Jó olvasást!

Louis szemszög

Elégedetlen morgás szakadt ki belőlem, amint tenyerem csupán az üres matracot érintette az ismerős meleg test helyett, akinek gazdája a karjaimban aludt el úgy jó pár órával ezelőtt.
Résnyire nyitott szemekkel, kábán emeltem fel a fejem, hogy meggyőződhessek szerelmem hiányáról, aki valóban nem feküdt mellettem. Nyöszörögve fordultam hátamra, tenyereimet az arcomra simítva, megpróbálva kidörzsölni szemeimből a tompa fáradtságot.
Az ablakomon keresztül a várt fényesség helyett, komor sötétséget láttam, valamint az utcai lámpák halvány sárgás fényét, ami idegesítően világított be a szobám egyik sarkába. Összeráncolt szemöldökkel hajoltam oldalra, hogy elvegyem a bébiőr mellé helyezett telefonomat. A mozdulatomat elgémberedett csontjaim ropogása követte, tudomásomra hozva, hogy az izületeim ilyenkor még nem állnak készen teljesen a mozgásra. Halk sóhaj hagyta el az ajkaim, amint kezeim közé fogtam a készüléket, középső gombját lenyomva pedig azonnal működésbe is hoztam.
-Azt a rohadt-tartottam el magamtől a képernyőt és dörzsöltem meg öklömmel a jobb szemem, amely a hirtelen inger hatására bekönnyezett. Hunyorogva és kis színes pontokat látva olvastam le a digitális órát, ami szerint az idő fél hat után járt jó néhány perccel.
Összeráncolt szemöldökkel dobtam le a matracra a telefonom és álltam fel, hogy megkeressem a barátnőm, akinek még bőven az ágyamban a helye, hiszen az iskola csak hét órakor kezdődik.
Az álmosságon felül kerekedve tápászkodtam fel, megigazítva magamon piros boxerem anyagát, miközben arra gondoltam, hogy én soha nem szoktam felkelni ilyenkor. Amikor szabadnapjaimat töltöttem és Freddie nem nálam volt, akkor egy hatalmas csodával ért fel, amikor kettő óra előtt elhagytam az ágyam melegét.
Mezítelen talpaim alatt a faparketta néhány helyen idegesítő nyikorgó hangot adott ki. Fogaimat muszáj volt összeszorítanom, mielőtt felidegesíhettem volna magam rajt és szedném szét a padlót ilyen korai órán.
Úgy éreztem magam, mint akit jól fejbe vertek egy hatalmas fadarabbal. Borzalmasan fáradt voltam, azt sem tudtam hol vagyok, a barátnőm.pedig eltűnt az éjszaka közepén.
Mielőtt figyelmetlenségemben elhaladhattam volna a fürdőszobám fehérre festett ajtaja előtt, fülemet hangos szipogás zaja ütötte meg, mire azonnal visszafordultam. Az agyam, amely eddig erősen azt szajkózta, hogy feküdjek vissza, hiszen álmos vagyok, most teljesen éberré vált. Csak arra tudtam gondolni, hogy biztos valami baja van és ha nem kapom azonnal a karjaimba, akkor talán el is veszíthetem őt.
A szipogást hangos zörgés, valamint egy apróbb köhögés követte, amitől erősen összeszorult a mellkasom. Lábaim megindultak a fürdöszoba irányába, kezeim megragadták a kilincset és óvatosan bekopogtam rajt.
-Kincsem, minden rendben?-kérdeztem idegesen, olyan erővel szorítva a kilincset, hogy félő volt, bármelyik pillanatban megadhatja magát és leszakad.
Szavaimat csend követte, csupán szívem dörömbölése volt hallható, ami idegesen vágtatott a mellkasomban. Nem kaptam választ.
Élesen beszívtam a levegőt, amint újra meghallottam barátnőm keserves nyöszörgéseit.
-Bejövök-szóltam és válaszát meg sem várva benyitottam a helyiségbe. A hűvös fürdőszoba nem igazán kedvezett félmeztelen alakomnak, de a hidegtől borsozó bőröm volt az utolsó, amire abban a pillanatban gondolni akartam.
Az életemet jelentő személy, kezével a mosdóhoz tartozó szekrény két oldalán támaszkodott, fejét lehajtva.
-Édesem-suttogtam és azonnal felé siettem, amint ismét meghallottam hangját. Keserves hangját, amely abban a pillanatban hatalmas kínzással ért fel számomra.
Egész testében remegett, de egy pillanatra sem nézett rám. Sötétbarna haja a szemébe lógott eltakarva előlem gyönyörű arcát.
Fekete pólómat viselte, amiben talán még kisebbnek és sebezhetőbbnek tűnt. Máskor biztosan perverz beszólásaim egyikével illettem volna tudomására hozva, hogy mennyire tökéletes, mennyire akarom őt..de ez más volt.
-Anie-szólítottam meg halkan, jobb kezemet óvatosan a derekára simítva. Fejemet lehajtottam, szabad kezemmel pedig füle mögé tűrtem egy a könnyeitől nedves hajtincset.-Mi a baj gyönyörűm? Fáj valamid?! Nem érzed jól magad?
Bensőmeben azonnal elterjedt az aggódalom jól ismert érzése, amikor száját egyáltalán nem nyitotta szólásra, csupán halk sírás szakadt fel belőle.
Ijedten fordítottam testem felé, mire fejét erőtlenül nyomta a mellkasomnak. Remegő, aprócska testét tartottam, miközben tenyeremmel pólóm fedte hátát simogattam.
-Gyönyörűm...kérlek..ne csináld ezt velem!-kértem, puszik sorozatával ostromolva feje tetejét, amiktől normálesetben biztosan megnyugodott volna. De most nem.
A végén már azt vettem észre, hogy én tartom őt, teljesen elhagyta az ereje.
-Semmi baj. Semmi baj, Anie! Itt vagyok, Kincsem és nagyon, nagyon szeretlek!-suttogtam, ajkamat meleg homlokán tartva. -Szeretlek, annyira szeretlek, érted?
Bólintott, kis kezével gyengén átölelve a törzsem.
Csak öleltem. Tartottam őt minden erőmmel, míg végül el nem aludt.
Mielőtt kivihettem volna karjaimban, szemeim a mosdókagylóra villantak, ahol egy sárga üvegcse feküdt oldalára borulva.

*
-Minden rendben?-kérdeztem szemöldökeimet kissé gyanakodva ráncolva, miközben a konyhámba belépő lányt figyeltem.
Halványan elmosolyodtam, amint megpillantottam rajta az egyik kedvenc szürke kapucnis pulóveremet, amelyet pár hete eltulajdonított magának. Szinte elveszett benne, de őt nem érdekelte. Még az sem, hogy bőven kilóg fekete téli kabátjából, aminek cipzárját csak nagy nehezen sikerült felhúznia. Haját lófarokba kötötte, sminket nem viselt és még így is ő volt a leggyönyörűbb lány az egész környéken.
-Igen-mosolygott rám halványan, és lassan felém sétált.
Egy utolsó korty után leraktam magam mellé zöld bögrémet, majd teljes testemmel felé fordulva vettem arcát kezeim közé és néztem csodálatos barna szemeibe.
-Sápadt vagy-jegyeztem meg, hüvelykujjamal végig simítva arca jobb oldalán. És valóban.
Arca szokatlanul fehér és sárgás szint öltött, szemei alatt sötét szürke karikák helyezkedtek el, gyönyörű íriszek fáradtan csillogtak. Ha nem tudnám, hogy egész éjjel alig tudott aludni, akkor azt hinném, hogy beteg.
-Csak kicsit fáj a fejem, semmi több-rántotta meg a vállát. -De majd biztosan jobb lesz.
-Kicsim-öleltem át a derekát, kézfejemet továbbra sem vettem le arcáról. Ujjaim finoman cirógatták puha bőrét. -ne menj így sehova. Maradj velem.
-Miért is?-nézett fel rám, szemöldökeit értetlenül ráncolva.
-Mert nem érzed jól magad és nem akarom, hogy valami bajod legyen-mondtam, végül egy puszit nyomtam az orrára, majd visszaléptem a pulthoz, hogy végre befejezzem a jól megérdemelt kávém.
Barátnőm halk sóhajt hallatva halászta ki kabátja zsebéből a telefonját, valamint fülhallgatóját. A két tárgyat jobb kezébe fogva lépett hozzám és adott egy puszit az arcomra.
-Ez mi volt?-hüledeztem, kezeimet összefonva mellkasom előtt.-És most hova mész?
Elnevette magát.
-Ez? Ez a búcsúnk volt Lou, most pedig ha megbocsájtasz akkor elindulok, ugyanis nem szeretnék elkésni az iskolából miattad-bökött a mellkasomba és már indult volna, amikor megragadtam a csuklóját, ezzel visszahúzva magamhoz.
-Ez nem elég! Ezt semminek nevezzük, amit te most adtál-néztem le rá. Szemeit forgatva pipiskedett lábujjhegyre, hogy egy csókot adhasson kávétól nedves ajkaimra. Mielőtt még elmélyíthettem volna csókunkat, hirtelen elhúzodott.
-Anie!
-Lou, tényleg elfogok késni. Már éppen eléggé utálnak a tanárok.
-Kit érdekel?! De biztosan jól érzed magad?
-Igen-sóhajtotta.-Ne aggódj már ennyire, oké? Csak fáj a fejem, de már mondtam, hogy elfog múlni.
Legszívesebben megkérdeztem volna, hogy mi történt vele éjjel. Tudni akartam, miért borult ki. Tudni akartam, hogy miért voltak szétszórva a gyógyszerei, amikre amúgy nagy szüksége van. Válaszokat akartam, mindenre..
-Elviszlek-vontam vállat.
-Sétálok.
-Nem akarom, hogy sétálj-vágtam rá.
-Louis!-dobbantott idegesen, mire szemöldökeim magasba szaladtak az ismeretlen hanghordozástól, amit egészen idáig nem hallottam tőle.  -Fejezd be! Nem maradok itthon és nem kell elvinned, oké? Ne aggódj már ennyire, nem haldoklom! Nem kell a rohadt sajnálatod, csak hagyj békén!
Némán álltam, csupán akkor eszméltem fel, amikor idegesen bevágta maga után a bejárati ajtót és hagyta el a házamat.

-Lehet, csak rossz napja van kicsim. Ne aggódj feleslegesen!
Úgy éreztem, hogy muszáj valakivel beszélnem, aki meghallgat és ellát valamiféle tanáccsal, hogy álljak a tulajdon barátnőm viselkedéséhez, amellyel ma reggel sikerült meglepnie. Ez a valaki anya volt, aki éppen a munkahelyéről próbált valamelyest helyre rakni engem, miközben a dolgát is végezte az irodában.
-Nem tudom anya csak..várj egy pillanatot kérlek-mondtam a telefont a vállam és a fülem közé szorítva, miközben mosolyogva lehajoltam a kisfiamhoz.
Édes baba hangján kérte, hogy vegyem fel, kezeit kérlelően nyújtotta az irányomba.
-Már nehéz vagy-biccentettem felé, majd egy puszit nyomtam szőke hajába, amit annyira imádtam. Fejét a vállamra hajtotta, kis kezeit a nyakam köré fonta és megvillantotta felém imádnivaló baba vigyorát, amivel később biztosan sok lányt varázsol majd el.
-Itt vagyok anya-szóltam bele ismét a mobilba, miközben Freddie-t a derekamnak támasztva sétáltam a kanapé felé, ahol percekkel korábban is helyet foglaltam. Kisfiamat az ölembe helyezve dőltem hátra és hagytam, hogy a kis ember a pólómmal játszadozzon. Kezemet a hátára simítva tartottam őt, szemeimet a plafonra függesztve.-Még sosem kiabált velem, érted? Fogalmam sincs mi van vele az egyik pillanatban alig tudom leállítani annyira a pörög, a következő alkalommal már vígasztalnom kell. Próbálok nem aggódni, de ha róla van szó, akkor nem tudom...tessék, kicsim itt van-álltam meg egy fél pillanatra, hogy Freddie kezébe nyomhassam a plüss focilabdát amiért már percek óta nyújtózkodott. Elégedetten mosolyodott el és szorította magához, fejét a mellkasomnak nyomva.-szóval nem tudok érte nem aggódni. Mindig attól félek, hogy valami baja lesz és ez kiakaszt.
Anya halk kuncogásba kezdett a vonal másik végén.
-Ahww, az én kicsikém szerelmes!-mondta meghatottan és már láttam, hogy kezét könnyes szemekkel a szívére teszi. Tipikus anya, de nem tudtam rajta nem elvigyorodni.
-Anyu már, kérlek!-nyögtem fel.
Anya hatalmasat sóhajtott.
-Figyelj, Lou. Te is tudod, milyen ha valaki beteg. Kiszámíthatatlan..ezt te tudod a legjobban-halkult el, mire hatalmasat nyeltem. -és azt se feledd, hogy gyógyszereket szed, amik hatással vannak a viselkedésére. De ennek ellenére Anie egy angyal, és ő ilyen. Lehet, hogy csak rossz napja van. Nem kell azonnal a legrosszabbra gondolni, mert ezzel őt is idegesíted és ez nem tesz jót neki, sem pedig a kapcsolatotoknak. Legyél mellette és vigyázz rá! De hagyj neki egy kis teret. Lehet, hogy csak idő kell neki ahhoz, hogy a problémáit tisztázza magában aztán vagy elmondja, vagy nem. Szeret téged. Az a kislány borzalmasan szerelmes beléd kicsikém.
-Én is borzalmasan szeretem őt-motyogtam.
-Tudom, épp ezért segítsd őt és légy mellette.
Hatalmasat sóhajtottam.
-Köszönöm. Szeretlek, anya.
-Ne köszönd édesem! Helyette inkább gyertek át hétvégén vacsorára. Már olyan rég láttam az én kis Lou macimat!-szipogta. Szemeimet forgatva ráztam meg a fejem, a számomra már igazán kínos becenév hallatán, amelyet édesanyám még huszonöt éves koromban is előszeretettel használ.
-Tegnapelőtt vol..
-Fogd be Louis! Jöttök és kész, most pedig hagyj már dolgozni!-kiabált rám. Felnevettem, majd kinyomtam a telefont.
Freddie hatalmas szemeket meresztve nézett rám. Ajkait játékosan lebiggyesztette, kezeivel mellkasomon támaszkodott, miközben közel hajolt hozzám. A következő pillanatban aztán huncutul elmosolyodott és egy nyálas puszit nyomott az arcomra, ami a világ egyik legjobb dolgai közé tartozott.
*
Figyeltem őt, ahogyan hatalmas mosollyal gyönyörű arcán öleli magához a fiamat, aki szintén megszállotja az én tökéletes barátnőmnek.
Amióta haza jött az iskolából furán viselkedik. Néhány szót szólt hozzám, de amúgy egész délután Freddie-vel volt. Persze örülök neki, hogy ki jön a tulajdon fiammal, és elfogadja őt, de azért mégis reménykedtem, hogy talán megbeszélhetjük a reggel történteket. De nem. Anie konokul hallgatott.
A konyhában Lottie és Perrie társaságában vacsorát készítettek. Hangosan nevettek, néha sugdolóztak, csacsogtak mindenféléről és talán ezt a lányos mentalitást sosem fogom megérteni. Abban a pillanatban féltékeny voltam a tulajdon húgomra, a fiamra és Perrie-re, amiért őt élvezhették Anie társaságát. Láthatták a mosolyát, megnevettették és beszélhettek vele.
-Tomlinson!-ütött oldalba Zayn, mire szikrázó szemekkel kaptam felé a fejem. Vigyorogva emelte maga elé az egyik díszpárnát védve magát az ütésemtől, amely nem az arcát hanem a gyomrát érte. -Bazdmeg!
-Még egy ilyen és a golyóidat fogod a szőnyegről szedegetni-morogtam arrébb csúszva a kanpén.
Harry szemöldökét ráncolva nézett rám a velem szemben lévő fotel menedékéből, miközben sörét felemelte a dohányzó asztalról.
-Veled meg mi van? Bal lábbal keltél?
-Talán elég volt az önmegtartóztató életmódból és..-kezdte Zayn, de már emeltem felé a kezem. Azonnal elhallgatott és elnevette magát.-Tudod, hogy viccelek..
-Ilyenkor bánom, hogy az a seggfej Liam nem hallja, amikor így beszélsz-motyogtam.
Az asztalon lévő sörnyitóért hajoltam, hogy kibonthassak egy újabb üveg sört.
-Tényleg, amúgy hol van?
Harry vállat vont.
-Valami dolga akadt.
Szemeimet forgatva válaszoltam, lopott pillantást vetve a konyha felé, ahol az én szépségem éppen félkézzel próbált hagymát szeletelni míg másik kezében Freddie-t tartotta. Már többször elmondtam mindenkinek, hogy ne vegyék ölbe minden áldott alkalommal, mert akkor megszokja és lusta lesz a lábát használni. De úgy látszik mondhatok bármit..Freddie és az ő kis hisztijei képesek meglágyítani még a kőszivet is. Az én fiam.
-Ha dugni akar, mondja azt-feleltem.
Beszólásomat egyedül Niall értékelte, aki a gitáromag hangolta a sarokban. Csupán egy vigyort villantott felém, aztán már vissza is fordult a hangszer irányába.
-Nem vagy ma egy kicsit tapló?-lökött meg Zayn.
Vállat vontam.
-Ajjaj! Fasírt van! Hogy erre miért nem jöttem rá azonnal?-Harry megjátszott bosszúsággal a hangjában csettintett ujjaival.
-Tényleg! Mi van veletek? Összevesztetek?-fordult felém Zayn kíváncsian ráncolva a szemöldökeit.
Beleittam a sörömbe, ami most különösen jól esett. Talán még egy szál cigi.. Legszívesebben rágyújtottam volna, de Anie utálja. Nem szereti ha mérgezem saját magam, így hát eltiltott a nikotintól. Kár, mert most tényleg szükségem lett volna egy szálra.
-Honnan veszítek, hogy összevesztünk?
-Honnan? Oh, igen. Miss Payne éppenséggel nem kutat a szádban.
-Mert itt vannak a barátnői.
-Louis. Egymáshoz sem szóltatok, amióta mi itt vagyunk. Nekünk nem tudsz hazudni, mondd már el mi a franc történt!-Harry az egyik sörös kupakot az arcomnak dobta, ami sikeresen el is találta a homlokom.
-Rohadj meg...-morogtam.
-Jó, de előtte avass be minket it, hogy mi van veletek.
Aztán belekezdtem.
Elmeséltem, hogy mi történt hajnalban, hogy mennyire megijesztett, és nem tudom miért akadt ki, hiszen nem mond semmit. Elmeséltem, hogy a gyógyszereit a mosdókagyló peremén találtam meg. Aztán a reggeli viselkedését, hogy rám kiabált és, hogy milyen gyorsan változik a hangulata, ami borzalmasan kikészít engem.
-Pánikrohama volt?
-Nem. Csak..csak nagyon sírt és..basszus. Nem tudom, mert azelőtt nem volt ilyen. Nem ájult el, hanem elaludt. Kurvára elaludt álló helyzetében!-csóváltam a fejem, egy pontot nézve a nappali falán, miközben újra és újra lejátszottam a hajnalban történteket.
-Ez..ez fura..
-Az-biccentettem.
-Liam-nek szóltál már?-kérdezte Zayn halkan.
-Dehogyis!-legyintettem idegesen.-Mostanában nem érdekli, hogy mi van a húgával. Nem is keresi, sőt az elmúlt két napban még nem is hívta.
-De azért..-kezdte, de én idegesen lecsaptam a sörös üveget az asztalra beléfojtva ezzel a szavakat. Idegesített. Minden rohadt dolog idegesített körülöttem.
-Nem! Nem fogok neki semmit mondani. Mit csinálna? Semmit, úgyhogy ezt a témát hagyjuk is oké? Ne beszéljünk most erről. Elég nekem, hogy egész délelőtt ezen idegesítettem magam.
Mielőtt még robbanhattam volna a fiúk témát váltottak és igyekezték elterelni a gondolataimat.
Muszáj volt másra gondolnom. Anya is azt javasolta, hogy ne aggódjak feleslegesen..de egyszerűen nem ment.
Arra eszméltem, hogy egy test huppan le Zayn és közém.
Lassan Anie felé fordítottam a fejem, aki édes mosolyával az arcán nézett rám.
-Kész is van a vacsora?-kérdezte Harry a húgomat, miközben magához hívta Freddie-t, aki hangosan nevetve futott a karjai közé.
-Még nem te tökfej! Nem zavar, hogy csak most készültünk elő?
-Mit csináltatok ti ennyi ideig?
Perrie elvigyorodott. Helyet foglalt Niall mellett, kezéből kivéve a gitáromat.
-Pletykáltunk!
Zayn felhorkant.
-Minden rendben Anie?-kérdeztem suttogva a mellettem helyet foglaló lányt.
Anie nem válaszolt, csak vállat vont. Ismét elmosolyodott és felém hajolt, hogy egy édes csókban részesíthessen. Minden haragom ellenére magamhoz szorítottam, hogy erősebben csókolhassam őt. Egyszerűen nem bírtam vele betelni! Imádtam az összes porcikáját és rettenetesen akartam.
-Ne itt mellettem baszki! Van vagy ezer szobád!-sipította Zayn.
Anie az oldalamnak dőlt, mire egy utolsó puszit nyomtam a halántékára és karoltam át a vállát.
Harry söre mögül igazán furcsa tekintettel nézett ránk. Letette az üveget előrébb hajolt, aztán elkerekedett szemekkel megszólalt.
-Baszki, Anie! Vérzik az orrod!