Meredten bámultam az előttem álló fiút, akit utóljára évekkel ezelőtt láttam.
Látványa felkavart. Nem tudom, miért, de perceknek tűntek, mire ismét megszólaltam.
Szemöldökét felhúzta, és arcán féloldalas mosollyal bámult rám.
Az arca...annyira férfias lett, de a szemében csillogó fiatalságából  semmit sem veszített.
-Khm...-köszörülte meg a torkát a bátyám, mire hirtelen feleszméltem, a kezemben lévő húr leesett a földre.
Louis az ajkába harapott, hogy elrejtse a mosolyát, aztán összepacsizott a fiúkkal, majd lehuppant a kanapére Niall mellé.
Morgolódva lehajoltam, hogy felkapjam a gitárhúrokat, közben pedig átkoztammagam, amiért meg sem tudtam szólalni Louis közelében. Pedig kiskorom óta ismerem! Hát mi a franc volt ez?!
Feltápászkodtam, aztán Liam ölébe ejtve a húrokat, leültem a fotel elé, ahol heverészik.
-Köszi An.-mondta, aztán neki állt lecserélni, az elhasználódott gitárhúrokat az újakra.
Csak bólintottam, aztán a térdeimet felhúzva a mellkasomhoz csendben figyeltem a fiúkat. A csapatunk ismét, újra teljes.
-Basszus, tegnap mindenki haza ért épségben?-nézett végig haverjain Niall.
-Aham, csak volt egy kis baj...-vakargatta meg az állát Harry.
-És pedig?-kérdezte Niall.
-Hát, miután Louis bekísért, és elment...hát..lehánytam a kanapét.-mondta ki.
-Fúj.-mondtam rezzenéstelen arccal.-Anyukád mit szólt?
-Fejbe dobott egy doboz Aspirinnel és lelépett dolgozni.-vonta meg a vállát.
-De várj-szólt Louis.-ugye feltakarítottad?
Harry elvigyorodott.
-Gemmának hagytam meg. Örülni fog majd!-legyintett, mire mindannyian felnevettünk. Harry undorító egy személy volt. Mindig is. Ez az, ami soha sem változott.
Emlékszem, volt olyan, hogy Harry fogadott Liam-mel, hogyha kibírja egy hétig fürdés nélkül, akkor Liam egy hónapig a szolgája lesz. Harry elfogadta a kihívást, és nem fürdött egy teljes hétig. Lassan már olyan durva volt, hogy Geoff nem engedte be a házunkba, mi pedig már szinte könyörögtünk Harry-nek, hogy fürödjön meg. De nem. Végig vitte, amikor pedig megfürdött, állítása szerint a víz, feketébb volt, mint szurok, ami tényleg nagyon fekete..
-Anie?-szólított a nevemen valaki, mire felkaptam a fejem.
-Hm?
Öt kíváncsi szempár meredt rám.
-Louis azt kérdezte, hogy milyen újra itthon.-mondta Liam.
Louis felé néztem, aki egy mosollyal az arcán nézett rám, amitől fura módon zavarba jöttem, ezért gyorsan lehajtottam a fejem, és az ölemben lévő ujjaimat kezdtem el bámulni.
-Hát..jó. Sokkal jobb itt.-vontam meg a vállam hanyagul.
-És New York milyen volt?-hallottam az újjabb kérdését.
New York említésére hirtelen kirázott a hideg,a szívem pedig sebesen kezdett vágtázni a mellkasomba, és mint mindig, ismét leperegtek a velem történtek a szemem előtt...
A gonosz mosolya, a kiabálása, az ütése, ahogy megmarkolja a kezem, a fejem ahogy nagyot koppan a falon..
-Hé.-érzem valaki kezét a vállamon, mire az érintéstől összerezzenek.
Liam tágra nyílt szemekkel néz le rám a fotelből.
-Minden oké?-kérdezte.
Megrázom a fejem.
Liam feszülten kifújta a levegőt, aztán a gitárját Zayn ölébe rakva feláll. Kezét felém nyújtotta, mire az megfoga talpra állok.
-Ne haragudjatok srácok, de mi elmegyünk..-ölelte át a vállam.
Felnézek a földről és megpillantom a többi fiú értetlen tekintetét. Louis összeráncolt szemöldökkel fürkészi az arcom. Szemei megállapodnak a szemöldököm feletti kis seben, mire elkapom a fejem, és szemeimmel a cipőmet bámulom.
Louis kivételével mindenki elköszönt, vele ellenben aki hideg kék szemeivel a lelkemig hatolt.

Csak egy kérdés. Egy bugyuta kérdés volt. Egy egyszerű, bugyuta, érdeklődő kérdés, én pedig így reagáltam.
Nem tehettem róla. Talán, ha beszélnék valakivel, akkor biztosan jobb lenne..de nem. Nem akarom mások sajnálatát, sem azt, hogy elítéljenek. Nem. Nem volt rá szükségem, csak végre elakartam felejteni az ott töltött éveket. A vele töltött, borzalmas napokat...

-Gyere szépségem játszunk!-fordul felém vigyorogva. Piercingje megvillant a Hold fényben.
Egy sötét, aprócska szobában vagyunk. Egyedüli minimális fényt csak a Hold biztosít, ami gyéren világít be az aprócska ablakon. Az üvegtáblákat belepte a por, és néhányon már látszott az idő.
A sarokba kuporgok. Nem merek mozdulni.
-Kérlek, engedj el..-sírom.-Nem akarok itt lenni!
-Azt sajnos nem tehetem csillagom.-indul meg felém. Szemei veszélyesen csillógnak.-Te az enyém vagy, nem menekülhetsz előlem.
-Nem vagyok a tiéd!-kiabálom az arcába.
Közelebb lép, megragadja az arcom, és közelebb húz magához.
-Dehogynem csillagom! Mindig is az enyém voltál, és az enyém is maradsz. Mit gondoltál, hogy nem talállak meg? Jegyezd meg-taszít el magától. Fejem nagyot koppan a falon, ami mentén lecsúszok a piszkos fapadlóra.-mindig megtalállak.-vigyorog.
-Ne! Nem. Ez nem igaz! Nem tudod hol vagyok!-kiabálom sírva.
-Tévedsz!-neveti el magát. Mire még jobban sírva fakadok.

-Ne!-kiáltottam.-Nem!
-Anie! Hé!-hallottam a nevem.-Hé húgi!
Szemeim hirtelen kipattantak.
Az ágyamban voltam. A takaró teljesen rám csavarodott, a hideg verejték végig folyt rajtam.
Liam az ágyamon ült, miközben a karomat fogta, és rémült pillantással nézett rám.
-Liam..-suttogtam, aztán el sírtam magam. Liam a mellkasához vont, és a fejemet simogatva nyugtatgatott.
-Nyugalom húgi. Csak egy álom volt! Hallod?! Shh..ne sírj!-puszilta meg a fejem.
Csak egy álom..Nincs itt. Nem tudja hol vagyok.
Aznap Liam mellett aludtam el.

Liam szemszöge
-Haver, minden rendben volt, amikor haza értetek?-kérdezte Zayn, egy csavarkulcsot tisztogatva.
Reggel fél tízkor a műhelyben kezdtünk, ugyanis helyre kellett pofoznunk vagy három autót, így a héten először be kellett jönnünk.
-Igen.-motyogtam, miközben felírom a megrendelő szelvényre, a szükséges alkatrészeket.-Miért?-nézek felé.
-Csak mert úgy nézel ki, mint egy mosott szar.-mondta, aztán a kulcsot bedobta a szerszámos ládába.
-Nem sokat aludtam az éjjel..-mondtam.
Ez így volt.
Hajnali négy volt, amikor Anie felébresztett a kiabálásával. Addig nyugodtan aludtam, de aztán rohantam át a szobájába.
Anie sosem szokott kiabálni álmában, hogyha rosszatt álmodott, akkor ő jött át hozzám, nem pedig fordítva. De most fura volt ez az eset...
-Látom.-nézett rám Niall a hatalmas szendvicse mögül.
-Ez van.-vontam meg a vállam. A megrendelő lapot ledobtam az asztalomra, majd leültem Harry mellé, aki talán fél órája érkezett meg, úgyanis egy fontos találkozón vett részt, egy fontos ügyféllel.
-Húgoddal mi van?-hallottam Louis kérdését, mire felé kaptam a fejem.
Kék overalljàba, -ami a munkaruhánknak számított-támaszkodott egy alkatrészekkel teli, fém asztalnak.
-Őszintén?
-Aha.-felelték a srácok egyszerre.
Kifújtam a levegőt.
-Fogalmam sincs mi van vele. Valami egyszerűen nem oké. Annyira fura..egyszer jó kedve van, aztán..basszus!-túrtam bele a hajamba gondterhelten.-Napokig annyira jó kedve volt, előtte, olyan volt..mint egy..zombi. Aztán ahogy találkozott veletek, meg összebarátkozott Lottieval, meg valami Dylan-nel láttam rajta, hogy jól érzi magát...de tegnap.-
-Szerintem a kérdésem zaklatta fel..-dörzsölte a tarkóját Louis.
-Mi?-értetlenkedtem.
-Megkérdeztem, hogy milyen volt New York. Nem válaszolt.
-Ja, azt észrevettem.-bólógatott Harry.
-Mintha máshol járt volna..-helyeselt Zayn.
-És megijedt, amikor hozzáértél.-mondta Louis.
-Tudom, azért vittem haza. Aztán otthon, arra keltem hajnalban, hogy sikítozik. Képzelhetitek mit éltem át!
-De hát, ha Anie rosszat álmodott akkor nem csinált ilyet, csak átment hozzád.-értetlenkedett Niall.
-Tudom. Nem oké vele valami.
-Ja. Vettem észre. Láttad, hogy a húgodon zúzodásoo vannak?-húzta fel a szemöldökét Louis.
-Igen Lou. Láttam.
-Megkérdezted hogyan szerezte őket?
-Meg!-emeltem fel a hangom.-Mielőtt elhoztam. Anya azt mondta, hogy nem ő volt...pedig rágyanakodtam. Anie is azt mondta nem ő volt...Megkérdeztem azt is, hogy mi volt vele, nyaggattam. De szinte könyörgött, hogy ne kérdezzek többet! Ahj srácok...-fogtam meg a fejem idegesen.-Utálom, hogy baja van én pedig nem segíthetek. Pedig látom rajta, érzem-markoltam meg a pólóm a szívem felett.-hogy nincs rendben vele, és hogy gyötrődik.
Nem szeretem, hogy titkolózik. Sosem volt egymás előtt egyetlen titkunk sem.
-Mindenkinek vannak titkai...-motyogta Louis.
Igen. Erre hatalmas példa volt ő.
Egy olyan titkot hordott a szívében lassan már két éve, amiről csak a családja, valamint, apám és mi négyen, a fiúkkal tudunk csak. Senki más csak mi, akikben Louis igazán megbízik..
-Tudom haver. Tudom..
-Akkor megérthetnéd a húgod..-emelte rám a tekintetét.
-Mi van?-kiáltottam el magam hirtelen.-Louis! Hogy a francba értsem meg ha?! Szenved a húgom! A rohadt életbe szenved! Hallod? Attól még, hogy te a rohadt kis titkodat próbálod elrejteni mindenki elől, én nem fogom csak úgy hagyni a saját testvérem!
Louis szeme hirtelen villant, aztán hirtelen megindult felém. Én is felpattantam, és idegesen néztem szembe vele.
-Srácok!-állt közénk Zayn.
-Hogy merészelted lerohadtozni?!-üvöltött rám Louis.
-Fáj az igazság? Lásd be Tomlinson. Te is így vélekedsz róla!-vigyorodtam el gúnyosan.
Louis felemelte az öklét, majd arrébb lökte Zayn, aztán kezével hirtelen az arcomba vágott, mire elterültem a földön.
Feltápászkodtam, és indultam volna felé, ha Harry és Niall le nem fogták volna a karjaim.
-Eresszetek!-kiabáltam, és éreztem, ahogy valami meleg, lefolyik az arcomon.
-Kurvára ne merészeld mégegyszer így hìvni!-kiabált rám betorzult arccal.-Engedj el Zayn!-förmedt rá a fiúra, aki a kezét a háta mögé szorítva fogta le. Egy hirtelen mozdulattal kitépte magát Zayn szorításából, majd a kabátját felkapva ránk nézett, arcán gúnyos vigyorral.
-Ha most nem haragszik Mr. Payne, akkor a "rohadt" hibámmal-rajzolt idézőjelet a levegőbe.-orvoshoz kell mennünk. Császtok!-intett aztán az ajtót kicsapva, elhagyta a műhelyet.
Az orromat megtörölve-ami vérzett-, felnéztem a fiúkra, akik mérgesen meredtek rám. Közben Harry és Niall elengedték a karjaim.
-Hozok jeget..-morogta Harry, majd elindult a kijárat felé.
-Elbasztam ugye?-néztem Zayn-re.
Karjait összefonva mellkasa előtt, fejét ingatva nézett rám.
-Hozd helyre magad. Vérzel.-mondta, aztán megfordult és Niall-el együtt Harry után mentek...