"-Van számotokra egy viccem!-huppant le mellénk a stégre Harry kezében egy üveg sörrel. Rakoncátlan göndör fürtjei a szemébe lógtak, hiába kötött a fejére egy amerikai zászló mintás kendőt.-Érdekel?
Liam hátra dőlt, kezét a szemeire szorította.
-Harry a vicceid borzalmasak!-mondta fájdalmas hangon.
Felnevettem, és szorosabban húztam össze magamon a kabátomat, mert az őszi esték hidegek voltak.
-Ne már! Louis?
Louis a fejét ingatva beleivott a sörébe.
-Felejsd el.-mondta.
A göndör tehetetlenül nézett végig a fiúkon. Zayn és Niall is nemet mondott, aztán szemei megtaláltak engem Louis mellett ès csillogó tekintettel elvigyorodott.
-Anie. Akarod hallani?-kérdezte vigyorogva.
Felsóhajtottam. A levegő fehér füstként távozott a tüdőmből.
-Halljuk.
-Kop-kop!-kezdte Harry.
A fiúk fájdalmasan felnyögtek.
-Ki az?-kérdeztem.
-Boldogság.
-Boldogság ki?
-Faszom tudja, nem tudom mi az!-tárta szét a karját és elnevette magát.
-Én sem ismerem.-pöckölte el a cigijét a vízbe Liam.
Lehajtottam a fejem, és szomorúan a cipőmre néztem
-Én egyszer megakarom ismerni.-suttogtam alig hallhatóan.
Azt hittem senki sem hallja, de Louis mellettem az égre nézve megszólalt.
-Én is."

Számtalanszor elképzeltem, hogy milyen lenne az életem, ha anyukám sosem vitt volna el, sosem veszekedett volna Geoffal, fogalkozott volna velünk, és egy boldog család lehettünk volna.
Az álmaimban, minden annyira jónak tűnt. Nem volt semmi sem olyan "hangos". Nem repkedtek a fejem felett a szitkok, hanem minden rendben volt.

Délután két óra volt. Az eső nem esett, de a levegőben érezhető volt, hogy itt volt és hogy ismét közeleg egy kiadós zápor.
Szeptember közepe felé az időjárás itt Wolverhampton-ban mindig is kiszámíthatatlannak bizonyult, de aki akarta, az könnyen hozzá tudott szokni. Annak nem ajánlom az ide költözést, aki előtte egy napsütötte környéken lakott, mert az állandó esős napok hamar az ember idegeire mehet.
A verandánkon ülve, felhúzott térdekkel bámulom az utcánkat.
A házunktól tökéletesen rálehetett látni az összes házra, az utcára, így sosem maradtunk le, a számunkra egyáltalán nem érdekes dolgokról, még arról sem, amikor a szembe szomszéd, Will bácsi egy új grillsütőt vett, aminek nagyon örült.
A környékünk egy csendes környéknek bizonyult akkor, ha Harry, Liam, Louis, Niall és Zayn nem voltak nálunk. Mindennap, pontban hat órakor, a fiúk megjelentek itt zajongva, hogy mindnyájan elmenjünk a szokásos helyünkre a tóra. Mindennap így volt, és én szerettem ezeket a napokat.
A bejárati ajtó kinyílt, és Liam lépett ki rajta. Farmerja kissé viseletesnek tűnt, bakancsa elejére rászáradt a sár. Fehér pólójára ráhúzott egy piros-fekete kockás inget, amit nem gombolt be. Arca felderűlt, ahogy meglátott. Hiányzott a bátyám mackós kinézete, ami három év után mackósabb lett. Hiányzott a mosolya.
-Na végre, hogy kitoltad a segged a házból.-jegyezte meg mosolyogva.
-Nem maradhattam bent örökké.-vontam meg a vállam.-Hova mész?-érdeklődtem.
-Át Niallhez. Jössz?-húzta fel a szemöldökét.
-Csak zavarnék.
Felhorkant.
-Soha sem zavartál minket Anie, nem most fogsz. Gyere már! Elleszünk.-lépett hozzám a kezét nyújtva. Mosolyogva nézett le rám.-A srácok örülni fognak neked.
A srácok. Ők is hiányoztak.
Hangosan felsóhajtottam, és elfogadtam a bátyám kinyújtott kezét.
Felhúzott, aztán elengedte a kezem, én pedig leporoltam a fenekem.
-Gyalog megyünk?
-Minek nézel te?-nézett rám, majd a zsebéből kirángatva kocsikulcsait meglóbálta előttem.-Nem sétálok két utcát. Gyere!-intett a fejével az utca felé, ahol egy fekete terepjáró állt, sötétített ablakokkal.
Megindultam felé, nyomomban Liammel.
-Nem extravagáns egy ilyen kocsi, egy ilyen környékre?-kérdeztem, miközben beszálltam az utasülésre. Liam bepattant mellém bevágva az ajtaját.
-Ilyet akartam-magyarázta, és elindította az autót.-összemelóztam a rávalót, apa pedig megvette, amint talált egy ilyet. Ilyen egyszerű.-vonta meg a vállát.
-Aham.-bólintottam.
Liam rám nézett halvány mosollyal az arcán, aztán vissza az útra.
-Beszélhetek aztán neked ilyenről, amikor világéletedben utáltad az autókat, és a gyorsaságot.-nevetett ki.
-Haha. Nagyon vicces.-morgolódtam.-Amúgy, Geoff említett valamilyen műhelyet, milyen műhelyről beszélt?
-Ja igen. Apa befektetett egybe, ő a tulajdonosa, a fiúkkal pedig üzemeltetjük. A belvárosban van, autó valamint motorszerelő műhely. Elvagyunk mi ott.
-És mióta dolgoztok ott? Vagy hogyan kezdtetek ott dolgozni?
-Miután elmentél, lekellett valamivel foglalnom magam. Tudod, mindig bütyköltünk ha lehetett, meg akkor is ha nem. Szóval, apa kitalálta, hogy ahelyett, hogy csak lézengünk, csinálhatnánk valami hasznosat, amivel pénzt kereshetünk. Beleegyeztünk, apa megtalálta a helyet, az emberek hozták a munkát, mi pedig javítottunk.-megvonta a vállát.-Ez jobb, mintha otthon ütöttem volna egésznap a falat, és átkoztam volna anyánkat.-nézett rám komoran. Szemei a szemöldököm feletti hegre villantak.-Már nem olyan csúnyák. Lekented?
Bólintottam.
-Anie el kell mondanod, hogy...-kezdte, de félbeszakítottam.
-Liam ne kezd, oké?-hunytam le a szemem sóhajtva.-Hagyjuk, hogy mi történt. Most már itt vagyok, és nem ott. Az már a múlt, kérlek hagyd, hogy a múltamat eltemessem..
Kinyitottam a szemem, és ránéztem. Az utat figyelte, ujjaival olyan erősen szorította a kormányt, hogy azok elfehéredtek.
-Utálom a tudatot, hogy valaki bántott. Érted? Bántani akarom azt, aki hozzá mert érni egy ujjal is az én húgomhoz.-mondta fogcsikorgatva.
Kezemet a karjára téve megszorítottam, arca felém fordult egy pillanatra, majd vissza az útra.
-Értem. És köszönöm. Te pedig azt értsd meg, hogy nem szeretnék róla beszélni. Jó?-néztem rá fájószívvel. A tudat, hogy valamit nem mondhatok el neki, az egyszerűen belülről felemészt. Ha nem fájna ennyire ez a dolog, és nem rettegnék, biztosan elmondanék neki mindent. De még nem lehet. Még nem tudom, mert nem vagyok elég erős.
Sóhajtva bólintott.
-Rendben. Nem beszélünk róla.

Két perccel később Liam leparkolt, egy ismerős ház előtt.
Niallék háza nem változott sokat, talán annyi volt a változás, hogy a régen homokszínű falak, most már narancssárga színben pompáztak, de amúgy ugyanaz az egy emeletes, csodálatos, barátságos ház volt, mint régen.
A garázsajtó fel volt hatjva, ahonnan valami hangos, rockszám hallatszott ki.
Bevártam Liamet, aztán a vállamon átdobva a kezét, magához húzva elindult a garázs felé.
Belépve a helyiségbe, az első ami feltűnt, hogy középen egy hatalmas kanapé helyezkedik el, előtte egy kisebb plazma tv-vel, ami mellett öt darab kontroller hevert, körülötte pedig rengeteg CD-vel. A háttérben, a polcokon dobozok, rég nem használt cuccok, amiket a srácok ingóságai teljesen eltemetnek.
A sarokban basszus, valamit akusztikus gitár volt, az állványaikon, egy kis hűtő, focilabdák, golfütők, valamint egy pizzás doboz elhajítva.
-Niall add már ide!-üvöltött a kanapén ülő, kalapot viselő, göndör vállig érő hajú fiú, a mellette terpeszkedő szőke hajú fiúnak, aki fejét hátravetve nevetett.-Nem vagy vicces! Ha nem adod oda a telefonom kiverem fogaid!-hajolt felé.
Niall hátrébb csúszott a kanapén, keze már lelógott, ahogy a lábai is. A következő pillanatban, pedig leesett a kanapéról, és elterült a szőnyegen.
Harry, felpattanva, kikapta a készüléket haverja kezéből, majd fekete csőfarmerja zsebébe dugta.
-Barom.-mondta rekedt hangján és gyengéden belerúgott Niall karjába, mire az csukott szemmel beintett neki.
-Mi folyik itt gyerekek?-szólalt meg Liam, kihasználva, hogy egyik sem vett minket észre, kihasználva a meglepetés erejét.
Harry megfordult.
Mosolyát átvette, a döbbenet és a meglepettség. Elkerekedett szemekkel meredt rám.
-Jól látok?-hunyorított.-Az ott Anie?-kérdezte döbbenten.
A földön fekvő Niall, kissé felemelte a fejét.
-Ez Anie!-mondta, és hirtelen felpattant.
-Sziasztok fiúk.-mosolyodtam el bátortalanul.
Niall vigyorogva megindult felém, és egy hatalmas ölelésbe vont.
-Jajj te lány!-puszilta meg az arcom egymás után.-Annyira hiányoztál!-mondta egy cuppanos puszi kíséretében.
Eltolt magától, aztán Harry kezébe adott, aki felemelt, és megpörgetett.
-Azta rohadt, micsoda szépség lett belőled!-mondta bólógatva, arcán hatalmas vigyorral.
-Leállsz.-nézett rá szigorúan Liam, mire Harry elnevette magát, félkarral átölelt és homlokon puszilt.
-Csak az igazságot mondtam. De jó végre látni!-szorított magához.
Mielőtt megszólalhattam volna, egy mély, ismerős, dallamos hang szólalt meg a hátunk mögött.
-Nekem is hagyjatok belőle!
Megfordultunk, és szembe találtam magam, egy agyon tetovált, borostás, kissé barnás bőrű, hosszú szempillájú, barnaszemű fiúval.
Zayn.
-Zaynie!-kiáltott Harry széttárt karokkal.
Zayn, levette a vállán lévő utazótáskáját,-amit csak ekkor vettem észre.-és ledobta a földre. Felénk lépett, és mosolyogva rám nézett.
-Hát már megsem öleled a jó öreg Malikot?-húzta fel a szemöldökét.
-Haver olyan csúnya vagy, hogy rád sem ismer.-vihogott Liam.
-Kapd be!
Elnevettem magam és Zayn karjába katapultáltam magam. Karjait szorosan körém fonta, és hagytam, hogy egymás után többször arcon pusziljon.
-Hiányoztál nagylány!-tolt el magától.
-Ti is.-feleltem őszintén mosolyogva.

Rengeteg dolog van, amit észrevettem a fiúkkal kapcsolatban.
Az első, hogy Niall kivételével mindhármukon tetemes mennyiségű tetoválás van, Zayn-t szinte beterítik.
A második, hogy hiába 22-23 évesek akkor is olyanok, mint az ötéves fiúk.
A harmadik, hogy Harry-n hiába van borzalmas mintás ing, valahogy mégis illik hozzá.
-Mikor jöttél Anie?-kérdezte Harry.
Rendeltünk pizzát, és most mindnyájan a szőnyegen, a tv előtt ülve nyammogunk az ételen.
-Pár napja.-vontam meg a vállam.
-Lassan egy hete hoztuk haza. Viszonylag épségben.-mondta Liam, hanyagul a dobozába hajítva egy összegyűrt szalvétát.
Harry tekintete a felrepedt ajkamról, a szemöldökömre tévedt. Liamre nézett valami magyarázatot várva, de ő csak megrázta a fejét.
-Én ma jöttem haza.-mondta Zayn, hátát a kanapénak vetve, szemét lehunyva. Arcán látszott a fáradtság.
-Húgaiddal minden oké?-kérdezte Niall teleszàjjal.
-Aha. Jól vannak. Hiányoznak, apának is, de mégis jobb helyük van anyánál Londonban.
Nem értettem, hogy mit jelenthet ez, mert mielőtt elmentem volna, Zayn a kishúgaival élt meg a szüleivel, kissé zűrös körülmények között. De nem akartam szemét lenni, és rákérdezni. Sokkal inkább érdekelt az, hogy a hat helyett, miért csak öten vagyunk.
-Srácok, hát Louis?-kérdeztem kíváncsian.
-Londonban van. Van egy kis elintéznivalója, de kedden már itthon van.-mondta Liam.
-De rég hallottam róla...minden oké vele?
Fiúk felhorkantak. Liam megvakarta a fejét, száját elhúzva nézett rám.
-Hát figyelj..-kezdte.
-Legyen elég annyi, hogy Louisnak nagyon összejött minden úgy három éve..-folytatta Harry.
-Ja. Az anyja ideköltözött a húgaival. Szült két újabb gyereket a volt férjétől, aki elhagyta a babák születése előtt. Lou apja lelépett..szóval pech.-magyarázta Zayn.
-Mit pech?!-szólalt fel Niall.-Saját háza van tesó!
-De milyen áron?!-rivallt rá Liam szikrázó szemmel.-Az apja lelépett szó nélkül, úgy két éve. Ráhagyott egy házat, meg mindent amit lehetett. Hiteleket, meg a többi szart. Mindegy is. Mert Louis szinte mindig az anyjáéknál van.-legyintett Liam.
-Lényeg az, hogy Louis nem a régi Louis. Elég baja van. Rengeteg teher van a nyakán, és ahelyett, hogy megoldaná csak még többet szed fel. Rá se lehet ismerni..-húzta el a száját Harry.
-Viszont a húgai dögösek.
-Ja, főleg Lottie! Megvígasztalnám, ha értitek, hogy értem..-húzogatta a szemöldökét Niall perverz vigyorral az arcán.
-Házi nyúlra nem lövünk haver!-lökte meg a vállát Liam.
-Most miért?-értetlenkedett a szőkeség.
-Mert. És most tisztázom az idióta fejetekkel, ezt neked mondom Niall és Harry-nézett rájuk felváltva Liam.-ha kikezdtek a húgommal, és megtudom, már pedig megfogom tudni, megfogom a tökötöket, és letépem.-vigyorgott rájuk.
Zayn felnevetett velem együtt, míg Harry és Niall fájdalmas arccal összenéztek, majd Liam-re és bólintottak.
-Na remek.-csapta össze a kezét Liam.

Kilencre értünk haza, addigra már Geoff is bőven otthon volt.
-Apa megjöttünk!-kiáltott Liam az ajtóból. Válasz nem jött.
-Szerintem elaludt már, de biztosan van kaja. Gyere!
A kabátomat a fogasra rakva, követtem Liamet a konyhába.
Igaza volt.
A tűzhelyen edények voltak, amiket konyharuha segítségével az asztalra raktam.
-Spagetti!-mondta Liam.
-Nem is Geoff lenne.-ingattam a fejem, mert eszembe jutott, hogy Geoff mindig spagettit csinált, ha hét óra után ért haza. Gyors, és egyszerű volt, na meg nagyon finom.
Két tálat teleraktam étellel, az egyiket Liam, a másikat pedig magam elé raktam.
Csendben enni kezdtünk.
-Liam.
-Hm?
-Örülsz, hogy újra itt vagyok?-kérdeztem hirtelen.
Értetlenül meredt rám.
-Ezt most miért kérdezed?
-Csak.-túrtam bele a tésztába.
Lerakta a villáját, és a szemembe nézett.
-Persze, hogy örülök Anie. Nagyon hiányoztál érted? Miután elmentél, azt hittem meghalok, de most újra itt vagy, úgy érzem újra kapok levegőt, mert végre itt van velem az én kishúgom. Mindenkinek hiányoztál. Láttad nem?-kérdezte mosolyogva.
-Ők is nagyon hiányoztak.-mondtam.
Tovább ettünk.

Miután végeztünk, elmosogattam, szinte már rutinosan, aztán letörölgettem az asztalt, majd miután végeztem felsétáltam az emeletre.
Az alvóscuccaimat felszedve bementem a fürdőszobába, és beálltam a melegzuhany alá.
A víz teljesen ellazított, szinte majdnem elaludtam, de aztán rájöttem, hogy ez nem lenne jó.
Kiszálltam, megtörölköztem, felvettem a kinyújtott piros pólóm, valamint a zöld, alváshoz tökéletesen megfelelő rövidnadrágomat, aztán fogat mostam.
Mielőtt befeküdtem volna, kopogtak az ajtómon.
-Igen?-kiáltottam ki.
-Bejöhetek?-kérdezte Liam.
-Gyere.-feleltem, miközben a takarót magamra húztam, és ülve vártam, hogy belépjen.
Liam benyitott, halkan becsukta az ajtót, aztán óvatosan az leült az ágyamra.
-Csak megakartam nézni, hogy minden oké-e.-magyarázta meg látógatása okát.
-Igen. Minden.-mosolyodtam el.
-Rendben. Jó látni, hogy végre mosolyogsz.-vakarta meg a tarkóját.
Lesütöttem a szemeimet.
-Ja.-feleltem.
-Imádom látni. De most hagylak oké? Aludj csak.-felállt, felém hajolt és egy puszit nyomott a fejemre.-Jó éjt húgi. Szeretlek.-mondta és megindult az ajtó felé.
-Szeretlek.-válaszoltam.
Rám mosolygott, aztán az ajtót becsukva maga után visszament a szobájába.
Sóhajtva lefeküdtem a párnáimra, és végre nem sírva aludtam el..