Ahogy Louis ígérte, teljesen békén hagyta Harryt, napokon keresztül szinte nem is találkoztak. Ő általában a szobájában evett, de az idő nagy részét nem is otthon töltötte. Az elmúlt héten többször is volt olyan, hogy nem a házban aludt, és másnap kicsit megviselt kinézettel jött haza. Harry kíváncsi lett volna arra, hogy ilyen alkalmakkor vajon merre járhatott, de inkább nem ütötte bele az orrát, hanem csendesen és a fejében üvöltő kérdésekkel ment el mellette.

A házban töltött napok alatt viszont Harrynek beállt egyfajta napi rutinja. Reggelente korán felkelt azért, hogy a legnagyobb hőség előtt elmenjen futni, ezt követően reggelizett, majd vagy ruhát tervezett, vagy Daisyvel jatszott, vagy az éppen otthon lévő családtagokkal beszélgetett. Az ebédet követően mindig tartott egy délutáni sziesztát, amit általában a napló olvasásával töltött ki. Annak ellenére, hogy egész nap is lehetősége lett volna rá, soha nem olvasott két-három bejegyzésnél többet. Hagyott időt magának arra, hogy az olvasottakat megértse, átgondolja, és következtetéseket vonhasson le belőle Louis-t illetően. Sokszor a naplót követően is leült tervezni, és olyankor megállás nélkül a férfin pörgött az esze. A férfin, aki egyre szimpatikusabbá vált számára.

Persze, nyilván nem kedvelte meg azonnal, ahhoz nem tartotta elégnek a naplót, de a korábbi ellenérzései, miszerint a férfi csak megjátssza azt a gondoskodást és figyelmet, amit kapott tőle, enyhültek. A bejegyzéseit olvasva egyértelművé vált, hogy Louis személyisége már középiskolás korában is ilyen volt. Nyitott, őszinte és előzékeny. Harry kezdte azt érezni, hogy talán érdemes lenne tiszta lapot adni Louis-nak, azért, hogy tényleg megismerje.

A telefon, amit kapott, nem sokat változtatott az eddigi helyzeten. Harry sosem volt az a fajta ember, aki egy-egy játékkal a mobilján órákig el tudná foglalni magát, így bár letöltötte rá a Candy Crush-t, és egy Sudoku játékot, de csak akkor használta, ha tényleg semmi máshoz nem volt kedve. De a gesztus Louis részéről ettől függetlenül jól esett neki.

Egy teljes hét telt el úgy, hogy Louis és Harry szinte egymáshoz sem szóltak. Ez idő alatt viszont Harry kapcsolata mindenki mással erősödött. Emilia elmondta Harrynek, hogy a gyerekei sose jártak még annyit haza hétközben, mint amikor ő is ott volt. Rubyt és Martyt nem telt sok időbe megkedvelni, velük már az első napokon is nagyon könnyen kijött, és az idő múlásával ez csak jobb lett. Anthony hozzájuk képest kicsit távolságtartó volt, de vele sem volt nagy erőfeszítés egy hullámhosszra kerülni. Harrynek és neki nagyon hasonló humorérzékük volt, és könnyen tudták értékelni egymás vicceit, akkor is, amikor mások nem. Egyedül Diego volt az, akivel nem beszélt, de Harry mégis kezdte azt érezni, hogy már ő sem úgy tekintett rá, mint az első nap. Szerette volna azt hinni, hogy kezdett beilleszkedni ebbe a családba, ami a legkevésbé sem hasonlított a saját családjára. Ez ezerszer megértőbb és otthonosabb volt.

Mindközül mégis még mindig Felix volt az, akivel a legeslegjobban megértették egymást, és akivel meg tudta osztani a legtöbb gondolatát. Nekik otthon, Londonban is elég jó kapcsolatuk volt, de mióta Harry itt volt, a semmi közepén, és Felix volt az egyetlen arc, akit vissza tudott csatolni a korábbi életéhez, ő rá támaszkodott a legjobban. Amióta sikerült megbeszélniük a félreértéseket, a kapcsolatuk szárnyalt. Órákat töltöttek el egymás társaságában beszélgetve, nevetve, videójátékozva, és fel sem tűnt nekik. Harry nagyon hálás volt azért, hogy a fiú minden nap vette a fáradtságot, hogy meglátogassa őt.

Ahogy a következő hétvége is megérkezett, Harry a naplónak már a végén járt. Nem voltak Louis-nak hatalmas titkai akkoriban, csak apró tinédzser dolgokat írt le, általában az érzéseit dolgokkal kapcsolatban. 15-16 éves korában Louis belül igazi lázadó volt, nem tanult, és a barátaival töltötte az összes idejét, akkor kezdett a szemközti iskolából lopni is. A naplójában többször is ismétlődött a gondolat a pénzközpontú világ utálatáról, és újabb meg újabb ötleteket hozott fel, hogy hogy lehetett volna ezt megszüntetni. Harry teljesen le volt nyűgözve a fiatal Louis intelligens gondolataitól és kreativitásától.

Kiderült viszont a naplóból pár olyan dolog is, amit Louis döntése lett volna, hogy elmondja-e Harrynek, vagy sem. Például az, hogy Louis a férfiakat szerette. Nem mintha ez akkora meglepetés lett volna, elvégre Harry nem volt vak, pontosan látta a finom mozdulatokat, apró gesztusokat és néha a hanglejtést, ami kvázi egyértelművé tette a helyzetet, de ezt mégis Louis-nak kellett volna elmondania, nem egy középiskolai naplójából fényt deríteni rá.

Mindenesetre mire Harry már majdnem az egész gimis életét ismerte Louis-nak, már nem akart akkora távolságot tartani tőle, mint amekkorát Louis tartott. Az apró-cseprő dolgok miatt, amelyeket Louis leírt azokban az években, Harry sokkal közelebb érezte magához. Rengeteg mindenben tudott vele azonosulni, és bár nyilvánvalóan nem ugyanolyan háttérrel nőttek fel, nagyon sok olyan dolog volt, amiben egyetértettek, és Harry felismerte, hogy Louis értékes ember.

Úgyhogy amikor szombaton újra az egész család otthon volt, és éppen a családi ebédhez ültek, Harry Louis-val szemben foglalt helyet. A testvérek szinte sose voltak csendben, állandóan hangzavar volt ilyen étkezések közben, de ő nem is nagyon számított másra. Diegon kívül az egyetlen, aki nem szólalt meg ezalatt, az Louis volt.

A figyelmét leginkább az előtte lévő tányérra fektette, és csak néha emelte fel a tekintetét, hogy mosolyogjon Ruby és Marty viccelődésein. Harryre egy pillanatig sem nézett, még annak ellenére sem, hogy ő viszont végig Louist figyelte. Az igazat megvallva ő maga sem szólt bele nagyon a beszélgetésekbe, helyette azon törte a fejét, hogy milyen indokkal szólhatna Louis-hoz, hogy megszüntesse közöttük ezt a hideg légkört.

Mielőtt azonban bármit kitalálhatott volna, Emilia elkezdte összeszedni a tányérokat, amiben Marty azonnal segített is neki. Pillanatokon belül leszedték az asztalt, és mire végeztek, Louis-nak nem volt se híre, se hamva. Harry aznap egész délután nem is látta többet.

Vasárnap reggel, amikor Harry felébredt, és lement a konyhába, Emilia egy szakácskönyv felett görnyedve olvasgatott recepteket. A férfi már megtanulta kiszolgálni magát a konyhában, úgyhogy csak egy köszönést követve a konyhapultnál teát készített magának és kenyeret tett a pirítósba.

- Mi jót fogsz készíteni? - kezdett beszélgetést Harry, Emilia pedig mosolyogva nézett fel rá és dőlt hátra a széken.

- Szeretnék valami süteményt csinálni, de még nem döntöttem el, hogy mit - mondta az asszony, miközben a még mindig dús, de kissé őszülő haját kiengedte, majd újra feltűzte egy csattal. - Talán valami egyszerűt. Mint egy muffin.

- A muffin szerintem nagyon jól hangzik - bólogatott Harry a teáját kavargatva, majd ahogy kész lett a pirítós, tányérra rakta, és az asztalhoz vitte. - Esetleg segíthetek benne?

- Hogyne! - kiáltott fel Emilia, és lapozott párat a szakácskönyvben. - Milyen muffin legyen?

Közösen megegyeztek, hogy málnásat csinálnak, és amint Harry befejezte a reggelit, kimentek a kertbe, hogy friss gyümölcsöt szedjenek a málnabokorról. Harry munka közben bekapott egyet, majd kikerekedett szemmel nézett Emiliára, és elárulta, hogy még soha nem evett olyan finom málnát.

- Aztán nehogy arra ébredjünk éjszaka mindannyian, hogy kiosontál málnát enni - nevetett az asszony, Harry viszont csak komolyan bólogatott, miközben egy újabb szemet dobott a szájába.

- Pedig ez lesz - bizonygatta.

Harry igazán jól érezte magát Emilia társaságában. A héten többször is segített már neki, amikor éppen unatkozott, vagy nem volt mit tennie. A kapcsolatuk természetessé vált, már-már mintha anya és fia lettek volna, de Harry nagyon próbálta kerülni ezt a hasonlatot, mert neki már volt egy édesanyja Londonban.

Az együtt sütés viszont elég jó hangulatban telt. Harry a tésztát keverte, amíg Emilia fokozatosan öntötte bele a hozzávalókat. A tészta hamar elkészült, és a férfi a mutatóujját belemártva megkóstolta, és azonnal meg is dicsérte Emiliának, aki csak meglegyintette a vállát, és megmutatta Harrynek, hogy melyik fiókban találja a kiskanalakat, ha meg akarja kóstolni a tésztát - amit Harry pontosan tudott.

Louis akkor lépett be a konyhába, amikor a tésztát a muffinformákba öntötték. Köszöntek, és Harry mosolyt is küldött volna felé, de addigra Louis már a kávéfőző mellett állt, és egy bögrét vett elő. Alig pár perccel később már el is hagyta a helyiséget, Harry pedig az ajkát beharapva próbálta kitalálni, hogy hogy közeledjen felé. Sokkal egyszerűbb lenne egy lakásban élni, ha nem venné körül őket állandóan ez a hideg, távolságtartó hangulat. Igaz, Harrynek szüksége volt erre egy ideig, de mióta a naplóján keresztül kezdte megismerni Louis-t, azóta már nem. Ezt viszont Louis csak akkor érti meg, ha Harry jelzi neki.

Amíg a muffinok a sütőben voltak, Emilia nekiállt az ebédet is elkészíteni, Harry pedig ott maradt vele. Megtudta, hogy a srácok csak délutánra jönnek majd át, és csak hárman ebédelnek majd. Harry ki akarta használni ezt a délelőttöt arra, hogy rendezze a kapcsolatát Louis-val. Így el is döntötte, hogy amint készen lesz a süti, felvisz Louis-nak belőle párat békejobb gyanánt.

Egy egyszerű fehér tányéron szépen elrendezett három muffint, és miután ő is megevett legalább kettőt, Emiliát is tájékoztatta arról, hogy azt a hármat Louis-nak viszi. Ő csillogó szemekkel és ragyogó mosollyal bólintott.

Harry lassan szedte a lépcsőfokokat, és összeszorított szájjal gondolkozott, hogy mit kellene mondania neki. Vagy hogy egyáltalán szükség van-e arra, hogy mondjon bármit is, és nem elég-e az, hogy átnyújtja a tányért. Sóhajtott, amikor meglátta a csukott ajtót, majd megtorpant előtte. A keze izzadt, a szíve pedig gyorsabb ritmusban vert, ahogy az ajkát harapdálta, és hezitált, hogy kopogjon-e. Maga elé nézett, a földre, és hirtelen új ötlete támadt. A kezében a tányérral elsietett a saját szobájába, ahol kisméretű papírt keresett az íróasztalán, és egy tollat, amivel írhatott rá.

Harrytől - írta a lapra, de amint felegyenesedett, a szemöldökét összevonva meredt rá, majd egy fejcsóválás mellett összegyűrte, és egy másik papírt vett elő.

Sajnálom, hogy kiabáltam - H.

A férfi egy sóhajtás mellett újra csak összegyűrte, és elsöpörte a közeléből.

Beszélhetünk? - már végig sem írta az üzenetet, össze sem gyűrte, csak egy másikat vett elő és csendesen meredt a fehér papírra.

Harry megmasszírozta a nyakát, miközben gondolkodott, és a plafon felé fordította a figyelmét. Valami olyat akart írni, ami jelezte, hogy ez egy békejobb, de mégsem volt túl lényegretörő. Azt akarta, hogy Louis elolvasva az üzenetet finoman elmosolyodjon, és magában bólintson. Megértse, hogy Harry igényt tart a társaságára.

Szinte oda sem nézett, amikor megírta a következő üzenetet:

Muffint? - H.

Mielőtt meggondolhatta volna magát, fogta a cetlit, és a három süteményre helyezte, majd a tányért lerakta Louis ajtaja elé, és visszasietett a szobájába, becsukva maga mögött az ajtót.

El kellett foglalnia magát valamivel. Kellett találnia valamit, ami leköti annyira, hogy ne rohanjon ki a szobából, és találjon ki valamilyen más módszert arra, hogy kapcsolatot teremtsen Louis-val. Fogta a ceruzáját, és leült az íróasztalhoz, hogy megnézze a tervezett ruháit, hogy min lehetne változtatni, mivel lehetne kiegészíteni.

Erősen koncentrált, de a keze szinte folyamatosan remegett, és a gondolatai elkalandoztak a zárt ajtó felé. Fogalma sem volt arról, hogy vajon Louis kinyitotta-e már az ajtót, hogy megtalálta-e már a cetlit, vagy megkóstolta-e a muffint. Szerette volna azt hinni, hogy igen, de egyelőre nem merte megnézni. Inkább elővett egy üres lapot, és hagyta, hogy a képzeletében megjelenő ruha vázlatosan formát öltsön a papíron.

A tervezésbe sikerült úgy belemerülnie, hogy egy órán át fel sem nézett belőle. Amikor késznek nyilvánította a szettet, amit ez idő alatt tervezett, egy sóhaj kíséretében hátradőlt a székében, és elégedetten szemügyrevette. Meg sem lepődött, amikor felismerte, hogy a nadrág, a póló és a pulóver tökéletesen illett volna Louis-hoz. Gyakran megtörtént, hogy tervezés közben tudat alatt annak tervezte a ruhát, akit képtelen volt kiverni a fejéből.

Harry nem nagyon tudta volna megmagyarázni, hogy miért lett hirtelen ennyire fontos neki Louis, és az, hogy visszanyerje a társaságát. Ahogy olvasta a naplóját, ahogy a legapróbb gondolatait is megosztotta azzal a kis butikkönyvvel, ahogy vélekedett a dolgokról megváltoztatta a véleményét róla. Visszajátszotta párszor a jelenetet, amikor - szépen fogalmazva - kijelentette, hogy nem kér Louis társaságából, illetve azt, amikor Louis csak bocsánatot kért mindezért. Ahogy egyre többször gondolt erre, Harryt zavarni kezdte, hogy Louis lényegében olyanért kért bocsánatot, amit el sem követett. Ő végig önmaga maradt, miközben Harry azt hitte, hogy színjáték az, amit csinál, annak érdekében, hogy megkedvelje őt.

Úgyhogy igen, Harry vissza akarta kapni azt a srácot, aki körömlakkot vett neki, mert úgy gondolta azok a színek jól állnának neki, akivel videójátékozott, és viccelődött, és aki egy mp3 lejátszóra gyűjtötte a kedvenc zenéit, és azokat, amikről úgy gondolta, Harrynek is tetszenének.

Ezért akarta Louis társaságát.

A tekintete a szobája csukott ajtaja felé kalandozott, majd a ceruzát az asztalra téve felállt, és óvatosan kilesett az ajtón. Látnia kellett, hogy a tányér ott volt-e még az ajtó előtt.

Amilyen izgatott volt Harry, olyan kétségbeesett lett hirtelen, amikor meglátta, hogy a még mindig földön lévő tányér mellett Daisy állt, és elégedetten kóstolgatta a süteményt. Harry azonnal kirontott a szobájából.

- Hé, nem, nem szabad! Menj onnan, nem a tied! - a hangját próbálta visszafogni, de nehezére esett, amikor Daisy éppen csak felpillantott Harryre, és visszatért a muffinhoz. - Daisy, istenem!

Odasietett a tányérhoz és felemelte, miközben a macska csalódottan nézett fel rá, ennek hangot is adva. Úgy nézett Harryre, mint aki az élete értelmétől fosztotta volna meg. Ő viszont nem törődött ezzel, csak szemügyre vette a muffinokat. Daisy kettőnek is megette majdnem a felét, a cetlit pedig biztosan az orrával falatozás közben lökte arrébb az érintetlen muffinra. Harry a homlokát a szabad tenyerébe temette, és mélyet sóhajtott.

- Mit csináltál? - kérdezte suttogva a még mindig nyávogó macskától, közvetlenül azelőtt a pillanat előtt, hogy az előtte lévő ajtó kinyílt volna.

Ijedten pillantott a meglepett Louis-ra, aki egy kicsit hátrébb is lépett, amikor meglátta őt. Csendben néztek egymásra, Harry szája elnyílt, mondani akart valamit, de nem tudta, hogy szólaljon meg, míg Louis csak döbbenten pislogott, Harryre, a tányérra a kezében, a földön ülő macskára, és nem értette mi történt körülötte. Végül mégis ő volt az első, aki megszólalt.

- Segíthetek?

Harry megnyalta az ajkát, majd megrázta a fejét, és magyarázkodásba kezdett.

- Nem, öhm, csak Daisy itt volt, és én izé... - Harry az összeszedetlen szavait erős gesztikulálással próbálta ellensúlyozni, aminek eredményeként a papírlap az egyetlen ép muffin tetejéről leesett, és kínosan lassan a földre ért. Harry elhallgatott, miközben Louis lehajolt, és felvette azt. Amint elolvasta, a szája sarkában megbújt egy mosoly.

- Akkor ez Daisy-nek szól? - kérdezte az alsó ajkába harapva Louis, Harry pedig elsüllyedt volna szégyenében, pedig pontosan tudta, hogy a férfi már csak oldani akarta a feszültséget a viccel.

- Valójában neked.

Louis csillogó szemmel nézett fel Harryébe, miközben Harry felé mozdította a kezét, amelyben a tányért tartotta, hogy elvegye róla a sütit.

- Köszönöm - mosolygott fel Harryre, akinek mintha egy kő esett volna le a szívéről.

- Szívesen, és... Tudod, csak bocsánatot akartam kérni a múlt heti miatt, hogy eléggé túlreagáltam, meg..

- Ne, ne, ne! - állította le Louis azonnal a fejét rázva és az ujjait az alkarjához érintve. Amikor Harry lenézett a pontra, ahol hozzáért, a kezét azonnal elhúzta, de a mondanivalóját folytatta. - Kérlek ne kérj bocsánatot, teljesen jogos volt minden, amit mondtál, szerintem nem reagáltad túl. Tényleg nem mértem fel, hogy szükséged lenne egy kis térre, szóval én vagyok a hibás.

- Oké - suttogta Harry, és a földre nézett.

- Köszönöm a muffint! - szólalt meg Louis, Harry pedig felnézett és bólogatott.

- Bármikor.

Ezt követően mind a ketten egy zavart mosollyal elfordultak, és amíg Harry visszasétált a szobájához, Louis becsukta az ajtót.

A saját szobájában Harry az ágyra vetette magát, és a szemeit összeszorítva sóhajtott egy mélyet.

xxx

Később az ebédhez hárman ültek le. Amikor Louis belépett az ajtón, Harry felnézett rá és egy mosolyt váltottak, csendesen, hogy Emiliának fel sem tűnt. Nekik mégis teljesen másképp kezdődött a közös étkezés.

Éppen csak megfogták az evőeszközt, hogy hozzákezdjenek az ételhez, amikor egy ajtócsapódást követően sietős lépteket hallottak a konyhához közeledni. Kíváncsi tekintetek szegeződtek a konyhaajtóra, miközben a másik oldalról azt kinyitották, és Felix feje bukkant elő.

- Nem késtem, ugye? - kérdezte sietve, és mosolyogva körbenézett mindannyiukon, mielőtt becsukta volna maga mögött az ajtót.

- De igen, sajnos minden elfogyott - felelt Harry egy gúnyos mosollyal, válaszul a fiú összehúzta a szemeit, és csúnyán próbált nézni rá, de folytatta az útját a konyhaszekrényekhez, hogy az asztalon magának is megterítsen. Harry jókedvűen visszanézett az asztalra, majd a tekintete összeakadt Louis-éval. Egy vigyort küldtek egymás felé, és Harryt melegség járta át pusztán amiatt, hogy felismerte, Louis szerette a szarkazmust.

Felix hamar elfoglalt egy szabad széket az asztalnál, Emilia pedig kerített neki is tányért, illetve evőeszközöket.

- Milyen napod volt, drágám? - kérdezte az asszony, amikor már mindannyian leültek és enni kezdtek.

- Elég hosszú - sóhajtott Felix, és a szemeit Harryre vezette. - A szüleid nagyon kitartóan kutatnak utánad. Az üzeneted kicsit csillapította őket, de még így is minden szabad percüket rád áldozzák.

Harry egy pillanatig a fiú szemébe nézett, majd a villáját a szájához emelve, szemeit forgatva bekapta a falatot.

- Felteszem, ez leginkább édesanyámra vonatkozik. Apám valószínűleg le sem szarja.

- Tévedsz, Harry - rázta a fejét Felix, mire Harry kétkedőn pillantott rá. - Mr. Styles tele van bűntudattal, azt hiszi azért szöktél el, mert ő nem akarta megnyitni a leányvállalatot.

Harry ezúttal csendben fordult vissza a tányérjához. Szörnyen érezte magát, mégha nem is az ő hibája volt hogy elrabolták, ő veszekedett az apjával pont azon a délután. Bele sem gondolt eddig abba, hogy az apja hogy érezheti magát mindezt követően.

- Milyen leányvállalat? - kérdezte Louis kíváncsian, és amikor a férfi felnézett rá, a tekintetük találkozott. Sóhajtott, majd leejtette a villát a tányérra.

- Szerettem volna vezetni egy kozmetikai és szépségápolási termékeket gyártó céget. Apát pont aznap próbáltam meggyőzni, hogy nyisson egy leányvállalatot, és bízza rám, amikor ti betörtetek hozzánk. Sokszor említettem már neki, de aznap kicsit hevesebb voltam és türelmetlenebb, gondolom ő most azt hiszi, azért léptem le, mert nem egyezett bele - fejtettem ki, Louis pedig mindent értően bólogatni kezdett.

- Nem csodálom akkor, hogy ennyire pontosan tudtad, hogy milyen cuccokra van szükséged a boltból - felelte. - Biztos jól menne neked.

- Csak apám nem látta így - sóhajtott lemondóan, de a düh halványan még mindig égett benne. Visszaemlékezve a beszélgetésre még mindig az az érzése támadt, hogy az apja nem mer rábízni ekkora felelősséget.

- Mindenesetre ne gondold, Harry, hogy csak anyukádnak hiányzol. Kicsit úgy érzem néha, hogy velem próbálnak helyettesíteni téged. Amikor megérkezem hozzájuk, mindig örülnek nekem, és megölelnek, mintha félnének attól, hogy én is ott hagyom őket.

- Örülök, hogy nem mentél el - mosolyodott el a férfi, majd mindannyian visszatértek a tányérukon lévő ételhez.

Az ebéd befejeztével mindenki jól lakott, Harry a székében hátradőlve követte a beszélgetést, ami lassan bontakozott ki a komoly téma után. A kezét finoman a telihasára helyezte, és leginkább csendben hallgatta a többieket. A tekintete rengetegszer esett a vele szemben ülő Louis-ra, és néha rajta is maradt, figyelve a vonásait, a mosolyát, a szeme sarkában megjelenő ráncokat, amikor nevetett. Most, hogy a naplóját befejezte, teljesen más szemmel tudott rá tekinteni. A magának írt könyvben őszinte volt, és a leírt élményei alapján azt is látta, hogy az értékrendje is helyén volt, illetve a családját minden téren előrébb helyezte. Harry ezt nagyon tudta becsülni, mert neki sokszor volt olyan érzése, hogy az ő családja csak vérségi alapú. Érzelmek nem fűzték őket egymáshoz igazán. Ebben a családban ez nyíltan megvolt, Harry már ennyi idő alatt is pontosan látta.

- Nincs valami desszert esetleg? - kérdezte Felix, szintén hátradőlve, a kezeit összefonva a tarkójánál.

- Harryvel ma délelőtt sütöttünk muffinokat, nem igaz, édesem? - kérdezte Emilia. - Nem maradt belőle?

- De, de, félreraktam egyet neked - állt fel azonnal az asztaltól Harry, és a mikrón lévő tányérért nyúlt, amin egy szem muffin árválkodott. Megfogta, és Felix elé helyezte, aki most a szemöldökét ráncolva nézett fel a fiúra.

- Mi történt ezzel?

A kérdést követően mindhárman értetlenül néztek vissza a fiúra. A muffin teljesen épnek tűnt.

- Mi történt volna? - kérdezett vissza Harry.

- Egyetlen egy darabot a sütikből csak akkor adnak, ha valami defektje van. Tuti leesett a földre, vagy ebben van a tojáshéj - gyanúsította Felix a férfit, aki elnevette magát.

- Esküszöm édesanyámra, hogy finom és nem esett baja. Még Daisy-nek is ízlett! - Harry arcán szélesen húzódott a vigyor, és amikor meghallotta Louis finom kuncogását, muszáj volt oldalra néznie, hogy lássa azt az édes mosolyt az ajkain.

- Miért kapott a macska belőle? - kérdezte Emilia félig kíváncsian, félig egy anyához illően számonkérően. Harry mellkasát egyszerre öntette el a melegség, és érezte magát zavarban a hangnem miatt. Kicsit tanácstalanul fordult oda az asszony felé, és közben hallotta, ahogy Louis nevetése erősödött.

- Öh... Baleset volt - felelte Harry, és próbálta visszafogni a nevetést, de hamar mindenki arcán széles mosoly jelent meg. - A körülmények nem fontosak, a lényeg, hogy finom lett - fordult vissza Felixhez, aki felemelte a muffint, és beleharapott.

Harry szinte minden nappal egyre jobban érezte magát a Tomlinson családban. Felix már hónapok óta közel állt hozzá, de most már Emilia jelenlétét is megszokta, sőt, mi több, már jobban anyukája volt, mint Flora. Most pedig, hogy Louis-t is kezdte jobban megismerni, vagy legalábbis a nézeteltérést el tudták simítani maguk közt, így végképp nem volt feszült az asztalnál ülve. Valójában igazán jól érezte magát, és ez egy finom mosolyban öltött színt Harry arcán.

Fél év kihagyás után talán lehetett volna kicsit izgibb fejezet is, de szükség van ilyen lassú részekre is. Köszönöm a türelmeteket az eddigiekért és előre a továbbiakért is<33

Igyekszem a következővel!