Jó olvasást!

-Jay, kérlek!
-Nem.-rázta meg fejét az asszony, majd visszafordult a tűzhelyen fortyogó vacsorához. A mennyei étel illata indaként kúszott be az orrunkba, panaszos korkásra késztetve a gyomrunkat. Sosem gondoltam volna, hogy két barátnőmmel együtt, valaha könyörögni fogok Mrs. Deakin-nek. De sajnos ez is eljött.

A héten, Mrs. Potts végre sort kerített arra, hogy Lottie lehetetlen viselkedése végett Mrs. Deakin-t behívassa magához. Mindent elmesélt Jay-nek, az igazság mellett persze túlzott is. A végére, Mrs. Potts Lottie-t egy szemtelen, közveszélyes, és önveszélyes fiatal lánynak állította be, akinek komoly problémái vannak a magatartásával. Jay teljesen kiborult. Szinte az egész iskola vízhangzott a kiabálásával amit legidősebb lányával folytatott.  
Már akkor sejtettem, hogy drága barátnőm nem ússza meg ennyivel, de amikor szerda este átmentem hozzájuk, erről teljes bizonyosságot szereztem.
Mrs. Tomlinson még este hét órakor is tajtékzott a dühtől. A nyugodt asszony, akit még hét gyereke is nehezen hozott ki a sodrából, akkor teljesen kifordult magából. Hangja, a ház összes szegletében vízhangott. A mindig hangos, életvidám gyerekek a konyha ajtóban álltak megszeppenve Jay férje, Dan körül.
-Szia Anie.-suttogta a férfi. Halkan osontam melléjük, de szerintem akkor sem keltettem volna nagy feltűnést, ha egy hatalmas Harley-en robbanok be a házba, úgyanis Johannah hangját semmi sem tompíthatta volna.
-Mióta tart?-vettem ki Fizzy kezéből a felém nyújtozkodó, cumiját rágcsáló Freddie-t.-Szia Kincsem!-üdvözöltem a karjaimban lévő kisfiút, aki fejét a nyakhajlatomba nyomva figyelte az eseményeket.
-Már vagy fél órája.-ásított Phoebe.-De már unom!
Aprót bólintottam, és az étkező asztal irányába fordítottam a fejem.
-Annyira elegem van a viselkedésedből Charlotte!-csapott az asztalra Jay idegesen. Lottie ehhez képest, halál nyugodtan felállt, és ölbe tett kézzel, unott arccal meredt édesanyjára, ezzel teljesen kihozva őt a sodrából.
-Mindennap elmondod anya.-forgatta meg jégkék szemeit.-Mondj valami mást.
-Ajjaj.-motyogta mellettem Daisy, Dan pedig a fejét ingatta lesütött szemekkel.
Johannah kilökve maga alól a széket állt fel, kezét derekára helyezve vette fel azt a tipikus fenyegető állást, amivel a gyerekeket lehetett elrettenteni a csúnya, rossz, tiltott dolgoktól. Oh, hogy hány alkalommal láttam ezt Geoff-tól, amikor Liam későn jött haza, ráadásul részegen...
-Mondok újat édeslányom.-mosolyodott el gúnyosan, mire Lottie arcáról lehervadt a pillatanyi elégedett vigyora.
-Milyen újat?-kérdezte szemöldökét ősszevonva.
Most Jay-en volt a sor, hogy karba fonja kezeit. Arckifejezése megkeményedett.
-Szobafogság.-mondta ki.
Lottie száját eltátotta és már éppen megszólalt volna, de anyja felemelte kezét, ezzel lányába fojtva az összes mondandóját.
-Egy teljes hónapig. Nem hagyhatod el a házat, csak ha iskolába mész. Nincs laptop, sem pedig telefon. Ha olyan eget rengetően fontos hívást akarsz intézni, a vezetékest, esetleg az enyémet, vagy Daniel-ét használhatod. Ami a viselkedésedet illeti ifjú hölgy, jó lenne ha változtatnál. Különben nincs más választásom, vissza küldelek apádhoz.
Lottie arcából két másodperc alatt futott ki a szín. Kezeit ökölbe szorította vékony teste mellett.
-Nem teheted! Tizennyolc éved vagyok anya! Kibaszottul tizennyolc éves!-kiáltotta a lány. Freddie az ölemben hirtelen megrezzent, arca eltorzult és sírni kezdett.-Nem rendelkezhetsz felettem!
-Ameddig az én házamban laksz, azt csinálod amit mondok és akkor amikor én mondom!-ordított Jay.-Vagy mehetsz apádhoz ha nem tetszik a rendszer! Az ajtó arra van.-mutatott ki jobb karjával a helyiségből.
Az idő percekre megfagyott, egyedül a kis Freddie sírása meg az én halk suttogásom volt hallható.
-Utállak anya!-köpte Jay felé a szavakat, majd megkerülve a hosszú étkező asztalt kiviharzott.
Johannah szorosan lehunyva a szemeit, és egy nagy sóhajt kieresztve huppant le az egyik kipárnázott, barna székre. Arcát tenyereibe temetve ült.
Annyira sajnáltam abban a percben a hihetetlen erős asszonyt. Egyszer sem láttam őt így kiborulni, de ez az alkalom elég volt. Többször nem szerettem volna látni, mert az én szívem is darabokra törik, ahogy ezt az erős asszonyt így kellett látnom.
Mielőtt még elsírhattam volna magam, Freddie-t Fizzy ölébe nyomtam, aztán kikerülve a családot mentem fel az emeletre, hogy megnyugtassam Lottie-t.
A szobájába érve mindig emlékeztetnem kell magam, hogy nem egy lakberendező műhelyében járok, hanem az egyik barátnőmébe. Lottie szobája olyan, mintha egy művészlélek lakná. A színek, személyiségének megfelelőek, ahogy a bútorok is. A képek a falon, a megannyi rajz az íróasztala feletti parafatáblán, és a hihetetlen nagy mennyiségű smink, amikkel szerintem még egy kisebb kozmetika is szívesen rendelkezhetett volna. Minden Lottie stílusáról árulkodott.
Az ágyon fekvő lányt, teljes két órámba tellett megnyugtatni. Mire befejezte a sírást, szemei teljesen bedagadtak, és az óra is tizet ütött.

Lottie egész héten teljes letargiába esett. Elmondása szerint, amit a legjobban fájlal az nem más, mint a kocsija.
-Minden elmehet a jó büdös picsába! Felőlem még a ruháimat is elvehetik, de a kocsimat-fújta fel magát, fejével pedig egy filmekben látott, számomra fura mozdulatot tett.-na nem! Az szent drágáim! AZ a mindenem.
Való igaz. Lottie, fekete Volvo-ja,-amit a tizenhatodik születésnapjára kapott-teljesen a szívéhez nőtt. Amikor bedöglött szegény autó akksija, emlékszem két napig sírt. Így érthető a kiakadása. Bár szerintem kicsit túlzás volt, hogy a ruháit is elvehetik tőle csak az autóját ne bántsák.

Egész héten nem mozdulhatott ki a házból, és én sem mehettem át hozzá. Évekig kibírtam, hogy a fiúkkal kellett lógnom, és szívesen is voltam velük. De, most.. A tudat, hogy van egy legjobb barátnőm, és nem lehet velem teljesen kikészített. Ha ő nem szórakohatott, akkor én se!
Perrie is ezen a véleményen volt. Erre a hétre szabadságot kapott, így kettő után mindennap velem töltötte a szabadidejét. Jesy elutazott az anyukájához, így ő nem lehetett velünk délután. Dylan viszont igen. Ő is magányos volt Lottie nélkül. Rosszul érezte magát, mert nem volt kivel veszekednie. Szerinte velünk nem lehet semmilyen vitát folytatni, mert ijesztően egy hullámhosszon vagyunk mi hárman.

Így, eljött a péntek is, mi pedig megpróbáltuk meggyőzni Jay-t, hogy engedje el lányát velünk.
Liam és apa, szombaton elutaznak New York-ba. Valami fontos ügy miatt, aminek kilétéről semmit sem tudhatok. Megkérdezték, hogy jönnék-e velük, ha elmondanák miért mennek, de én azt feleltem, hogy biztos, hogy nem. Nem vagyok elég erős, hogy ilyen gyorsan betegyem a lábam abba a városba, ahol életem legszörnyűbb dolgai történtek. Így fájó szívvel, de nemet mondtam. Szombat délután indulnak, és szerda este jönnek meg. Még el sem mentek, de már hiányzik az én apukám, és az én drága bátyám. De nem csak nekem. A fiúk teljesen kiakadtak a hír hallatán, miszerint valamelyikük elmegy pár napra. Niall szerintem meg is könnyezte ezt az egész dolgot.
Ezért, péntek lévén, Zayn kitalálta, hogy menjünk el kajálni a kedvenc gyorséttermünkbe. Aki akar, az jöjjön a társaságunkból, vagy akár hozhatunk is magunkkal valakit.
Zayn biztosan Gigi-t hozza, Louis pedig Danielle-t..
Mi Perrie-vel csak egymásra számíthatunk, mert úgy tűnik, Johannah-t az ég világon semmi sem tudja meggyőzni.

-Jay kérlek! Légyszíves!-Perrie kezeit egymásba kulcsolva állt, a főzőlapon kevergető asszony mellett. Jay rezzenéstelen arccal kevergette tovább a lábos tartalmát.
-Jay, kilencre itt leszünk ha kell!-mondtam a pulton ülve, szinte az asszony hátának beszélve.
-Felesleges bármit mondanotok csajok. Nem mehetek.-sóhajtotta Lottie szomorúan.
Lebiggyesztett ajkakkal néztem Perrie-re, aki folytatta tovább a könyörgést.
-Kérlek Jay! Na!
Johannah sóhajtva fordult meg ismét.
-Nem.-mondta ki ellentmondást nem tűrve.-Ha most engedem, hogy elmenjen akkor megbukok mint szigorú anya.
-Az sosem baj!-legyintettem. Jay szigorú pillantást vetett rám, aztán elmosolyodott.
-Sajnálom lányok. De Charlotte-nak meg kell tanulnia, hogy mindennek következménye van.-nézett végig rajtunk szomorúan.
-Akkor ez egy nem?-ugrottam le a pultról.
Jay féloldalas mosollyal az arcán megsimogatta Perrie vállát.
-Nem.-mondta.
Sóhajtva bólintottam egyet, és öleltem magamhoz Lottie-t, aki szorosan préselt magához. Pár másodperc után, még két kart éreztem magam körül.
-Mindent megpróbáltunk csaj!-suttogta Perrie szomorúan.
-Nem mindent.-mondtam.-Még nem raboltunk el!
Lottie halkan felnevetett, és még szorosabban fogta a vállam.
-Tudom csajok. De nincs mit tenni, érezzétek jól magatokat nélkülem.
-De ez lehetetlen lesz. Hogy fogom kibírni Danielle-t?
Erre egészen idáig nem akartam gondolni, de most..Mit fogok csinálni, ha Louis és Danielle a szemem láttára esnek egymásnak? Sírva csak nem rohanhatok el, mert akkor még szánalmasabb lennék, mint amúgy.
-És én Gigi-t? Egész végig Zayn nyakán fog lógni! Nem fogom kibírni.-dobbantott egyet a lábával.
-A fiatal lányok és a gondjaik.-ingatta fejét sóhajtva Jay.
Nevetve kiszakadtam az ölelésből, g
hogy felvegyem a folyamatosan rezgő mobilomat.
-Egy pillanat.-mondtam, majd a fülemhez emeltem a készüléket.-Igen?
-Hé Anie!-hallottam meg a vonal másik végén Niall hangját.
-Szia Niall!-köszöntem mosolyogva. A telefon túl oldalán recsegést, nevetést véltem felfedezni, aztán Niall helyett a bátyám szólt bele.
-Anie, hol a francban vagytok?-kérdezte mérgesen.
-Lottie-nál.
-Mit keresel te..na mindegy. Induljatok el lassan, itt vagyunk John előtt a parkolóban. Gyertek ide!
-Rendben.-bólintottam, és kinyomtam a telefont. Sóhajtva néztem felváltva Lottie-ra, és Perrie-re, akik továbbra is egymás vállát ölelve ácsorogtak búbánatos arcot vágva.-Menjünk.
Pezz lassan elengedte Lotts vállát. Nyomott egy puszit az arcára, aztán Johannah-hoz lépett.
-Tuti, hogy nem jöhet velünk?
-Tuti.-biccentett Jay, majd megsimogatta Perrie arcát.

*
Az út John vendéglőjéhez mindössze tíz percet vett igénybe. Gyalog is oda érhettünk volna, de mivel Perrie autóval jött, mi megspóroltuk a fárasztó sétát.
A parkolóhoz érve, Pezz egy aprót dudált a többieknek, hogy észre vegyenek minket.
-Készen állsz?-nézett rám a szőke lány csillogó szemekkel. Kiválasztott egy számunkra megfelelő parkolóhelyet, és leállította a motort.
-Igen.-bólintottam.
-Én félek.-húzta el a száját.-Nem fogom kibírni a látványukat Anie.
Együttérzően simítottam végig, bőrkabátjába bújtatott kezén.
-Együtt megcsináljuk oké?
-Rendben.-mosolygott
Kezemet ráraktam az ajtókilincsre, és nagy levegőt véve kicsaptam az ajtót. Kilépve a hűvös levegőre, egy másodpercre borzongás futott végig a testemet, emiatt pedig fázósan dörzsöltem végig a jobb karom. Megvártam Pezz-t, aki csendesen zárta be az autó összes ajtaját. Félve rám mosolygott, majd elindultunk a parkoló közepén ácsorgó, hangos társaság felé. Már messziről hallani lehetett Niall hangos nevetését, és látni lehetett a cigaretta aprócska parázsát,ahogy tulajdonosa-,Liam- a szájához emeli azt.
Perrie megszorította a kezem, amikor már csak pár lépés választott el minket a hangoskodó társaságtól. A szívem szokásosan dobbant egy hatalmasat, ahogy megláttam Louis-t...