°~Írói szemszög~°

Eljött az ebéd ideje. A hercegnő sietve öltözött át egy elegánsabb ruhába:

Haját ugyanúgy hagyta. Felkapott egy ehhez illő cipőt és szaladt is az ebédlőbe. Nem késhet el ugyanis akkor az atyja igazán mérges lesz.

{Amelia}

Akármennyire is Tiltott gyümölcs élveztem minden percét. Az a fiú egyszerűen levett a lábamról. Tagadhatnám de teljesen felesleges lenne. Az ebédlő ajtó előtt megálltam hogy kicsit megnyugodjak. Túl sok minden történt velem. De a levakarhatatlan mosoly ott maradt az arcomon.

- Szép napot felség!- mondja az ajtónyitó majd szélesre tárja a bejáratot. Az ebelédlőnk igazán gyönyörű. A vörös és az arany szín dominál benne. Egy hatalmas asztal van a terem közepén és az asztalfőn természetesen atyám ül. A jobb oldalára az anyám míg a balra a trónörökös a bátyám. Anya mellé a kishúhom ül míg én Firen mellé ülök. De most mellettem van még egy főre megterítve ami kicsit furcsa hisz nem mondták hogy vendéget várunk.

- Szép jó napot atyám!- köszönök illedelmesen. Az apám csak bólint vagyis rossz kedve van- Anyám!- bólintok neki is ő pedig megereszt egy mosolyt. Akkor ha jól értem veszekedtek. Firenre nézek aki egy bólintással üdvözölt de ebből a bólintásból helyeselt is a gondolatomra.

- Amelia!- rohan felém a kishúgom Briette.

- Szia manó!- ölelem meg Briette-t.

- Gyere lányom! Ne kelljen várnom!- szól apa dörmögő hangon. Briette lehajtotta a fejét és visszaül anya mellé aki vigasztalásképp megsimítja szőke fejét. Én is leülök Firen mellé aki az asztal alatt megfogta majd megszorította a kezem. Mi folyik itt? A szolgák... Fhu de nem szeretem ezt a szót... Tehát a szolgák behoztak 5 leveses tányért és letették elénk- Hol van már?- néz anyámra apa.

- Nem tudom Daniel de kérlek nyugodj meg!- kezdi csitítani anya.

- Nem nyugszom meg! Te meg ne idegesíts tovább!- kiabál anyával. Mi a testvéreimmel rögtön lehajtjuk a fejünket hisz úgy lettünk nevelve hogy nem nézhetjük őket veszekedés közben. Ekkor kivágódott az ajtó és felborzolt hajjal egyáltalán nem hercegi külsővel robogott be Paris, Nevnea hercege.

- Elnézést a késésért! Nem találták a lovam!- alig tudom visszatartani a nevetésem hisz ez egy olyan kifogás amit még a hülye sem hisz el. Atyám arcára mégis hatalmas mosoly ült ki és így szólt:

- Semmi gond nem történt! Örülünk hogy el tudtál jönni!- mondja nyájas hangon. Mi? Apa éppen hízeleg a hercegnek?! Firen is pont ugyanolyan arcot vág mint én ezért mind a ketten a herceget bámultuk. A herceg odament anyához majd a húgomhoz és kezet csókolt nekik. Majd felém közeledett. Féltérdre ereszkedett maga elé emelte a jobb kezem és a gyűrűs ujjam megcsókolta.

- Hercegnő!- mondja nyálas hangon amitől a hideg futkos a hátamon. De nem az a kellemes ami Ardon hangjától tör rám, hanem az a féle hideg amitől borsódzik még a hátam is.

- Paris herceg!- bólintok én is. A herceg feláll majd leül mellém. Oldalra pillantok ahol azt látom hogy Firen szeme kikerekedik majd lefehéredik. Mindenki tud valamit amit én nem? Az ebéd csendben zajlott majd a desszertnél apám megszólalt.

- És hogy állsz az oldal lovaglással kislányom? A rendezvényen be tudod mutatni ugye?- kérdezi még mindig nyájas hangon.

- Igen atyám.- válaszolom és felnézek a szemébe. A szeme még mindig nem a kedvességet és a szeretetet árasztja magából, hanem a gúnyt- Egyre nagyobb szoknyákban lovagolok.

- Ennek örülök!- mondja majd visszafordul az étel felé. Ekkor Paris a fülemhez hajol.

- Már alig várom hogy ne csak a ló legyen az alatt a szoknya alatt...- mondja. Amint meghallottam felé fordultam és lendítettem a kezem de ő megállított- Egy nő nem emelhet kezet egy férfira. És ha megütsz... Neked annyi...- suttogja újra a fülembe. Elengedte a kezem mire én az ölembe ejtettem azt. A szemeimet lehunyom, hogy ne folyjanak ki a könnyeim. Soha nem éreztem magam ennyire megalázva. Firen aggódóan pillantott rám és Briette-nek pedig lekonyult a szája ahogy meglátta az arcom. Anya is igen szomorúan néz rám viszont apa hatalmas vigyorral az arcán ül és néz minket. Mármint Parist és engem. Amint elvették a desszertet én elnézést kérve mindenkitől kivéve attól az állattól és kirohanok az ebédlőből. 

- Azonnal el kell jutnom hozzá!-suttogom magamnak. Csak rohanok és rohanok. Nem veszek észre semmit abból ami körülöttem folyik. A lábaim már fájnak a cipőmbe de nem állok meg. Majd meglátom az istállót. Hatalmas mosoly terül el könnyáztatta arcomon. Lassítok a tempón de még így is elég gyorsan megyek. Berontok az ajtón és őt keresem a szememmel.

- Jó napot felség!- szól egy férfi. Azt hiszem ő a főistállós. Biccentek felé majd a lovamhoz futok. Feldobok gyorsan egy női nyerget. Meglepő lehet de kicsiként mindig nyafogtam hogy had én kezeljem a lovakat. Így megtanítottak rá. Az istállósok talán ezért szeretnek engem jobban. Bár most a húgom is belopta magát a szívükbe. Felpattanok a nyeregre oldalülésben és elkezdek vágtatni a tisztásra. A tisztásunkra. A szél belekap a hajamba. A kisebb sminkem már rég elsírtam de nem foglalkozok vele. Most majd csúnyán is fog látni. A tisztás közepén ott áll a lova de őt nem látom sehol. Leszállok a lóról, kikötöm egy fához és elkezdem körbe járni  a  területet. Ekkor két kar ölel át hátulról. Nem gondolkozok csak gyomorszájon könyöklöm az illetőt.

- Auch!- szól egy igen kedves hang számomra. Megfordulok és a szám elé teszem a kezem- Ha tudom hogy ilyen harcias vagy akkor nem jut eszembe ez a hülyeség!- nevet fel édesen. A nevetésétől nekem is mosoly szökik az arcomra. Rám emeli gyönyörű mogyoróbarna szemeit- Te sírtál?- megrázom a fejem- Hogyne. És én vagyok a hercegnő.- elnevetem magam. Közelebb jön hozzám és karjai közé zár majd nyom egy puszit a fejemre. Felemelem a fejem elmosolyodok és megcsókolom. Édes ajkai finoman csókoltak mégis szenvedélyesen. Miután elváltunk rákérdez- Elmondod?- nagyot sóhajtottam hisz tudtam hogy nem húzhatom sokáig- Ha nem akarod nem kell!

- Egyszer úgy is el kell! És el is akarom!- mondom majd kivetkőzök az öleléséből. Leülök a földre és megpaskolom magam mellett a földet. Leül és átkarolja a vállam. Annyira jól esik az érintése- Ma ebédnél egy vendég érkezett akiről nem tudtam. Paris, Nevnea hercege.- a névnél megrándult az arca és elég csúnyán nézett de azonnal kiegyenesítette vonásait- Nem értettem és most sem értem miért ebédezett velünk... És ami a legfurcsább hogy az apám hízelgett neki. Érted? A király egy hercegnek...- mondom még mindig zavartan.

- De gondolom nem ezért sírtál... Szóval mit csinált az a Nevenincs herceg- a mgnevezésre elnevettem magam.

- Nem! Megaláztak! Vagyis a herceg...- mondom miközben az emlékek hatására újra könnyek lepték el a szemeim, ezért lehajtom a fejem.

- Ne sírj! Nem jó így látni!- az államnál fogva feljebb emeli a fejem- Itt nem szabad könnynek lenni...- mondja majd megcsókolja a bal arcomat- És itt se...- ugyanúgy ad egy csókot a jobb arcomra is- És itt pedig...-megcsókol- Egy mosolynak kell lennie!- ez annyira aranyos volt hogy rögtön elmosolyodok. Erre a tettemre ő is elmosolyodik. Aranyos nevető ráncok jelennek meg az arcán- Így már sokkal jobb.

- Érdekel a történet vége?- kérdezem.

- Ha nem akarod elmondani akkor nem.- adok egy csókot neki. Hogy lehet valaki ennyire megértő és egyáltalán nem arrogáns?

- Biztos hogy érdekel.- mondom nevetve mire ő is elneveti magát és bólint- Tehát... Atyám rákérdezett az oldal lovaglásra...- elmosolyodik. Gondolom eszébe jutott a délelőttünk- Én ugye elmondtam hogy milyen jól haladok. Erre az az undorító alak a fülembe suttogott...-elakad a hangom. Ardon keze ökölbe szorul. megsimítom a kezét mire kicsit enged magán...

- Akarom tudni mit?-kérdezi leginkább magától-Persze hogy akarom!- válaszol magának amin elmosolyodok.

- Azt mondta alig várja, hogy a ruhám alatt ne csak a ló legyen...- nyelek egyet. Ardon egész teste megfeszül mire én erősen megszorítom a kezét- Azonnal lendítettem a kezem mire ő elkapta a kezem és azt mondta hogyha megütöm nekem annyi. A testvéreim és az anyám szomorúan néztek rám...

- És az apád??? Ő ezt hagyta?- emeli fel a hangját mire én összerezzenek- Ne haragudj! Nem szabadna így beszélnem...

- Nem haragszom... Ne is jusson ilyen az eszedbe... Az apám pedig vigyorogva nézte.- mondom mire újra megpróbálom visszanyelni a könnyeim. Ardon erre rögtön a karjaiba zár. Annyira jól esik. Meleg lehelete csikizi az arcom. És a közelsége megnyugtat- Van egy ötletem...- szólalok meg pár perc csend után.

- És pedig?- kérdez vissza.

- Van zsebkésed?- lassan bólint- Akkor jelöljük meg a titkos helyünket!- emelem fel a fejem a mellkasáról. Körbe nézek és kiszúrom a fát amihez a lovam van kötve- Mondjuk ott!- mutatok a fa felé. Teljesen felpezsdültem az ötletemre. Olyan vagyok mint egy gyerek aki kap egy új játékot. Felpattanok és Ardon kezét megragadva vonszolom a fához. A fiú ezt mosolyogva néz végig rajtam. Előveszi a kést majd elkezdi bevésni az A+A jelölést majd körbe rajzolja egy szívvel... 

Mosolyogva nézzük egymást a fa két oldaláról. Ő töri meg a csendet.

- Most olyan voltál mint egy gyerek- mondja már majdnem nevetve.

- Én egy vérbeli gyerek vagyok!- nyújtom ki a nyelvem. Ezért otthon nagyon kikapnék, de Ardon csak felnevet.

- Még egy ilyen és muszáj lesz büntetést kiszabnom...- mondja nevetve. A kíváncsiság hajt ezért újra kinyújtom a nyelvem majd elkezdek futni- Jól van te akartad!- és elkezd futni utánam. Már nem sokkal vagyok előrébb mint ő, ezért befordulok a fa mögé. Ő akárhogy igyekszik mindig a fa másik felén marad. Végig nevettük az egészt. Tőlünk zeng ez az egész tisztás. Soha nem voltam még boldogabb... A merengésem közepette Ardon karjai fonódnak a derekam köré- Én szóltam...- puszil bele a nyakamba. Majd elkezd csikizni. Azt pedig tudni kell rólam hogy nagyon csikis vagyok... Elkezdtem kapálózni és kiabálni hogy hagyja abba... Ekkor pedig rátapadtam a szájára. A csikizés egyből abba maradt helyette átöleli a derekam és közelebb húz magához. Én a nyaka köré csavartam a kezeim. Amikor elváltunk egymás szemeibe meredünk.

- Nem akarom hogy véget érjen ez a pillanat...- mondom ki a gondolataim- Örökre itt akarok maradni a karjaidban... Én szeretlek!

- Én is. Örökre itt akarlak tudni a karjaim között. És soha nem akarlak elengedni! Én is szeretlek!- mondja majd megcsókol- De ugye tudod hogy nekem te olyan vagy mint a Tiltott Gyümölcs. Tilos és mégis oly édes.- csókol meg újra- Szeretlek!

- Én is szeretlek!- vágom rá azonnal- Viszont sajnos mennem kell!- mondom szomorúan- De nem akarok!- bújok a mellkasához.

- Ha menned kell akkor menj!- mondja majd megpuszilja a fejem- Nehogy bajba kerülj miattam!

- Nem akarok elmenni! És szerintem nem kerülnék bajba...- kezdek el nyafogni mint egy óvodás mire Ardon felnevetett. Megcsókol majd elenged és a lovamig elkísér majd segít felülni.

- Szia! Szeretlek!- mondja Ardon.

- Akkor holnap?- bólintott és elmosolyodik- Szia. Szeretlek! Gyí!- szólok a lovamnak mire elindul. Még utoljára visszafordulok integetek majd végleg visszavágtatok a palotába.

Miután leadtam a lovam azonnal a szobámba indulok. Épp csak belépek a palota kapuján amikor valaki megragadja a kezem.

- Hogy képzelted hogy ott hagysz?- sziszegi az arcomba Paris- Hm? Válaszolj!

- Egyáltalán mit akarsz te tőlem?- kérdezem miközben megpróbálom kirángatni a kezem de azt egyre erősebben szorítja- Engedj el! Ez fáj!

- Mi az hogy mit akarok? Vajon mit akarhat egy herceg egy hercegnőtől? Elmondanád?- kiabál az arcomba.

- Bármit. De te tőlem biztos nem fogsz semmit se kapni!- a két őrre pillantok segélykérően akik éppen pihenni mennek, de ahogy meglátnak rohannak felém.

- Uram! Azonnal engedje el!- szól az egyik őr mire Paris a fülembe súg.

- Nehogy azt hidd hogy itt ennek vége!- súgja majd elenged és távozik. Én térdre esek és a sajgó karom simogatom.

- Felség! Minden rendben?- guggolnak le hozzám az őrök- Nagyon fáj a karja?

- Csak egy kicsit...- talpra állok majd a szabályok ellenére megölelem a két őrt- Köszönöm! Nagyon köszönöm!

- Ugyan felség! Ez a dolgunk!- mondja az egyik. Felrohanok a szobámba ahol az apám ül az ágyamon. 

- Kislányom! Hol voltál?- a hangja hűvös még a hideg is kiráz.

- Lovagoltam Atyám.- mondom félénken. Ami azt illeti félek is...

- Egy egész délutánon át?!- a hangja érzelemmentes. Ráadásul háttal ül nekem vagyis nagyon mérges.

- Teljesen elfeledkeztem az időről... Ne haragudjon rám Atyám!- mondom miközben a két kezem összerakom a combom előtt és lehajtom a fejem.

- De haragszom! Nagyon is! Tudod te mennyire megbántottad a herceget?- emeli fel a hangját. Na most legyek okos!

- Atyám! Mit szeretne tőlem a herceg?- kérdem, bár szerintem ezzel magam alatt vágtam a fát.

- Lányom! Az Istenért! Lassan 18 éves vagy! Már rég feleségnek kéne lenned, de csak azért nem vagy, mert az első szülött lányom vagy! De Briette-nél nem fogom így elrontani! Ő már 16 évesen feleség lesz!- kiabál velem, nekem háttal. 

- A herceg feleségül akar venni?- kérdezem teljesen döbbenten.

- Ez után már nem tudom.- vált ridegre vissza a hangneme- A partiig meglátom! Ha a születésnapodig nem kéri meg tőlem a kezed akkor is hozzá foglak adni!- mondja. Kényszerházasság... Na nem! Nincs az az Isten hogy hozzá menjek ahhoz az állathoz!

- De Atyám! A nagyi utolsó kívánsága az volt, hogy engedje meg, hogy szerelemből házasodjak...

- Nem érdekel a nagyanyád!- üvölti el magát majd kimegy és bevágja az ajtót.