyzetben, és hogy az ember, akivel az elmúlt két órát nevetve töltötte el, valójában akarata ellenére hozta ide.

- Nem - felelte Harry, és a kezében lévő konzolt az asztalra tette, ahogy felállt a kanapéról. - Most felmegyek.

- Rendben - felelte Louis, és nem próbálta marasztalni, megállítani, hagyta, hogy Harry kisétáljon a szobából.

Ahogy lassan szedte felfelé a lépcsőfokokat, Harryre bűntudat tört, és ezúttal nemcsak amiatt, hogy pár óráig elfelejtette rosszul érezni magát, hanem Louis miatt is. A férfi már másodjára mutatta meg neki, hogy a sok bűncselekmény ellenére, amiket elkövetett, igenis emberből volt. Először érte jött a szakadó esőben, teával és takaróval, azután pedig játszani is hívta, ami alatt kiderült, hogy a srác tényleg normális volt, jófej és vicces, olyan valaki, aki mellett könnyű jól érezni magadat.

Ő pedig úgy faképnél hagyta őt, hogy még pislogni sem volt ideje, mégsem kérdezett semmit, csak elfogadta.

Az ajkát rágcsálva nyitott be a szobájába, majd miután bezárta, az ajtónak dőlt, és kinézett az ablakon. A délutáni nap pont besütött a szobába, ezzel mindent aranyszínbe vonva. Néhány percig csak elmerült abban, ahogy a nap melege a bőrét érte. Otthon, Londonban soha sem csinált ilyet. Nem volt rá ideje vagy igénye, de ebben a helyzetben igazán nem volt mást csinálnia, és az igazat megvallva, élvezte. Jó volt egyszerűen csak behunyni a szemét, élvezni a nyugalmat, ami körülvette, és megszabadítani a fejét a felesleges gondolatoktól.

Nem sokkal később viszont jött egy felhő, ami árnyékot vetett a szoba ablakaira, és Harry végül kinyitotta a szemét. Vett egy mély levegőt, majd az asztal mellett heverő fekete sporttáskához lépett, és az ágyra emelve átnézte a tartalmát. Megnyugodott, amikor talált sportolásra alkalmas pólót és nadrágot is, majd mielőtt átöltözött volna, a ruhákat a szekrénybe rakta. Maga is meglepődött, hogy mennyi minden fért bele a táskába, majdnem a szekrény felét megtöltötte. Elsősorban kényelmes darabok voltak, de aki pakolt, betett pár elegáns zakót, nadrágot és inget, amik a feltűnő mintákkal együtt is passzoltak egymáshoz. Harry magában megdicsérte azt, aki elrakta ezeket, bár az értelmét egyelőre nem látta, ha ebbe a házba volt bezárva.

Végül miután átöltözött, az ágy és az íróasztal közötti néhány négyzetméteres helyen állt meg. Nem volt olyan kényelmes, mint mondjuk a saját szobájában lett volna, de az alapokra pont elég volt ennyi is.

Laza helyben futással kezdte, és fokozatosan emelte a pulzusát. Először taposással, majd hegyfutással folytatta. Mivel nem volt semmilyen időmérő eszköze, az érzékeire hagyatkozott, és szinte addig csinálta, amíg ki nem fulladt. Még előtte abbahagyta, és fekvőtámaszokat kezdett csinálni. Általában így állította össze az edzéseit, felváltva aerob és anaerob gyakorlatokkal.

Már folyt róla a víz, amikor ferdehasizomra erősítve a hátán feküdt, lábát a mennyezet felé tartotta, és  felváltva érintette jobb, majd bal könyökét a térdéhez. Ekkor kopogtak az ajtaján.

Harry leengedte a lábait, az egyik tenyerét a hasára fektette, és felelt.

Az ajtó kinyílt, de először semmi sem történt. Harry a szemöldökét összevonva könyökölt fel, amikor egy szürke cirmos macska osont be a szobába. A férfi arcán a meglepődést csak az öröm írta felül.

Ahogy felült, kinyújtotta a kezét, majd amikor a cirmos meglátta, gondolkodás nélkül szedte lépteit Harry felé, és dörgölőzött neki a kezének. A férfit annyira lekötötte a barátságos macska, hogy fel sem tűnt neki, hogy őt követte valaki.

- Te itt edzettél? - kérdezte Louis meglepetten, Harry pedig felnézett, és bólintott, majd visszaterelte a tekintetét a gyönyörű, kék szemű cicára. - Máskor nyugodtan gyere le, ezer hely van, ahol jobban elférsz, mint itt, és nem tudom, feltűnt-e, de van egy egész udvarunk is.

- Ha nem mondod, észre sem vettem volna - felelte Harry, miközben törökülésbe rakta a lábait, hogy az ölébe emelhesse a macskát. Valójában egyáltalán nem akarta a család tudomására hozni, hogy edzett, és nem akarta a tekinteteket sem magán érezni, ezért csinálta itt. - Jó volt a szobában - tette hozzá.

Louis pár pillanatig finom mosollyal az ajkán csendben figyelte őket a macskával, amitől Harry valamelyest zavarba jött, és értetlenül nézett fel, egyenesen a kék íriszekbe.

- Nem hittem volna, hogy inkább macskás vagy. Szegény Cliffordra rá se néztél - mondta ki a gondolatait Louis, miközben tartotta a szemkontaktust. Végül Harry egy félmosoly mellett újra a cirmosra nézett. Az ujjaival megcirógatta oldalt a nyakát, az állat pedig még jobban odanyújtotta neki, biztatva arra, hogy folytassa.

- Hogy hívják?

- Daisy.

Ezt követően újabb csend telepedett rájuk. Harry ölében lefeküdt a macska, és miután kétszer végighúzta a kezét az állat füleitől a háta közepéig, újra felemelte a fejét, és halvány mosollyal, felhúzott szemöldökkel nézett Louis-ra, hogy mit szeretne. Harry tisztán látta, hogy ezzel kiszakította a gondolatai közül, és kellett egy pillanat, hogy rájöjjön, miért is jött.

- Boltba megyek - felelte végül. - Szükséged van valamire?

- Van egy pár dolog - bólintott, és a pakolás közben összeszedett dolgokra gondolt. - Sok mindent hoztatok a lakásomból, de semmit a fürdőszobából. Van itt egy papír meg toll?

- Hoztam magammal - nyújtotta át Harrynek az eszközöket.

Ő először megpróbált a földre hajolni, és úgy írni, hogy Daisy az ölében maradjon, de amikor ez neki nem tetszett, és inkább kimászott az öléből, Harry felkelt, gyorsan megtörölte az izzadságban úszó homlokát, és az asztalon írta meg a cetlit.

Csendben próbálta összeszedni a gondolatait, hogy mindent leírjon, amire szüksége lesz az elkövetkezendőkben. Amikor végre úgy érezte végzett, felegyenesedett, és megfordult. Louis a kezében tartotta Daisyt, aki úgy hajolt bele a simogatásába, hogy majdnem kiesett a férfi kezéből. Ennek ellenére mégsem félt, bízott már a gazdájában, hogy nem fogja elejteni. Harry aranyosnak találta őket.

- Csere? - kérdezte mosolyogva Louis, a másik pedig bólintott, és közelebb lépett a férfihoz. A cetlit Louis bal kezének mutató és középső ujja közé tette, majd elvette tőle Daisyt, aki nem ellenkezett, csak nyugodtan támaszkodott meg Harry vállán, amíg ő a fenekét és hátát tartotta, mint egy kisbabának. - Tusfürdő, sampon, borotva, arcszesz, arcápoló, kézkrém, körömlakkok - sorolta Louis a listát, ennél viszont megtorpant. - Te kívülről tudod egyes márkák színeinek a sorszámait? - hüledezett, Harry pedig bólintott.

- Ez az, ami érdekel, úgyhogy persze. De odaírtam mellé, hogy melyik színek, hogy ne kelljen végignézned az összes lakkot.

- Látom, köszi - biccentett. - Vázlatfüzet, körző, vonalzó és a ceruzák - fejezte be a felsorolást, majd még egyszer átfutotta a listát, amit Harry olyan mértékben pontosított, hogy lehetetlen lett volna eltéveszteni. - Akkor ennyi?

- Meg egy telefon.

Louis szája sarkában megjelent egy mosoly, de próbálta minél jobban elnyomni. Harry értékelte ezt, de belül ő maga sem gondolta már komolyan. Tudta, hogy nem volt értelme ezt is hozzátenni, mert úgysem fog kapni, és miután Louis nem lett volna köteles ezt csinálni, és ez mind csak Harry érdekeit szolgálta, ő sem akart szándékosan gondot okozni.

- Pár óra, és itt leszek - mondta Louis, majd egy mosoly kíséretében távozott a szobából.

Harry Daisyt simogatva lépett az ágyhoz, majd lehelyezte az ágyneműre, ő maga pedig mellé heveredett. Magában őrlődve cirógatta a doromboló, hamar félálomba zuhanó macskát. A fejében kezdett teljesen összekavarodni az a Louis, aki visszahozta az esőben, akivel ma délelőtt játszott, és aki bevásárlás előtt megkérdezte mire van szüksége, és az a Louis, aki kidolgozta a tervet, hogy kirabolják a családját, aki leütötte őt, hogy el tudják rabolni, és aki délelőtt az apját piszkos ügyekkel vádolta, amit nem volt hajlandó részletezni.

A feje zsongott a gondolatoktól, és egyelőre nem tudta, hogy hihetett-e Louis-nak, és bízhatott-e benne. Nem tudta, hogy Louis szándékosan próbálta megkedveltetni magát vele, vagy mindenkivel ilyen kedves és nagylelkű volt.

Késtem, bocsi:c