A lába idegesen járt, ahogy az apja dolgozószobájában ült és várta, hogy végre letegye azt a rohadt telefont. Az tény, hogy a Styles divatház fejének lenni nem volt egyszerű, és biztosan sok munkával meg tárgyalással járt, de tekintve, hogy két asszisztense is volt, Harry szerint nem kellett volna, hogy kihívást jelentsen az, hogy a fiával ha nem is egy órát, de legalább felet tudjon beszélni.

Amióta csak az eszét tudta, az apja mindig elfoglalt volt. Gyerekkorában az anyja nevelte, mert mivel a családnak az apja révén így is megvolt a kellő anyagi biztonsága, nem volt szükség arra, hogy ő is dolgozzon, inkább gyereket nevelt. Harry megkapott mindent ez idő alatt, amire csak vágyott, sosem szenvedtek hiányt.

Így annak ellenére, hogy a szabadidejüket nem mindig tudták együtt tölteni, Harry és az apja jó kapcsolatot ápolt. A fiatal férfi hobbiból többször adott már ötleteket új ruhákhoz, amik rendszerint elnyerték a közönség tetszését. Akkor viszont Harry valami új dologba szeretett volna belevágni.

- Rendben, legyen így - bólogatott Flavius, miközben lejegyzett valamit maga előtt egy papírra. - Persze, ott leszek - felelt, majd lerakta a tollat és az ablakon át kinézett a gyönyörű kertre. - Rendben, akkor ma este. Viszhall!

Flavius csendben lerakta a telefonját, és még leírt pár dolgot az előtte lévő papírra, amíg Harry várt a sorára. Végül felnézett, és egyenesen Harry természetes fényben fénylő világoszöld szemébe nézett. Ő rövid mosolyra húzta a száját, de ezzel sem tudta leplezni a türelmetlenségét.

- Szeretnék egy leányvállalatot - csapott le arra a ki tudja milyen hosszú időre, amíg nem beszélt senkivel az apja telefonon. Nem először állt ezzel Flavius felé, aki már számított arra, mi fog következni, mégis fáradtan sóhajtott fel.

- Ezt már megbeszéltük.

- De nem kaptam még rá érdemleges érvet, hogy miért nem lehet - vágta rá Harry, és addig nem is akart tágítani ettől a beszélgetéstől, amíg nem kapott. Felállt a székéből, és erősen gesztikulálva kezdte kifejteni a véleményét. - Miért okozna akkora gondot, ha vállalnám az egész vezetését és minden felelősséget? Minden valamire való divatházhoz tartozik egy kozmetikumokkal foglalkozó leányvállalat. Engem sokkal jobban érdekelne, mint a ruhatervezés. - Egy pillanatra megállt, leengedte a karját, és közelebb lépett az apja íróasztalához, majd mélyen a szemébe nézett. - Kérlek! - suttogta.

- Harry, ez... - A férfi a fejét rázta lemondóan, de egyelőre nem tűnt úgy, mint aki meg fogja adni magát a témában. - Egyáltalán miben különbözne attól a temérdek márkától, ami már piacon van? Mitől lenne különleges?

- Csak természetes anyagokat használnánk hozzá - vágta rá Harry, és újra lelkesen magyarázni kezdett, miközben fel-alá járt a szobában. - Az arckrémek, a testápolók, a bőrradírok, a tusfürdők, a samponok, minden csak természetes hozzávalókból készülne. Mindenféle bőrtípusra gyártanánk ilyeneket.

- Nem akarlak megbántani, de rengeteg ilyen van. Ezzel nem vennénk meg senkit, maximum azzal, hogy a dobozra rá lesz írva, hogy Styles, de ha az emberek kipróbálják és nem tartják majd olyan jónak, az csak a márka megbecsültségét rontja majd. Nem akarok ilyenbe belemenni, Harry.

- De nemcsak a krémek lennének természetes anyagokból, hanem a csomagolásuk is! Teljesen újrahasznosított anyagokból készítenénk!

- Ez még mindig nem elég ahhoz...

- És teljesen tiszta forrásból származna, nem rabszolgák keze által! Magában a gyárban is jó hangulatot teremtenénk, és akkor az eredmény is teljesen más lenne! A legjobb gyógyszerészeket meg vegyészeket vennénk fel, hogy tényleg legyen hatása! - Harry kétségbeesetten érvelt, és indulatában már az apja asztalara tenyerelt, hogy hallgassa őt végig, de még ezzel sem sikerült meggyőznie.

- Elég volt, Harry, ha ezt mindet el akarod érni, olyan drága termékek születnek majd belőle, hogy a kutya se veszi majd meg! Maradj kérlek a ruhatervezésnél, mert az legalább bevált. Az emberek szeretik a ruháidat, és nem vágynak másra. - Az asztalra tett telefon ebben a pillanatban újra megcsörrent. Harry kétségbeesve nézett le, míg az apja egy sóhajtással vette a kezébe a telefont és nézett Harryre.

- Miért nem gondolkodsz el rajta egy pillanatig sem? - tört ki Harryből, és hibáztatni kezdte az apját. - Miért utasítod el anélkül, hogy egyáltalán végighallgatnál? Nekem tényleg fontos lenne ez, és ezt szeretném csinálni, vállalok érte minden felelősséget, miért nem adsz egy esélyt sem a dolognak? Legfeljebb pénzt bukunk, de a ruhaeladások elég biztos talajon állnak, hogy ezt meg merjük kockáztatni. Miért nem veszed legalább fontolóra? - hadarta Harry, de az utolsó mondat már nem dühös, inkább lemondó volt, az apja tekintete viszont egyik pillanatról a másikra megkeményedett.

- Nem foglalkozunk kozmetikumokkal és ennyi. Erről nem nyitok vitát - ezek voltak az utolsó kemény szavai, amiket szinte Harryhez vágott, mielőtt felvette volna a telefont.

Harry visszafojtotta a kikívánkozó dühét, és elborult arccal inkább sarkon fordult, hogy kifelé vegye az irányt a szobából. Az ajtó hangosan csapódott mögötte, majd alig néhány pillanattal később a léptei hangját lehetett hallani, ahogy szedte a lépcsőfokokat lefelé. A földszinten az anyja és Felix, a család fiatal sofőrje a kényelmes nappaliban nézte a tévét, feltehetőleg valami spanyol szappanoperát, mert arról ők ketten órákig is el tudtak beszélgetni egy-egy rész után.

- Mi a baj, kicsim? - ült fel azonnal Flora, Harry édesanyja, Felix pedig megállította a műsort. - Megint nemet mondott?

Harry valami helyeslő választ morgott, miközben lendületesen a konyhába lépett, és felkapott egy almát a gyümölcstálról. Dühösen harapott bele, miközben nekidőlt a konyhapultnak. Az édesanyja vele szemben egy bárszéken foglalt helyet, miközben Felix vállal az ajtófélfának támaszkodva figyelt.

- Ne legyél rá dühös! Apád mostanában sokkal stresszesebb, mint általában. Szinte biztos vagyok benne, hogy van valami, amit nem mond el nekünk. Valami nagyon zavarja őt, látom rajta.

- De még csak meg sem hallgat!

- Ne vedd magadra! - békítette Flora. - Csak legyél türelmes, hagyj neki időt, és próbáld meg egy pár hét múlva! - Harry ezúttal csendben maradt, mert bár mondhatta volna, hogy pont ennyit adott most is, nem akart az anyjával is összetűzésbe kerülni.

Flora egy pár másodperc elteltével felállt, és a fiához lépett, óvatosan végigsimította tenyerét a karján, majd finoman rámosolygott, amit Harry kénytelen volt viszonozni. Sosem tudna haragudni igazából egyik szülőjére sem, csak az zavarta nagyon, amikor huszonhét éves létére is csak gyerekként kezelték és nem adtak neki rendes indokot, csak elutasították az ötletét.

- Te is jössz az este? - terelte a témát Flora az aznapi fogadásra, amire csak a  legfontosabb személyeket hívták meg. A Styles család és a nekik dolgozó divattervezők természetesen szerepeltek a listán.

- Nem - jelentette ki Harry, pedig eredetileg tervezett menni. Az is lehet, hogy a dac szólt belőle, de az adott pillanatban semmi kedve nem volt elegáns pezsgőkhöz és bájcsevejekhez. Igazából napok óta olyan kimerült volt, hogy semmihez sem volt kedve, mégis folyton talpon volt. - Hazamegyek.

- Pihenj, Harry! - simította meg az anyja a férfi arcát. - Rád fér.

Harry bólintott, majd a még mindig ajtófélfának támaszkodó Felixre nézett.

- Haza tudsz dobni?

- Persze, persze! - felelte lelkesen mosolyogva, és el is rugaszkodott korábbi helyéről. Harry harapott egy utolsót az almába, majd a szemetesbe dobva az előszobába indult, és egy pillanat alatt belebújt a cipőjébe.

- Érezzétek jól magatokat! - köszönt el egy puszival az édesanyjától, majd kiléptek a bejáraton és hamarosan Felix már az autót indította.

Felix nem sokkal múlt tizenkilenc éves, alig pár hónapja dolgozhatott náluk, de Harry már ennyi idő alatt is sokkal jobban a szívébe zárta, mint azt a középkorú láncdohányost, aki előtte volt a sofőrük. Még ha nem is tudta rendesen, szóban megköszönni az illetőnek, aki annak idején beajánlotta Felixet, mert már egyáltalán nem emlékezett rá, hogy ki is volt ő, fejben minden utazásuk alkalmával hálát adott neki. Bár a fiú igencsak szeleburdi és szórakozott volt, lenyűgözően jól vezetett ilyen fiatal létére, és emellett mindig tudta, hol a helye, és Harryvel nagyon hamar egy hullámhosszra kerültek. Nem csoda hát, hogy Felix épphogy kihajtott az udvarból, amikor Harry beszélni kezdett.

- Érted, mintha egyáltalán nem érdekelné, hogy mit szeretne csinálni a fia. Mintha le se szarná, mire vágyom, csak megrögzötten ragaszkodik a saját terveihez vagy elveihez. Pedig teljesen kidolgoztam, hogy milyen termékeket szeretnék piacra küldeni. Még egy körülbelüli költségvetést is megcsináltam, és tény, hogy tényleg nem lenne olcsó, de szerintem egy viszonylag nagy réteg meg tudná vásárolni. Nem tudott volna olyan kérdést feltenni, amire nem voltam felkészülve, mégis csak egyetlen egyszer kérdezett, és a választ már igazából nem is akarta meghallani! - Harry hadarva próbálta lefesteni a helyzetet Felix előtt, aki figyelmesen hallgatta, sokszor a szemkontaktust is felvéve vele. Végül Harry csak kifulladtan dőlt hátra az ülésében, és kinézett az ablakon. - Egy kicsit olyan érzésem van ettől az egésztől, mintha nem akarná rám költeni a pénzt. Mintha nem bízna bennem eléggé ahhoz, hogy megtegye.

- Nem lehet, hogy valójában nincs rá elég pénze, csak nem merte bevallani? - tette fel a kérdést, de aztán olyan megszeppent arcot vágott, mintha ez csak kicsúszott volna a száján. Harry azonban nem nézett rá, csak felhorkant.

- A Styles divatházról beszélünk, Felix, kétlem, hogy nincs rá elég pénze - felelt Harry, majd két ujjával megdörzsölte az orrnyergét. - Mindegy is, annyira fáradt vagyok, hogy már gondolkodni se tudok. Aludni akarok végre rendesen! Ez a szar is mindig hátráltat - mutatta fel a kezében lévő telefonját, majd dühösen ki is kapcsolta, és zsebrevágta. - Holnap reggelig be nem kapcsolom, az fix!

- Harry, mikor voltál utoljára kikapcsolódni úgy bárhol? - kérdezte óvatosan Felix, majd kitette az indexet, és bekanyarodott egy kevésbé forgalmas utcára.

- Túl régen ahhoz, hogy emlékezzek rá - vágta rá Harry.

- Talán el kéne menned valahova feltöltődni.

Harry tudta, hogy igazat kellett adnia neki, de a gond valójában az volt, hogy nem voltak igaz barátai. Mindenki, akivel gimnáziumban, vagy egyetemen megismerkedett, egy idő után csak felületes érdekbarátságokká váltak, nem maradt valódi, mély kötődés. Voltak olyan barátai, akikkel még mindig tartotta a kapcsolatot, mint Gerard, vagy Michael, akikkel lényegében túlélte a három éves egyetemi képzést, de ők még ha nem is tették nyilvánvalóvá, apró utalásokból Harry pontosan tudta, hogy irigykednek rá. Arra az életre vágytak, amit ő élt, egy hatalmas házban, szinte úszva a milliókban. Egy idő után Harry pont emiatt vesztette el bennük a bizalmát, mert az egyetemet követően mind a ketten minden tőlük telhetőt megpróbáltak bevetni, hogy nevük legyen az üzleti életben, és attól sem riadtak volna meg, hogy Harryt használják a saját céljaik eléréséhez. A férfi azóta sokkal távolságtartóbban viselkedett velük, de párhavonta még össze szoktak futni.

Ha Harry jobban belegondolt, igazából egy ideje már Felix állt a legközelebb ahhoz, hogy a barátjának mondhassa, és ha arra gondolt, hogy kivel kellene elmennie szórakozni, talán első helyen ugrott fel Felix neve.

- Tudsz biliárdozni? - kérdezte Harry, Felix meg egy kicsit meglepődött ugyan a hirtelen témaváltáson, de egy bólintás kíséretével igennel válaszolt. - Holnap este menjünk el játszani!

- Ketten? - emelte meg a szemöldökét kíváncsian a fiú, Harry pedig vigyorogva rásandított.

- Félsz?

- Dehogy! - nevette el magát Felix.

- Egyébként, ha szeretnél, hívhatsz másokat is, ha nem olyan pénzéhes, arrogáns seggfejek, mint azok az emberek, akiket én ismerek - vonta meg a vállát Harry.

- Oké, oké, oké - bólogatott mosolyogva Felix. - Arra gondoltam, hogy az egyik bátyámat hívnám el, ő sokkal jobban játszik, mint én, de majd meglátjuk, hogy ráér-e.

- Jöhet nyugodtan, főleg, ha ő is legalább olyan normális, mint te vagy - bólintott Harry, majd sóhajtott, amikor Felix bekanyarodott az utcájába. Egy drága társasházban fizetett egy lakást, mert igaz, hogy lakhatott volna egy saját házban is, de egyelőre egyedül érezte volna magát egy akkora helyen.

- Ezt bóknak veszem - nevette el magát a fiú, majd lassítani kezdett, végül megállt. - Aludj jól, Harry!

- Igyekszem - biccentett, majd egy intést követően becsukta az autó ajtaját, és a bejárat felé sietett.

xxx

Harry már délután négykor lefeküdt aludni, de várakozásával szemben nem másnap reggel ébredt fel, hanem néhány perccel este nyolc előtt. Az ágyban forgolódva mindennél jobban vissza akart volna aludni, de akárhogy próbálkozott, az álom már elszállt a szeméből.

Kómásan kelt ki az ágyból, a feje zsongott, körülötte minden eltompult. Lustán a hajába túrt, majd miután a konyhában megfogta azt a nassolnivalót, ami először a kezébe akadt, a nappaliba sétált, és kezében a távirányítóval ledobta magát a kanapéra. Miközben keresett valami sorozatot, amiről azt gondolta, hogy leköti majd, kinyitotta a csipszes zacskót, és a tartalmába markolva a szájába tömött egy adagot. Lassan rágta meg, nem volt energiája egyszerre figyelni a tévére és az evésre is. Olyan kimerült volt, hogy a végtagjait mozgatni is nagy erőfeszítésekbe telt, de visszaaludni képtelen volt.

A sorozat sem váltotta be a reményeit, mivel egyáltalán nem kötötte le a figyelmét. Helyette újra és újra visszajátszotta az aznapi beszélgetését az apjával. Viszont minél többször tette ezt meg, annál jobban felélénkült, és egy idő után már dühösen ropogtatta a csipszet a fogai között, és a tévé csak háttérzaj volt a gondolatai  mellett.

Eleve nem kelt jól, és ez rátett egy lapáttal. Amint megette az egész csomagot, frusztráltan gyűrte össze a csomagolást, és felkelt, hogy a konyhában kidobja. Ezután nem ment vissza a nappaliba, hanem a konyhaasztalnak dőlve a homlokát a tenyerébe döntötte.

Harry elgondolkodott azon, hogy igaza lehet az anyjának. Talán az apja tényleg titokban tartott valamit, amiről nem szeretett beszélni és az utóbbi időben a hangulata is jelentősen más volt. Harry tudta, hogy az elmúlt hetekben többször vett részt fontosabb tárgyalásokon, de soha nem kérdezett rá direktben, hogy ez mit is takart pontosan.

Úgyhogy gondolt egyet, és elrugaszkodott a faltól. Ha az apja nem mondta el neki, megpróbálja kitalálni egyedül.

Nem telt bele öt percbe, hogy a garázsba érjen, és átdobja a lábát a motorján. Biztos volt benne, hogy ha Felixet hívta volna, ő is seperc alatt odaért volna, de egyrészt a fiú az apja alkalmazottja volt, nem az övé, másrészt egyelőre csak egyedül akart rájönni arra, hogy mit hallgatott el az apja.

De Harrynek egyáltalán nem volt teher a vezetés, sőt, a nyár eleji éjszakai levegő olyan friss volt, hogy a délutáni alvásból való ébredés után a motorozás még sokkal jobban is esett neki, mintha autóval ment volna. Így ráadásul még az esti forgalmat is könnyebben kijátszotta. Amikor megérkezett a szebbnél szebb, és drágábbnál drágább villák közé a szülei utcájában, az úton nem jártak autók. Még a járda mentén is csak néhány személyautó és egy furgon parkolt, mert általában a házakhoz tartozott garázs is, ahol a luxus kocsik voltak elrejtve.

Harry leparkolt, majd a sisakot a kormányon hagyva egykettőre a kapunál is termett. A telefonját előhúzta a zsebéből, és ki akarta kapcsolni a riasztót, hogy a környékén ne zavarjon fel senkit, de meglepetésére be sem volt kapcsolva. Nem tulajdonított ennek különösebb figyelmet, csak a kártyáját lehúzva kinyitotta a kaput, és a főbejárathoz sétált. Az itteni ajtót ujjlenyomatolvasó védte, úgyhogy Harry azonnal rá is nyomta a mutatóujját a szenzorra, mire a rendszer jelzett, a férfi pedig lenyomta a kilincset és benyitott. A lakásban csend és sötét uralkodott, miközben Harry belépett, és maga mögött becsukta az ajtót.

A lámpakapcsolóhoz nyúlni sem volt ideje, amikor hirtelen erős kezek mozgásképtelenné tették őt, és befogták a száját, hogy kiáltani se tudjon.

Aaaaaa izgi, mi? Higgyétek el, nekem is legalább annyira, mint nektek, ezt a részt valamikor még 2022 márciusában írhattam, azóta zsongok, hogy végre posztoljam, szóval ne hagyjatok szó nélkül, milyen az első benyomás?:D

Ps.: boldog új évet mindenkinek<333