Amikor másnap reggel Harry lement a földszintre, és kinézett az ablakon, először elmosolyodott, ahogy meglátta, hogy Louis már odakint melegített be a futáshoz, majd finoman összeszorította az ajkait, mert neki háttal a lábát nyújtotta. Mióta itt lakott, nem nézett Louis-ra ilyen szemmel, de kénytelen volt elismerni, hogy a férfinak gyönyörűen feszült a fenekére a szürke melegítő nadrág, amit éppen viselt. Aztán Louis felegyenesedett, és a vállát nyújtotta, egymás után a feje fölé emelve a kezét, és hátraszorítva a könyökét. Minden izma árnyékot vetett a napfényben, Harry pedig egy halk nevetés kíséretében megrázta a fejét. A világ legostobább ötlete lett volna kikezdeni Louis-val, amikor arra van kényszerítve, hogy egy házban éljen vele.

Ivott egy pohár vizet a konyhában, majd ki is lépett a korai hűvös levegőre. Louis azonnal észrevette.

- Ki gondolta volna, hogy én leszek hamarabb kint, igaz? - vigyorgott rá a szemét forgató Harryre.

- Hallottam a rengeteg ébresztődet a szobádból, én nem lennék ennyire büszke arra, hogy a nyolcadik után sikerült is felébredned.

- A végeredmény a lényeg, nem?

Harry ezt már nem méltatta válaszra, csak lekocogott a tornácról, és röviden ő is bemelegített, majd a kapun keresztül kimentek az üres, elhagyatott földútra, és elindult az egyik irányba, Louis pedig tartotta a lépést.

Nem igazán beszéltek amíg futottak, de pusztán az, hogy közösen jöttek ki reggel, az segített felépíteni azt a hidat kettejük közt, amin Louis Harry megérkezte óta igyekezett, és ezúttal mindketten partnerek voltak benne. Egyszerűen az együtt töltött idő - még ha szótlan is - segített ennek a rekonstruálásában.

Fél órán keresztül futottak, amikor megbeszélték, hogy megállnak. Louis a térdére támaszkodva próbált levegőhöz jutni, míg Harry a derekára tette a kezét, és a fejét a nap felé fordítva érezte a kellemes csípését.

A következő dolog, amit Harry hallott, az egy puffanás volt a jobb oldaláról. Lenézett maga mellé, és egy hátán fekvő Louis-t talált a földön.

- Ne mondd, hogy elfáradtál - nézett rá Harry csalódottan, Louis pedig legyintett egyet felé, hogy hagyja békén, hogy pihenni tudjon. - Mégis milyen betörő vagy te?

- Fáradt betörő.

- Vicces, hogy az áldozat lefutja a tolvajt, kár, hogy nem adtatok rá lehetőséget - folytatta Harry, amit Louis már válaszra sem méltatott. Miután átmozgatta a végtagjait, újra lenézett a földön fekvőre. - Akkor indulhatunk?

Csupán egy nyögést kapott válaszul.

- Találkozunk a háznál - felelte, és elindult, de lassabb tempóban, mint ahogy korábban futottak, mert nem volt célja ott hagyni Louis-t, csak szerette ugratni őt. Nem sokkal később hallotta is, ahogy halkan káromkodva feltápászkodik mögötte, hogy beérje.

- Utállak - mondta, amikor mellé ért, Harry pedig vigyorgott.

- Szabad. Én is utáltalak egy hete - válaszolt, majd huncutan oldalra pillantott, és látta, hogy Louis maga előtt az utat nézi. Így sem egy gyors tempóban futottak, de Harry a poén kedvéért még hozzáfűzött egy megjegyzést. - Szeretnéd, hogy lassítsunk?

- Ó, Harry, kapd be! - nézett rá bosszúsan Louis.

- Azt hiszem, furán néznél rám, ha meg is tenném. Vagy ez a terved? Elcsábítasz, hogy ne is akarjak innen elmenni? - folytatta vigyorogva.

- Jó terv, nem?

- A terv nem lenne rossz, de a kivitelezés elég gyenge. Ezzel az állóképességgel akarsz levenni a lábamról?

- Az állóképességemnél vannak vonzóbb tulajdonságaim is - felelte szakadozottan, hogy közben levegőt is tudjon venni.

- Igen? Mint például?

- Ha akarod egy egész könyvet írok neked magamról miért vagyok vonzó, de lehetne hogy futás közben inkább levegőt veszek és nem beszélek? - nyögte ki egy szuszra, Harry pedig felkacagott, olyan szabadon, ahogy talán az ott töltött ideje alatt egyszer sem. Louis egy pillanatig elbűvölve figyelte, majd visszafordította a figyelmét az útra és a légzésére.

xxx

Mielőtt délután elindultak volna, Harry hallotta Louis-t, és az édesanyját sutyorogni, majd amikor ő is belépett a szobába, mindketten elhallgattak, és Emilia nagy örömmel paskolta meg a felkarját, miközben jó utat kívánt nekik. Bízott benne, hogy Louis tényleg jó helyre viszi őt, ha az asszony is jóváhagyta.

Louis egy takaróval sétált az autójához, egy panorámatetős Peugeot 3008-ashoz, majd azt berakta a csomagtartóba, és beszállt a vezetőülésre, Harry pedig mellé. Rádió szólt, miközben kiálltak a kertből.

- A szememet nem szeretnéd bekötni? - kérdezte Harry poénból.

- Szeretnéd, hogy bekössem a szemedet? - húzta fel a szemöldökét, miközben egy pillanat erejéig Harryre nézett.

- Csak feltételeztem, hogy még nem bízol bennem eléggé, hogy megmutasd melyik irányba lehet kijutni erről a helyről.

- Ne aggódj, annyira messzire azért nem megyünk - küldött egy vigyort, majd a telefonját az autóhoz kapcsolta, és elindított egy lejátszási listát, amiről úgy gondolta tetszeni fog Harrynek.

Fél óráig utaztak a földúton, mielőtt lekanyarodtak volna egy másikra, ami egy erdős rész felé vezetett. Az út alatt nem sokat beszéltek, inkább csendben zenét hallgattak. Louis kicsit behajtott a fák közé, majd nem sokkal később leparkolta az autót.

- Ide jöttünk? - kérdezte Harry kíváncsian.

- Valójában még egy tíz perces séta körülbelül, de igen - kapta a választ, majd kihúzta a slusszkulcsot a gyújtóból, és mindketten kiszálltak. Miután Louis a hóna alá csapta a takarót, Harry követte őt az ösvényen, amin elindult. A fákon madarak csiripeltek, ami nem volt mindennapos Harry számára, főleg, amikor London belvárosában élt, így mosolyogva hallgatta őket, és mégha nem is voltak az úticélnál, hálás volt Louis-nak, hogy elhozta.

- Oké, készülj fel, mert imádni fogod - torpant meg, és nézett hátra Louis, mikor az ösvény elkanyarodott.

- Mi az? - vigyorodott el Harry, és odalépett mellé, hogy oldalra nézzen, amerre az út folytatódott. Egy tó látványa tárult a szeme elé, aminek az egyik oldalát teljesen benőtte a nád, a másik oldala viszont homokos volt, és valaki a parton egy napernyőt is ott hagyott. Egyáltalán nem volt nagy, Harry azt tippelte, hogy a legmélyebb pontján a válláig ha ér a víz, viszont volt valami különleges hangulata. Az erdő közepén egy magányos tó, ami nem lehetett túl népszerű, mert a meleg délután ellenére sem volt kint senki.

Louis még csak nem is pislogott, nehogy lemaradjon Harry reakciójáról. A vigyora másodpercek alatt csodálatba fordult.

- Wow - szólalt meg, majd a kék szemébe nézett, és elmosolyodott. - Ide jöttünk?

- Ide - bólintott. - Tetszik?

- Hogy a viharba ne tetszene - nevetett fel. - Fürdünk is?

- Arra készültem, de ha nem akarsz, itt a pokróc - emelte fel az anyagot.

- Tökéletes - összegezte Harry egy szóval, majd Louis elé lépve elkezdett sétálni az ösvényen, és már nyúlt is a pólója aljához, hogy pillanatok alatt megszabaduljon tőle. Louis őt követve vigyorgott a férfi lelkesedésén, és miután leterítette a takarót, ő is nekiállt megszabadulni a ruháitól. Addigra Harryn csak az alsója maradt, és szinte szaladt is a víz felé. Louis vigyorogva futott utána, majd amikor Harry megállt, mert váratlanul érte a víz hűvössége, elszaladt mellette, szándékosan felcsapva a vizet, majd hallotta Harryt káromkodni, mielőtt a víz alá merült volna.

xxx

Arra, hogy nem volt náluk törülköző, akkor jöttek rá, amikor kiléptek a vízből, és egy szellő megfújta a nedves bőrüket.

A pokróc ki volt terítve, rajta a ledobott ruhájuk, Harry pedig kíváncsian nézett Louis-ra, aki megvakarta a tarkóját.

- A törülközőt lehet, hogy elfelejtettem - nézett Harryre, aki már vigyorgott, mielőtt belekezdett volna.

- Ne már, komolyan? - gúnyolódott viccből, majd elkezdte a ruháit összehajtani, hogy több hely legyen a pokrócon.

- Vedd úgy, hogy ha hoztam volna, akkor eleve lőttek a meglepetésnek, mert tudtad volna, hogy vízpartra jövünk - felelte, de ő nem kezdett el hajtogatni, egyszerűen csak megfogta és a pokróc mellé rakta a ruháit, majd lefeküdt, kezét a tarkója alá helyezve.

- És nyilván ez is volt a célod, nem csak egyszerűen elfelejtetted - forgatta a szemét, majd ő is lefeküdt, de ő inkább a hasára, könyökölve, hogy Louis-val szemben legyen.

- Persze, hogy ez volt. - állította. - Igazából az a vicces, hogy te sose tudod meg százszázalékig biztosan, hogy nekem mi volt a célom, mondhatok bármit.

- Nem tudom, ismerősen cseng-e, de létezik az a fogalom, hogy bizalom. Ennek a jelentése az, hogy ha mondasz valamit, hogy úgy van, akkor elhiszem, hogy százszázalékig biztos, hogy úgy van - magyarázta Harry negédesen, és a fejét az egyik tenyerébe döntötte, úgy nézett Louis-ra.

- Ó, szóval bízol bennem? - derült fel Louis arca.

- Ilyet igazán nem mondtam - csóválta a fejét Harry, majd Louis nevetett, ő pedig mosolyogva sóhajtott, és a hátára fordult. A nap még mindig az égen volt, és a sugarai csipkedték Harry bőrét, de már nem vakította el, így szótlanul meredt a kék égre, miközben élvezte Louis jelenleg csendes társaságát, és ahogy a könyökük finoman egymáshoz ért.

- Kérdezhetek valamit? - szólalt meg Harry egy perc csendet követően.

- Mondd csak - biztatta Louis, és szinkronban egymás felé döntötték a fejüket, hogy a másik szemébe tudjanak nézni.

- Sonjával egyedül te tartod a kapcsolatot? - tette fel kíváncsian a kérdést, és figyelte, ahogy egy pillanatra zavar úszik át a férfi tekintetén. Nem számított erre a kérdésre.

- Ömm... igen, de ha én is kérdezhetek, honnan tudsz egyáltalán róla? - ráncolta a homlokát. Harry egy pillanatra zavarba jött, mert csak a napló jutott eszébe, mivel onnan kapta a legtöbb információt a lányról, de rájött, hogy maga Louis is mondta még az első itt töltött napján, és a szobák falán egyes fényképeken is rajta volt.

- Te is mondtad, meg láttam képeket, és amikor nem beszéltünk, a többieknél is rákérdeztem, de azt mondták ha erre vagyok kíváncsi, akkor veled beszéljek - vázolta fel röviden, gyanúkeltés nélkül.

- Szóval csak azért békültél ki velem, mert meg akartad ismerni, mi? Csak úgy vonz a Tomlinson família, és nem akartad, hogy egyetlen testvér is kimaradjon. Én pedig még azt hittem, tényleg engem akarsz megismerni - kezdte csóválni a fejét, mire Harry játékosan meglökte a karját a sajátjával.

- Az egyetlen tag a Tomlinson familíából, akit meg akarnék ismerni, az pont Sonja, mert ahogy hallottam, ő volt az egyetlen, aki erre az őrületre képes volt nemet mondani. A többi Tomlinson testvérre rá vagyok kényszerítve, hogy megismerjem - vonta meg a vállát, mint akinek ez semleges dolog lenne. Valójában tényleg megkedvelte őket, de abban a pillanatban ezt nem vallotta volna be Louis-nak.

- Te szegény áldozat - Louis szomorúan mosolygott Harryre, aki végül elvigyorodott, és visszaterelte a témát.

- De komolyan, mi a helyzet vele? Mivel foglalkozik? Mi okozta, hogy soha többet, még évek múltán sem akar ide visszajönni, vagy bárkivel találkozni? - záporozta a kérdéseit Harry, amelyek a napló elolvasását követően alakultak ki.

Louis nagy levegőt vett, mielőtt neki kezdett, de ennek ellenére sem tudta, hogy mivel kezdje.

- Sonja, hmm... Sonjának egy nagyon komplex személyisége van. Önfejű, és makacs, de kétségkívül a legtisztább lelkű ember, akit ismerek. Ha valamit kitalál, ahhoz nagyon ragaszkodik, és igazából mások érzéseire való tekintet nélkül megpróbál átállítani mindenkit az ő véleményére, és ez volt akkor is, amikor elkezdődött a családban a rendszeres lopás. Valahol nyilván mindannyian tudtuk, hogy neki volt igaza, amikor mondta, hogy hagyjuk abba, de bennünk meg megvolt az a bosszúvágy, hogy visszavágjunk a gazdagoknak, akik nem is lennének gazdagok, ha helyes, becsületes életet élnének. Ő ezt nem tartotta helyénvalónak, mi viszont folytattuk, és amikor Felix is gimnazista lett, és bevontuk a lopásokba, ő akkor ment el otthonról végleg.

- De miért csak veled tartotta a kapcsolatot? - kérdezte Harry. - Te szervezted az összes lopást.

- Sonjával mi nagyon közel állunk egymáshoz. Ő volt az, aki elmondta anyának még az első évben, hogy miben vagyok benne, és akkor egy hosszabb időre csúnyán összevesztünk, de amikor sikerült elsimítani a nézeteltérést, akkor erősebb lett a kapcsolatunk. Még nem álltunk jól anyagilag, amikor ő elment egyetemre, kollégiumba, ezért nem tudott gyakran hazajönni, mert drága volt az utazás, de velem tartotta legjobban a kapcsolatot. Anyával nem volt jó a viszonyuk, mert miután elárult minket, anya nyilván nem örült neki, de nem tartotta annyira szörnyűnek ezeket a lopásokat, mint Sonja. Ezen ő teljesen kiakadt, és hiába próbálta anya rendezni a dolgokat, ő addig nem volt rá hajlandó, amíg anya nem változtatott a véleményén, de miután ez nem következett be, a mai napig nem beszélnek egymással - vonta meg a vállát szomorúan Louis.

Harry szótlanná vált a beszámoló után. Tényleg elég sajátos személyisége lehetett Sonjának, ha a saját anyjával nem beszélt ki tudja hány éve. Bár, ahogy Louis felvezette, hogy makacs volt és helyén volt az erkölcsi iránytűje, ez talán jogosnak is lehetett tartani.

- Veled hogy tudott megbékélni? - kérdezett vissza Harry.

- Anya egy idő után feladta, de én nem. Kerestem a társaságát, mert a bátyja létére úgy éreztem, ha anya nincs, nekem kell biztonságot meg bizalmat nyújtanom felé, ráadásul amíg mindketten a bentlakásos suliban voltunk, nekem sokkal könnyebb dolgom volt, mint anyának. Így sikerült elérni, hogy újra megnyíljon nekem, jobban mint azelőtt, és később a kolis évei alatt elmondott mindent, ami történt vele. Mind a mai napig, amikor beszélünk, megpróbál lebeszélni a lopásról, és másnak lehet ez rosszul esne, vagy idegesítené, de nekem szükségem van rá, hogy kimondja, mert valakitől muszáj hallanom.

- Szerencsédre most itt vagyok én is - vigyorgott rá. - Lopni helytelen, Louis.

- Mire mennék nélküled, de komolyan - nevette el magát, és Harry örült, hogy egy pillanat erejéig sikerült oldania a feszültséget, mert még volt kérdése.

- A többi testvéreddel miért nem tartja a kapcsolatot?

- Ömm... Hát kicsit kiszakította magát a családból azzal, hogy nem csatlakozott hozzánk, mert minket ez azóta összetart, közös havi program. Ami előtt elment pedig elég nagy veszekedés volt, Martyt nagyon megbántotta, mert őt majdnem sikerült lebeszélnie a lopásokról, de amikor visszahátrált, akkor teljesen, mindenféle tekintet nélkül megsértette. Ruby mindig közel állt Martyhoz, szóval az ő oldalán volt, Felix-szel túl nagy volt köztük a korkülönbség, Tony meg megfejthetetlen igazából, nem sokat beszél az érzéseiről, nem volt még példa rá, hogy oldalt foglalt volna. Sonjával sem volt közeli kapcsolatban - mondta, és elgondolkodott, majd újra Harry szemébe nézve folytatta. - Diegohoz viszont közel állt, ők tartották is egy ideig a kapcsolatot, de egy pár éve már ők sem.

- És amúgy mit tanult az egyetemen?

- Szociális munkát. Ő is a szegényeken, meg elesetteken akart segíteni, de ő egy sokkal szebb, őszintébb, helyesebb módon, mint mi. Rendkívül tisztelem érte. Az a feladata, hogy önkéntes munkákat szervezzen a rászorulók segítésére, és gyakran meghívják jótékonysági estekre is - Louis elmosolyodott, és ez Harrynek őszintén nagyon tetszett, mert látta, hogy büszke volt a húgára.

- Találkozhatok majd vele?

Louis egy pillanatra teljesen zavarba jött, és el is kapta a tekintetét Harryről. Ő meglepve nézett rá, mert nem gondolta volna, hogy ez akkora kérés.

- Persze, csak most Franciaországban van egy... egy eseményen, de amikor visszajön, majd megbeszélünk egy időpontot, szerintem ő is kíváncsi lenne rád - nézett vissza Harryre, de a mosolya megváltozott, nem volt olyan őszinte, mint korábban, de Harry ebbe nem akart belemenni. Látta, hogy sikerült valami olyanba beletapintania, ami kényelmetlen helyzetbe hozta Louis-t, úgyhogy inkább témát váltott.

- Sosem gondolkodtál még azon, hogy felhagyj a lopásokkal?

- Őszintén, de. Néha felmerül bennem - felelte Louis, de nem úgy tűnt, mint aki hozzá akart volna fűzni még valamit.

- Mi állított meg? - kérdezte óvatosan Harry, mert már megint azt érezte, hogy érzékeny témánál járnak.

- A családomnak szüksége volt rá. Nem hagyhattuk abba - mondta, és a mondat végén úgy vitte le a hangsúlyt, hogy nyilvánvalóvá tegye, hogy nem akart erről beszélni. Fel is ült a pokrócon, majd teljesen más hangnemben szólt újra Harryhez. - Te is megszáradtál, ugye? Szerintem lassan induljunk, mert nem szeretek sötétedés után vezetni a földúton.

- Oké - felelte azonnal Harry, és csendben magára vette a ruháit. Látta, hogy Louis-t felkavarta a beszélgetésük, ezért békén hagyta a férfit, hogy magában rendezni tudja a gondolatait, de a saját gondolatainak nem tudott megálljt parancsolni. Az apró reakciókat, a mondatokat, a szavak hátsó tartalmát próbálta összekötni, valami értelmet találni, de mindhiába, Harry nem értette mi történt.

A legkínzóbb pedig az volt, hogy biztosan tudta, hogy a naplóiban minden részlet le volt írva mindenről, amit ma kérdezett, ő mégsem akart többet a férfi életében vájkálódva olvasni, hanem azt akarta, hogy a Louis megbízzon benne eléggé ahhoz, hogy az ő szájából hallja a történteket.

Something's fishy, innit?

Ui.: Ha van időtök, és nem tudjátok, mit lehetne még olvasni Wattpadon, csekkoljátok a profilomon a legújabb posztomat. Egy nagyon jó történetet próbálok népszerűsíteni:D