Jó olvasást!

-Oh, könyörgöm!-sóhajtottam a szürke borult ég felé fordítva tekintetem, mintha onnan várnám a segítséget.-Miért pont én vagyok ennyire szerencsétlen..
-Anie..
-Csak három nap nélküled? Komolyan? Ennyi? Miért csak ennyit kaptam?!-gúnyolódtam az előttem álló nővel, aki remegő ujjait összekulycsolva maga előtt nézett rám szomorúan.
Az eső lassan szemerkélni kezdett, a reggel kivasalt hajam átnedvesedni látszott, és borzalmasan fáztam a pufi sálam hiányában, amit okosan Liam kocsijában hagytam aznap reggel. Az iskola parkolója így két óra után tele volt, amint a zombi kinézetű diákok mind kiözönlöttek, hogy aztán néhány órára elköszönhessenek az épülettől. És én is sietősre vettem a figurámat, és annyira szerettem volna már magam Louis kocsijában tudni..de anya ezt megakadályozta.
-Kislányom, kérlek..
-Mit akarsz anya?-sóhajtottam fel, fáradtan beletúrva a hajamba.-Miért nem érted meg, hogy nem akarok veled beszélni? Hogy nem akarom, hogy a közelemben légy, de te leszarod a kérésem és mindig nálunk lebzselsz!
Anyám lesütötte szemeit, amikor pedig visszanézett rám hozzám hasonlóan barna szemeiben könnyek csillogtak, száján keserű mosoly ült. A mellkadom összeszorult, ahogyan néztem a nőt, aki sokkal jobb bőrben volt, mint hónapokkal ezelőtt. Már nem volt olyan borzalmasan vékony. Barna hajának ismét volt színe, arca nem volt többé fakó és nem emlékeztetett egy halottra sem. Ismét sminkelni kezdte magát, és mint régen most újra elegánsan, csinosan öltözködött. Talán ő volt az igazi anyám, aki eddig egy alkoholista, gyógyszer függő személy testében élt. Az ember, akit eddig talán nem ismerhettem meg.
-Este indul a gépem. Visszautazom Londonba-nyelt egy nagyot.
-Miért nem New York?
Ujjhegyeivel lassan letörölte a könnyeit, amelyek arcán folytak végig, aztán beszélni kezdett.
-Mert nem mehetek vissza a helyre, ahol évekkel ezelőtt tönkre mentem, és ahol a lányomat is tönkretették-nézett mélyen a szemembe, mire a fájdalom a mellkasomban nőni kezdett, szemeim pedig erősen szúrtak.-nem éreztem ott jól magam soha. Talán csak menekültem a dolgaim elől..és én ostoba téged is belerángattalak pedig nem érdemelted meg! Önző voltam Anie, tudom! Nem voltam igazi anyád, nem voltam melletted és hidd el teljes szívemből gyűlölöm magam!
-Anya ne...-kezdtem, de kezét feltartva belém fojtotta a szavakat.
-Nem fogok magyarázkodni, és tudom nem vagy rám kíváncsi, amit megértek-mosolygott rám fájdalmasan.-de azt akarom, hogy tudd, az életem helyre jött, kicsim. Legalábbis remélem, hogy rendbe jött. Azon vagyok, hogy helyre hozzam minden hibám, ezért is költöztem közelebb hozzátok és egy nap remélem, hogy megbocsájtasz nekem úgy, mint a testvéred és apád. A lányom vagy, és szeretlek, viszont nem kötelezhetlek, hogy te is így érezz.
Többé már nem néztem a szemébe. Nem akartam, hogy lássa a könnyeket a szememben, hogy lássa mennyire hatással van és hogy legmélyén a gyűlölet mellett, talán még fontos is nekem. Csak álltam a hideg januári időben, a latyakos hóval a csizmám alatt. Látásomat elhomályosították a könnyeim, barna hajamat a szél az arcomba fújta, de egyáltalán nem vettem a fáradtságot, hogy törödjek vele egy pillanatra is.
Aztán éreztem, hogy anya felemeli a kezem, kinyitja az eddig ökölbe szorított ujjaim, majd valamit a tenyerembe helyez. Egy papír darab.
Végre felnéztem rá. Arca vörös volt a sírástól, ajkain mégis halvány mosoly ült.
-Ha egyszer szükséged lenne rám az életben..-suttogta, majd felém hajolva egy apró puszit nyomott a homlokomra.
Aztán elfordult és elindult ki az üres parkolóból, én pedig ott maradtam teljesen összezavarodva.
Végül Louis zárt szorosan a karjaiba, miközben igyekezett megnyugtatni.
*
-Letennéd végre azt a szart és mondjuk oda figyelnél arra, amit mondani próbálok?!-álltam meg a bevásárló kocsit támasztó Louis előtt Freddie-vel a karjaimban. A kisfiú fáradtan döntötte fejét a vállamnak, miközben apró ujjaival hajszálaimat húzogatta. Úgy hónapok elteltével jöttem rá, hogy Louis miért nem szereti ha Freddie-t ölbe vesszük. A majd három éves gyerek tökéletesen jár, néha megbotlik, de az előfordul..És ha elfárad, hisztis, nyűgös vagy csak úgy tartja kedvét, akkor felkéredzkedik az ölembe, onnantól pedig cipelnem kell. Kissé nehéz, legalábbis nekem. Freddie-nek egyedül Harry és én nem tudunk ellenállni. Egyszerűen nem lehet azt mondani neki, hogy nem, túlságosan is imádnivaló ez a kis alak én pedig túlságosan is vajszívű vagyok. Most pedig nem bántam volna, ha Freddie nem hisztis és a saját lábán követ engem, miközben igyekszek bevásárolni úgy, ahogy Jay szerette volna ha tesszük.
-Louis!-emeltem fel a hangom, mire Louis végre felnézett a telefonjából, majd zsebre vágta és úgy nézett rám, mintha nem nyomkodta volna húsz percen keresztül azt a rohadt kütyüt.
-Figyelek-biccentett, majd ellökve magát a bevásárló kocsitól felém lépett és mielőtt kivette volna Freddie-t a karjaim közül egy puszit nyomott az arcomra. Freddie nyöszörögve ölelte át Louis nyakát, miközben a barátom kedvére szorongatta meg és szórt szét puszikat a hisztis gyerek arcán.
-Akkor mit mondtam?-húztam fel a szemöldököm.
Louis tűnődve az egyik polcra nézett majd vissza rám.
-Kell müzli?
-Még nem is mondtam semmit! Nem is figyelsz rám-ingattam a fejem cicvegve, aztán csípőre vágtam a kezem.-Legyek olyan barátnő, aki ellenőrizget téged és most megkérdezi, hogy kivel beszélgetsz már két napja folyamatosan?!
-Ne-vágta rá.
-Titkolsz valamit?
-Kéne?
-Ezt csak te tudhatod-morogtam.
-Ugye nem most akarsz nekem levágni egy kész féltékenységi jelenetet a bolt közepén?-sziszegte, kínosan körül nézve a boltban, ahol  voltak néhányan. És egy idős, valamint egy középkorú pár, akik éppen a pék áruknál álldogáltak érdeklődve pillantottak felénk. Dacosan fontam össze mellkasom előtt a kezem, és mielőtt még olyat mondhattam volna, amit megbánok, előhúztam a kabátomból a bevásárló cédulát.
-Menjünk, mert soha sem végzünk-mogyogtam az orrom alatt, majd elindultam előre.
-Légy türelmes, mondták. A szerelem könnyű, mondták-hallottam Louis morgását, de igyekeztem nem foglalkozni vele és minél előbb beszerezni a Jay által felírt dolgokat. Így hát nyomomban a Freddie-vel halkan beszélgető Louis-val, egy szó nélkül vásároltam, tettem az élelmiszereket a kosárba, végül pedig szintén egy szó nélkül vonultunk a kasszához. A kasszához, ahol igyekeztem nem meggyilkolni azt a szemüveges, szőke, agyon sminkelt libát, aki éppen a barátommal flörtölt!
-Nagyon..édes a kisfiad-szólt halkan Freddie-re mutatva, aki fejét Louis nyakába hajtva próbált elbújni az ismeretlenek elől.
-Kö...-mielőtt Louis befejezhette volna, amit akart idegesen szakítottam félbe, Freddie után nyúlva, aki automatikusan kulcsolta apró lábait a derekamra.
-Köszi, nehéz szülés volt, de annak már két éve. Kint várlak-vetettem oda a hitetlenkedő Louis-nak. A barátom idegesen szívta be a levegőt, majd gyorsan magára erőltetett egy mosolyt, úgy fordult vissza a lány felé.

-Apa azt mondta megkaphatom-motyogta a kisfiú, aki éppen azt ecsetelte mennyire tetszett a tévében látott játék autó, amit ezek szerint Louis már oda ígért neki.
-Tényleg? És milyen színű?-tűrtem el egy a homlokába hulló szőke tincset, majd megigazítottam nyakába tekert sálát, hogy tökéletesen védje mindenhol. Freddie arcára édes vigyor kúszott.
-De hát már mondtam! Buta vagy Anie-rázta fejét, majd hangosan visitott fel, amikor belecsikiztem a pockjába. Hangosan nevetve csikiztem őt, amikor a bolt fotocellás ajtaja nyílt és megjelent a szatyrokat cipelő barátom koránt sem kedves arckifejezéssel. Nevetésem azonmal elhalt, Freddie-t megigazítottam a karjaimban, aztán Louis-t követve megindultunk a parkolóba, ahol aztán a kisfiút azonnal beraktam az autóba és becsatoltam őt a gyerek ülésbe. Louis csendesen, egy magában pakolászott a csomagtartóba, engem pedig elkapott a bűntudat maró érzése. Így hát hangosan sóhajtva léptem mellé, majd csaptam le a csomagtartó ajtaját. Louis nem nézett rám, már éppen került volna ki, amikor hirtelen elkaptam a jobb karját és visszarántottam magamhoz. Vigyorogva kulcsoltam össze kezeimet a nyakába, lábujjhegyre állva pedig óvatos puszikat nyomtam a szájára, amiket úgy tűnt egyáltalán nem akar viszonozni.
-Naa-nyöszörgtem, orromat nyakhajlatának dörzsölve. Unottan meredt az égre, kék szemeivel és egy pillantásra sem méltatott. Amikor már úgy érztem, hogy tényleg semmi esélyem, szemöldök ráncolva elengedtem őt és léptem hátra. -Miért vesződök veled?-kérdeztem halkan.
Szemöldökét felrántva nézett le rám, pont akkor amikor fejemet rázva akartam kikerülni őt, hogy végre beülhessek az autóba. De aztán hirtelen visszarántott, én pedig erősen csapódtam a mellkasának. Louis elégedett mosollyal arcán karolta át szorosan a derekam, és nézett mélyen a szemembe, mielőtt lehajolt volna.
-Egy hisztis liba vagy-suttogta az ajkaimra, tenyerét pedig szemérmetlenül lecsúsztatta a fenekemre, hogy aztán nadrágomon keresztül erősen szorítsa meg. Hevesen dobogó szívvel ragadtam meg kabátjából kilátszó feket pulcsijának anyagát és húztam lehetetlenül közel magamhoz.
-Mégis velem vagy-motyogtam halkan, ujjaimat lassan felvezetve nyakán. Elvigyorodtam, amint megláttam, bőrén automatikusan libabőr képződött. -jó néhány hónapja.
-Hmm..talán a hülye viselkedésed ellenére, túlságosan is szeretlek.
-Talán?
-Talán?-biccentett.
-És talán ha azt mo...-mielőtt befejezhettem volna, Louis morogva mozdulta és csapott le az ajkaimra engem a fekete Rovere hátuljának passzírozva. Kezei combomra simítottak, én pedig hajába túrva engedtem, hogy teljes erejével neki nyomjon az autónak. Egyáltalán nem törődtem azzal hogy a vádlimba borzalmas fájdalom nyíllal és azzal sem, hogy egy nyilvános parkolóban vagyunk igazán túlfűtött állapotban. Louis nedves ajkai az őrületbe kergettek, rettenetesen melegem volt és tudtam, ha nem fejezzük be azonnal, akkor valószínűleg igen nagy bajban leszünk mindketten. Már a baj szélén jártunk legalábbis az engem szorongató szerelmem biztos is, kinek nadrágjában feszülő szerszáma kényelmetlenül nyomódott az alhasamnak.
-Istenem..-nyöszörögte, amikor elszakadtam tőle teljesen kifulladva. Fájdalmas arckifejezéssel nézett le a nadrágjára, majd ismét vissza rám.-Ezt helyre hozod!
-Hozzátok megyünk te buta, és nem akarok jelenetet a testvéreid éd a szüleid füle hallatára-ráztam a fejem, majd egy utolsó puszit nyomtam a szájára, mielőtt ellöktem volna magam az autótól.
-Megőrjítesz, Kincsem-morogta, miközben előhalászta zsebéből a kulcsait. Halkan nevetve öleltem át derekát, és már az ajtót nyitottuk volna ki, amikor halk sírást hallottunk magunk mögül. Velem ellentétben Louis azonnal felkapta a fejét és kezdte keresni a hangforrását. Szemöldök ráncolva hajoltam be a kocsiba. Freddie nem sírhatott, hiszen ő cumiját szájában mozgatva aludt..Aztán felemeltem a fejem és abba az irányba néztem, ahová Louis is bámult már egy ideje.
Néhány méterre előttünk, közvetlenül a parkoló közepén egy vékony, talán negyvenes éveiben járó nő állt, mellette egy nála jó pár fejjel magasabb férfi társaságában. A nő arca szép volt, mégis vörös volt a sírástól. Hosszú szőke haját fújta a szél, és bár melegen volt felöltözve még olyan távolságból is láttam, hogy reszket. A férfi mondott valamit a nőnek, aki fejét rázta majd felemelte a kezét és felénk mutatott. Pontosabban Louis-ra. A nő sírni kezdett, mire a szintén szőke hajú férfi elhúzta őt, végül eltűntek, viszont sírását egészen addig hallottam, míg be nem mentek az üzletbe.
-Szívem?-szóltam halkan, testemmel a mozdulatlanul álló szerelmem felé fordulva. Louis mereven állt, állkapcsa megfeszült, ökölbe szoritott kezei teste mellett olyannyira elfehéredtek, hogy félő volt eltörnek az ujjai. Kék, immáron tompán csillogó szemeivel még mindig a parkoló azon részét bámulta, ahol a pár állt.
Aztán szokatlanul rekedt hangján szólalt meg.
-Szállj be-vetette oda, majd rám sem nézve ült be az autóba.
*
Jay-jel éppen a konyhában voltunk, miközben a lányok segítségével zöldégeket pucoltunk a vacsorához.
Dan az étkező asztalnál ült, miközben a kicsiket szórakoztatta, és egyszerűen olyan nyugodtan tűnt minden, mint ahogy egy tökéletes családnál szokás.
-Apa!-kiáltott fel Freddie boldogan, kezeivel Louis felé nyújtózkodva, aki kabátját éppen akkor húzta magára és lépett be a helyiségbe.
-Hát te?-húztam fel kíváncsian a szemöldököm.
Louis nem felelt.
Jay rosszallóan rám nézett majd fiára, aki cigarettás dobozát igazgatta.
-Fiam?
-Apu! Apa!
Aztán Louis lassan felnézett, egyenesen a játékát mozgató Freddie-re. Némán bámulta a kisfiút, én pedig megijedtem.
-Játsz velem! Apu, gyere!
És soha nem gondoltam volna, hogy a szívem ekkorát dobbanna, mert Louis olyat tett, amit soha nem képzeltem volna.
Szemei idegesen villantak, majd a még mindig vigyorgó Freddie elé lépett és egy egyszerű mozdulattal kirántotta a kisfiú kezéből a plüss mackót és a falhoz vágta.
-Louis!-sipítottuk egyszerre. Ijedten rohantam a szintén ijedtségtől síró Freddiehez, aki erősen kapaszkodott a nyakamba.
-Mi ütött beléd?!-üvöltötte Jay.
Louis hátra lépett.
-Elrontotta az életem-felelte, majd megperdült a tengelye körül és elment.

És aznap este hiába vártam Louis-t. Louis Tomlinson aznap este nem jött haza...