-Kilencre itt vagyok érted oké?-fordult felém Liam a kocsijában.
Liam volt olyan kedves, hogy munkába menet, elhozott, az én aranyos, rózsaszínhajú barátnőmhöz, Lottie-hoz.
Lottie-t egy teljes hete ismerem csak, de annyira jóba lettem vele, hogy már a hét harmadik napján áthívott magához egy 'csajos-napra'. A lányban és bennem az egyik közös vonás az, hogy egymáson kívül, nem igazán vannak más barátnőink.
De persze más okokból kifolyólag.
Lottie-t a szépsége miatt, nagyképű, buta libának tartják a sulinkban, és rengeteg irigye van. Ő ezzel egyáltalán nem foglalkozik, aki bunkó vele, azzal ő is az. Van egy fajta stílusa. Ha valami nem tetszik neki, annak rendszerint hangot ad. Nem egy félős lány, én inkább belevalónak és vagánynak mondanám, amit mások nagyképűnek és taplónak.
Aztán ott vagyok én.
Világ életemben, magányos lány voltam, akit a bátyja, valamint annak haverjai tartottak életben. Ők voltak a barátaim. A lelkitársaim. Sosem voltak barátnőim, akikkel babázhattam, akikkel rajzfilmet nézhettem. Akikkel együtt játszhattam a játszótéren, vagy akikkel együtt mehettem oviba. Nem volt.
Helyette volt öt, tökéletes-néha rettenetesen undorító-, aranyos bátyám. Velük játszottam, tv-ztem, nevettem, hintáztam, aludtam, bújócskáztam. Nem bántam, és ők sem szégyellték azt, hogy iskola után velem kellett foglalkozniuk.
Valahogy a barátnők kimaradtak az életemből, és nem tudom, hogy miért. A lányok a suliban mindig bántottak, és csúfoltak, mert nem volt mindenem rózsaszín, csúfoltak, mert hétvégente nem a szüleimmel mentem el kirándulni valamilyen puccos helyre, hanem a tesómmal és annak haverjaival lógtam. És ezt sem bántam!
Viszont most, hogy Lottie-val egymásra találtunk, örülök, hogy, van végre egy lány barátom is.
-Rendben Liam.-mondtam, és türelmetlenül dobolva a lábammal az autóban nézek ki az ablakon, egyenesen Lottie-ék háza irányában, ahol a lány, kabátját összehúzva magán toporog, és bámul minket.
-Nem buliztok! Nem mentek pasizni! Nincs pia! Nincs szex...-mondta szigorúan, mire félbeszakítottam.
-Liam!-rivalltam rá.-Nem terveztük, hogy elmegyünk itthonról, és különben is, Johannah itthon van!-magyaráztam.
Liam sóhajtva átkarolta a vállam, és magához húzva megölelt.
-Csak aggódom érted. Muszály volt elmondanom, hogy mik a szabályok, hátha mégis elmennétek valahova, ahol van alkohol,pasik,drog, pasik..
-Liam. -sóhajtottam.-Fejezd már be!-löktem el a mellkasától fogva.-Nem fogunk bulizni, de ha mégis, akkor szólni fogok.-vigyorogtam rá.
-Nincs buli!-szemei villámokat szórtak. Elnevettem magam rajta.
-Nincs buli.-hajoltam felé, hogy egy puszit nyomjak az arcára.-De most már megyek, mert Lottie lassan a kocsifelhajtóra fagy.-biccentettem a ház irányába.
Liam szemöldökét ráncolva nézett ki az ablakon, aztán mosolyogva integetni kezdett.
-Okés húgi. -mondta.-Ja! És, ha Louis esetleg itt tartózkodna, megmondanád neki, hogy takarodjon végre dolgozni?
Louis-t utóljára az ágyamban láttam, amikor álmában egy lányt hívott.
Állandóan csak az járt a fejemben, hogy ki volt ez a bizonyos Briana, és miért, vagyis inkább, hogyan változtatta meg Louis életét.
Aztán meg az is idegesített, hogy nem láttam lassan három napja, és másra sem tudok gondolni, csak arra, hogy mégis mi a francot csinálhat? Mert, hogy nem dolgozik az is biztos. Mindennap Liam-mel és a srácokkal voltam a műhelyben suli után, de ő sehol sem volt. A fiúk már szinte beleőrültek a rengeteg munkába, emiatt pedig folyamatosan Louis-t szidták, amit nagyon nem értettem. Hogy függ össze Lou, azzal, hogy rengeteg a munka? Mindegy.
-Persze megmondom.-bólógattam, kezemet pedig az ajtókilincsre helyeztem.-Tényleg megyek már Liam! Este talizunk! Szeretlek szia!-hadartam, aztám gyorsan kipattantam a kocsiból.
-Ne feledd Anie! Nincs buli! Szeretlek!-kiáltott utánam. Szememet forgatva, indultam meg Lottie, és a hatalmas házuk felé.

Az egész ház barnára volt festve, két emeletes, hatalmas terasszal, és garázzsal. Egyszerű ház volt, mégis kitűnt a többi közül
-Na végre, már azt hittem sosem megy el!-mondta a lány és vigyorogva megindult felém. Nem tudom, hogy csinálja, de ilyen borzalmasan hideg időben is elképesztően nézett ki. Haja kiengedve omlott a vállára, kabátja alatt lila kapucnis pulóvert viselt, szürke cicanadrággal, lábán pedig nyuszis mamuszt húzott, biztosan a nagy sietségben kapta magára. Karika fülbevalóit kivette, sminket nem viselt, mégis tökéletesen nézett ki. Végig néztem magamom. Piros széldzseki, fekete farmer, fekete bakancs, pink kapucnis felső, a hajam göndören, rakoncátlanul omlott a vállam tetejére. Sminket én sem viseltem, amit megbántam induláskor. A homlokom feletti kis sebről leesett a varr, helyén pedig egy vékony, rózsaszín, szabad szemmel jól látható heg maradt. Csak abban reménykedtem, senki sem kérdez rá arra, hogy hogyan szereztem a kis aranyost...
-Szia!-mosolyogtam rá, a következő pillanatban pedig szorosan magamhoz öleltem a fogvacogtató hidegben.-Sajnálom, de Liam konkrétan egy kisebb felvilágosítást tartott nekem!
Lottie grimaszolva legyintett.
-Nem tudom, hogy mit mondott, de kétlem, hogy rosszab, mint Louis.-mondta unottan, aztán belém karolt.-Menjünk már be. Mindjárt idefagyok!-toporgott egy helyben.
-Jó, menjünk.-mondtam, és hagytam, hogy maga után húzva, bevezessen a hatalmas házba.
-Üdv, nálam Miss Payne!-tárta ki előttem az ajtót Lottie.-Fáradjon beljebb!-mutatott az előtér irányába.
Beljebb léptem, és elakadt a szavam. A ház, tökéletes volt.
A fehér, arany valamint a márvány dominált leginkább.
Az ajtó melett a szokásos fogasok, tele kabátokkal, cipőtartó, rajta mindenféle színű, méretű, fajtájú cipőkkel. A falon egy hatalmas aranykeretbe foglalt tükör helyezkedett el.
-Gyere! Megkeressük anyát!-mondta Lottie, aztán gyors mozdulattal felakasztotta rózaszín kabátját a fogasra, kezét pedig felém nyújtotta, amit szívesen elfogadtam.-Imádni fogod a családom!-fordult felém csillogó szemekkel.
Miközben haladtam követtem Lottie-t, igyekeztem körül nézni. A nappali, valamint az étkező nem volt elválasztva egymástól, így szinte egymásba nyíltak. A nappali tágas, kanapéval, fotelekkel, és volt ott egy kandalló is, ami közvetlen az ablak mellett foglalt helyet. A kandalló párkányán képek helyezkedtek el, biztosan a családtagokról.
Az étkezőasztal, egy kisebb emelvényen helyezkedett el, ahova két lépcsőfok vezetett fel. Tárolószekrény állt a sarokban, mellette pedig a világos, teraszra nyíló ajtó-vagy ablak- helyezkedett el.
Lottie átvágott az étkezőn, egyenesen be a tágas konyhába.
-Szia anya, megjöttünk!-köszönt a túlbúzgó barátnőm, majd anyukája mögé pattant és hátulról átölelte őt.-Anyu, hadd mutassam be neked Anie-t, Liam húgát. Anie, ő itt az én gyönyörű anyukám, Johannah.-mutatott be minket egymásnak Lottie.
Johannah Deakin a maga negyvenkét évével, a tökéletes anyuka megtestesítője volt.
Hiába szült hét gyereket, ő akkor is fiatalosnak, mosolygósnak tűnt. Barna, hosszú haja fehér blúzára omlott. Arca derűt sugárzott, mint gyönyörűen ragyogó kék szemei..Pont, mint Louis-é..
Szemei sarkában ráncok gyülekeztek, biztosan sokat mosolyoghat. Telt ajkai voltak, mint lányainak, és ha Fizzy is mellette állt volma, pont ahogy Lottie, akár hármas ikreknek is tűnhetnének.
-Örülök, hogy megismerhetlek Anie-fogta meg a kezem Johannah. -sokat hallottam rólad!
-Részemről az öröm, Mrs. Deakin.-viszonoztam a kézfogást mosolyogva.
Johannah legyintett.
-Kérlek, szólíts csak Jay-nek! Nem vagyok annyira öreg.
Elmosolyodtam.
-Rendben, Jay.
-Anya a többiek?-kérdezte Lottie mellém lépve.
Jay töprengeni kezdett.
-Azt hiszem,-mondta.-Daisy és Phoebe elmentek kutyát sétáltatni, hamarosan jönnek. Fizzy pedig Doris-szal és Ernie-val játszik.
-Louis? Volt itthon?-kérdezte a lány, a hűtőben túrkálva.
Johannah felsóhajtott.
-A házában van, ha minden igaz, akkor vacsorára jönnek.-mondta.
-Jönnek?-kérdeztem csodálkozva.-Kivel? Liam nem mondta, hogy jönnek a srácokkal.-mondtam csodálkozva, aztán elgonsolkoztam.-Vagy igen?
Lottie becsapta a hűtőajtaját, kezében rengeteg kajával sétált mellém.
-Nem is. Freddie-vel jön.-mondta.
Freddie? Ki a franc az a Freddie? Nem rémlett, hogy lett volna Freddie nevű haverjuk. Biztos, hogy nem volt.
-Ki az a Freddie?-kérdeztem.
Jay már nyitotta a száját, hogy feleljen, de az ajtón belépő Fizzy megelőzte.
-Az unokatestvérünk kisfia!-felelte.
Jay rosszalóan csóválni kezdte a fejét, aztán mosolyogva lehajolt, hogy ölébe kapja az éppen felé siető, szőke, göndör hajú kisfiút. Bizonyára ő volt Ernie.
Lottie tágra nyílt szemekkel nézett a húgára, akinek kezében egy vörös, göndör hajú kislány trónolt, rózsaszín ruhában. Ő pedig csak is Doris lehetett.
-Szia Anie!-lépett felém Fizzy, aztán megölelt.
-Szia Fizz!-köszöntem, aztán Doris-ra néztem.-Szia szépség!-simítottam meg az arcocskáját, mire elvigyorodott.
-Tetszel neki!-mondta Fizzy mosolyogva.
Lottie, amennyire a sok kaja engedte, nyomott egy puszit kistesója arcára.
-Mi felmentünk!-jelentette be, aztán rám vigyorgott.

Lottie szobája a hosszú folyosó végén volt, pontosan Louis szobája mellett. Ahogy elmentem a fiú szobája előtt, fura érzésem támadt. Annyira közel vagyok így hozzá, minden kis titka, csak egy karnyújtásnyira volt tőlem. Mi lenne, ha csak besétálnék, és körül néznék? De nem tehettem. Nekem nem volt jogom ilyet csinálni.
Lottie szobája kifejezetten Lottie-s volt. Minden az ő ízlése szerint volt dekorálva, minden arról árulkodott, hogy ő lakja ezt a kis zúgot.
-Annyira puha az ágyad!-jegyeztem meg hanyatt fekve, miközben a mennyezetet bámultam.
-Ugye? Imádom.-helyeselt mellettem a lány, szintén fekve.
-És a szobád is hatalmas! Ide költözök.-jelentettem be.
Lottie elnevette magát.
-Rendben. Szívesen látlak. -mondta nevetve, majd felült.-Szeretem, hogy nagy a szobám. A donchaster-i lakásunk nagyon pici volt, Fizzy-vel voltunk egy szobában.
Hirtelen felültem. Lottie eddig nem mesélt az ottani életéről.
-Nem szerettél ott lakni?
Fejét csóválta.
-Nem. -mondta.-Nem voltunk boldogok. Anya sem. Utált ott lenni, talán azért, mert Louis-t itt kellett hagynia.
Látszott rajta, hogy Lottie-nak a donchasteri élet olyan, mint nekem New York. Borzalmas. Utál róla beszélni.
-De most már itt vagytok. Együtt!-tettem a kezem a vállára.-Boldogok lehettek.
Keserűen elmosolyodott.
-Ezt nem mondanám..
-Miért?-csodálkoztam.
-Legyen elég annyi, hogy Louis két évvel ezelőtt kikészült, már nem a régi, ez pedig megmérgezi a családunk..-ingatta a fejét.
-Lottie, ne mondd ezt. Louis még mindig ugyan az..-mondtam, de már én sem értettem miért mondtam. Semmit sem tudok róla.
Lehunyta a szemeit, fejét pedig felém fordította.
-Nem..-suttogta.-Ő már nem a régi! De kérlek..-nyitotta ki a szemeit.-Beszéljünk másról!-kért.
Megszorítottam a kezét, és bólintottam.

Lottie-val kettesben fél hatig tudtam mindenféle dologról fecsegni. Leginkább a suliról, a fiúkról, a családunkról beszélgettünk. Nem kérdeztem Donchaster-ről, ő sem New York-ról, és ez teljesen helyénvaló volt.
Utána megjelent a szobájában Daisy és Phoebe. Az ikrek rettentő aranyosak, és persze szépek is. Lottie nagyon szereti őket. Megkérdeztem, hogy tudja megkülönböztetni őket.
-Sehogy. Amelyik hallgat arra a névre, amelyiket éppen mondom!-magyarázta, mire kitört belőlem a nevetés.
Én jobb módszert állítottam fel, ehhez pedig egy aprócska kis megfigyelés kellett.
Daisy az, aki sokat beszél, nevet. Szeret a figyelem középpontjában lenni, míg Phoebe visszahúzódó, viszont ő is nagyon szeret poénkodni.
Percekkel később aztán lementünk a nappaliba, ahol Fizzy ült az egyik kanapéban, előtte a játszószőnyegen pedig a kis Ernest és Doris foglalt helyet, akik teljesen elmerültek a saját kis világukban.
Jay a konyhában volt, ezt Daisy mondta, aztán el is tűnt, hogy ikertestvérével együtt, segíthessen édesanyjának.
Lottie-val lehuppantunk a Fizzy-vel szembeni kanapéra, és folytattuk a beszélgetést, immáron hárman.
Meglepett, hogy ilyen könnyedén tudunk beszélgetni szinte mindenről. Örültem, hogy végre voltak ilyen barátnőim..mert őket büszkén nevezhettem a barátnőimnek.
-Anie felveszed?-tartotta fel Lottie a kis Dorist, aki kezét nyújtva felém kapálózott.
Fizzy eközben lecsúszott Ernie-hez, hogy játszon vele.
-Persze! Gyere csak kincsem!-fogtam meg a kislányt a derekánál fogva, és az ölembe emeltem.
-Baba!-fogta meg az arcom.-Szép baba..-mondta a sajátos kis baba hangján.
-Te vagy szép!-csikíztem meg a hasát, mire aranyosan felnevetett.
-Imád téged.-nevetett Lottie.-Engem biztosan megtépett volna!
-Dehogyis.-mondtam és megpusziltam a kislány pofiját, majd leraktam a szőnyegre.
Doris egy utolsó mosolyt küldött felém, aztán Fizzy-hez lépett, és kíváncsi tekintettel fogyelte, ahogy középső nővére, nagy gonddal összerak egy kisautót.
Már éppen visszafordultam volna Charlotte-hoz, amikor a szemem megakadt egy bekeretezett nagy, családifotón.
Lassan felálltam, megkerültem a kis asztalt, és a kandalló elé léptem, hogy szemügyre vegyem a képet.
A fotó fekete-fehér, a Tomlinson-Deakin család tagjaival.
A hátsó sorban, közvetlenül Johannah mögött egy mosolygós hölgy állt, mellette Fizzy az ikrekkel mellette Daniel, Johannah férje, a gyerekek nevelőapja. Daniel mellett a gyerekek papája, az öregúr előtt Lottie, akinek hosszabb volt a haja, a kép bal szélén Johannah. Szemét félig lehunyta, ölében Ernest, mellette pedig a kis Doris, kezében egy plüsslabdával.
Szemeimet viszont csak egy ember vonzotta, aki közvetlenül a fotó közepén helyezkedett el, fehér polóban, arcán borosta, haja oldalra fésűlve, ami kissé a szemébe lóg. Szemei csak úgy ragyognak a boldogságtól, arcán pedig őszinte mosoly tükröződött. Mosolya a családjának, és a kezében tartott kisbabának szólt.
-Lottie, ő Freddie?-kérdeztem halkan.
Lottie mellém sétált.
Tágra nyílt szemekkel bólintott.
-Az unokatesótok kisbabája?-húztam fel a szemöldököm.
Lottie ismét bólintott.
-Miért van Louis kezében?
-Öhmm..izé..-kezdte, de Fizzy megelőzte.
-Az unokatesónk sajnos meghalt egy autóbalesetben a feleségével együtt. Mi neveljük most a kis Freddie-t. Pontosabban Louis neveli..-magyarázta Fizzy gyorsan.-Olyan, mintha a kisfia lenne.-tette hozzá.
Ez hihetőbb lett volna, úgyanis a kisfiú nagyon hasonlított Louisra.
Lottie villámokat szóró szemekkel fordult húga felé, aki tehetetlenül széttárta a karját. Nem értettem a mozdulatot.
-Ez anny...-kezdtem volna, de egy hang félbeszakította a mondandóm.
-Megjöttem!-hallottam meg a hangját, ami a közelből érkezett.-Sziasztok, képzeljétek mit...-kezdte Louis a beszámolót, de ahogy megfordultam, hirtelen megakadt.
Louis állt előttem pát méternyire. Szaggatott farmerban, fekete pulcsiban, kezében pedig egy babakocsival, amit erősem szorított.
Szemei tágra nyíltak, és ijedten meredt rám.
-Szia Louis..-köszöntem halkan.