Harry kiáltani akart, de az elnyúló nyögésbe fulladt, mert a szavak az ajkait letapasztó kezek miatt nem tudták elhagyni a száját. Közben folyamatosan rángatózott is, hátha legalább az egyik hátracsavart kezét ki tudja rántani a szorításból, de a támadó vasmarka, mint a bilincs, úgy rögzítette a csuklóit.

A férfi szeme lassan kezdett hozzászokni a sötétséghez, és észrevette, hogy körülötte sötét árnyékok mozogtak. Félt. A szíve hevesen dobogott, amikor megérezte, hogy valaki mellé lépett, és a csuklója köré egy kötelet tekert. A vasmarok szorítása ekkor enyhült, de a csomót olyan erősen meghúzták, hogy Harry képtelen volt kiszabadulni belőle.

Ekkor Harry hűvös fém érintését érezte meg a nyakánál. A lélegzete is elakadt, szinte nem is mert levegőt venni, nehogy megcsússzon az éles penge.

- Ha egy hangot is kiadsz, azonnal elvágom a torkodat - figyelmeztette egy dörmögő, unott hang, Harry pedig nem tudta, hogyan jelezze, hogy megértette, mert beszélni nem tudott, és ha bólintani próbált volna, akkor saját maga dőlt volna bele a pengébe.

A titokzatos hang viszont nem is várt megerősítést, mert nem sokkal később a Harryt lefogó támadó elvette az arcáról a kezét. A férfi fellélegzett, de alig vehetett két zihált lélegzetet, amikor anyagot tömtek a szájába, és hátul a tarkójánál erősen megkötötték, ezzel újra megfosztva őt a szavak erejétől. Mikor végeztek, a penge olyan gyorsan tűnt el Harry nyakától, mint ahogy odakerült, és a Harrynél kicsit alacsonyabb alak egyik pillanatról a másikra kámforrá lett, mintha soha nem is állt volna Harry előtt.

A férfi mögött álló támadó még mindig tartotta őt, hogy ne tudjon menekülni, de lassan elkezdte befelé vezetni a házba. Harry előtt egy karcsú és nála talán egy kisarasszal alacsonyabb férfialak bontakozott ki a sötétből, és az előszoba közepére egy széket húzott. Harryt leültették rá, hozzákötötték a csuklóját, és akkor hirtelen mindenki elkezdett beszélni körülötte.

- Mi a fasz? Nem úgy volt, hogy nem lesz itt senki? - hangzott fel egy női hang.

- Tony, hogy a francba nem vetted észre? - nevetett fel egy férfi.

- Ez feladja a leckét, az egyszer szent! - hangzott fel egy másik férfi hangja jókedvűen.

Harry próbálta arrafelé kapni a fejét, amerről a hang származott, de még mindig nem látott többet árnyékoknál. Ezt követően végül mindenki elhallgatott, és Harry még sosem érezte magát ennyire kiszolgáltatottnak. Nem ismerte a támadóit, nem látta az arcukat, ő viszont le volt kötözve egy széken, a kezeit mozdítani sem tudta, és még segítségért kiáltani is képtelen volt. Lényegében bármit megtehettek volna vele, és Harryt kirázta a hideg, amikor tudatosult benne, hogy ez teljes mértékben benne volt a pakliban. Lassan kezdte megbánni, hogy nem élt a korábbi pengének a megváltásával, mert ezek a betörők eladhatják őt a pokolnál is rosszabb helyekre.

A foglyul ejtett előtt újra körvonalazódott a korábbi férfi alakja, aki a széket hozta neki, és ezúttal az arca néhány határozott ívén, például a járomcsontján és orrnyergén megcsillant a hold ablakon beszűrődő gyenge fénye. Ez viszont nem volt elég arra, hogy Harry bármit is ki tudjon belőle olvasni, egyedül arra, hogy valami fogalma legyen arról, hogy nézett ki a betörő.

- Ha jól sejtem, Harry Styles, igaz? - kérdezte, és a hangjában semmilyen él nem hallatszódott. Egyszerűen csak próbálta átlátni a helyzetet, pont, ahogy Harry.

Ő lassan bólintott, mire a betörő felsóhajtott.

- A legrosszabbkor jöttél haza, Harry. Egyáltalán miért nem vagy a fogadáson? - tette fel a költői kérdést, amire tisztán nem várt választ, tekintve, hogy a kérdezett képtelen volt beszélni, viszont Harry legnagyobb meglepetésére valaki a háta mögül válaszolt a kérdésre pontosan.

- Neki nem a fogadáson, hanem a lakásán kellene lennie - szelte keresztül a szobát a hang, ami megfagyasztotta a vért Harry ereiben. Ismerte ez a hangot, a fenébe is, de hirtelen annyira sokkolta az egész helyzet, hogy nem tudott hozzá arcot csatolni. Viszont újra mozgolódni kezdett, és a nyakát hátratekerve próbálta megpillantani a titokzatos illetőt.

- De most mit kéne vele tennünk? - kérdezte egy férfi Harry jobb oldaláról.

- El csak nem vihetjük, mert mégis mit csinálnánk vele? Fogadjuk be, mint egy kóbor kutyát? - mosolygott a korábban hallott női hang a véleményét kifejtve.

- De ha itt hagyjuk, egy pillanat alatt kinyomoznak minket - érvelt ellene a férfi. - Még Diego sem tudná elintézni az ügyet.

- Öljük meg - hallotta meg Harry a dörmögő hangot egy sötét sarokból, ahol egyáltalán nem látott egyetlen alakot sem körvonalazódni. Hátborzongató volt ez a férfi.

- Hogy mi? - élénkült fel a hang, ami a legjobban frusztrálta Harryt, mert még mindig nem tudta, kihez tartozik. - Nem gondolhatod komolyan! Nem ölhetjük meg! - Szegény srác teljesen kétségbeesetten szólalt meg, Harry meg már úgy érezte, a nyelvén van, ki lehetett a fiatal fiú, de még mindig nem találta meg. Remegő kézzel ült, és arra meresztette a szemét, amerről a hang érkezett, de alig tudott kivenni valamit.

Következőnek a Harry előtt álló férfi szólalt meg még mindig nyugodt hangon.

- Akkor mit javasolsz, Felix?

Hát persze, Felix volt az! Az ismerős hang az apja sofőréhez tartozott. Harryt annyira elöntötte a düh, hogyha nem lett volna tele a szája az anyaggal, akkor olyan cifra szavakat szórt volna a fiúra, hogy az fülét-farkát behúzva menekült volna el, így viszont csak azt hallották mindannyian a szobában, mennyire próbálkozott. Ha nem lett volna hozzárögzítve a székhez is, biztos, hogy tört-zúzott volna a lakásban.

Felix, akit a barátjának nevezett, ugyanazon a napon a családja házába tört be egy csapattal. Harry nem tudta, hogy mit gondoljon vagy mit érezzen. Abban sem volt biztos, hogy Felix önszántából csinálta-e ezt, vagy kényszerítették, és bár szeretett volna bízni az utóbbiban, a csapat teljeskörű tagjának tűnt a fiú, mintha mindig együtt dolgoztak volna.

- Sajnálom, Harry. - Felix bűnbánó, beismerő hangjától a férfiban csak még jobban felment a pumpa. Üvöltött, mégha az anyag jelentősen tompította is a hangerejét. Nem akarta elhinni, hogy Felix tényleg elárulta őt és a családját.

Miközben Harry próbálta kitölteni a dühét a fiún, észre sem vette, hogy körülötte újra mindenki elcsendesedett, csak akkor tűnt fel neki, amikor az előtte álló ember megszólalt.

- Oké - ennyit mondott, és Harry úgy érezte valamiről lemaradt, és értetlenül figyelte az előtte álló, hozzá lehajoló, nála alig pár évvel idősebb férfit. - Ez most fájni fog, sajnálom!

A következő pillanatban erős ütés érte Harry halántékát, és a világ elsötétült.

xxx

Amikor felébredt, csend volt körülötte. Harry csukott szemmel próbált belefeledkezni, de akkor hirtelen nyilallt erős fájdalom a fejébe, és eszébe jutott minden. Riadtan pattant ki a szeme, és ült fel az ágyon, amire fektették. Harry meglepődött, ahogy körülnézett, mert egy tökéletes állapotban lévő szobában kelt, ami bár nem volt akkora, mint a sajátja, de otthonos volt, és igaz, nem tudta mi ez a hely, de abban biztos volt, hogy ezerszer rosszabbul is járhatott volna, ha mondjuk egy sötét pincébe bezárva tér magához.

Ezen gondolkodva kiszállt az ágyból, és bár érezte azt a gyenge szédülést, ami az ütés következményeként jelent meg, ezzel nem törődve az ajtóhoz sietett, figyelve arra, hogy ne keltsen felesleges zajt, és lenyomta a kilincset. Az ajtó kinyílt.

Ezen kicsit felderülve tapogatta végig a nadrágját és nézett körbe a szobában, hogy megkeresse a telefonját, az igazolványait vagy kulcsait, de egyiket sem találta. Mondjuk ez volt a legalapabb dolog, hogy egy ilyen helyzetben elveszik tőle ezeket, hogy végképp ne tudjon senkit értesíteni, mégis miután az ajtót nyitva találta, reménykedett abban, hogy hanyag bűnözőkkel volt dolga. Sajnos ennyire azért nem voltak hanyagok.

Végül halkan lépett ki a szobából, és zokniban osont végig a folyosón. Odalentről beszélgetést hallott, így először nem a lépcsőhöz, hanem az ablakhoz ment, és megnézte, milyen magasan volt, hogy azt mennyire tudta volna menekülő útnak használni. Hamar rájött, hogy zokniban nincsenek jó esélyei akkor sem, ha sikerül sérülés nélkül megúsznia az ugrást. Inkább a lépcső felé vette az irányt.

Halkan és óvatosan lopakodott lefelé, mert nem akarta magára felkelteni a figyelmet. A lépcső valami nappaliszerű átjáróhelyiségbe vezetett, és abból közvetlenül nyílt az előszoba. Nevetés és emelkedett hangvételű beszélgetés szűrődött ki egy másik helyiségből, ami szintén a nappaliból nyílt, de az oda vezető ajtó résnyire nyitva volt. Harrynek tényleg csendben kellett lennie, ha el akarta húzni a csíkot.

Végül gyorsan és hangtalanul szelte át a szobát, és fellélegzett, amikor belépett az előszobába. Ott legalább öt pár cipő volt szerte eldobálva, női és férfi vegyesen, és megtalálta a sajátjait is, ahogy az akasztóról is le tudta emelni a dzsekijét, természetesen azt is kiürített zsebekkel. Magára kapkodta ezeket, és szinte el sem hitte, hogy ilyen történhet vele, amikor a zárban hagyott kulcsot elfordította, és az ajtó pont olyan halkan kinyílt, mint odafent a hálószoba ajtaja.

Harryt megcsapta a friss, csípős levegő, és akkor jutott eszébe, hogy azt sem tudta, mennyi idő körül járhatott, de a hőmérsékletet tekintve jócskán benne volt az éjszakában.

Ahogy immár a teraszon állt, Harry próbálta olyan halkan visszacsukni az ajtót maga mögött, ahogy csak tudta, végül boldogan vigyorodott el, amikor még mindig nem keltett feltűnést. Villámgyorsan megfordult, és leszaladt a terasz lépcsőjén, amikor hirtelen egy autó reflektora világított a szemébe. Sötét volt az udvaron, szinte semmit sem látott, ezért a fény teljesen elvakította.

Ahogy az autót leállították, és a vezető kiszállt, Harry próbált minél gyorsabban kereket oldani, amíg még sötét volt. Aztán egy ismerős hang szólította meg.

- Harry?

Ezt már nem tudta figyelmen kívül hagyni. Hirtelen úticélt változtatott, és egyenesen Felix felé tartott, aki becsukta a volán oldalán lévő ajtót, majd megszeppenten figyelte a haragos Harryt, amint felé tartott.

Alig néhány pillanat múlva Harry erősen megragadta a fiú gallérját, és felrántotta, hogy az arcuk között talán egy ujjnyi tér, ha maradt.

- Mégis ki a franc vagy? - rántotta meg a fiú ingét, hogy nyomatékosítsa a szavait, Felix pedig kétségbeesett, megrémült tekintettel nézett Harryre, akit még soha nem látott ilyen állapotban. Ijedten markolta meg a férfi csuklóját, de nem ért el vele semmit sem. - Hogy lehet valaki olyan gerinctelen, hogy kirabolja azt a családot, amelyiknek dolgozik? Apám nem fizetett elég jól? Vagy mi a faszért kellett velük szövetkezned?

- Harry, nem, én nem... - Felix kereste a szavakat, de elég nehéz volt egy dologra koncentrálnia, amikor a férfi még mindig őrült módjára tartotta az ingénél fogva és szinte közvetlenül az arcába sziszegett.

- Mi a picsáért jöttél a családunkhoz? Meghívtalak biliárdozni, mert te álltál hozzám legközelebb, Felix, és mert azt hittem, te is kedvelsz, de a végén mégis kiderült, hogy csak egy talpnyaló szar alak vagy, akinek van türelme kivárni a megfelelő pillanatot egy hátbaszúráshoz.

- Nem, Harry, én tényleg kedvellek téged, esküszöm!

- Akkor magyarázd már el, mi a jó kurva életért vagyok itt, légyszíves! - Harry szinte harsogta a szavakat egyenesen a fiú arcába, és az sem érdekelte, hogy hány szomszéd hallja meg őket, vagy hogy akkora feltűnést kelt, hogy esélytelen lesz meglépnie innen. Egyszerűen csak dühös volt, mert elhitte, hogy Felixben valaki olyanra talált, akivel megoszthatott mindent. Harrynek a bizalom, mint fogalom kezdett halványodni a szótárában.

A férfi a háta mögül már hallotta is a közeledő lépteket és beszélgetést, de rá sem hederített. Felix halkan, mentegetőzve felelt neki:

- Elmondok mindent, amit szeretnél, Harry, csak hallgass végig, kérlek...

- Még nálam is naivabb vagy, Tomlinson, ha azt hiszed, mindezek után végighallgatlak. - Ezeket a szavakat már nem dühösen, nem csalódottan, nem sértetten, egyszerűen érzelemmentesen mondta ki, majd taszított egyet a fiún, aki a földre érkezett. Harry hallotta, hogy mögötte a többiek felkiáltottak, ő azonban egyszerűen elfordult, és a kerítéshez indult.

- Hová mész? - hallotta meg Felix hangját, mire csak felmutatta a középső ujját és ment tovább. - Harry, várj!

- Hadd menjen! - szólt egy hang, akit Harry felismert a betörésről, de arra nem emlékezett, hogy melyik sötét körvonalhoz tartozott. Nem is érdekelte különösebben, csak a kerítéshez érve könnyedén felkapaszkodott, és átmászott rajta, majd halk puffanással földet ért és körülnézett.

A ház a semmi közepén állt.

Elfelejtettem mondani az előző fejezetben, de amúgy mint a She's the light and I'm your shadow-nál, itt is hétfőn lesznek a fejezetek. Egyelőre meg áprilisig biztos nem kell aggódni, addigra kész vannak előre a részek, de idén kevesebb időm van írni, mint tavaly volt, úgyhogy ha utána le kell lassítani a tempót, és kéthetente lesznek fejezetek, akkor előre is a megértéseteket kérem és bocsii:( de ez a legrosszabb forgatókönyv, nagyon nem szeretném én sem ezt, úgyhogy mindent megteszek majd, hogy ezt elkerüljem:D