Jó olvasást!

Türelmemet lassacskán elveszítve ácsorogtam az ékszerüzlet előtt, miközben idegesen meredtem a közvetlenül pár méterre lévő barátaimra, akik figyelmen kívül hagyva a felháborodott, hihetetlenkedő tekinteteket hangosan veszekedtek egymással.
Nem túl szalonképes szavak hada repkedett a levegőben, amelyekkel egymást illették, viszont ezzel sikeresen kivívva  emberekből az ellenszenvet.
A wolwerhampton-i pláza zsúfolásig tele volt azon személyekkel, akik az utolsó beváráslást intézték a pár nap múlva esedékes ünnep miatt. A Karácsony-t a szeretet ünnepeként tartották számom, az összetartozás, a béke. A nap, ahol nem volt helye veszekedésnek, utálkozásnak, sem pedig negatív érzelmeknek családon belül. Viszont az elfelejtették, hogy az évnek ez az a szakasza, amikor az emberek többsége kórházba kerül tömeges idegösszeroppanás miatt. Valamiért Karácsonykor sokkal több feszültség uralkodik bennük és előfordul, hogy ok nélkül esünk neki egy számunkra fontos személynek.
Talán ez történt most Zayn-nel és Perrie-vel is.
Úgy gondoltam, hogy most már tényleg megkéne vennem Louis ajándékát, hiszen a Szenteste és egyben a születésnapja is vészesen közeleg. Átkoztam magam, amiért az utolsó pillanatra hagytam én is a vásárlást, de nem tehettem róla. A tökéletes ajándékot szántam neki, időt akartam, hogy kigondoljam mi a megfelelő ajándék a szerelmemnek. Tépelődtem, gondolkodtam és természetesen kutakodtam, de feleslegesen.
Nem találtam semmi olyat, amit szívesen adnék neki..Egyszerűen mindenféle tárgyat közhelyesnek, bénának, gyerekesnek, ostobának tartottam. Nem Louis volt az, akinek egy piros szívet tartó plüss medvét szántam, mint születésnapi ajándék. Ő valami mást érdemelt.
Ezért is kaptam az alkalmon, amikor Perrie reggel, még iskola előtt felhívott és megkérdezte, hogy van-e kedvem ma vele tölteni a délutánt. Természetesen igent mondtam, hiszen  nem szívesen hagytam ki egy találkozót sem, főleg, hogy alig látjuk egymást. Lottie nem tudott jönni, így hát ketten maradtunk, de nem is bántam. Alig vártam, hogy végre csak lányok legyünk és olyan dolgokat tegyünk, amit a fiúk nem igazán tudnak hová tenni. Célzok itt a megállás nélküli pletykálásra, a női gondok megvitatása, hangos nevetés, miközben egy kávézóban ülünk egy forró csoki előtt. Aha. Gondoltam én.
Valamiért a fiúk megneszelik, ha a plázába készülünk. Áldom a tervezőt, amiért a hangszer,- valamint festékboltot egymás mellé építtette.
Harry és Zayn kitalálták, hogy elkísérnek minket. A göndörnek húrok és pengetők, míg pakisztáni barátunknak új festék spray-k kellettek. Hittem nekik, amikor közölték velünk, hogy nem fognak minket idegesíteni, csak bejönnek azért ami kell nekik és már is mennek. Én naívan bedöltem nekik, elfelejtve, hogy kikről is van szó pontosan.
Harry-vel nem volt semmi baj, leszámítva az idegesítő poénjait, amitől már a plafonon voltam. Viszont nagy segítség volt, amikor az egyik üzletben majdnem elsodort a hatalmas tömeg, de ő azonnal elkapta a karom és magához rántott. Ellenben Zayn..
Szegény Perrie arcán már a kezdetek kezdetekor rángott egy izom főleg, ahogyan megpillantotta az emberekkel teletömött plázát, amely izzadságtól és frusztrációtól bűzlött. Erre pedig rátett egy jó nagy lapáttal Zayn is. Pakisztáni barátunk minden lépését kritizálta, beszólogatott neki és ahová csak tudta, követte őt, folyamatosan sértegetve őt, mint aki nem talált ennél jobb elfoglaltságot. Gyerekes, idegesitő viselkedését nem tudtam mire vélni de szerintem Perrie sem, aki hősiesen tűrt minden őt ért atrocitást, egészen egy bizonyos pontig. Ott szakadt el nála a cérna, amikor Zayn szerencsétlennek nevezte, amiért neki ment egy kávéját szorongató öreg úrnak. Az ital, a bácsi fekete szövetkabátját viselte, de jelét nem mutatta, hogy egy másodpercre is megharagudott volna Perrie-re, aki sűrű bocsánatkérések közepette keresgélt zsebkendőt a táskájában. Az úr mosolyogva legyintett és már tovább is állt.
Szőke hajú barátnőm vitája, a kiszemeltjével már vagy tizenöt perce tartott.
-Azt sem értem, hogy tulajdonképpen mi a francért jöttél el velünk, ha már nem bírod nézni azt a szerencsétlen képem!-üvöltötte Perrie, mutató ujjával idegesen belebökve Zayn, fekete dzsekijével fedett mellkasába.
A fekete hajú lelökte magáról a lány kezét, mire Perrie szemei még hatalmasabbra tágultak.
-Festékért jöttem! És nem veled, hanem Anie-vel és Harry-vel-mutatott a fal mellett ácsorgó alakomra anélkül, hogy egy pillantást is vetett volna rám. Szemeimet forgatva ittam bele a kezemben tartott műanyag poharas forró csokimba, amelyen még a nevem is szerepelt. -Akar veled a frász menni bárhová is!
-Oh, igen?
-Igen!
Perrie sértödötten prüszkölve fésülte oldalra szemébe logó szőke tincseit, miközben próbált erős lenni és méltóságát megtartani Zayn-nel szemben.
-Miért vesződöm ekkora seggfejjel, mint amekkora te vagy?-kérdezte önmagát szomorúan csóválva fejét.
-Miért foglalkozom ekkora ostoba libával, mint amekkora te vagy!-legyintett Zayn fintorogva. És akkor Perrie szemei újra vérben forogtak.
-Ne keverj össze azokkal a ribancokkal, akiket sikeresen megfektettél mert sikeresen bedőltek a hülye kis játékaidnak-vetette oda a lány, elérve, hogy a fekete hajú szemöldökei értetlen ráncba fussanak.
-Te meg miről beszélsz?
Mielőtt meguntam volna vitájukat, még láttam, ahogyan Perrie ismét idegesen kezdi bökdösni Zaynt, aki igyekszik lefogni a lány kezeit, nehogy baba rózsaszín műkörmeivel kárt tegyen a drága kabátjában. Papírszatyraimat felvéve a földről, míg poharam szivószálát kitartóan rágcsálva léptem be az ékszebolt ajtaján. Bár a bolt oldalán jól látható ábrákkal feltüntették, hogy sem kutyát, fagylaltot, sem pedig italt nem hozhatunk be, én mégis megszegtem ezt a szabályt. Különben is már rohadtul elegem volt. A fejem lüktetni kezdett, melegem volt és hiányzott Lottie. Nem maradtam volna egyedül, mint most. Még Harry is lelépett kitudja hová.
Szerencsémre a boltban nem tartózkodott senki az eladón és valami gazdag pasason kívül. Figyelmüket lekötötték az eljegyzési gyűrűk tanulmányozása. Jellemző Karácsonyra, hogy mindenki akkor kéri meg a kedvese kezét.
Az üzletben egy kicsit fellélegezhettem, amiért nem vagyok már a hatalmas ember tömegben. Kezdtem rosszul érezni magam a sok ismeretlen, siető városiak között, miközben attól rettegtem, hogy egy óvatlan pillanatban, majd jól agyon taposnak. És különben is fáradt voltam, rettenetesen fáradt, legszívesebben hazamentem volna, hogy aludjak elfelejtve ezt hétköznapi káosznak sem nevezhető vásárlási rohamot.
Az üvegszekrények mögötti ékszereket nézve automatikusan elszomorodtam. Tökéletes ajándékok lettek volna. Hisz' ki nem örülne egy aranyórának vagy egy szép láncnak? Csak a baj az volt, hogy nem volt rá keretem. Így ez az ajándék ötlet is ugrott.
-Már mindenhol kerestelek!-hallottam egy megkönnyebbült sóhajt mögülem, mire halványan mosolyogva fordultam hátra.
Harry, szatyrait szintén kezében fogva állt mögöttem. Kócos haja égnek állt, fehér kapucnis pulcsijának nyaka félrecsúszott, pont, mint fekete napszemüvege, amelyet csupán rövid, göndör tincsei megzabolázása céljából  rakott feje tetejére. Fekete kabátja lazán kicipzározva lógott rajta és télvíz idején sem vetette meg a szaggatott farmereket, amelyből kilátszott térdének egy része.
-Megtaláltál-motyogtam, tekintetem visszafordítva az ezüst nyakláncok irányába, melyek már sokkal jobban elnyerték tetszésemet.
-Még mindig nincs meg mit veszel neki?-kérdezte, miközben szemöldökeit ráncolva állt mellém és nézett le rám.
-Nincs-suttogtam csalódott pillantással illetve a papírzacskókat, amelyek nem szerelmem ajándékait rejtették. Apának szánt kulcstartót, bort,  Liam-nek vásárolt pengetőket, pólót és egy piros fehérnemű szettett, amit nem hagyhattam ott, annyira megtetszett.
-Öcsém...ez..ez többe kerül, mint a motorom! Mi ez? Rablás??-kiáltott fel hihetetlenül forgatva a fejét, miután megpillantott egy igencsak drága pénzösszegbe kerülő fülbevalót.
Az eladónő, szemöldökeit ráncolva tekergette a nyakát a hangoskodókat keresve. Szemei megállapodtak rajtunk, valamint a kezemben tartott poháron.
-Fiatal hölgy! Kérem, ide nem hozhat be semmiféle italt-szólt szigorúan.
-Tudom és mindjárt megyünk is-bólogattam, mire a nő csupán egy aprót biccentett és visszafordult az előtte álló úrhoz, akinek még most sem sikerült választania a rengeteg ékszer közül.
-Amúgy baj van?-kérdezte Harry, halvány mosolyt villantva felém.
-Mert?-húztam fel szemöldökeimet, majd egy újabbat kortyoltam a már kihűlt italomból.
-Olyan fura vagy-vont vállat.
-Pedig semmi bajom-morogtam.
-Biztos?
-Igen, Harry! Ne kérdezzétek már ezt folyton, oké? Tudod, milyen idegesítő, amikor úgy néztek rám, mint egy rohadt haldoklóra?!-emeltem fel a hangomat, idegesen nézve a felém magasodó fiúra, aki maga elé emelte kezeit, talán, hogy védje magát a haragomtól.
-Csak megkérdeztem, ne üvöltözz már velem!-ingatta a fejét bosszúsan.
-Ne kérdezz!-vetettem oda.
-Most az a bajod, hogy nem tudtál venni semmit Louis-nak? Mert csak úgy közlöm, hogy magasról leszarja ezt az ajándékozós dolgot-vont vállat, miközben követett a következő sorba.
-Én nem szarom le oké?-fordultam felé idegesen, újabb meghökkent pillantást váltva ki belőle.-Fontos, hogy kapjon tőlem valamit! Baszki, ez a szülinapja és..-az idegesítő hölgy félbeszakított.
-Hölgyem, az itala! Kérem fáradjanak ki, különben értesítenem kell a biztonságiakat, amilrt zavarják a vásárlóim!-sipította, arca jól láthatóan vörösödött az idegességtől.
-Persze, hogyne már is!-intettem le hatalmasat sóhajtva.
-Fontosnak tartod, hogy kapjon valamit? De Anie, -nézett rám kedvesen a göndör hajú fiú.-Louis-t nem érdekli, sőt, jobban örülne, ha tudná nem költöttél rá egy fontot sem. Ezért ne idegeskedj már!
-De ő meg költ rám! Állandóan és..
-Kisasszony!
Az volt az a pont, amikor már tényleg, igazán elegem lett a mai napból.
-Oh, kussoljon már el az Isten szerelmére!-üvöltöttem a nőre, aki tágra nyílt szemekkel meredt rám, a pult előtt ácsorgó férfivel együtt. -Dugja fel a rohadt boltját a..-kezdtem, de Harry megragadta a kezem és sietős léptekkel kirángatott a boltból hátra hagyva a döbbent tekintetű eladót, valamint vevőt.
-Engedj már el!-nyöszörögtem hisztisen éppen, amikor elhagytuk a plázát és kiléptünk a parkolóba. A hideg azonnal megcsapta az arcomat és szívem szerint megigazítottam volna a nyakamban lévő sálamat, viszont erre nem nyílt lehetőségem. Nem kérdeztem meg, hogy mi lesz Perrie-ékkel, hiszen Harry autójával jöttünk. Biztosan jól elveszekednek valahol és ők érdekeltek abban a pillanatban a legkevésbé.
Harry idegesen nyitotta ki a bal oldali ajtót és türelmesen megvárta, míg duzzogva, puffogva, folyamatosan szidva őt, de beszálltam az autójába.
-Kiöntöttem miattad a forrócsokim!-ütöttem vállba erősen.-Jössz egy forró csokival!
Harry idegesen csapott a kormányra is hihetetlenkedve meredt rám.
-Mi a franc bajod van, Anie?! Majdnem elvittek a biztonságiak felfogod? És szerintem kitiltottak a..baszki..Ne sírj! Jézusom, ne sírj!
Arca az egyik pillanatról a másikra váltott át mérgesről aggódóvá, amint meglátta könnyes szemeimet.
Fejemet rázva hagytam, hogy magához szorítson, miközben kezével vígasztalóan dörzsölte a hátamat.
-Elegem van-sírtam, arcomat a nyakába temetve.-Utálom ezt az egész szarságot..
-Hazaviszlek-suttogta.
*
-Harry ma felhívott-szólalt meg a barátom pár percnyi néma csend után.
Este hét óra volt és csupán ketten voltunk otthon, mivel apa dolgozott, Liam pedig elugrott Cheryl-ért. Louis pár órára ugrott be, mielőtt elindult volna az ikrekért, akik aznap nála aludtak.
-Az jó-motyogtam, miközben igyekeztem apróra vágni a paradicsomot, ami a saláta egyik elengedhetetlen része legalábbis szerintem.
-Mondott néhány dolgot-folytatta, arrébb rakva a pulton lévő üres tejes dobozt.
-Oh, igazán?-néztem fel rá tettetett csodálkozással. Nem Harry lenne, ha nem számolt volna be Louis-nak a délután történtekről.
-Hát igen..Említette, hogy Perrie és Zayn nagyon csúnyán összeveszett-mondta, miközben ellökte magát a konyhaszekrénytől és lassan megindult felém.
-Igen..Igen, az egész pláza tőlük visszhangzott-mondtam, majd megmarkoltam a paradicsom karikákat és az üvegtálba dobtam őket, az uborka és a lila hagyma közé.
-Hallottam-bólintott, tenyerével megtámaszkodva az előttem lévő asztalon. Halványan elmosolyodott, ahogy rám nézett. -És még valamit hallottam..
-Igen?-kérdeztem halkan, remegő kezekkel véve fel a kést, amellyel most a paprikát szerettem volna felszelni.
Louis felsóhajtott.
-Kicsim...Harry azt mondta, hogy kiborultál-mondta ki.
-Nem mondanám kiborulásnak-sziszegtem, erősebben nyomva a kést a zöldség felületére.
-Nem? Majdnem elvittek a biztonságiak. Ha Harry nem rángat ki, valószínűleg neki esel a nőnek!
Idegesen lecsaptam a kést.
-Ha az a nő nem kapja fel a vizet azon, hogy bevittem az italom, akkor valószínűleg nem borulok ki!
-Anie-szólt halkan, mielőtt megkerülte a pultot lépett volna mellém.
Nem törődve vele dörzsöltem meg folyamatosan fájó fejem, majd felemelve a kést folytattam a zöldpaprika szeletelését.
-Kicsim, most miért sírsz, hm?-kérdezte, apró puszikat nyomva az arcomra.
-Nem sírok..-dünnyögtem.-Csak a hagyma..nagyon erős.
Louis hangosan felnevetett, miközben kivette a kést a kezemből, majd derekamat átölve fordított meg.
-Nem is hagymát szelsz-biccentett nevetve, egy kósza tincset kisimítva a szememből.
Sírásomat nem leplezve dőltem fehér póló fedte mellkasának és hagytam, hogy magához öleljen. Állát a fejem tetejének támasztotta, kezeivel jobb karjával magához húzott, míg ballal a hátamat simogatta.
-Gyönyörűm, engem nem érdekel, hogy kapok-e valamit születésnapomra vagy sem. Megvagyok ajándékok nélkül, édesem. Te itt vagy nekem és az elég-puszilt bele a hajamba.
Kezeimet a mellkasára téve toltam el magamtól, miközben ujjaimmal pólója anyagával játszottam.
-De akkor is. Szeretnék valami olyat adni, ami csak tőlem van neked. Valami személyeset, de sehol sem találok olyat, amit szívesen adnék neked. Egyszerűen semmilyen dolog nem ér fel ahhoz, amit igazán megérdemelsz-csóváltam a fejem szomorúan. Szipogva töröltem meg a szemeim, óvatosan Louis arcára vezetve a tekintetem.
Meleg mosollyal borostás arcán nézett le rám, miközben tenyerét derekamra simította.
-Kincsem, kérlek, ne aggódalmaskodj ennyit. Szerinted, miért fáj mindig az az okos fejed?
-Nem érdekel a fejem-morogtam.
-Engem viszont igen. Kicsim, már mondtam. Te vagy nekem az igazi ajándék, és nem érdekel mit adsz. Tőled kapom.
-De nem érted! Fogadjunk, hogy te nem szenvedtél annyit az ajándékom kiválasztásával, mint én!-fontam össze magam elött a karjaim.
-Hát..-vakarta meg a tarkóját.-Tényleg nem szenvedtem vele annyit..
-Lou!-dobbantottam hisztisen, édes nevetést váltva ki belőle.-Ezzel nem segítesz!
Szemeit forgatva nyúlt a derekam után, majd magához rántva megcsókolt.
-Szeretlek-motyogta a számba, mire elégedetten morogva húztam közelebb magamhoz, ujjaimmal megragadva pólójának anyagát.

-Istenem,Anie! Annyira rossz barátnő vagyok! Ne haragudj rám kérlek!
Fintorogva dobtam le az újabb zsebkendőt, melyet orrom vére színezett vörösre. Telefonomat a vállam valamint fülem közé szorítva léptem a csaphoz és mostam meg a kezeim. Pár pillanat erejéig lehunytam a szemeim, miközben élveztem, ahogyan a hűs víz a bőrömhöz ér.
-Semmi baj-motyogtam a vonal másik oldalán lévő barátnőmnek. Lassú léptekkel hagytam el a fürdőszobám, és csoszogtam el az ágyamig. -Minden oké amúgy? Mi történt miután eljöttünk?
Fejemet a hűs falamnak döntöttem, próbálva csillapítani egésznap szüntelenül fájó fejem.
-Felhívta Niall-t, hogy jöjjön értünk. Nem nagyon beszéltünk, bár nem nagyon érdekel-mondta halkan, és szinte magam előtt láttam barátnőm szomorú arckifejezését.
-Sajnálom.
-Nem kell.
-Azért mégis-mosolyodtam el szomorúan.
Perrie felsóhajtott.
-Mindegy. Találtál valamit Louis-nak?
Most rajtam volt a sor, hogy tehetetlenül felsóhajtsak. Frusztráltan túrtam bele borzalmasan kócos, vizes tincseim közé.
-Nem..és..egyszerűen nem tudom mit adjak neki! Nem adhatok neki gyerekes dolgokat. Basszus, huszonhat éves érett férfi, nem pedig tizenhét, akinek adok valami hülye bekeretezett fényképet kettőnkről. Istenem! Annyira nehéz, hogy lassan megbolondulok-mondtam, miközben Louis melegítő alsója anyagáról szedegettem le az idegesítő szöszöget.-Te mit adnál a helyembe?
Perrie pár másodpercig hallgatott.
-Én mindenképpen olyan dologban gondolkoznék, amit csak te tudsz neki adni más nem. Amit egyedül csak tőled kaphat meg, amivel boldoggá teheted.

A felismerés arcul csapott, mire szégyenlősen elköszöntem és leraktam a telefont, hogy aztán az egész éjszakát a gondolataimnak szentelhessem...

(Hibákat javítom)