Harry magzatpózba összehúzva magát, a fejét egy párnával megtámasztva nézte a filmet, amit Felix elindított, és bár a tekintete a képernyőre szegeződött, a figyelme nem. Magának sem volt képes bemesélni, hogy minden rendben lesz, mert hallotta Louis hangján, hogy talán sosem volt még olyan dühös. Harry megértette őt. Elvégre egy olyan kiszolgáltatott helyzetben, mint amiben Louis volt, senki sem bírná higgadt vérrel, ha a párja, akivel az elmúlt napokat egymás karjában töltötték, felhívná őt, és a húga elrablójának álcázná magát. Harry kínkeserves arcot vágott az ostoba ötlet miatt.

Hiába volt Louis-ról szó, Harryt egy cseppet sem nyugtatta meg. Ami azt illeti, jobban örült volna, ha mondjuk Diegot haragítja magára, még annak ellenére is, hogy veszélyesebbnek tartotta. Louis-ra a saját oldalán volt szüksége, nem az ellenkezőn.

A faliórára nézett. Másfél óra telt el azóta, hogy lerakták a telefont. Harry emlékezett rá, hogy Emilia azt mesélte, hogy jobb esetben két óra volt hazavezetni, ha a forgalom engedte. Még egy bő félórája maradt, hogy felkészítse magát, és kitalálja, mi lenne a legártatlanabb helyzet, amiben várhatja Louis-t. Mielőtt azonban ennek nekikezdett volna, felállt, hogy kimenjen mosdóba.

Ezek után teljesen váratlanul érte, hogy miközben ment vissza a nappaliba, a bejárati ajtó nyílt, majd csapódott, és Louis már ott állt az előszobában, kék tekintetét Harryre vezetve.

Normális esetben a férfi le lett volna taglózva az által, hogy Louis-n mennyire jól állt az elegáns ruha, a nyakkendő, az ing, az öltöny, és az által is, hogy a szeme szinte lángolt, ahogy az övébe nézett. Azonban ahogy tett egy határozott lépést felé, Harry érezte, hogy a férfit körülvevő energiák számára nem kedveztek, így egy pillanattal később berohant a nappaliba, és Felix másik oldalán ugyanúgy összehúzta magát, mint korábban, de ezúttal a takarót ráhúzva szinte a fejére is.

Louis azonnal ott állt a küszöbön.

– Harry – szólalt meg egy nem dühös, de ellentmondást nem tűrő hangon.

– Ó, szia, Louis – nézett fel Felix egy pillanatra.

– Szia – köszönt vissza, de a tekintetét nem vette el Harryről. – Kijönnél velem egy percre?

Harry megrázta a fejét. Ami azt illeti, tudta, hogy el fogja érni, hogy kettesben beszéljenek, és azt is tudta, hogy szükség van rá, de abban a pillanatban rettegett a gondolattól, hogy megbeszéljék. Jobban mondva, talán inkább attól, hogy nem fogják tudni megbeszélni.

– Kölcsön adtad neki a telefonodat? – vonta kérdőre Felixet, aki megszeppenve ránézett Harryre.

– Te Louis-t hívtad fel? – Harry lassan bólintott egyet.

– Elkérte máskor is a telefonodat? – folytatta Louis.

– Nem – ingatta meg a fejét.

– Miért adtad neki oda? – tárta szét a karjait Louis. Harry pontosan ettől félt. Biztos volt benne, hogyha tegnap akart volna felhívni valakit, akkor ő maga nyújtotta volna a kezébe a telefont, ezután viszont Louis alapvetőnek tekintette, hogy nem férhet hozzá egy telefonhoz sem.

– Mert megígérte, hogy nem a család ellen használja majd, és mert én megbízok benne. Ne mondd, hogy te nem! – nézett rá ingerülten Felix, és bár Harry nem tudta, hogy akkor is így kiállt-e volna érte, ha tudta volna, hogy mit csinált, de kifejezetten jól esett neki ebben a helyzetben.

– Mondott neked bármit is?

– Nem – felelte Felix már-már dacosan, és közben értetlenül forgatta a fejét Louis és Harry közt.

Louis nem kérdezett többet, helyette bement a nappaliba, és megkerülte az asztalt, hogy Harry oldalán legyen. A férfi közelebb húzódott Felix-hez, de nem tudott elég messzire kúszni ahhoz, hogy Louis ne érje el. A térde és a hónalja alá nyúlva emelte fel a kanapéról. Harry meglepődött azon, hogy ilyen könnyedén emelte fel, és azon, hogy ilyen gyengéden ért hozzá. Elvégre a karját ráncigálva is elérhette volna, hogy felálljon.

Harry belekapaszkodott Louis nyakába, hogy ne essen le, és a fejét a vállába fúrta. Képtelen lett volna az arcára nézni.

– Hé! – szólalt meg Felix elégedetlenül. – Nem zavar, hogy épp filmet nézünk?

– Mindjárt visszahozom – morogta Louis, majd kivitte őt a szobából, és meg sem állt az bejáratig. Azt sikerült kinyitnia úgy, hogy a férfit nem engedte el, és egészen az autójáig cipelte őt. Harry nem tudta, hogy mi fog történni, de bízott benne, hogy Louis mellett nem esik baja. Csupán zokniban állt meg a földön, ahogy az idősebb lerakta, miközben kinyitotta az autóját.

– Ülj be! – Louis hangja pont, mint korábban, nem tűnt kifejezetten dühösnek, de elég határozott volt ahhoz, hogy Harrynek eszébe sem jutott máshogy cselekedni.

– Hova viszel? – kérdezte Harry halkan és bizonytalanul, ahogy kihajtottak a kapun. Louis rákapta a tekintetét, mint aki meglepődött, hogy a másik tud beszélni, majd visszanézett a földútra.

– Kicsit arrébb – felelte pár másodperccel később. – Biztosra akarok menni, hogy sem anya, sem Felix nem hall minket.

Harry bólintott, és apróra összehúzva magát nézett ki az ablakon. A nap éppen lemenőben volt, ami gyönyörű volt egy ilyen üres terepen, de abban a pillanatban nem tudta ezt kellően értékelni. Nem tudta, hogy mire számítson a férfitől. A telefonban a hangja egyértelműen dühösnek tűnt, amióta viszont hazajött, kicsit azt érezte, mintha Louis maga sem tudná, hogy hogy érezzen, hogy viselkedjen. Harryben felmerült a gondolat, hogy a férfi is pont úgy tartott tőle, mint ő Louis-tól.

Aztán Louis lassított, majd megállt, és behúzta a kéziféket, Harry érezte magán a tekintetét, de nem nézett fel. Pár pillanattal később hallotta, ahogy Louis az öklével ráütött a kormányra.

– Bassza meg! – káromkodott, miközben kinyitotta az ajtaját, és lendületesen kilépett rajta. – Szállj ki!

Harry hiába volt zokniban, engedelmeskedett. Mire becsukta maga mögött az ajtót, Louis ott volt előtte, az alkarját a férfi mellkasának tolva, ezzel a férfit az autó oldalának szorítva. Harry újból érezte a gombócot a torkában, de nem ellenkezett.

– Milyen kapcsolatban állsz Sonjával? – szegezte neki a kérdést Louis. Harry a szemébe nézett, de képtelen volt kiolvasni bármit is a tekintetéből. A kezével óvatosan megfogta a másik csuklóját és könyökét, de nem fejtett rá ki erőt.

– Lou, kérlek...

– Csak válaszolj! – szakította félbe őt, és ezúttal mintha egy árnyalatnyit kétségbeesettebben szólt volna a hangja.

Harry megingatta a fejét, és tanácstalan volt, mit válaszoljon. Attól tartott, hogy ha azt feleli semmilyenben, azt Louis nem fogja elhinni.

– Leendő sógornőm? – próbált finoman elmosolyodni, de erre Louis erősebben nyomta neki az autónak.

– Ne most próbálj szórakozni, Harry! Ismerd fel a helyzetet, amikor nem lehet viccel oldani a feszültséget! – Louis-ban nyilvánvalóan egyre ment fel a pumpa, Harry céljával ellenkezőleg.

– Semmilyen kapcsolatban, Louis. Konkrétan nincs semmi közöm hozzá – állította, és érezte, ahogy elkezdenek könnyek gyűlni a szemébe a félelemtől, hogy a férfi nem fog hinni neki, és örökre eljátszotta a bizalmát.

– Akkor honnan tudsz az elrablásáról? Miért álcáztad magad a telefonban? Miért nem szóltál korábban egy szót sem? – záporozta a kérdéseit, egyre halkabban, egyre összeszedetlenebbül. A tekintetét már nem szilárdította meg, Harry belátott a falak mögé, látta, hogy Louis nem értette, mi folyik körülötte, meg volt rémülve, és kétségbeesetten keresett valami kapaszkodót a történetben.

– Tegnap este, amikor tusoltál hívott még egyszer a privát szám. Miután azt mondtad, hogy gyerekek szórakoznak veled, én poénból felvettem – vont vállat, és Harry lenézett a földre. – Nem volt semmilyen hátsó szándékom, de rendesen arcul ütött a valóság.

– Miért nem mondtad el? – kérdezte még mindig az autó oldalához feszítve Harryt.

– Mert, baszki, Louis éppen elnyertem a bizalmadat – tört ki Harryből kétségbeesetten, és érezte, ahogy a hangja elcsuklott a mondat végére. – Elfogadtam, hogy vannak dolgok, amiket nem akarsz megosztani, és bíztam benne, hogy amikor készen állsz, azokat is elmondod – magyarázta Harry, majd leejtette a kezeit maga mellé. – Aztán a tudtod nélkül felvettem a telefont, és szembesültem azzal, hogy ez nem telefonbetyárkodás. Hogy a testvéredet elrabolták. Azt a testvéredet, akiről ha bármikor beszélsz, csillog a szemed. Akit annak ellenére tisztelsz, hogy teljesen különböző véleményen osztoztok – Harry megingatta a fejét. – Nemcsak abból, ahogy beszélsz róla, de ahogy írsz róla, úgy is árad belőled a szeretet felé. És hogy pont aznap beszéltünk róla, amikor már láttam, hogy nehéz neked, és nem akartam tovább feszegetni, egyszerűen nem volt erőm szóba hozni. Féltem attól, hogy másként tekintesz majd rám, hogy nem bízol majd bennem, mert beletúrkáltam olyan dolgokba, amik egyedül rád tartoztak. Aztán kitaláltam ezt a faszságot, hogy elmondom neked ugyanazt, mint amit hallottam, de hangfelvételekre pazaroltam azt az egy ingyenes percet, amíg az app torzította a hangomat. Nem akartam azt éreztetni veled, hogy nem bízhatsz meg bennem, de valószínűleg ezt kurvára elbasztam – Harry a mondat végét már csak suttogta, mert nem maradt több ereje. Teljesen lemondóan mosolyodott el, és érezte, hogy a szemei égtek a formálódó könnyektől. Louis teljesen faarccal hallgatta végig a mondandóját, majd ahogy Harry befejezte, jópár másodperc elteltével szó nélkül elfordult, és elvette a kezét is Harryről. Az ujjait a hajába túrta, és erősen rászorított a töveinél. – Mondj valamit, kérlek!

– Mit vársz, mit mondjak? – fordult vissza Louis, de a tekintete közben teljesen megváltozott. A szemébe könnyek gyűltek, az arcát vegyesen a félelem, és az aggodalom uralta. – Minden rendben lesz? Kurvára nem! Sonja már hónapok óta fogságban van, és én vagyok az egyetlen, aki tudja! És hidd el, próbáltam már kinyomozni, hogy ki az a seggarc, aki folyamatosan zsarol, de nem tudtam. Nem tudok mást csinálni, csak fizetni azt az összeget, amit mond, mert ennyi idő után képtelen vagyok elmondani a családomnak, hogy mi történt. És ezt mind én alkottam magamnak – mutatott magára. – Az én hibám az egész. Arról is én tehetek, hogy felvetted a telefont! Szóval ne kend magadra, mert én mondtam neked, hogy nem komoly hívás. El sem hiszem, hogy magamban téged gyanúsítottalak – mondta, majd a tarkójához emelte mindkét kezét, és összegörnyedve ordított egyet. Újra elfordult, és a zsebében kezdett kutatni. Elővette a cigis dobozát, és remegő kezekkel kivett belőle egy szálat. Harry látta, hogy szokatlanul gyorsan kapkodja a levegőt, és lépett egyet felé, de nem volt biztos benne, hogy jó ötlet lenne-e megérinteni őt. Azonban mikor Louis túl ideges volt, hogy meggyújtsa a szálat, Harry hallotta, hogy küzd a levegővétellel is. A cigaretta kiesett az ajkai közül, majd a mellkasához kapott ahogy próbált levegőhöz jutni.

Harry azelőtt elkapta őt, mielőtt a térde teljesen megadta volna magát, és összeesett volna. Óvatosan leültette őt a földre, és elhelyezkedett vele szemben. Közel sem volt olyan higgadt, mint amilyennek mutatta magát, de egy pánikrohamot nem lehetett pánikkal kezelni.

– Louis, figyelj rám – fogta meg a kezét óvatosan Harry úgy, hogy a férfi bármikor elhúzhassa. Nem tette. – Próbálj csak, és kizárólag rám és a hangomra figyelni, oké? Próbáld a légzésedet a hangomhoz igazítani. Oké. Beszív. Kifúj. Beszív. Kifúj – Harry Louis-val együtt csinálta, és ez szemmel láthatóan segített a férfinak. A másik ajkait figyelte, aki erre látványosabban szívta és fújta ki a levegőt. Louis remegése csillapodni, a légzése lassulni kezdett. Harry egész addig folytatta a mantrát, amíg a férfi el nem nézett a szájáról a földre. A kezét viszont még mindig nem vette el. – Jól vagy?

Louis finoman megrázta a fejét.

– Nem – felelte halkan. Harry közelebb húzódott hozzá, és az egyik kezét felemelte, hogy végigsimítson rajta Louis haján, azonban épp, hogy hozzáért, amikor a férfi ellökte magától. – Ne! – szólalt meg halkan. – Nem érdemlem meg.

Harry ezúttal az állát emelte meg, hogy ránézzen. Az arca már tele volt könnyekkel, a szája pedig lefelé görbült, ahogy szipogott egyet.

– Mindenki követ el hibákat. Az a feladatunk, hogy ezeket megoldjuk, és ha egyedül nem megy, akkor segítséggel. Ne félj segítséget kérni, Louis.

– Nem tudok – ellenkezett.

– De igen, tudsz. A testvéreid szeretnek és tisztelnek téged. Csak emberibbnek fogsz tűnni a szemükben, ha segítséget kérsz.

– Vagy elvesztem minden tekintélyemet, mert nem tudtam vigyázni a húgomra, és nem osztottam meg velük azonnal – felelte Louis.

– Még ha ez be is következne, akkor is csak azután, hogy kiszabadítjátok Sonját – folytatta Harry. – Együtt nagyon erősek vagytok. Hány vállalatot loptatok már meg? Hány lakásba vagy irodába törtetek be? Szerinted meg tud titeket állítani bárki is? Még a rendőrségnek sincs esélye sem.

Louis nem válaszolt, de elhúzta az arcát Harry kezéből.

– Sajnálom – szólalt meg. – Nem kellett volna így viselkednem veled.

– Szerintem jogos volt.

– Szerintem nem – rázta meg a fejét Louis, és újra felnézett Harry szemeibe. – Én hazudtam neked. Nem is először. Ami azt illeti, nekem kéne jobban tartanom attól, hogy elvesztem a bizalmadat.

– Azok után, amit az előbb itt végignéztem, hidd el, hogy sosem bíztam benned ennél jobban – mondta Harry mosolyogva. – De azért egy kérdést megér, hogy van még valami, amiről tudnom kéne?

– Semmi – rázta meg a fejét Louis szintén mosolyogva. – Ezek után már a naplóimat is a kezedbe adhatnám, hogy olvasd el őket.

Harry úgy érezte, a mosoly, amit utoljára ebédnél látott a férfi arcán, megadta a terepet a viccelődéseknek is.

– És azt mikor akartad elmondani, hogy az első napjaimon hagytál nyerni a videójátékban?

Louis fáradt arcára hamar került fel a vigyor a kérdést hallva.

– Hát rájöttél végre? – nevetett. – Kíváncsi voltam mennyi időbe telik.

– Felix vezetett rá, ami azt illeti. De miután ő is megvert, gyanús volt, hogy bennem van a probléma.

– A mai napig nem értem, hogy hogy tudtál olyan lassan menni. Kész kihívás volt, hogy később érjek célba, mint te.

– Hé! – kiáltott fel sértetten Harry.

– De most már jobb vagy – nyugtatta Louis őt, majd felemelte Harry kezét, amely még mindig a sajátjában volt, és egy puszit nyomott rá. – A legjobb vagy.

xxx

Harry nagyon megnyugodott, amikor azt látta Louis-n, hogy egyensúlyba jött, és amiatt is, mert nem hibáztatta őt. Teljesen megértette a viselkedését, valószínűleg ő is hasonlóképpen reagált volna, amíg nem tudta hova helyezni a történteket. Viszont az, hogy hazafelé Louis a kezét fogva vezetett, miközben mosolyogva beszélgettek, olyan otthonos érzést teremtett Harryben, amilyet még nem tapasztalt.

– Utána kéne nézned a mindjárt szónak egy értelmező szótárban – mondta Louis-nak köszönés helyett Felix, mikor mindketten beléptek a konyhába. Emiliával éppen befejezték a vacsorát. – Megtudhatjuk egyébként, hogy miből maradtunk ki?

Harry Louis-ra nézett, mert bár tanácsolhatott neki bármit, a végső döntést ő hozhatta meg egyedül. Nem szólhatott bele abba, hogy mennyit akar elmondani a saját testvéreinek, és készen állt arra, hogy titokban tartsa előttük, bármennyi időről volt szó. Louis azonban bólintott.

– Áthívok holnap estére mindenkit, mert szeretnék megbeszélni veletek valamit – felelte, mire Felix bólintott, és Louis egy pillanat erejéig Harryre mosolygott. Ő talán nem is lehetett volna büszkébb a férfira.

– Akkor most visszamehetünk filmezni? – kérdezte a szemöldökét felvonva a srác, miközben a használt tányérját a mosogatóba tette. Harry felsóhajtott, de beleegyezően bólintott.

– Csinálok valami kaját, és megyek. – Ezzel a mondatával egyszerre érte el, hogy Felix elvigyorodjon, Louis-nak meg ráncokba fusson a homloka.

– Te tényleg vissza akarsz menni? – kérdezte értetlenül, miközben Harry után nézett, aki elindult összeállítani egy szendvicset.

– Alkut kötöttünk Felix-szel – vont vállat tehetetlenül Harry. – Én megkaptam 5 percre a telefonját anélkül, hogy kérdésekre kelljen válaszolnom, ő pedig választhatott egy filmet, amit együtt megnézünk.

– Nagyon kellett neked az a telefon, mi? – nézett rá sajnálkozva Louis.

– Még egy óra, és azt tudom majd mondani, hogy megérte.

– Egy óra tizenöt perc – javította ki Felix.

– Akkor menjetek, essetek túl rajta, én megcsinálok neked egy szendvicset – hajtotta el Harryt a tányéron lévő két szelet kenyértől.

– Nekem is csinálsz egyet? – nézett vissza az ajtóból Felix csillogó szemekkel.

– Nem.

– Mér nem? – szólt a csalódott hangja.

– Most ettél. Na, de sipirc! A barátomra még szükségem van utána – mondta Louis, mire Harry elvigyorodott.

Negyed óra sem telt el, mikor Louis megjelent a nappali ajtajában, a tányérján két szendviccsel. Felix felült a kanapén, de nem sokkal később csalódottan dőlt vissza, amikor látta, hogy a bátyja magának hozta a másikat. Louis befeküdt Harry mellé, és odanyújtotta a tányért az ölébe.

– Te is nézed? – suttogta Harry Louis-nak. – Ugye tudod, hogy azért mert én itt vagyok, neked nem kell?

– De bűnösnek érzem magam miatta – vont vállat Louis. – Ez megfelelő büntetésnek tűnt. Illetve... – A férfi elvigyorodott, és közelebb húzódott Harry-hez, hogy a nyakába hajolva folytassa – talán el tudjuk érni, hogy feladja, és ne kelljen végignézned – fejezte be a mondatot egy puszival a végén.

– Nem tűnik valami fairnek – motyogta Harry, de a fejét oldalra döntötte, hogy Louis jobban hozzáférjen, amit a férfi ki is használt.

– Na jó – állította le a filmet egy pillanattal később Felix. – Louis, vagy viselkedsz, vagy kimehetsz a szobából.

– Viselkedek – forgatta meg a szemeit az idősebb.

– Az azt jelenti, hogy nincs tipi-tapi, meg puszi-puszi, nem moziban vagyunk, oké? – tette világossá Felix, mire Louis kicsit arrébb helyezkedett, hogy az öccse kérésének eleget tegyen. – A kézfogás még belefér – tette hozzá utólag, majd elindította a filmet.

Így Louis-nak nem maradt más választása, mint figyelni a filmre, hiába nem keltette fel az érdeklődését minimálisan sem. Harry ugyanígy érzett, de legalább az ujjaikkal folyamatosan játszottak, így bár nem a legjobb egy órája volt az életéből, de nem is a legrosszabb.

A film végeztével Louis és Harry kimentek a teraszra cigizni. Ahogy Louis ígérte, a zsebében nem csak a saját cigije volt, de egy Marlboro Gold is, amelyből Harry felé nyújtott egy szálat. Ő mélyet sóhajtott az ismerős ízt érezve. Az idősebb elmosolyodott rajta, miközben maga is beleszívott a sajátjába, majd mint akinek éppen eszébe jutott valami, elővette a telefonját.

– Ezt meg akartam neked mutatni – mondta, és pár érintés után Harry felé fordította a telefonját. A testvérek közös beszélgetése jelent meg a képernyőn, ahova Louis egy fél órája írt egy üzenetet, amelyben áthívott mindenkit holnapra, mert fontos megbeszélnivalója volt. Kapott pár like reakciót, meg pár beleegyező választ a srácoktól. Harry felnézett a férfira, a tekintete tele volt büszkeséggel.

– Nagyon örülök, hogy elmondod nekik – mondta, és nyomott egy puszit az arcára.

– Épp ideje van már – sóhajtott a telefonjára bámulva. – De nélküled nem tudnám megcsinálni.

– Biztos vagyok benne, hogy nélkülem is sikerült volna – érintette meg Harry Louis csuklóját, de ő a fejét rázta.

– Ha egyszer egy titok rabul ejt, akkor nem ereszt többé – mondta. – Vagy csak nagyon nehezen.

Harry elmosolyodott.

– Akkor a titkok pont olyanok, mint te vagy – felelte, amivel kiváltott egy értetlen pillantást Louis-ból. – Te is rabul ejtettél, és nem eresztettél. Aztán újra rabul ejtettél egy másik értelemben, és már nem is akarok szabadulni.

Louis huncutan csillogó szemekkel, és széles vigyorral ingatta meg a fejét.

– Hogy tudsz mindenféle helyzetben, mindenféle mondatból kihozni egy flörtölést, és miért nem kezdted el azelőtt, hogy kavarni kezdtünk? – kérdezte. – Felgyorsíthatott volna dolgokat.

Harry csak vigyorogva vállat vont, majd egy Louis telefonjára érkező értesítések hangja megzavarta őket. Louis ránézett a kezében lévő eszközre, és még szélesebben elvigyorodott, majd feloldotta a telefonját, hogy Harrynek is megmutassa.

A közös csoportjukba Ruby írt.

,,Az lenne a fontos megbeszélni való hogy Harryvel végre összejöttetek?"

,,Csak mert arról már mind tudunk"

,,Részletes leírást kaptunk Harry nyakának állapotáról"

Az említett vigyorogva kapott a nyakához, Louis pedig egy újabb csókot nyomott az egyik szívásfoltra.