Jó olvasást!

A túlméretezett felső ujja a könyökömre hullott, szinte beterítette az egész alkaromat, olyannyira nagy volt rám a ruhadarab. Halkan dúdolva húztam ki az anyagból azt az egy idegesítő cérnadarabot, amely már hosszú percek óta idegesítették a békém. Ismerős volt az öblítő, amivel mosva volt, mégis idegen. Idegen volt az egész helyzet, mintha nem is a megszokott életemet élném. Mintha felfordult volna minden, és ahol most vagyok, az valójában csak egy párhuzamos univerzum, vagy egy rossz rémálom világ. De, bármennyire is próbáltam felébredni ebből az egész álomszerűségből, egyszerűen nem ment. Persze, hogy nem ment, hiszen nem álmodtam. Pedig szerettem volna álmodni, és felkelni.
Felhúztam a lábaim, miközben remegő testemet átkaroltam és előre-hátra ringatózva dúdoltam. Az eső hangosan verte Harry szobájának ablakát. Mérgesen, hevesen, mégis csalódottan. Vagy talán ezek az én érzelmeim voltak, és nem is az időjárásé?
Szerda délután volt. Iskolaszünet van addig, míg helyrehozzák a tetőt, amit éjszaka a vihar lerombolt, és csúnyát átrendezett. Lottie szerint, aki a Dylan-től hallotta, ez jó pár hétig biztosan elhúzodhat majd, úgyanis mostanában nem lesz jó idő. Nagy pech azoknak a diákoknak, akik szeretnek iskolába járni. Nos, nekem nem volt az. Valahogy nem volt kedvem iskolába járkálni, miközben az életem rossz irányba haladt, és féltem, hogy lassan ismét a gödör legalján találom magam. Ezt nem akartam, de éreztem, hogy nincs velem minden rendben, és ha előbb-útobb ezt nem játszom le saját magammal, az csúnya következményekkel járhat.
A szoba ajtó nyílt, a küszöbön pedig megjelent a frissen zuhanyzott, átöltözött, félmeztelen Harry Styles, nyakába tekert törölközőjével.
-Anyám kérdezi, hogy készítsen-e neked valamit? - állt meg előttem, miközben nagy erővel dörzsölte meg a göndör fürtöket a feje tetején, amik ismét nőni kezdtek.
-Nem vagyok éhes-feleltem. Hazudtam. A gyomrom panaszosan korgott. Utoljára tegnap ettem, az is egy fél pulykás szendvics volt, valamint egy nagy bögre zöld tea, amit nagy nehezen, de leerőltettem a torkomon.
-Anie, tegnap este nyolckor ettél utóljára-dorgált meg, miközben kikapott egy pólót, valamint egy szürkr melegítőalsót a szekrényéből.
-Tegnap este nyolc óta nem vagyok éhes. Hidd el, létezik ilyen is-tártam szét a karom elhúzva a számat.
Harry a szemeit forgatta, majd ujjaival beletúrt a hajába, mielőtt lehuppant volna mellém törökülésbe helyezkedve.
-Fordulj ide-kérte.
Értetlenül néztem rá. Felsóhajtott, majd felém bökött.
-Hadd nézzem meg a szád.
Szó nélkül fordultam szembe vele, és hagytam, hogy hosszú ujjaival megfogja az arcom, és tüzetesebben szemügyre vegye a sérült ajkam, valamint a kissé belilult arcom.
A zöld szemű fiú nem mondott semmit. Szomorúan elmosolyodott, miközben hosszú ujjaival megsimogatta a bőrőm.
-Minden rendben lesz-suttogta, mélyen a szemembe nézve. Nem tudtam pontosan, hogy Harry engem hiteget ennyire, vagy inkább saját magát. Mindenesetre, nekem nem sikerült elhinnem.
-Ezt érdemlem? - kérdeztem halkan, remegő kezeimet a combomra helyezve.
-Ezt senki sem érdemli meg, Anie-rázta a fejét, miközben feljebb csúszott az ágyon, hátát pedig a kemény falnak vetette.
-Nem kellett volna csúnyán beszélnem vele-motyogtam szomorúan. - Akkor minden rendben lenne még mindig, és nem lenne mérges rám.
Harry a szemöldökeit ráncolta.
-Anie, te azért beszéltél vele csúnyán, mert hazudott neked. És még mindig hazudik neked. Hidd el, ezt senki sem tűrni, speciel nem a szerelmétől, akivel mindig őszintének kell lennünk.
-Felhoztam Briana halálát-fordítottam felé a fejemet. Éreztem, hogy az ismeretlen lány hallatára könnyezni kezdenek a szemeim. - Nem akartam... Harry.. Én.. Én csak mérges voltam..
Harry, látva szomorú ábrázatomat, hosszú karjaival utánam nyúlt, és szorosan magához húzott. Hagyta, hogy telesírjam a pólóját, szétkönnyezzem a nyakát. Borzalmas érzés volt ez az egész, úgy éreztem magam, mint valami agyonmosott rongydarab, amit sok használat után csak kidobnak a kukába, és otthagynak. Nos, ha belegondolok Louis is ezt tette velem, miután megütött.
-Ugye, senki sem tudja, hogy itt vagyok? - kérdeztem reménykedve.
-Nem.
-És nem is fogja megtudni senki.. Ugye?
-Nem, mert te nem akarod-biccentett felém megnyugtatóan, mire szorosan lehunytam a szemem, arcomat pedig a mellkasába fúrtam, és igyekeztem egyenletesen venni a levegőt.
Nem szóltam Liam-nek az egészről, mert pontosan jól tudtam, hogy nem fogja ezt szó nélkül hagyni, és valami olyat csinál, amit egy kis idő elteltével biztosan megbánt volna.
Lottie-nak nem beszéltem a történtekről. Nem szerettem volna, hogy ő is az én problémáimmal foglalkozzon, amikor neki is egy halom van. Úgy tettem az egész beszélgetésünk alatt, mintha semmi sem történ volna. Úgy csevegtem, mint minden telefonálásunknál. Könnyedén, mégsem vidáman. Amikor Louis-ról kérdezett, csak annyit mondtam, hogy most itthon vagyok, este beszéltem vele, de amúgy minden oké. Ügyes voltam, mert csak akkor sírtam el magam, miután leraktuk. Hogy a legjobb barátnőm mennyit hitt el belőle, azt nem tudom, de szerintem egész jó alakítást nyújtottam.
A csendet, a korgó gyomrom zavarta meg. A szervezetem borzalmasan kívánta a kaját, tegnap este nyolc óta. Én mégis próbáltam figyelmen kívül hagyni az éhséget, de a szűnni nem akaró émelygésem, és a fejfájásom nem hagyta egy könnyen.
-Na, most szépen lemegyünk és csinálok neked valami kaját - állt fel Harry, és már készült, hogy felhúz engem.
-Nem lehetne, hogy én itt fent maradok, te pedig csinálsz nekem valami kaját? - néztem rá könyörgően, mire Harry sóhajtva bólintott.
-Mit szeretnél enni?
Tűnödve oldalra hajtottam a fejem, miközben azon agyaltam, hogy mit kíván igazán a szervezetem. Most nem volt kedvem zabkását, müzlit, rántottát enni. Valami másra vágytam.
-Kaphatnék Mac&Cheese-t baconnel, és olyan anyukád csinálta csípős szósszal? Meg egy bögre forró csokit azokkal a cuki pillecukrokkal, es sok-sok habbal?
Harry másodpercekig, hosszan pislogott.
-De, te nem is szereted a csípőset-nézett rám furcsán.
Vállat vontam.
-Lehet, de most megkívántam, és azt szeretnék enni. Köszönöm-vigyorogtam rá, mire Harry a szemeit forgatva kisétált a szobából otthagyva engem.
Pechemre, a kabátom, valamint a kis kézi táskám Louis-nál hagytam, így a napi nyugtató adagomat aznap nem sikerült bevennem. Hosszasan kifújva a levegőt hunytam be a szemeim, majd fejemet a hideg falnak támasztottam, és csak pihengettem. Hallgattam, a kintről beszürődő eső zaját, a fali óra monoton kattogását, és a megnyugtató csendet. Próbáltam nem a tegnap történtekre gondolni, kizárni a fájó, összetört lelkem darabjait, és egyszerűen csak próbáltam nem gondolkozni. De olyan nehezen ment.. Csak arra tudtam gondolni, hogy vajon Louis mit csinálhat most? Vajon a tegnapit komolyan gondolta? Megbánta, vagy még többször is megtenné ezt velem? És még miket titkolhat előlem? Pontosan tudtam, hogy az egész Brianás sztorit még nem hallottam senkitől, és az igazat megvallva, nem is akarom. Az ő szájából szeretném hallani a történteket. Az összes, körülötte szálldogáló titkot csak tőle akartam hallani. Ez nem volt olyan nagy kérés.
Tizenöt perc elteltével Harry megérkezett egy zöld tálcával. A kívánt sajtos tésztámnak ínycsiklandozó illata volt. Tudtam, hogy Harry készítette, hiszen ez az ő specialitása volt, nála jobban pedig senki sem tudta jobban megcsinálna a  Mac&Cheese-t.
-Köszönöm-vigyorogtam, majd azzal a lendülettel neki is álltam enni. Nagyon éhes voltam.
Mindent, amit csak tudtam belapátoltam a tányéromról, egy morzsát sem hagyva a felületen. Megittam az utolsó korty forró csokimat is, sőt az ujjammal még a bögre alját is kinyaltam. Jóllakottan dőltem hátra az ágyon, és élveztem, hogy megtelt a pocakom finom étellel.
-Azta-vakarta meg a fejét Harry, majd elnevette magát. - meg sem vártad, hogy jó étvágyat kívánjak!
Halkan nevetve emeltem fel a középsőujjam.
Körübelül, olyan tíz teljes percet feküdhettem, amikor éreztem, hogy valami nincsen rendben. A gyomrom hatalmasat mordult, és fájni kezdett.
-Anie? Mi a baj? - kérdezte mellőlem a göndör. Szerettem volna azt mondani, hogy minden oké, de sajnos tényleg nem volt az, és nem is tudtam válaszolni. Éreztem, ahogy a sajtos tészta megindul felfelé.
-Istenem.. - nyöszörögtem, majd kezemet a szám elé kapva rohantam a mosdó irányába, ahol a Wc előtt térdelve kiadtam a gyomrom teljes tartalmát.
Harry jó baráthoz híven, hatalmas önerővel guggolt mögöttem, és simogatta a hátam, szabad kezével pedig egy laza konytba rendezgette a fürtjeim.
-Minden okés, Anie.

Nem, nem volt rendben semmi.

Ostoba ötletnek tartottam, de Harry nem.
És, amikor a könnyeim között felnéztem rám, már tudtam, hogy igaza volt.
-Oh, Anie.. - sóhajtotta szomorúan.
Nem tudtam figyelni..
Nem hallottam semmit..
Nem éreztem a testemet..
Csupán azt a két piros csíkot néztem megbabonázva.
Pozitív.